Új Néplap, 2011. október (22. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-20 / 246. szám

4 ÚJ NÉPLAP - 2011. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK TÜKÖR Szolnok a hypertonia európai fővárosa konferencia A magasvérnyomás-betegség professzorai november 11-12-én találkoznak Néhány hét múlva Szol­nok lesz a hypertonia eu­rópai fővárosa. November 11-12-én rendezik meg a VII. Szolnoki Hypertonia Napot a Magyar Hyperto­nia Társaság Szolnoki De- centruma és a Szolnok Szívügyünk Alapítvány közös szervezésében. Munkatársunktól Ez lesz az első nemzetközi hyper­tonia rendezvény városunkban, így a VII. Hypertonia Nap valódi mérföldkő lesz a megye, Szolnok város és a Hetényi Géza Kórház életében egyaránt. A magasvér- nyomás-betegséggel foglalkozó konferenciát a Magyar Hyperto­nia Társaság elnöksége európai akkreditációra jelölte. A kitűnő magyar előadók mellett világhírű nemzetközi előadókat is köszönt­hetünk a rendezvényen. A szerve­zők fő célja, hogy a háziorvosokon, rezidenseken, belgyógyászokon és kardiológusokon túl a hyperto­nia és a prevenció minden terüle­tén tevékenykedő szakemberek profitálhassanak a részvételből, nemcsak városunkból, hanem Kö- zép-Kelet-Magyarország egyéb te­rületeiről is. A Magyar Hypertonia Társaság teljes vezetősége mellett személye­sen tiszteli meg a rendezvényt prof. dr. Giuseppe Mancia (jelen­leg az Európai Hypertonia Társa­ság Oktatási Testületének elnöke, a milánói orvosegyetem professzo­ra) és prof. dr. Athanasios J. Mano- lis (jelenleg az Európai Hypertonia Társaság Tanácsának tagja, az athéni Asklepion Kórház kardioló­giai osztályának vezetője). A jeles külföldi vendégek előadást is tar­tanak, előbbi az Európai Hyperto­nia Ajánlás szerepéről, míg utób­bi a magas vérnyomás és a pitvar­remegés összefüggéseiről tart be­számolót. Prof. Manolis ezen kí­vül a szombatí kerekasztal-beszél- getésen is részt fog venni, ahol a rendezvény résztvevői (reziden­sek, háziorvosok, belgyógyászok, kardiológusok) élőben kérdezhe­tik a magasvérnyomás-terápia megválaszolt és megválaszolatlan kérdéseiről. Nem feledkezhetünk meg természetesen a magyar elő­adókról sem, hiszen prof. dr. Far­sang Csaba, a Magyar Hyperto­nia Társaság örökös tiszteletbeli elnöke a különböző gyógyszer­Néhány hete már pacemaker-beültetéseket is végeznek a Hetényi Géza kórházban Dr. Herczeg Béla, a rendezvény szervezője Töretlen fejlődés a szolnoki kardiológián ban. 2003-ban újabb nagy lé­pés következett, amikor a Tó­szegi úti telephelyen átadták az új épületet, benne a kardi­ológiai őrzővel. 2006 év vége óta már nem kell a régió be­tegeinek a fővárosba vagy más vidéki centrumba utaz­niuk, ha szívkoszorúér-festés­re vagy stent beültetésre szo­rulnak, 2011 szeptembere óta pedig a pacemaker-beültetés is megoldottá vált. a jász NAGYKUN-szoLNOK me­gyei kardiológiai ellátás óriási lendülettel fejlődik, mióta dr. Herczeg Béla 1995-ben átvette a Hetényi kórház kardiológiai osztályának irányítását. Első feladata a csapatépítés volt, ami jelenleg is tart: jelenleg 20 fő kardiológus szakorvos dol­gozik az osz­tályon, fő vagy mellékállás­kombinációkról, míg prof. dr. Kiss István, a Magyar Hypertonia Tár­saság elnöke a magas vérnyomás és a vesebetegségek összefüggé­séről tart majd minden bizonnyal nagy érdeklődésre számot tartó előadást.-A magasvérnyomás-betegség súlyát jelzi, hogy ez a kórkép az egyik leggyakoribb szív-érrend­szeri megbetegedés és hazánkban több millió embert érint - hangsú­lyozta dr. Herczeg Béla, a rendez­vény szervezője, Hetényi Géza kór­ház kardiológiai osztályának ve­zető főorvosa.