Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-22 / 273. szám

14 SPORT UJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 22., KEDD Nápolyban és Lyonban még reménykednek a továbbjutásban Ellenfél nélkül a Mezőtúr labdarúgás Megyei II. o., Kunsági csoport: remekelt a Tiszasas A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik forduló­ját rendezik a héten. Kedden négy kvartettben is végleg eldől­het a továbbjutást jelentő első két hely sorsa. A nap legizgalmasabbnak ígérkező összecsapását Ná­polyban rendezik. Amen­nyiben a hazai gárda le­gyűri az elmúlt hetek ben bombaformában játszó Manchester Cityt, nagy lépést tesz a legjobb ló közé jutá­sért, hiszen a zárókör­ben a pont nélküli Villareallal meccsel. A B jelű négyesben még bármi előfordulhat, hiszen még a sereghajtó Lille is odafér­het a második helyre. Igaz, ah­hoz most mindenképpen nyer­nie kellene Moszkvában. A MU és a Benfica összecsapásán (tv2) a vesztes nehéz helyzetbe kerül, hiszen a Basel esetleges romániai győzelmével pont­számban beéri, így aztán az utolsó fordulóban az egymás el­leni eredmény is döntő lehet. A Real Madrid már továbbjutott, ám az Ajaxnak bravúr kell, ha meg akarja őrizni második he­lyét. A PROGRAM A: Bayern München-Villareal, Napoli-Manchester City, 20.45. Az állás: 1. B. München 10, 2. Manchester City 7, 3. Napoli 5, Villareal 0 pont. B: CSZKA Moszkva—Lille, 18. Trabsonspor-Inter, 20.45. Az állás: 1. Inter 9,2. CSZKA S (7^ 5), 3. Trabsonsport 5 (2-4,)y14. Lille 2 pont. C: Manchester United—Benfica, Otulel Galati—Basel, 20.45. Az állás: 1. Manchester United 8 (8-4), 2. Benfica 8 (5-2), 3. Ba­sel 5,4. Galati 0 pont. D: Olimpique Lyon-Ajax Amsz­terdam, Real Madrid-Dina- mo Zágráb, 20.45. Az állás: 1. Real Madrid 12, 2. Ajax 7, 3. Lyon 4, 4. Dinamo Zágráb 0 pont. ■ Gelei J. Mario Balotelli Nápolyban to­vább lőheti a Cityt A rákóczifalvi játékosok ugyan foggal-körömmel küzdöttek az ősz során, de így is nagyon kevés sikerélményben volt részük A papírformának megfe­lelően a Mezőtúr együt­tese lett az őszi bajnok a labdarúgó megyei II. osz­tály Kunsági csoportjá­ban, ám a dicséretből igencsak kijár a tiszasasi gárdának is. Géléi József A labdarúgó megyei II. osztály Kunság csoportját ismerők már a szezon előtt kiosztották volna az aranyérmet a Mezőtúr gár­dájának, mondván a nagy múl­tú együttesnek nem lesz egyet­len komoly vetélytársa sem a pontvadászat során. Ha csak az őszi végeredményt nézzük, a papírforma valóban nem csor­bult, ám fölénye nem volt olyan nyomasztó, mint arra eredetileg számítani lehetett. Igaz, ez nem a túriak „bűne”, hanem a máso­dik helyezett Tiszasas dicsérete. A listavezető tizenegy talál­kozójából kilencszer nyert, egyszer döntetlenre végzett ­Tiszapüspökin játszott O-O-t a gárda — és csupán Kenderesen szenvedett vereséget (2-0). A Mezőtúr védekezése minden dicséretet megérdemel, hiszen bőven a meccsenkénti egyes átlag alatt van kapott góljai száma. Bár támadójátékát sem érheti különösebb kritika, az azért feltűnő, hogy a dobogó második és harmadik helye­zettje, a Tiszasas és a Tisza- földvár is jóval többet szerzett, sőt a hatodik Tiszaszentimre és a nyolcadik Tiszagyenda