Új Néplap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-09 / 7. szám

2012. JANUAR 9., HÉTFŐ SPORT HOLLAND ES CSEH SIKER BUDAPESTEN A férfiaknál a holland Sven Kramer míg a hölgyeknél a cseh Martina Sabliková nyerte a Budapesten vasárnap zárult összetett gyorskorcsolya Európa-bajnokságot. Az egyetlen magyar induló Tóth Ágota (felvételünkön) legjobb helyezése a 20. hely volt, az 500 m távon. iT '• GYORSKORCSOLYA 'v Január 10-én kezdődik és február 28-ig tart az Euro- Challenge kupa második csoportkörének küzde­lemsorozata, melynek J jelű négyesében érdekelt a Szolnoki Olaj csapata is. A mieink kedden este fél kilenckor a francia Cha- lon otthonában kezdenek. Varga Csaba A tisztánlátás kedvéért a Chalon mellett a belga Okapi Aalstarral és a német Telekom Bonn együt­tesével csatáznak a piros-feke­ték a legjobb nyolc közé jutásért. A négyesből az Elan Chalon tű­nik a legerősebbnek, a 2011-ben Francia Kupa-győztes együttes jelenleg 11-2-vel az első helyen áll a francia élvonalban, azonos mérleggel a Gravelines-Dunker- que-kel. A burgundiai alakulat hazai pályán és idegenben is egyszer kapott ki a bajnokság­ban, az EuroChallenge-ben 5-1- es mérleggel zárta az E-csoportot. A Chalon az Európa-kupa selejte­zőjében kezdte a szezont, ám a két meccs összesítésében tíz ponttal alulmaradt a horvát Ce- devita csapatával szemben. Az EuroChallenge E csoportjában az 2 Horváth Ákos (balra) és társai 2010. november 30-án legyőzték a francia Gravellines csapatál utolsó két idegenbeli meccsén, nem kis izgalmak után előbb az orosz Enisey Krasznojarksz 80- 79, majd az a belga Antwerpen otthonában aratott 79-78-as győ­zelemmel harcolta ki a továbbju­tást a francia kisváros alakulata. Közülük az amerikaiak Malcolm Delaney (irányító, 18,5 pontát­lag), Schild Blake (hátvéd, 16), a bolgár Ilian Evtimov (bedobó, 10), valamint a két francia játé­kos Áladé Aminu (center, 12) és Steed Tchicamboud (hátvéd, 7,8) a legtöbb játékelehetőséget kapó AJ csoport programja JANUÁR 10. (KEDD), 20.30: Elan Chalon (francia)-Szol- noki Olaj KK Okapi Aalstar (belga)-Tele- kom Bonn (német) és legeredményesebb kosárlab­dázó Gregor Beugnot csapatá­ban. Nem túlzás állítani a kupa­sorozat egyik legerősebb és leg­jobb formában lévő együttesével találkozik az Olaj legénysége kedden este. Tegyük hozzá, hogy jó ajánlólevéllel utaznak a piros­feketék Chalonba, hiszen az elő­ző körben oda-vissza verték a szintén francia Pau Orthez csa­patát.- Tudom vállalni a játékot - kezdte Báder Márton, az Olaj KK csapatkapitánya, aki makacs hú­zódása miatt heteken át hiány­zott a piros-feketék soraiból. - At- létikus, jó szerkezetű, komoly já­tékerőt képviselő csapat a Cha­lon. Ismerjük a francia együtte­seket, a tavalyi kiírásban a Gra- vellines ellen nagy meccseket játszottunk itthon vertük őket, az ideiben pedig kétszer is legyőz­tük a Paut. Szeretünk jó csapatok ellen játszani, és reméljük most sem okozunk majd csalódást. Jó ajánlólevéllel utazik az Olaj kosárlabda Francia éllovas otthonában a magyar^^ bajnok szolnoki csapat Vasárnap nyertünk a németek ellen A magyar férfi kézilabda-vá- logatott a szombati három­gólos vereség után vasárnap 22-21-re nyert a német csa­pat ellen Magdeburgban, az egy hét múlva kezdődő szer­biai Eb előtt álló együttesek felkészülési mérkőzésén. United-győzelem a városi rangadón vasárnap délután hatalmas izgalmakat hozott a man­chesteri városi rangadó, ami után a United örülhetett a City elleni 3-2-es győzelmé­nek. A Chelsea a hajrában törte meg végleg a Futács Márkot végig játszató Port­smouth ellenállását, 4-0. tyarakas Hedvig Újpesten folytatja A szolnoki kötődésű dzsú- dós, vélhetően olimpiai in­duló Karakas Hedvig klubot váltott. A világ- és Európa- bajnoki bronzérmes ver­senyző Miskolcról az Újpest színeibe igazolt. SZOUON.