Új Néplap, 2011. november (22. évfolyam, 256-279. szám)
2011-11-21 / 272. szám
SPORT ÚJ NÉPLAP - 2011. NOVEMBER 21, HÉTFŐ 10 Vereség lett a gyenge játék vége labdarúgás Az utolsó pillanatban az egy pont is kicsúszott a MÁV markából Az ősz szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén lépett pályára szombaton a labdarúgó NB II Keleti csoportjának éllovasa, a Szolnoki MÁV FC legénysége. A kék-fehérek a várakozással ellentétben meglehetősen gyenge teljesítmény nyújtottak Vácott, és váratlan vereséget szenvedtek. Géléi József Pénteken még kérdéses volt, hogy a hétközi edzésen bokasérülést szenvedett, elmúlt hetekben egyre jobb formába lendülő Papp Szilárd tudja-e vállalni a játékot a tizennegyedik helyen tanyázó váci gárda otthonában. Nos szombaton délelőttre kiderült, a fiatal jobbhátvéd állapota szépen javult, s ott lesz a kezdőcsapatban.- Házi gólkirályunkat, Sze- pessy Robit egy hete, a Balmazújváros ellen szünetben le kellett cserélnem, mert olyan rúgást kapott a bokájára. Néhány nap kihagyás után, szerdán ugyan bekapcsolódott a közös munkába, ám nem kockáztatom meg szerepeltetését, a kis- padon kezdi a meccset és csak végszükség esetén küldöm pályára — tudtuk meg a találkozó előtt a Tisza-partiak vezetőedzőjétől, Romanek Jánostól. VAC-SZOLNOKI MÁV FC 1-0 (0-0) Vác, 300 néző, vezette: Fábián , Mihály (Var- t ga Zs., Punyi) ■ Vác: Hé- V ger - Kró- ner, Páles, Tányéros, Hegedűs — Rábold ■ í (Papp K., '' 91.), Albert, Arany Z., Berki (Szabados, 68.) - Rusfii ircjM --w vay, Michel (Lovren- csics, 87.). Edző: Híres Gábor. MÁV: Rézsó — Papp Sz., Mile, Sze- leczíti, B. Tóth (Balogh R, 79.) - Ulvicki - Lengyel Antal (Kalmár, 57.), Kis R. (Szepessy, 27.), Mundi — Vári. Edző: Romanek János. 5. perc: Az asszisztens elengedte a jobbösszekötő helyén, lesről kilépő Ráboldot, aki bevezette a tizenhatoson belülre a labdát, majd nagy helyzetben nem találta el a kaput. 8. perc: Antal Gábor a tizenhatossal egy vonal- __„ ba n, a bal ol- .. „ dalról végezhetett el szabadrúgást. Élesen középre tekert labdájába Vári Barnabás belecsúsztatott, de fejese centikkel elkerülte a váci kapu bal sarkát. — Túlságosan is óvatosan játszunk, nem igazán merünk támadást kezdeményezni. Ennél több kell, ha nyerni akarunk - értékelte az első negyedórában látottakat tömören a MÁV FC ügyvezetője, Földi Sándor. Hogy Romanek János is elégedetlen lehetett csapata támadójátékával, bizonyítja, hogy már nem egészen fél óra elteltével cserére szánta el magát: pályára küldte azt a Szepessy Róbertét, akit eredetileg csak vésztartaléknak ültetett le a kispadra. 36. perc: Antal Gábor 25 méteres szabadrúgását Héger csak kitenyerelni tudta, éppen az érkező Lengyel Béla elé, ám a szolnokiak szélsője elhibáz- N ta az óriási ziccert. 49. perc: A semmiből alakított ki helyzetet a Vác: egy felívelt szabadrúgásnál a lesre ' váró szolnoki védők & teljesen egyedül út hagyták a tizenegyesponton Michelt, aki levette a labdát, Ulvicki Mihály ezúttal is sokat robotolt a középpályán, hiába Kalmár Ferenc (balra) csereként pályára lépve nem talált a kapuba ám ahelyett hogy kapura fordult volna, visszafelé passzolt, s így menteni tudtak a vendégek. 