is hasonló mutatót produkált. A szezon kellemes meglepe­tését az alig ezerlelkes telepü­lés, Tiszasas együttese okozta. Tamás Andor edző csapata re­mek idényt tudhat maga mö­gött, s fennállása legjobb ered­ményét produkálva, a második helyig tornázta fel magát. Sőt, hátránya az éllovas Mezőtúrral szemben mindössze négy pont, azaz tavasszal akár még a feljutás kérdésébe is bele­Szedlák Zoltánnal nem bírtak a védők bár minden csapat igyekszik felkészülni az ellenfél legret­tegettebb „gólvágójából", a legjobbakkal szemben még a dupla őrizet is kevés. A GÓLLÖVŐLISTA ÉLMEZŐNYÉ­NEK állása -14: Szedlák Zoltán (Tiszapüspöki), 11: Határ Attila (Tiszasas), Ha­dad Abdelrahmen (Rákóczi- falva), 9: Határ Ferenc (Ti­szasas), 8: Nagy László (Ti­szagyenda), Túróczi János (Cibakháza), Kovács Máté (Kenderes), 6: Bontovics László (Mezőtúr), Ferenczi Róbert (Tiszaszentimre), 5: Erdősi Gyula (Mezőtúr), Sí­pos Ferenc, Szoboszlai Imre (Tiszaszentimre), Váradi Vil­mos (Tiszapüspöki), Boros Benedek (Tiszagyenda). szólhat. A legnagyobb dicséret mégsem helyezéséért, hanem a látványos és gólerős játékáért illeti a gárdát: a Határi Ferenc vezényelte legénység egyetlen találat híján meccsenkéfili hár­mas gólátlagot ért el. A, Tisza­püspöki gyengébb kezdés után belelendült a végére, és jobb gólkülönbségének köszönhető­en feltornázta magát a dobogó legalsó fokára. A Tiszaföldvár egykoron meghatározó szere­pet töltött be a megye labdarú­gásában, ám az elmúlt pár év­ben csak epizódszerepre kár­hoztatott. A csoport legna­gyobb bukását a Rákóczifalva produkálta. A hajdanán az NB Ill-ban is meghatározó szere­pet játszó klub mélyrepülésére nem nagyon van magyarázat, hét veresége több annál, mint hogy a nehéz gazdasági körül­ményekkel meg lehessen ma­gyarázni. Mi több, a sereghajtó Cserkeszőlő után a második legtöbb gólt kapta a gárda, így nem véletlen, hogy szép lassan a kiesőjelöltek közé zuhant. A megyei I. és II. osztályú bajnokságok jelenlegi állása Megyei II. osztály, Kunság 1. Mezőtúr 11 9 1 1 24- 8 28 2. Tiszasas 11 7 3 1 32- 11 24 3. T.püspöki 11 6 2 3 30-21 20 4. Tiszaföldvár 11 6 2 3 16- 14 20 5. Cibakháza 11 5 2 4 22-21 17 6. T.szentimre 11 5 2 4 24-25 17 7. Kenderes 11 5 2 4 16-20 17 8. Tiszagyenda 11 4 1 6 24-25 12 9. Tiszajenő 11 2 5 4 15- 18 11 10. Rákóczifalva 11 3 1 7 20- 29 10 11. Kengyel 11 2 1 8 18-21 7 12. Cserkeszőlő 11 1 0 10 10-38 2 Ifjúságiak 1. Mezőtúr 11 11 0 0 64- 4 ■ 2. Rákóczifalva 11 9 1 1 40- 6 ; 3. Kenderes 11 6 1 4 27-14 ' 4. Kengyel 11 6 1 4 30-32 ' 5. Tiszaföldvár 11 5 3 3 17-21 ' 6. T.szentimre 11 4 2 5 42-23 7. T.püspöki 11 4 1 6 24-40 ' 8. Tiszasas 11 3 2 6 18-29 9. Tiszagyenda 11 4 0 7 42-59 ' 10. Cserkeszőlő 11 3 1 7 17-48 11. Cibakháza 11 2 2 7 11-23 12. Tiszajenő 11 1 2 8 22-55 Megyei I. osztály 1. Jászapáti 14 13 0 1 51- 5 39 2. Nagyiván 14 10 2 2 37- 14 32 3. J.árokszállás 14 9 5 0 29- 11 32 4.T.szentmiklós14 8 3 3 27- 20 27 5. Tiszafüred 14 7 2 5 27-21 23 6. Martfű 14 7 2 5 26-25 23 7. Fegyvernek 14 6 4 4 27-21 22 8. Kisújszállás 14 6 3 5 31-24 21 9. Szajol 14 6 1 7 27- 27 19 10. Karcag 14 5 4 5 17- 20 19 11. Besenyszög 14 5 3 6 26-34 18 12. Túrkeve 14 4 2 8 26-23 14 13. Csépa 14 2 4 8 22-35 10 14. Újszász 14 1 6 7 9-28 9 15. Kunhegyes 14 1 1 12 13-52 4 16. KUTE 14 1 0 13 7-42 3 Ifjúságiak 1. Jászapáti 14 10 1 3 42- 9 31 2. Kunhegyes 14 8 5 1 54-25 29 3. T.szentmiklós14 9 2 3 42-17 29 4. Karcag 14 9 2 3 38- 16 29 5. J.