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírpor­tálon olvashatnak. Nyert az Álba és az Atomerőmű, kecskeméti malőr A férfi kosárlabda-bajnokság 14. fordulójának szerdai nyitómecs- csén a címvédő Olaj legénysége 89-88-ra nyert az újonc Jászbe­rény otthonában. Szombaton to­vábbi hat meccset játszottak az érdekelt csapatok.' A négy közé igyekvő gárdák közül simán nyert az Albacomp, az Atom és Falco is hozta kötelezőt. eredmények: Nyíregyháza-Kecs- kemét 73-68, PVSK-Falco KC 62- 89, Debrecen-Albacomp 53-88, Szedeák—Atomerőmű SE 84-94, Sopron-ZTE 100-67. ■ V. Cs. SZUPER' f EXPRESSZ NE VÁRJA MEG míg ARANYEREI vérezni kezdenek, VISSZE- REI gyulladásba jönnek, anyajegyei elfajul­nak! Jöjjön el DR. BORBÁS JÓZSEF sebész főorvos lézersebészeti magánrendelésére Szolnokon, az Arany J. u. 8-ba! H. 16-18- ig, SZE.-P. 15.30- 17.00-ig. Jászapáti, Pető­fi u. 4. CS. 17-18.-ig. Jászberény, Szövetke­zet út 5., hétfő 14.30-15.30-ig. Tel.: 06­----------------*432737» HIRDETÉS épigjS 0 MoneyGram PÉNZVÁLTÓ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21 -ig www.cornergroup.hu Nemzetközi, azonnali készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közülieteket is kiszolgálunk! j Befektetési aranyértékesítés. ! Verték a világbajnokot, Decker Attila debütált A magyar férfi vízilabda-váloga­tott, s veretlenül tartotta itthon a Volvo Kupát. A három napos székesfehér­vári torna első napján a mieink Kanadával szemben 11-ó-os győ­zelemmel nyitottak. Ezen a mér­kőzésen kapott helyet, debütált csapatunkban, a szolnokiak ka­pusa Decker Attila. A szombati folytatásban a tavalyi vb-n első olaszokat páholta el válogatot­tunk 11-8 arányban. A vasárnap alaposan ráijesztettek csapa­tunkra a németek, akik szinte végig vezettek. A végjátékban Kásás Tamás góljával alakult ki 9-8-as végeredmény, ami egy­ben tornagyőzelmet is jelentette válogatottunknak. ■ HIRDETÉS A MULTI OPTIKA JANUÁRI AKCIÓJA CSAK 3 HÉTIG MÉG TAVALYI ÁtRAKON A KEDVEZMÉNYEK A KERETRE ÉS A LENCSÉRE EGYARÁNT IGÉNYBE VEHETŐEK MULTI OPTIKA Webáruházunk: www.netoptik.hu Szolnok, Ságvári krt. 25. (A Várkonyi Tér-tői a festékbolttal szemben a oiacoldalában! Tel.: 56/341-007 20/391-5367 UJ SZEMÜVEGHEZ, INGYENES SZEMVIZSGALA HIRDETÉS BEMUTATÓ ÉS SZALONAUTÓ KIÁRUSÍTÁS A KÉSZLET EREJÉIG! Nissan Qashqai+2 1,6 B 11 7LE l-WAY felszereltséggel 2 zónás digit klíma, toiatókamerás navigáció, panoráma üvegtető, 18-as könnyű fómfelni. A következő színekben elérhető:- fekete Q 6.870.000 Ft HELYETT 5.899.000 Ft’ Nissan X-Trail 2,0 dCI 1 73LE LE felszereltséggel 4x4 meghajtás, 2 zónás digit klíma, bőrkárpit, üvegtető, érintőképernyős navigáció, BŐSE hifi A következő színekben elérhető:- fekete 0 11.813.000 Ft HELYETT 9.140.000 Ft*- fekete 0 Nissan Pathfnder LE 2.5D LE 190LE 4 zónás digit klíma, bőrkárpit, napfénytető, 4x4 meghajtás, xenon A következő színekben elérhető: Nissan 370z Roadster V6-OS motorral 337 LE Pack.1 A következő színekben elérhető: ■ fekete 16.039.000 Ft HELYETT 10.599.000 Ft' 15.179.000 Ft HELYETT 10.990.000 Ft NISSAN HOVÁNY A crossover és 4x4 specialista Szolnok, Széchenyi István krt. 1 19. Tel.: 56/801-050 www.nissanhovany.hu Értékesítés és szerviz

Next

/
Thumbnails
Contents