52. perc: Mundi Roland cselezte le magát a bal oldali alapvonalig, remekül tette középre a labdát, az érkező Szepessy lanatban belevetődött egy hazai védő. Időközben megérkezett a hír a váci pályára, hogy a MÁV FC nagy riválisa, a Békéscsaba már 3-0-ra vezet a Honvéd II ellen, így a döntetlen nem igazán lövésébe azonban az utolsó pil- jó eredmény a Tisza-partiak Fölényesen nyert a Békéscsaba A reac újabb győzelmével egyre feljebb araszol a táblázaton, a rákospalotaiak már a dobogót ostromolják. A Békéscsaba rendkívül magabiztosan diadalmaskodott a kis- Honvéd ellen, míg a komoly anyagi gondokkal küszködő Nyíregyháza meglepetésre pont nélkül küldte haza a Kazincbarcikát. eredmények: REAC-Szeged 3-0, Békéscsaba—Honvéd II4- 1, Nyíregyháza—Kazincbarcika 1-1, Orosháza-Cegléd 0-1, Balmazújvá- ros-Újpest II4-0, Mezőkövesd—Vecsés 3-0, Debrecen II—Eger 3-0. számára. Romanek János azonnal szerkezetet is váltott, Kalmár Ferenc személyében újabb támadót küldött pályára, s ettől kezdve három csatárral rohamozhatott (volna) az utolsó két hazai meccsét (Balmazújváros, Szeged) megnyerő Vác otthonában a kék-fehér legénység. Ehelyett jött a hideg zuhany... 88. perc: Rusvay bal oldali beadása után a hosszú saroknál érkező Hegedűs fejelt Rézsó Péter kapujába, 1-0. Az elmúlt fordulókhoz képest nagyon visszafogott teljesítményt nyújtott a MÁV FC együttese. Bár meddő mezőnyfölényben játszott, a kapura aüg-alig jelentett veszélyt, s ez a hajrában megbosszulta magát. híres Gábor: - Van egy csodálatos Hegedűsünk, aki elhúzta a Szolnok nótáját. Igaz, ehhez kellett a háttérben egy jól működő zenekar is. romanek JÁNOS: - Természetesen csalódott vagyok az eredmény miatt. Ennek ellenére el kell fogadni, a világ legjobb csapatával is előfordul, hogy nem megy neki a játék, nemhogy velünk. Bajnoki sorrend az élvonaltól a megyei első osztályig OTP Bank Liga 1. Debrecen 16 11 5 0 30- 9 38 2. Győr 16 11 1 4 27- 17 34 3. Videoton 16 9 2 5 30-12 29 4. Bp. Honvéd 16 8 4 4 30-19 28 5. Diósgyőr 16 8 4 4 26-20 28 6. Kecskemét 16 7 4 5 27-22 25 7. Pécs 16 6 7 3 22-25 25 8. Paks 16 6 6 4 30-30 24 9. Vasas 16 3 8 5 15- 19 17 10. Újpest 16 5 2 9 21-28 17 11. Haladás 16 4 4 8 15-22 16 12. Ferencváros 15 4 3 8 13-15 15 13. Pápa 16 4 3 9 16-23 15 14. Kaposvár 15 1 10 4 18-24 13 15. Siófok 16 2 7 7 12- 23 13 16.ZTE 16 0 6 10 14-38 6 NB II. Keleti csoport 1. Szolnok 14 9 3 2 31- 9 30 2. Békéscsaba 14 7 6 1 23- 10 27 3. Cegléd 14 8 3 3 21- 13 27 4. Balmazúj. 14 7 3 4 27- 17 24 5. Debrecen 14 6 5 3 23- 18 23 6. Mezőkövesd 14 6 5 3 23-20 23 7. REAC 14 6 4 4 25-17 22 8. K.barcika 14 6 3 5 15- 17 21 9. Eger 14 5 4 5 15- 17 19 10. Nyíregyháza 14 2 9 3 19-26 15 11. Orosháza 14 2 8 4 18- 18 14 12. Szeged 14 4 2 8 18-24 14 13. Vác 14 4 2 8 15-23 14 14. Újpest 14 3 5 6 20-33 14 15. Honvéd II. 14 2 4 8 10-21 10 16. Vecsés 14 0 4 10 4-24 3 NB III. Alföld-csoport 1. Dabas 14 9 5 0 36- 9 32 2. Pilisvörösvár 14 8 3 3 16-12 27 3. KTE II 14 7 5 2 28- 17 26 4. Gyula 14 7 4 3 16- 10 25 5. Dunaharaszti 14 6 5 3 24- 12 23 6. Monor 14 7 2 5 25-22 23 7. Üllő 14 6 3 5 21- 17 21 8. Szeged 14 5 3 6 27-22 18 9. Tököl 'li; 14 4 6 4 19‘-20 18 10. Tápiószecső 14 5 3 6 23-27 18 11. Csepel 14 3 7 4 15- 15 16 12. Jánoshida 14 4 2 8 16-27 14 13. Hmvásárhely14 4 2 8 14-25 14 14. Szarvas 14 3 3 8 17-28 12 15. Sz. MÁV II. 14 2 4 8 12-31 10 16. Makó 14 1 5 8 12-27 8 Megyei 1. osztály 1. Jászapáti 14 13 0 1 51- 5 39 2. Nagyiván 14 10 2 2 37- 14 32 3. Já.szállás 14 9 5 0 29- 11 32 