Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)

2011-11-22 / 273. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 22., KEDD TÜKÖR Nincs menekvés, éjjel is látnak a helikopteresek a kiképzés révén Hatvanöt évesen is Konc(z)ertezik karrier Az ikonná vált énekesnő egykor gimnazistaként mutatta meg tehetségét November első három hetében úgynevezett éjjellátó-kiképzést tartottak az MH 86. Szolnok Heli­kopterbázis Szállítóhelikopter Zászlóaljának kijelölt hajózó- és fedélzeti technikus állománya számára a Pápa Bázisrepülőtéren. Három pilóta és három techni­kus sajátíthatta el - a háromhe­tes, intenzív kiképzés ideje alatt — az éjjellátó készülékkel törté­nő repülés alapjait - írta a Hon- védelem.hu. A mostani egyébként már a második alkalommal megrende­zett éjjellátó-kiképzés volt, ame­lyet a „nyolcvanhatosok” szervez­nek saját állományuk részére. Ta­valy májusban még amerikai se­gítséggel és az ő kiképzési tervük szerint hajtották végre a felkészí­tést; ezúttal azonban már teljes egészében a hazai elképzelések alapján valósult meg a tréning. A képzésen egyébként a Ma­gyar Honvédségnél rendszeresí­tett AN/AVS-9 típusú éjjellátó készüléket használták, amely kategóriájában az egyik legmo­dernebb eszköz. ■ Az évbúcsúztatóval telelőre mentek a kertbarátok is Harminckilenc évvel ezelőtt ala­kult a jászjákóhalmi Jákó Kert­barát Kör, mely a hét végén tar­totta évzáró összejövetelét. Nagy Dezsőné, aki 12 éve vezeti a kört, beszámolt az ez évi események­ről, eredményekről - különös te­kintettel azokra a hagyományos népi megmozdulásokra, amikor pampuskasütésben és nyár végi termékeik bemutatásában mé­rik össze tudásukat a tagok. Mindkét nagy sikerű rendez­vény már több mint két évtize­des múltra tekint vissza. Az ün­nepi összejövetelen képviselte magát több társ kertbarát kör is; jelen volt a rákóczifalviak, a jász­árokszállásiak és a jászkisériek mindkét köre. Megtisztelte az eseményt Borbás Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke, Borbás Fe­renc jászkapitány és László Jó­zsef az elszármazott jákóhalmi- ak képviseletében, nejeikkel együtt. Az éjszakába nyúló talál­kozó kvaterkázással, tombolával folytatódott. ■ Koncz Zsuzsa a Magyar Televízió által meghirde­tett elsó' Ki mit tud? ve­télkedőn tűnt fel. Külse­je, lelkesedése mit sem változott, pedig azóta majd’ ötven év telt el. Az énekesnővel, akit a kö­zönség legutóbb Békés­csabán láthatott, hallha­tott, életéről és munkás­ságáról beszélgettem. Nagy Szilvia — Lassan ötven éve dolgozik a színpadon. Jó néhányszor el­énekelte: „rohan az idő." Az idő elrohant, ön maradt. Mi áll a töretlen siker és népsze­rűség hátterében?- Nehéz megmondani. Úgy érzem, az embereknek átsugár- zik a hit és az elszántság, mely- lyel a dalaimat éneklem, ez so­kat jelent. Hitele van a zeném­nek, és a dalokon keresztül ta­lán nekem is. Természetesen ehhez hozzájárulnak a hosszú évek, amelyeket a pályán már eltöltöttem. — Az Ég és föld között című számában visszatérő sor: „születni kell, újra meg újra.” Külseje, lelkesedése nem so­kat változott. Hogyan újul meg napról napra?- Szerintem a legrosszabb körülmények között sem sza­bad feladni a harcot. Megéri küzdeni, ha másért nem, a re­ményért. Hogy mindaz, amit szeretnénk, és amiért érdemes élnünk, előbb-utóbb megvaló­sul. Hinnünk kell abban, hogy szükség van ránk, és hogy a vi­lág jobbítható. Ahhoz, hogy a mindenséget újra lehessen te­remteni, nekünk is nap mint nap újjá kell születnünk. Tuda­tosan élem az életem, vigyázok arra is, mit fogyasztok el. De a legfontosabb, hogy meg tudtam őrizni a hitem. A szépség belül­ről fakad. Ha a belső indíttatás pozitív,, akkor a külvilágra eső ki­sugárzás is az lesz. — Dalait kiváló zeneszerzők írták. Sok együttes kereste meg, de művészetét egyfajta különutasság jellemzi. Mi az oka?