—A széles körben el­terjedt és ismert nemzetközi és ha­zai módszertani ajánlások, vala­mint a hatékony gyógyszeres fegy­vertár ellenére változaüanul a szív-érrendszeri betegségek jelen­tik a vezető halálokot a fejlett or1 szágokban, beleértve hazánkat is. Ennek a kedvezőtlen tendenciá­nak a visszafordítása érdekében az egyik lehetséges út az acut in­vazív kardiológiai ellátás, a primer PCI rendszerének kialakítása volt A másik lehetőség, amely felé a tudományos és a gyakorlati kardi­ológia figyelme irányult, a koszo­rúér-betegség megelőzése a fő ri­zikótényezők, mint a hypertonia, dyslipidaemia, diabetes és meta- bolikus syndroma mielőbbi felfe­dezése és kezelése útján. Büszkén állíthatjuk, hogy Szol­nokon évek óta adott a kardiovasz- kuláris ellátás teljes spektruma (a szívműtétek kivételével): a primer prevenciótól kezdve az akut inva­zív ellátáson keresztül a szekun­der prevencióig és rehabilitációig. A Hetényi Géza Kórház Kardioló­giai Centrumának tudományos te­vékenysége hűen tükrözi az ellá­tásban nyújtott sokrétű feladato­kat A több, mint 10 éves múltra visszatekintő tavaszi Szolnoki Kardiológiai Nap rendezvényét az őszi, a prevenciót célzó Szolnoki Hypertonia Nap követte. Ezek a tu­dományos konferenciák kitűnő le­hetőséget biztosítanak a szakem­berek számára ahhoz, hogy a leg­újabb kutatási eredményekkel megismerkedjenek és lehetőség szerint beépítsék azokat a min­dennapi gyakorlatba—tette hozzá a főorvos. A Cégbíróságon indult végelszámolások A CÉGKÖZLÖNY 2011/39-ES SZÁ­MÁBAN KÖZZÉTETT, MEGYEI SZÉK­HELYŰ VÁLLALKOZÁSOKAT ÉRINTŐ VÉGELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁSOK: LAMARK KIADÓ, MARKETING ÉS REKLÁM BT. 5085 Rákóczifalva, Dé­ryné u. 16 Végelsz.: Tóth Lajos 5000 Szolnok, Szolnok ispán kit 3.2. em. 1 KÖRMENDI ÉS TÁRSA SZOLGÁLTA­TÓ BT. 5100 Jászberény, Lehel ve­zér tér 10. 2. em. 9. Végelsz.: City Invest Üzleti Tanácsadó Kft. 9024 Győr, Liszt Ferenc u. 40. ERi-GÉ 2002 KERESKEDELMI. SZOLGÁLTATÓ ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BT. 5085 Rákóczifalva, Vasvári P. u 71. Végelsz.: ADVOCO Kft. 9022 Győr, Liszt F. u. 37. fszt. 2. SZERKEZET 2004 ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. 5200 TÖrÖk- szentmiklós, Köztársaság út 16/a. Végelsz.: ABSOLVENTUM Kft. 1078 Bp., István utca 47.2. em. 14. BUSZMEGÁLLÓ VENDÉGLÁTÓ-IPA­RI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 5241 Abádszalók, Füredi út 39. Vég­elsz.: Császári Andrea 5241 Abád­szalók, Füredi u 39. MEZEI FARM KFT. 5065 Nagykörű, Táncsics út 5. Végelsz.: Mezei Orso­lya 5065 Nagykörű, Táncsics út 5. NUOVARTE KFT. 5340 Kunhegyes, Kossuth utca 40. Végelsz.: Bp. Invest­ment Zrt 1037 Bp., Seregély u. 17. KAFAFA FAIPARI KFT. 5231 Fegy­vernek, Dózsa Gy. út 155. Vég­elsz.: PRO ALKUSZ Kft. 3535 Mis­kolc, Havas u. 24. DROMEDÁR-INVEST SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 5211 Ti szapüspöki, Munkás utca 5/a. Végelsz.: BAREX Kft. 5540 Szar­vas, Kossuth u. 18. CÉGKÖZLÖNY 2011/40-ES SZÁM: ALFA-MASSZÁZS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. 5000 Szol­nok, Sólyom utca 3. Végelsz.: YP- LON Kft. (1025 Bp., Csévi út 11. B. ép.) FREESTAR Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. 5340 Kunhegyes, Jókai utca 27/a. Végelsz.: FACTOR Kft. 1031 Bp., Kazal u. 65. VASSZERELŐ SZOLGÁLTATÓ BT. 5231 Fegyvernek, Kiss János Atb. utca 4. Végelsz.: PACTOREX Hol­ding Kft. 1137 Bp., Pozsonyi út 33/A. 1. em. 1. CAR-CONTROLL 2000 KERESKE­DELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 5051 Zagyvarékas, Egység út 33. Végelsz.: LQD Pénzügyi és Gazda­sági Szakértő Kft. 1201 Bp., Vágó­híd u. 65. TRANG-NOTI-TRADER KFT. 5052 Újszász, Tápiógyörgyei út 6. Vég­elsz.: Pro-Creditor Kft. 1143 Bp., Stefánia út 29. 