Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-29 / 254. szám

4 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. OKTÓBER 29., SZOMBAT JEGYZET CSER GÁBOR PÉTER Leblokkolt traffipaxok ejtette a vádat az ügyész­ség az ellen a férfi ellen, akit traffipaxblokkoló hasz­nálata miatt fogtak perbe á gyulai bíróságon. Annak el­lenére, hogy nyilvánvaló, hogy a blokkoló mire való, és egy tanú állítása szerint az eszköz be is volt kapcsol­va, amikor a rendőrök meg­állították a férfit, a jelenlegi jogszabályok szerint ezzel nem követett el bűncselek­ményt. Az ügy ilyetén ala­kulása azért volt várható, mivel a rendőrség és az ügyészség az úgynevezett hackertörvényre hivatkozva fogta perbe a férfi, mondván számítástechnikai rendszert „tört fel” a blokkoló haszná­latával. A szakértők szerint ez nem áll fenn. az a szomorú, hogy a traffi- paxainak zavarása miatt érthetően frusztrált rendőr­ség ebbe a szalmaszálba kellett, hogy kapaszkodjon. 2003 óta ugyanis a traffipa- xot jelző vagy zavaró szer­kezetek kikerültek a tiltott eszközök köréből. Az állam ezzel a helyzettel igencsak cinikus üzenetet küld polgá­rainak: „Büntetni fogjuk azokat, akiket gyorshajtá­son kapunk, de nem tilos olyan eszközöket használni, amelyekkel megakadályoz­ható a sebességmérés.” Va­gyis aki megengedheti ma­gának, hogy beszerezzen egy 50 és 150 000 forint kö­zötti áron kapható blokko­lót, az büntetlenül szágul­dozhat. Mi ez, ha nem felhí­vás a törvény kijátszására? abban az országban, ahol történelmi hagyományai vannak a felülről ránk kény- szerített rendelkezések kiját­szásának, ez finoman szólva sem a jogkövető magatartás- mintát erősíti. Hab a tortán, hogy az Index hírportál nemrégiben napvilágot lá­tott videójából kiderül, egyes politikusok gépkocsi­jain sem ismeretlen beren­dezés a traffipaxblokkoló.' Szabad út a gyorshajtóknak? közlekedés A sebességmérők kijátszását semmi nem tiltja Közúti közlekedési balesetek okai Jász-Nagykun-Szolnok megyében (2009) Járművezető hibájából bekövetkező balesetek közül Gyorshajtás ; | Előzési szabályok be nem tartása | Elsőbbség meg nem adása I Kanyarodási szabályok be nem tartása Ejtette a vádat egy traffi- paxblokkolót használó férfi ellen a Gyulai Városi Bíróság, miután nem ta­lálták megalapozottnak az ellene felhozott váda­kat. Ugyan a bíróság előtt nem állta meg a helyét a hackerkedés vádja, a me­gyében azonban továbbra is ez lehet a hasonló eljá­rások alapja. Munkatársunktól Egy 35 éves békéscsabai férfit Gyulán állították meg a rendőrök •& még 2010 októberében, és megin­dult ellene a vizsgálat azért, mert egy traffipaxblokkoló volt beépít­ve az autójába. A bírósági szak­ban több szakértői véleményt is meghallgattak, ezek azonban nem támasztották alá, hogy a lézerblokkoló használatával a vádlott a bűncselekmény va­lamely elkövetési magatartá­sát megvalósította. Erre ala­pozva a vádat elejtette az il­letékes ügyészség. Azt lehe­tett megállapítani, hogy amit a vádlott elkövetett, az nem bűncselekmény. Az eset kapcsán megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapi tányság kommunikáci­ós csoportját, hogy a hatóság miként látja a traffipax-előrejelző, valamint -blokkoló készülékek hasz­nálatát az esemé­nyek tükrében.