- Talán leginkább az, hogy én. nem a szórakoztatásra es­küdtem fel. Bár a szórakoztató­iparban mozgok, de valami mást, valami pluszt is szeret­nék adni az embereknek. Egy gondolatmorzsát, vagy hitet a túléléshez. Bízom abban, hogy a zene szebbé teheti az életet. És nemcsak röpke három perc erejéig, amíg a monotonitásból vagy a verkliből kikapcsol. Ha valaki eljön egy koncertre, és később utána is gondol, megta­lálhatja a dalokban, amit én is megleltem. A művészetem titka az, amit a daloktól éneklés köz­ben kapok. A kérdés: tovább tu­dom-e adni. Ebben a dilemmá­ban telik a hivatásom. — Mi a véleménye a most futó tehetségkutató műsorokról?- Ezek a versenyek csupán szórakoztató show-k, ahol ama­tőröket, félprofikat mutatnak — Annak idején, 1962-ben Gergely Ágival egy kockás fü­zetlapon beszélték meg, hogy beneveznek a Ki mit tud?-ra. A vetélkedő játékként indult. Mikor fogta fel, hogy óriási le­hetőséget kapott?- Az érzés nagyon lassan, az évek során alakult csak ki, lé­vén, hogy nem erre a pályára készültem. A Ki mit tud? után még két évig gimnazista vol­tam, aztán le­érettségiztem, és ■ „Dalaimmal gon- jelentkeztem a jo- dolatmorzsákat és gi egyetemre. hitet szeretnék Közben énekel- adni a túléléshez.” tem, sikeres let­tem, de továbbra is a komoly, ci­vil élet foglalkoztatott. Aztán szépen lassan — elsősorban Bródy János szövegeinek hatá­sára - rájöttem, hogy a dalok­kal tudom leginkább kifejezni azt, ami érdekel, és ami közön­ségemet is vonzza. Jó, jó, gon­doltam, azért kicsit még járok az egyetemre. Végül aztán be­láttam, engem csakis az ének­lés éltet. Nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam. Bár a jogi munkának ma már több értelme van, mint a régi rendszerben volt, még mindig távol áll attól, amiről gyerek­ként álmodtam. Az igazság az, hogy más szakmában el sem tudnám képzelni magam. meg a nagyközönségnek. Az­tán nem túl rokonszenves meg­mozdulások közepette kivá­lasztják néhányukat. A néző­nek néhány órányi kikapcsoló­dást nyújtanak, miközben a szavazatok révén rengeteg pénzt zsebelnek be. Hogy a te­hetségekkel később mi törté­nik, már nem érdekli őket. Megrántják a váltókat és le­gyintenek, mondván, nem az ő dolguk. Pedig annak, aki tehet­séget keres, gondoskodnia kel­lene arról is, hogy az illető ki­bontakozhasson. A művészi pá­lya valójában a vetélkedő után kezdődhetne. — Ön valódi ikonná vált. Azért van példaképe? — Példaképem sosem volt. Sokkal inkább bátor elképzelé­sem arról, mi az, amit szeret­nék megvalósítani. Sok kiváló előadót hallhattam, szakmai ta­pasztalatot szerezhettem a nagyvilágban. Megtanultam, hogy példaképeket állítani nem túl szerencsés, hiszen könnyen skatulyába zárhatnak.- Azt mondta, önmagát kife­jezni leginkább a Valaki mondja meg kezdetű szám­mal tudja. Megtalálta már a válaszokat a dalban sorakozó kérdésekre?- Az idő múlásával mindig újabb és újabb feleleteket ka­punk. Változnak a körülmé­nyek, mi is változunk, így a vá­laszok is. De mindannyiunk­nak szüksége van egy konkrét irányultságra, vonzalomra, el­határozásra. Tudnunk kell, hol a helyünk a világban, és jó, ha elképzeléseinkhez tartjuk ma­gunkat. Ebből az alapállásból pedig meg tudjuk adni a vála- Az énekesnő gimnazista „gézengúzból” valódi művésszé vált az évek során. szokat is. Sikert sikerre halmozott itthon és külföldön is koncz Zsuzsa pályája a Ki mit tud? vetélkedőn kezdődött, ahol osztálytársával, Gergely Ágival lépett fel. Tehetségét lát­va felkereste őt a három kor­szakalkotó zenekar; az Ome­ga, az Illés és a Metro. A '7ti­es évekre egymás után jelen­tek meg albumai. Dalait cen­zúrázták, a Jelbeszéd című le­mezt - politikai okok miatt - betiltották. Koncz Zsuzsa en­nek ellenére sorra kapta a fel­kéréseket. Koncertezett itthon, illetve a kettévágott Németor­szágban, a Szovjetunióban és Franciaországban is. Munkás­ságát 1977-ben Liszt Ferenc- díjjal, később érdemes művész kitüntetéssel jutalmazták. A Francia Becsületrend lovagja lett, 2008-ban pedig átvehette a Kossuth- és a Príma Prímis- sima-díjat. — Leutóbb Békéscsabán lépett fel. Hogyan készült a koncertre?