Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)
2011-11-29 / 279. szám
2011. NOVEMBER 29., KEDD 5 JÁSZSÁG Huszonnégy órás teremfoci- gálát szerveztek Jászfényszarun lászfényszarun három éve rendezték meg először a 24 órás te- remfocigálát az általános iskola tornatermében. A rendezvényt akkor a 6:3-as magyar—angol labdarúgósiker 55. évfordulójának emlékére szervezték meg. A kezdeményezést folytatták és idén a november 25-én kezdődő focigála november 26-án ért véget. A program keretében gyermekek és felnőttek egyaránt alkottak csapatokat és órákig rúgták a bőrt. A teremfocigála célja nemcsak az volt, hogy a résztvevők szórakozzanak, sportoljanak, hanem az is, hogy a rászorulókon segítsenek. „Cipődoboz-akció” keretében cipődobozba elhelyezett tárgyakat, játékokat, rajzeszközöket gyűjtöttek a rászoruló jász- fényszarui gyermekeknek Mikulásra. A segítő kezet nyújtók nemcsak a helyieket támogatták felajánlásaikkal, hanem a gyöngyösi székhelyű Autista Segítő Központ számára is gyűjtöttek ruhákat, cipőket, játékokat. ■ Illés Anita Meglepetést is elrejtenek egy-egy fiókban Jászberényben a Városi Könyvtár munkatársai adventi naptárrá változtatják a katalógusszekrényt és december 1. és 24. között minden nap délelőtt kilenc órakor kinyitnak egy adventi katalógusfiókot. A fiók egy-egy feladatot tartalmaz, amelyet a vállalkozó kedvű, örömet adni és kapni akaró olvasóknak kell majd megoldaniuk. A feladatokat úgy állították össze, hogy azok segítenek elfelejtetni a hétköznapi gondokat, problémákat, közelebb hozzák a családtagokat, barátokat, szomszédokat. A könyvtár adventi örömnaptárjának célja, hogy segítségükkel örömet adhatnak és kaphatnak az olvasók. Az örömnaptár megtalálható a könyvtárban, ahol a napi feladaton kívül egy- egy fiókban meglepetést is elrejtettek. Az adventi naptár elérhető lesz az intézmény honlapján is. ■ Illés A. A rendőrség szerint a fémtolvajok utáni nyomozás során a legtöbb fémhulladék beazonosítása rendkívül nehéz feladat. Képünk illusztráció. Szigorúbb szabályok ide, fokozottabb ellenőrzés oda, a térségben továbbra is rendszeresen okoznak problémát, s nem kis anyagi kárt a fémtolvajok az akcióikkal. Banka Csaba A napokban az borzolta a jászberényiek kedélyét, hogy a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főplébánia kerítéséről ellopták a rézből készült vízelvezető párkány egy részét, illetve ezzel együtt alaposan megrongálták a kőkerítést is. Néhány nappal később pedig a herényi Városi Könyvtár épületéről loptak el mintegy nyolc méternyi rézcsatornát, illetve csatornapántokat. A fenti két eset több százezer forintos lopási és rongálási kárt okozott összességében az érintetteknek. Ahogy azt korábban Fazekas- Füzesi Nóra rendőr főhadnagy, sajtóreferens tájékoztatása alapján lapunkban is olvashatták, az esetekkel kapcsolatban egy jászberényi, valamint egy jászkiséri férfit előállítottak, akik végül elismerték: mindkét lopást ők követték el. Jászapátiban néhány héttel Több fémtolvajt is bíróság elé állítottak ezelőtt zavartak meg „munka közben” egy fémtolvajt, aki már a korábban zsákmányolt vashulladékot, fém alkatrészeket szállította egy kézikocsival. A nyomozás alkalmával végül kiderült, hogy egy fém tolvaj épp Egy meglehetősen hasonló eseménysor zajlott le akkor is, amikor szintén Jászapáin két, kerékpárján vasanyagot toló férfit akartak feltartóztatni a polgárőrök. Az elinaló tolvajokat végül a rendőrök kapták el, majd is, összességében