— A rendőrség ál­láspontja to­vábbra is az, hogy a közúti el­lenőrzésre szolgáló Akinek sok pénze van, kijátszhatja a traffipaxokat? Képünk illusztráció. járműsebesség-mérő berende­zések - az alkalmazott mérési technológiától függetlenül — egyfajta speciális eszközök, melyek különböző számítás- technikai, képalkotó, adattá­roló és más elemekből épül­nek fel - fejtette ki Szabó Zi­ta őrnagy, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvi­vője. — A járművek haladási se­bességének joghatásos megálla­pításához különböző fizikai tör­vényszerűségeken alapuló számí­tási műveleteket, ületve az így ka­pott több száz eredmény hitelesí­téséhez bonyolult matematikai­statisztikai elemzéseket végez­nek. Figyelembe véve, hogy ezek az eszközök adatbevitelre és kiol­vasásra csak nagyon korlátozot­tan és szigorúan ellenőrzött mó­don van lehetőség, adatkezelési szempontból zárt számítástechni­kai rendszernek tekinthetők. Ennek az értelmezésnek a fi­gyelembevételével, aki ilyen esz­közt használ, az bűncselek­ményt követ el, a Btk. 300/C. §. 3. bekezdése szerint: „Aki adat bevitelével, továbbításával, meg­változtatásával, törlésével, illető­leg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer mű­ködését jogosulatlanul akadá­lyozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztés­sel büntethető”. Korábban kikértük egy szak­jogász véleményét is, hogy segít­sen tisztázni ezt a rendhagyó helyzetet.- Jelenleg egy kormányrende­let sem tiltja az ilyen eszközök használatát - mondta el dr. Pa- taky Csaba ügyvéd, közlekedési szakjogász. Pár ezer forintért már beszerezhetőek az INTERNETEN már számta­lan forrásból beszerezhetőek ezek a trafflpax előrejelző és blokkoló készülékek. Ha le­het hinni a műszaki leírások­nak, akkor már egy tízezer forintos berendezéssel is ha­tásos védelmet lehet biztosíta­ni egy autó számára. Termé­szetesen ezen a területen is érvényes, hogy minél drá­gább egy készülék annál na­gyobb szolgáltatáskínálattal rendelkezik. Egy öh en-száz- ezer forint közötti készülék már nem csak előre jelez, ha­nem blokkolja is a traffipax jelét, de nem csak a gépkocsi elejénél, hanem hátul is. HÍREK Besenyszög balesethez riasz­tották a tűzoltóságot tegnap reggel - tudtuk meg Erdélyi Ti­bortól, a szolnoki tűzoltóság saj­tószóvivőjétől. Besenyszög külte­rületén Szolnok irányába haladt egy Volkswagen személyautó, amely egy mezőgazdasági vonta­tóval ütközött. A személygépko­csi vezetőjét csak hidraulikus fe­szítő-vágó eszköz segítségével si­került kiszabadítaniuk a tűzoltók­nak. Az ütközés következtében a járművet vezető férfi a helyszí­nen elhunyt, mga Kunmadaras egy 56 éves férfi még szeptemberben egyezett meg két férfival, hogy azok redő­nyöket szerelnek fel lakásának ablakaira. Pásztorné Kovács Ág­nes százados, a megyei rendőr- főkapitányság sajtószóvivője kö­zölte, az 56 éves férfi ki is fizette az előlegként megbeszélt 50 ezer forintot, ám a „mesterek” azóta sem végezték el a munkát,' a megadott elérhetőségeiken pe­dig hiába keresi őket. így járt egy nő is, őt 60 ezer forinttal károsí­tották meg az idegenek, mga Szolnok civil mentorok és foga­dóiskolák koordinátorai számára tartott felkészítő tréninget október 19-én az Önkéntes Centrum a Vö­röskereszt szolnoki székházában. Nagy Ágnes Ildikó, a Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, hogy ezt követően a civil mentorok megkezdhetik az önkéntes mun­kát: a pedagógusokkal együttmű­ködve segíthetik az általános isko­lás gyerekeket a tanulásban, bb Szolnok A RENDŐRSÉG tájékoz­tatás szerint egy ismeretlen férfi besétált az egyik általános iskola osztálytermébe