Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-29 / 254. szám
2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. OKTÓBER 29., SZOMBAT Olvasóira írtáK Szigor kell a nyugalomhoz Nemrég arról írt az Új Néplap, hogy fényes nappal támadtak meg egy 85 éves embert Szolnokon. Két fiatalember kitépte a kezéből a szatyrát, a bácsi elesett és köny- nyebben meg is sérült. A tetteseket, a két helybeli lakás- otthoni fiatal fiút elkapták, ellenük rablás miatt indult eljárás. Másnap is hasonló eset történt a belvárosban, a Szántó körúton egy kerékpározó asszonyt rántott földre egy biciklis férfi, ott húzta-vonta, hogy a nó' kosarában lévő szatyrát el tudja venni. Az elkövető elmenekült. Gyakran arra gondolok, hogyan érek vajon haza én is a munkából? Hiszen mindig sötétben kell gyalogolnom, legtöbbször a boltban vett holmikat tartalmazó szatyrommal. Felháborító, hogy egyesek, olykor egészen fiatalok is gátlástalanul támadnak meg időseket, nőket. Elképesztő, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül ártatlan embereket rabolnak ki, lopják el értékeiket, táskástól igazolványaikat, egyéb irataikat. Múlt télen sok hasonló esetről hallottam, de csak egyszer olvastam arról, hogy egy elkövetőt elfogtak. Gyanítom, hogy egyes családokban nem becsületes munkát és normális életet mutatnak a szülők, hanem a lopást, a munkavég&Ú nélküli haszonszerzést, és gyerekeiknek is ezt taníthatják, mert másképp nem történnének ilyen esetek. Ideje lenne drasztikus, példát mutató, szigorú büntetést kiszabni az elfogott fiatalokra és a szüleikre, hogy ne szaporodjanak az ilyen esetek. Kovács Zoltánné, Szolnok Várjuk Olvasóink írásait az ujneplap@axels.hu, vagyazol- tanne.szundi@axelspringer.hu e-mail címre. LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉI 5001 SZOLNOK, MÉSZÁROS L. ÚT Iskolában oktatnák a hűséget is Udvarlás Szerelem Házasság ismeretek A tervezet szerint a családi életről fognak tanulni a diákok Az udvarlás, a szerelem és a hűség oktatása is bekerül az új Nemzeti Alaptantervbe (NAT). Ám az, hogy mindezeket hogyan lehet iskolai keretek között „tanítani”, még nem ismert. Mátyus K.-Négyesi I.- Nem tartanám jó ötletnek, ha külön tantárgyként oktatnák a szerelmet, a családi életet, házasságot, családtervezést. Úgy el tudnám képzel ni, hogy kötetlen formában be szélgessenek róla — mond- mm\ ta a szolnoki T. Annamária, akinek most középiskolás a gyermeke. Az édesanya úgy véli, az viszont jó lenne, ha gyakorlatban is elsajátíthatnák a gyere kék például az elsősegélynyúj tást vagy éppen a háztartási ismereteket. — Fontos, hogy beszéljenek a felnőtté válás dolgairól, de ne kelljen nekik felelni belőle - tette hozzá az édesanya. A tervezet szerint az általános és a középiskola minden évfolyamán, oktatnák a családi életről szóló ismereteket. Alsó tagozaton például a rokoni kapcsolatokat és a családi munkamegosztás oktatását írja elő a tervezet, felső tagozatban pedig a családok gazdálkodásával és a családi ünnepek szerepével kell foglalkozni. 9-12. évfolyamon a tervezet szerint az udvarlásról, a szerelemről, a szexualitásról, a hűségről és a házasságról, családtervezésről, gyermekvállalásról, párkapcsolati válságról kell tanulniuk a diákoknak. —A Köznevelési Törvény elfogadását követően várhatóan 2012 szeptemberében vezetik be az új Nemzeti Alap- % tantervet. Az alaptanterv előírja azt a műveltségi mi- /■/ nimumot, amely az ország Ú' A tervezett új tantárgy^ bevezetésével a legtöbben akkor értenének egyet, ha az nem megy a többi rovására. Képünk illusztráció. ff 4^ minden közoktatási intézménye számára kötelező — mondta el lapunknak dr. Pataki Mihály, címzetes igazgató, az Európai Unió Oktatási Szövetségének tagja. A címzetes igazgató szerint az iskolákban szükséges az örök erkölcsi értékek közvetítése. Fontosnak tartja, 7 hogy az iskolát befejező diákok számára a mai világban való eligazodáshoz, helytálláshoz családcentrikus • beállítódás kialakításával, pénzügyi ismeretek elsajátíttatásával, a környezetvédelmi és a közlekedési morál erősítésével az iskolai nevelés és oktatás hathatósan járuljon hozzá. A készülő új Nemzeti Alaptanterv ezekre a kérdésekre minden bizonnyal megfelelő pedagógiai megoldásokat kínál. Dr. Szegényné Megyes Ibolya, a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese is egyetért a tantárgy bevezetésével, csak az ne menjen a többi rovására. — Akár külön tantárgyként is bevezethetnék ezt a tárgyat, mert szerintem erre nagy nIl szükségük van a diákoknak. x * Viszont úgy kellene megoldani, hogy ne másik tantárgy rovására menjen. Ez a tárgy mindenképp ráhangolódást nyújt a diákoknak a gyakorlati életre. Ezáltal felelősségteljesebbek is lehetnének — fejtette ki véleményét az igazgatóhelyettes. S hogy mit szólnak maguk az érintettek, a diákok a tervezett változtatásokhoz?