- A fellépés előtti időszak mindig egy megszokott, jól be­vált órarend szerint zajlik. Az évek során kialakult, pontos menete van a gyakorlásnak, a beéneklésnek, egyszóval min­dennek. Korábban mindig em­lékezetes koncerteket tartot­tam Békéscsabán. A közönség eddig minden egyes alkalom­mal forró hangulatot tudott te­remteni. Régi de működik. Kisújszállás és Ecsegfalva között a Mirhói szivattyútele­pen található a képünkön is látható régi szivattyú. A muzeális darabot szépen felújították, és amikor szükség van rá, még bekapcsolják, és be­segít a többi szivattyúnak. Tv-notesz VALKÓ _ MIHÁLY ^ ROVATA Angi, aki jelent De kicsoda is ez az Angi? Új arc a képernyőn, és nem is olyan rossz. Sőt, mondhatom, csinos, a Gálán Angéláé, kinek a megjelenésében sincsen semmi kivetni való. Ha csak néznem kellene őt, igazán kellemes látvány lenne, de van neki műsora is! Méghozzá önálló: Angi jelenti. Éjféltájban jelentke­zik vele rendre, pedig nem is hu­hogó bagoly, inkább csacsogó ma­dárka. S ha megismétlik is, akkor is olyan időpontban, délidőben az M2-n kevésbé népszerű csator­nán, ami nem valami csábító. (Mintha el akarnák dugni eleve előlünk!) Állítólag titkok után ku­tat, rejtélyeket keres, ezért is ment el a Hortobágyra, merthogy ott épp bikavásár is van. Nos, mu­tatnak is bikát szép számmal ne­künk, méghozzá a szürke marha fajtából, csak épp vásárló nem­igen akad, mert nem alakult még ki az „életformája”. Külföldiek sem érdeklődnek, hallhattuk, de még turistaként se jönnek - árul­ja el az „idegenforgalmista”. A ha­zaiak pedig nem fogyasztanak, nem vásárolnak, panaszkodik a kereskedő. A mi riporterünket azonban különösebben nem érin­ti meg mindez, belőle csak úgy árad a derű, és ami igaz, fel is ta­lálja magát minden helyzetben. Csak az a jelenteni való „titok”, az újdonság, ami felfedezés is lehet­ne, az nem akar valahogy össze­jönni. Akkor hát, váltás, irány ki a pusztába, a csikósokhoz, hátha ott több sikerrel jár, ha a már a gu­lyásokkal nem is nagyon boldo­gult. Kikocsizik hát ő is, akár csak a turisták, hogy láthassa, milyen ügyesek is ezek a csikósok, hogy tudják pattogtatni ostorukat, „fer- getni”, s megpróbálkozik ő is ve­le, bár tart attól, hogy ostorával még megcsapja a lovat, és akkor neki annyi. Ló hátára is felkéredz- kedik, fel is tuszkolják a nyereg­be, hogy azután egy csikóslegény­be kapaszkodva lovagoljon egy ki­csit. Láthatóan jól is érzi magát a mi Angink, szerepel, akárcsak egy színész, gyermekkorában az is szeretett volna lenni, most az­tán kiélheti gyermekkori vágyát. Csakhogy felmutatni csupán azt, milyen itt az élet a Hortobágyon, hogyan is létezik magában, nincs abban annyi érdekes, amennyit nem ismerhetne meg akár egy tu­rista is, aki ellátogat ide. És ez bi­zony majdnem egyenlő „jelentési- leg” a semmivel. Azért végül talán mégis „jelent­het valamit”: egy odaérkező nyug­díjasokból álló francia csoport tagjait sikerül megtanítania a puszta nevének helyes kiejtésé­re, azzal a számukra oly „rettene­tes” gy-hanggal a végén, amit az­tán kórusban bele is kiáltanak a világba: Hortobágy, Hortobágy! Ez azért, ugye, mégsem semmi!

Next

/
Thumbnails
Contents