és kihasználva, hogy a tanteremben nem tartóz­kodott tanár, a 9 éves gyerekek szeme láttára a tanárnő táskájá­ból kiemelte pénztárcáját, majd távozott. A rendőrség nyomozást indított az ügyben, mga Tiszaföldvár AZ ÜNNEP zavarta­lan biztosítása érdekében össze­fognak a térség polgárőrei. Ke­ese László, a Tiszaföldvári Pol­gárőr Egyesület elnöke, kistérsé­gi felelőse elmondta, a földvári, a martfűi, a rákóczifalvi és a rákó- cziújfalui polgárőrök közös szol­gálatot látnak el a települések temetőinél szombat reggel 8-tól kedd estig folyamatosan, ng SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON-iw hírportálon. Meggyújtjuk az emlékezés gyertyáit temetők Már a hét végén nagy forgalom várható a környékükön Ezekben a napokban virágot, gyertyát, mécseseket veszünk, amit a hozzátartozóink sírjára helyezünk el a halottak napján. Ennek apropóján megnéztük, a szolnoki piacon mekkora a for­galom. Gustafik Péter, a szolnoki piac egyik árusa elmondta, már csü­törtökön nagy volt az érdeklődés a koszorúk és mécsesek iránt. - Várhatóan szombatig tart ez a lelkesedés. Vasárnaptól halottak napjáig inkább már a temetőket járják az emberek, így ezeken a napokon már mi is a temető elé megyünk ki árulni. A forgalom tavaly is jó volt nálunk, a mosta­ni pedig ahhoz hasonló - mond­ta el érdeklődésünkre Péter. Sok család utazik több helyre ezen a pár napon. Mindenki vi­rágot vásárol, mások koszorút vesznek és természetesen a mé­csesek nélkül sem maradnak a sírhelyek. A boltok polcain sok­féle gyertyát, mécsest találha­tunk, a virágárusoknál, piaco­kon is számtalan fajta krizantém sorakozik. A szolnoki piacon, a standok között sokan nézelőd­nek, ezekben a napokban már a Mécsesek, virágok, koszorúk árai Jász-Nagykun-Szolnok megyében Ovegnécses tetővel (többféle) 80-650 forint Koszorú 650-2000 forint Krizantém (szálas) 150-180 forint Krizantém (téves) 600-3000 forint FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS vásárlók száma is növekszik. Ahogy az árusok elmondták, azt tapasztalják, azt hallják a vevők­től, hogy szombaton, vasárnap már sokan kimennek a temető­be, rendbe teszik a sírokat, aztán vasárnap vagy hétfőn mennek mécsest, gyertyát gyújtani. — Már pénteken beszereztem a krizantémot és koszorút, ma pedig kilátogatunk a temetőbe és elhelyezzük azokat szerette­ink sírján - mesélte egy hölgy, aki éppen a virágok között válo­gatott a piacon. Van olyan család is, ahol az el­hunyt családtagokra hét végén, illetve jövő héten már csak ott­hon emlékeznek meg. - Igyek­szünk minden évben a halottak napja előtti hét végén elmenni szeretteink sírjához. Sajnos több településre is mennünk kell, ezért komoly szervezést igényel minden esetben a temetőlátoga­tás - magyarázta a szolnoki V. Mária. Az idős hölgy elmondta, a leg­több sírra koszorút vásárolnak, de egy-két helyre csak száraz vi­rágcsokrot visznek.- Az elmúlt hét végén láto­gattuk meg elhunyt szeretteink sírjait. Nagyon fontos számom­ra, hogy egy évben legalább egyszer elmenjünk a szüleim, nagyszüleim sírjához, akik saj­nos az ország másik végében lévő temetőkben nyugodnak. ■ M. K.-N. I. Maszkot farag. Somogyi Zoltán tiszavárkonyi faműves a szabadidejében látványos szobrokat is farag. A készségfejlesztő népi és ügyességi játé­kok tervezésével, illetve készítésével foglalkozó faművest felvételünk éppen egy maszk faragása közben örökítette meg. 4 *1 * * t i *

Next

/
Thumbnails
Contents