- Úgy gondolom hasznos lehet, ha ilyen dolgokról, mint a hűség, szexualitás, udvarlás tanulunk. Azonban ezt csak egy tölteléktantárgynak érzem. Ha már kibővítik az óraszámot eggyel, akkor sokkal hasznosabbnak érezném, ha egy olyan tárgyat tanulnánk emelt óraszámban, ami érettségi tantárgy. így a matek vagy a történelem - vélekedik Janka, egy szolnoki középiskolás. A gimnazista Cintia szerint viszont Amerikában már alkalmazott módszerről van szó. - Tizenegyedik osztályban már tanulunk etikát. El tudom képzelni, hogy ezen az órán tanuljunk a hűségről, a szexualitásról. Ha ott bevált, körültekintő módon nálunk is lehet helye az iskolai okMit tanítanának a tervezet szerint? • Rokoni kapcsolatok • Családi munkamegosztás • Családok gazdálkodása • Családi ünnepek • Udvarlás • Szerelem • Szexualitás • Hűség • Házasság • Családtervezés • Gyermekvállalás • Párkapcsolati válság tatásban. Egy ilyen óra senkit nem terhel, ugyanis ez nem olyan tantárgy, amire készülni kellene óráról-órára. Egyszerűen csak a lelkünket gondozza. Legalább-is azok alapján, amit eddig hallottam — fogalmazta meg Cintia. Eddig is fontos téma volt a család- osztályfőnöki órákon a pedagógusaink rendszeresen foglalkoztak eddig is a család kérdésével - mondta Kiss Er- nőné, a besenyszögi Chiovini Ferenc Általános Iskola igazgatónője. - Nagyon fontosnak tartom ezt, de nem gondolom, hogy külön tantárgyat kellene neki szentelni, esetleg egy másik rovására, hanem mindenkinek osztályfőnöki óra keretében kellene oktatnia. Sőt, az iskolánkhoz egy múzeum is tartozik, ahol múzeumpedagógiai foglalkozásokat szoktunk tartani a tanítási órákat követően. Ide csoportokba járnak az osztályok és a hagyományőrzésről, családról, tradíciókról tanulnak heti egy alkalommal. Azt mondhatom hasznos ez a gyerekek számára is, ilyenkor bizalommal fordulnak a tanáraikhoz, sokszor annyira megnyílnak, hogy olyan dolgokat is elmondanak, melyeket még a szülőknek sem - nyilatkozta Kiss Ernőné. Megkérdeztük olvasóinkat Mit szól hozzá, hogy tanítanák a hűséget? JANIGA Lászlóne Jászkarajenő: - Hasznos volna, hisz a mai fiatalok nem foglalkoznak ezekkel a dolgokkal. Régen az udvarlás meg volt szabva, melyik napokon mehetett át a fiú a lányhoz, manapság meg inkább a lányok mennek és ott is alszanak. Fontos, hogy megkomolyodjanak a fiatalok, erre pedig tökéletes lenne ez a tárgy. Kiss Róbert. Jászberény:-Jó dolognak tartom az elképzelést, amennyiben megoldható ez az iskolában. Mert így is rengeteg feladata van a gyerekeknek, sokszor túlterheltek. Úgy gondolom azért elsősorban mégiscsak a szülőknek kell odafigyelni a gyermekük nevelésére, a családi kötelékek és a hűség fontosságának hangsúlyozására. SEBESTYÉN LÁSZLÓ, Szolnok — Szerintem abszolút nem kellene oktatni ilyen tantárgyat. Az még rendben van, hogy a családról tanulunk, de az udvarlásról, szerelemről és hűségről felesleges. A szexualitás témája talán még belefér. Egyébként saját tapasztalatból kiindulva, az osztályok nem vennék komolyan ezt, inkább elbohóckodnák az egészet. nagy ferencné. Karcag:- Első hallásra meghökkentő nek tartom az ötletet, de gyakorlatban jó lehet. A mai fiataloknak kissé átrendeződött az értékrendje, nincs pozitív példa előttük, ezért akár hasznos is lehet, ha iskolai keretek kő zött foglalkoznak ezzel a kérdéssel is. A siker azonban nagyban a megvalósítás mikéntjén múlik. A szárazság miatt törnek a vízvezetékek Az elmúlt hét végén szokatlanul sok, húsz csőtörést kellett kijavítaniuk a Víz- és Csatornaművek Zrt. munkatársainak. Akadt olyan szolnoki utca, ahová két- szer-háromszor is ki kellett vonulniuk a hibaelhárítóknak - mondta- érdeklődésünkre Ma- gyarné Bede Marianna. A társaság műszaki igazgatója hozzátette: mindez az elmúlt két hónap aszályos időjárásának következménye, ennek során ugyanis mélyre húzódott vissza a talajvíz, s kiszáradt a vezetékeket körülölelő, jellemzően agyagos, emiatt a nedvességtartalomtól függően jelentős térfogatváltozásra képes talaj. Néhol olyan száraz a föld, hogy a markológép kanala szinte szikrát vet a munkagödörben -jegyezte meg Ma- gyarné Bede Marianna. Jellemzően azokkal a vezeték- szakaszokkal akadnak ilyen problémák, amelyek régóta üzemelnek és amelyek azbesztcementből készültek. Az altalaj fizikai és kémiai tulajdonságai az extrém száraz ősz folyamán azt is előidézik, hogy a javítás után ugyanabban az utcában néhány méterrel odébb kell gödröt ásni, újabb csőtörés miatt. Az előttünk álló négy munkaszüneti napon a VCSM az említett okok miatt megerősített ügyeletet tart - hangsúlyozta műszaki igazgató, kérve a lakosság türelmét és megértését. ■ L. Z. A I 4 1 A í