több lopási és rongálási kárt ntetteknek. zsákmányával igyekezett hazafelé a megszerzett alkatrészekkel, hulladékvassal, hogy később azokat a fémtelepen értékesítse. A bejelentésre érkező rendőrök zavarták meg a cselekménysorban az amúgy korábban már vagyon elleni bűncselekmények miatt is elzárt férfit. később bíróság elé is állították a fémlopás miatt. Az ilyen és ezekhez hasonló esetek egész sorát lehetne felsorolni a térségből. Nem véletlen, hogy az a vélemény kezd erősödni egyesekben, hogy a korábban meghozott, a fémfelvásárlás folyamatát ellenőrző szigorúbb szabályok sem érik el a kellő hatást.- Igyekszünk minden esetben felderíteni a fémlopásokat - mondta el lapunk érdeklődésére Halmai Ferenc, a Jászberényi Rendőrkapitányság parancsnoka. Hozzátette, hogy a környékbeli felvásárló telepek tulajdonosai együttműködők, ugyanakkor a legtöbb fémhulladék eredetének beazonosítása rendkívül nehéz. A parancsnok úgy vélte, még szigorúbb, még inkább nyomon követhető folyamatokra, szabályokra van szükség. Egy újabb lépés lehetne például a nyilvántartási rendszer szigorításában a felderíthetőség felé, ha például kötelező, digitális felvételeket is tartalmazó számítógépes rendszerben kellene nyilvántartani a beérkező fémhulladékot a telepek tulajdonosainak. Jelenleg is folynak tárgyalások a szabályok további módosításáról- amíg a pult mindkét oldalán abban érdekeltek az érintettek, hogy a színesfém felvásárlása megtörténjen, addig a legszigorúbb szabályokat is kijátsszák - fogalmazta meg véleményét Pócs János ország- gyűlési képviselő. - Igaz, jelenleg is folynak tárgyalások a szabályok további ^‘****,<*^ módosító.sáformációl szerint egyébként a jelenlegi, szigorú ellenőrzés mellett is léteznek olyan telepek, ahová éjjelente és a felis- merhetetlenségig ledarálva viszik be a lopott anyagokat a tolvajok. .4 képviselő magán- véleményként felvetette, hogy a szektor államosítása jelenthetne egyfajta megoldást a problémára. Ekkor ugyanis egy jól fizető munkahelyen állami alkalmazásban álló munkavállaló inkább a szabályos működésben, állása megtartásában érdekelt, s nem abban, hogy mindezt a börtönbüntetéssel kockáztassa. A képviselő hozzátette, hogy az egyéb hulladékszállítás, feldolgozás, újrahasznosítás is, önkormányzati társulás formájában az állami fenntartás irányába indul el. ■MÍTFV Támogatást kaptak a jászkiséri polgárőrök jászkiséren az önkormányzat támogatta a helyi polgárőr egyesület kérelmét a gépkocsi üzemanyag költségének fedezésére vonatkozóan. A civil szervezet 100 ezer forint működési célú, vissza nem térítendő támogatást kapott az önkormányzattól, amelyet a térfigyelő kamera kiépítésére felajánlott ősz- szegből biztosítottak. A falugyűlésen kiderül, ki lesz az Ev Embere jánoshidán december 2-án délután öt órakor falugyűlést tart a képviselő-testület a faluházban. A falugyűlés napirendi pontjai között szerepel többek között beszámoló az önkormányzat idei munkájáról, a 2012-es tervekről, a szennyvízcsatorna beruházásról. A rendezvényen köszöntik a jubiláns véradókat, valamint átadják az Év Embere 2011. Díjat. Fotó mutatja be avasúti műemléket a jászboldogházi Faluvédő és Szépítő Egyesület megszépítette a boldogházi vasútállomást és környékét. Az állomásszépítést követően egy helyi fiatal elküldte a fotóit az állomásról a MÁV építészeti értékeit bemutató fotópályázatra. Az állomás- épület négy fotóval megtalálható a vasúti műemlékeket bemutató alkotások között és megtekinthető egy internetes oldalon is. Pályázatokat dolgoztak ki és nyújtottak be jászfénvszarun az önkormányzat az elmúlt hónapokban projekt ötleteket és pályázatokat dolgozott az igényelhető támogatásokra. Az önkormányzat pályázott a hagyományőrző programok és a jász identitás célterületen belül a V. Tarlófesztivál költségeire, sporteszközökre szabadidős és sporttevékenységek fejlesztésére, népi játékok beszerzésére. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. HIRDETÉS PÁLYÁZATI KIÍRÁS Mezőgazdasági tevékenységi körű jól működő kis szövetkezet pályázatot hirdet számviteli munkakör betöltésére. A munkakör magában foglalja a szövetkezet számviteli feladatainak és munkaügyi feladatainak, továbbá általános adminisztrációs feladatainak az ellátását, teljes törvényes munkaidőben. Elsősorban Jászfelsőszentgyörgy és körzetéből várunk női pályázókat. Pályázati feltételek: 1. Számviteli főiskolai végzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. 2. Mezőgazdasági könyvelésben szerzett szakmai gyakorlat. 3. Társadalombiztosítási ügyintézésben jártasság. 4. Felhasználói szintű számítógépes munkavégzési képesség. A pályázathoz rövid szakmai önéletrajzot kell mellékelni a szakképzettségeket igazoló okiratok fénymásolatával együtt. A pályázatot 2011. december 10-ig kell az alábbi címre postai úton megküldeni: Cím: Félsőszentgyörgyi Mezőgazdasági Szövetkezet 5111 Jászfelsőszentgyörgy, Jászberényi út 24. Csak azokat a pályázókat értesítjük, akik a pályázati feltételeknek a megküldött iratok alapján megfeleltek. Ezekkel a pályázókkal személyes elbeszélgetés keretében ismertetjük a munkavégzés további részleteit, és a javadalmazás feltételeit. A pályázat akkor sikeres, ha a személyes elbeszélgetés alapján az Igazgatóság a pályázatnyertesség mellett dönt. A pályázat eredménytelenségéről értesítést nem küldünk, csak a sikeres pályázót értesítjük. A sikeres pályázóval 3 hónap próbaidővel létesítünk munkaviszonyt. A munkaviszony kezdő időpontja és a munkába lépés napja: 2012. január 9. Félsőszentgyörgyi Mezőgazdasági Szövetkezet Megújult a jászapáti Vágó Pál-emlékház Jászapátin az önkormányzat 2009-ben pályázott a Vágó Pál- emlékház felújítására. Az épület a város egyik leghíresebb szülöttének, Vágó Pál festőművésznek a szülőháza. Az önkormányzat a beruházáshoz több mint 4,2 millió forint támogatásban részesült. A felújított emlékházat a közelmúltban ünnepélyes keretek között adták át. A teljes felújítást követően Vágó Pál szülőháza eredeti állapotában, a legmodernebb informatikai eszközök fel- használásával, magas színvonalon, élményekben gazdag programokkal várja a látogatókat. Szálkán Rózsa, jászapáti festőművész felajánlásának köszönhetően rézcsöveket helyeztek el a kiállítóteremben, ahová a képeket fel lehet helyezni. Az emlékház két állandó és egy ideiglenes kiállításnak ad helyet. Az állandó kiállítás Vágó Pál festőművész és Mihályi Béla keramikus, látvány- tervező művész munkásságának állít emléket, amelyben megjelennek a helyi, illetve a jász hagyomány elemei is. Az emlékházban évenként általában 10-12 időszaki kiállítást szerveznek kortárs művészek alkotásaiból. ■ Illés A. ■ Ünnepélyes keretek között adták át az emlékházat. Perzsa napok. Jászberényben adott koncertet a Perzsa Kulturális Napok keretében tartott koncertsorozata részeként az iráni Náva Hamdelan együttes. A fellépők a jászberényi művelődési központ nagytermében mutatták be különleges zenei hangzású koncertjüket. i