árokszállás 14 9 2 3 48-29 29 6. Szajol 14 9 0 5 45-28 27 7. Martfű 14 7 2 5 23-13 23 8. Kisújszállás 14 5 4 5 34-25 19 9. Tiszafüred 14 5 3 6 25-34 18 10. Nagyiván 14 5 2 7 22-32 17 11. Csépa 14 4 3 7 18-35 15 12. Fegyvernek 14 5 0 9 25-57 14 13. Besenyszög 14 5 1 8 16-26 9 14. Újszász 14 2 3 9 10-35 9 15. Túrkeve 14 2 1 11 16-42 7 16. KUTE 14 1 3 10 16-51 6 HaddszM|onl SZ0LJ0N.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Tízgólos meccsen kapott ki a MÁV UFC19 éves csapata utánpótlás Debrecenben szerzett igen értékes pontot a kiemelt bajnokságban szereplő U15-ös együttes A Szolnoki MÁV Utánpótlás Fut­ball Club valamennyi korosztá­lyos csapata pályára lépett a hét végén. Á bajnoki címre pályázó U 19-es együttes kellemetlen meglepetést szerezve, vereséget szenvedett Vecsésen. VECSÉS-SZ. MÁV U19 6-4 (3-0) Vecsés, vezette: Mátéffy Richárd. MÁV: Szabó M. - Veréb V., Draskóczi, Kalóz (Rézműves, 46,), Veréb D., Vadas, Tóth R, Háda (Tóth N., 46.), Blaskovits (Kocsis, 46.), Bulyáki, Zsákai. Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Vadász (14.), Kön- czey (26.), Papp Zs. (28.), Balázs 2 (59., 73.), Tüskés (90.), ill. Rézműves 3 (47., 66., 71.), Tóth P. (68.) SZEOL U19-SZ. MÁV U18 1-1 (O-l) MÁV: Gerhát — Harangozó, Győrfi, Szeberényi, Gellért, De­meter, Kállai, Gazdag, André (Koós, 69.), Kiss P. (Mészáros M., 67.), Annus. Edző: Horváth Csaba. Gólszerzők: Fülöp (90.), ill. André (14.) Kiállítva: Varga M. (SZEOL, 92.) VECSÉS-SZ. MÁV U17 1-4 (0-3) Vecsés, vezette: Pauló Gábor. MÁV: Nuskov (Ladányi, 82.) - Rigó, Fekete N., Kis B., Nagy D. (Csajbók, 46.), Bottyán (Kovács Sz., 51.), Mihályi, Kormos (G. Nagy, 58.), Vatai, Somogyi, Nagy A. Edző: legesi László. Gólszerzők: Nagy S. (65.), ill. Kormos 2 (13., 33.), Nagy A. (43.), Somogyi (84.) SZEOL U17-SZ. MÁV U16 1-2 (O-O) MÁV: Kosaras - Kemény, Ko­vács T., Tóth F. (Pékár, 79.), Tóth R, Rézsó (Jakab, 63.), Makai, Nagy D., Somogyi (Móra, 46.), Kovács Sz., Kovács A. Edző: Molnár István. Gólszerzők: Komáromi (59.), ill. Tóth P. (49.), Kovács A. (72.) Kiállítva: Móra (59.) DEBRECEN-SZ. MÁV U15 0-0 Debrecen, vezette: Béni Tamás. < MÁV: Széphalmi — Búkor, Ta- § si, Nagy K., Zoltay, Csajbók, Faj- | ka, Fekete S., Kiss K., Rafael J (Vinkler, 61.), Markót. Edző: ! Szatmári János. A MÁV U13 ezúttal Debrecenben lépett pályára és vereséget szenvedett SZ. MÁV U14—SOROKSÁR U15 2-0 (O-O) Tiszaliget, vezette: Kubovics. MÁV: Szabó B. (Kovács G., 41.) - Pászti (Lakatos, 75.), Bak- sa, Vígh, Melis (Szabó R., 72.), Pongrácz (Gál, 69.), Szűcs B., Majoros, Kánya (Szőke, 62.), Tö- mösvári, Gulyás (Kemény, 78.). Edző: Tóth György. Gólszerzők: Melis 2 (42., 51.) DEBRECEN-SZ. MÁV U13 2-0 (0-0) MÁV: Sándor — Nuskov, Győr, Horgosi, Kirják (Récsányi, 58.), Fábián, Agócs, Ipolyszegi, Föl­di, Nyerges (Vizner, 48.), Seres (Barhács, 67.). Edző: Földi Sán­dor. Gólszerzők: Somogyi 2 (4L, 58. perc) ■

Next

/
Thumbnails
Contents