4. Tszt.miklós 14 8 3 3 27-20 27 5. Tiszafüred 14 7 2 5 27-21 23 6. Martfű 14 7 2 5 26-25 23 7. Fegyvernek 14 6 4 4 27-21 22 8. Kisújszállás 14 6 3 5 31-24 21 9. Szajol 14 6 1 7 27- 27 19 10. Karcag 14 5 4 5 17-20 19 U.Besenyszög 14 5 3 6 26-34 18 12. Túrkeve 14 4 2 8 26-23 14 13. Csépa 14 2 4 8 22-35 10 14. Újszász 14 1 6 7 9-28 9 15.Kunhegyes 14 1 1 12 13-52 4 16. Kszt.márton 14 1 0 13 7-42 3 A következő forduló menetrendje A labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulóját rendezi meg a hét végén az MLSZ. A szokásoknak megfelelően, ismét három nap alatt. November 25., péntek 18 óm: Honvéd-Haladás (SportM) November 26., szombat 15 óra: Debrecen-ZTE (Sportl) 16 óra: Siófok-Lombard Pápa Kaposvár-Kecskemét Pécs—Vasas-Híd 17.30: Újpest-Győri ETO (Sportl) November 27., vasárnap 16 óra: Paks-Videoton (ml) 18 óra: Diósgyőr-FTC (Sport2) Siófok: bundabotrány után kivégzés labdarúgás OTP Bank Liga: ezúttal gólparádét rendezett a Videoton A labdarúgó OTP Bank Liga tavaszról előrehozott első fordulójában több érdekes eredmény is született. Már a pénteki nyitányon borult a papírforma, hiszen az ősszel, idegenben roppant gyenge teljesítményt nyújtó Újpest éppen mumusa, a Lombard Pápa otthonában támadt fel és szerezte meg első ide győzelmét vendégként. A folytatásban aztán a bajnoki címvédő Videoton vívta ki a szurkolók elismerését. A bundabotrány múlt héten kirobbant újabb „fejezetében” főszerep jutott a siófoki játékosoknak. Bár A. Attila, S. László és H. Gábor már régen nem tartozik a Balaton-parti alakulathoz, a jelek szerint utódaikra igencsak nyomasztólag hatottak a hírek. Úgyan Székesfehérvárott negyven percig még jól tartották magukat a sárga-kékek, ám a bekapott első gól után kártyavárként omlott össze a gárda, és végül kiütéses vereséget szenvedett. A Győri ETO együttese hosszú heteken keresztül tartotta a lépést a Debrecennel, és sokan már a bajnoki címre is esélyként könyvelték el a Cser- tői-alakulatot, ám az elmúlt hetekben mintha csökkent volna lendülete. Ezúttal hazai pályán botlott meg a zöld-fehér egylet, a Torghelle Sándor hazatérése óta még masszívabbá vált Honvéd fricskázta meg. MeglepeA fehérvári Andre Alves gólkirályhoz méltó produkciót nyújtott tésnek számít a dobogóra pályázó Diósgyőr pontvesztése is a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a Zalaegerszeg otthonában, sőt kevesen számítottak arra is, hogy a Paks mindhárom pontot hazaviszi az otthon mindenkire veszélyes Kecskemét pályájáról. Érintetlenek maradtak a kapuk Szombathelyen, s ez a Pécs pontszerzését jelentette a Haladás oroszlánbarlangjában. ■ Gelei J. Eredmények Pápa-Újpest 0-1 Videoton-Siófok 7-0 Győr—Honvéd 1-3 Haladás—Pécs 0-0 Kecskemét—Paks 0-1 ZTE-Diósgyőr 1-1 Vasas-Debrecen 0-0 FTC-Kaposvár lapzárta után További eredmények NB II. NYUGATI CSOPORT: MTK- Szigetszentmiklós 0-0, Ajka- Videoton II 0-0, Tatabánya- Sopron 1-1, Dunaújváros- Győri ETO II 2-1, Kozlármis- leny-Budaörs 4-0, Gyirmót- BKV Előre 4-2, Baja-Veszp- rém 1-1, Paks II-Ferencváros II 2-0. NB III. ALFÖLD-CSOPORT: PÍ1ÍSVÖ- rösvár-Gyula 2-0, Tököl—Üllő 1-0, Szarvas-Kecskemét 11 3- 3, Jánoshida-Tisza Volán Szeged 1-1, Tápiószentmárton- Hódmezővásárhely 3-1, Du- naharaszti-Csepel 0-0, Szolnoki MÁV II-Monor 0-2, Da- bas-Makó 2-1. ■ Hadd szóljon! SZ0LJ0N.hu A SZ0LN0K-JÁSZKUN ONLINE * % A I I 4