2. em. 3. CÉGKÖZLÖNY 2011/41-ES SZÁM: R.N.P. KERESKEDELMI ÉS SZOL­GÁLTATÓ BT. 5400 Mezőtúr, Ifjú­sági lakótelep 18. épület 111/12 Végelsz.: Dual-Perfekt Kft. 1111 Bp., Karinthy F u 4-6. II. em. 2. Q-H VIZ- SZENNYVÍZ TERVEZŐ-KIVI­TELEZŐ BT. 5400 Mezőtúr, Sugár út 5. Végelsz.: BAREX Kft. 5540 Szarvas, Kossuth utca 18. KŐSZŐNYEG-BAU 2003 ÉPÍTŐIPA­RI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁL­TATÓ BT. 5081 Szajol, Mátyás köz 3. Végelsz.: ALLEGO Kft. 1054 Bp., Hold u. 21. 2. em. 4. ASZFALTBAU-1999. KÖZLEKEDÉSI SZOLGÁLTATÓ BT. 5126 Jászfény szaru, Árvíz út 9. Végelsz.: DUNA LIBRA Zrt 1062 Bp., Andrássy út 91 A&A TREND KFT. 5000 Szolnok, Lo­vas István utca 1.3. em. 17. Vég­elsz.: MAROSHOLDING Kft. 1021 Bp., Hárshegyi út 5-7. B. II. em. 21. BRANDYS KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 5008 Szol­nok, Tersánszky út 8. Végelsz.: AB­SOLVENTUM Kft. 1078 Bp., István utca 47. 2. em. 14. Az adatok tájékoztató jellegűek, ame­lyekért felelősséget nem vállalunk. Néhány tanulságos adat , t ;'•* - Évente mintegy 7 millió köbmé- -v ternyi faanyagot termelnek ki a ~ ; hazai erdőkből A Tisza mentén csónakkal is lopják a fát tüzelő A piaci árnál olcsóbb beszerzési lehetőséget biztosítanak az erdészek- A kitermelt mennyiség 2-2,5 > százalékát ellopják ^-A megyében 3 százalékra tehető '-i ez az arány Luzsi József szerint van, aki otthona fűtésére tulajdonítja el a fát, más viszont üzletszerűen dézsmálja az erdőket | Még igazán el sem kezdő­dött a fűtési szezon, de már intenzíven dolgoz­nak a fatolvajok, annak ellenére, hogy az erdő­gazdák a vágási hulla­dékkal biztosítanak olcsó lehetőségeket a téli tüzelő beszerzésére. Laczi Zoltán Luzsi József, a Magánerdő-tulaj- donosok és Gazdálkodók Orszá­gos Szövetsége (MEGOSZ) elnö­ke, a kőteleki Ártéri Erdőbirto­kossági Társulat vezetője szerint Szinte verekednek az olcsó hulladékfáért kőtelken jelenleg mintegy 12 hektárnyi kitermelt erdőben biztosítják a rászorulóknak, hogy a piád árnál jóval olcsób­ban juthassanak tüzelőhöz A tiszasülyi önkormányzat, vala­mint mintegy negyven helyi és környékbeli család gyűjti össze a Tisza hullámterén a vágás után maradt hulladékot, amelynek köbméterét 2500fo­rintért adja az erdőbirtokosság. — Szinte verekednek a lehetősé­gért - fogalmazott Luzsi József. A tervek szerint összesen 250- 300 tonna fa cserél majd így gazdát, sőt, a napokban tete­mes viharkárt szenvedett erdő­részletekben minden bizonnyal folytatódik a program. sokkal rosszabbak e tekintetben a tapasztalatok, mint évekkel ez­előtt, ezáltal is érzékelve a lakos­ság jelentős része anyagi hely­zetének romlását. Hozzátette: mindennapos hír lett, hogy zár­ják el a gázcsapokat, és más le­hetőség híján sokan gyűjtenek, vesznek vagy egyszerűen lop­nak fát. Akad olyan réteg, amely otthona fűtésére tulajdonítja el a fát, míg vannak, akik üzletszerű­en dézsmálják az erdőket. A legveszélyeztetettebbek egy­részt azok az erdők, amelyek a la­kóhelyekhez közel találhatók, aminek persze éppen az lenne az egyik funkciója, hogy tisztábbá te­gye az adott település levegőjét Másrészt azon faállományok, amelyek környezetében sok sze­gény, szociálisan rászoruló ember él. Az erdőgazdálkodónak pedig nem csak az eltulajdonított fa okoz kárt, hanem a törvényben előírt felújítási kötelezettségből eredő többletköltségek is terhelik. Tiszabő környékéről szinte már elvittek mindent, ezért most már a Tisza túloldalán lévő erdő­ket fosztogatják, csónakokkal, lé- lekvesztőkkel szállítva a fát, az éjszaka közepén is, veszélyt je­lentve magukra és a vízi közle­kedésre egyaránt — mutatott rá a MEGOSZ elnöke. A szakember elmondta: éven­te mintegy hétmillió köbméter­nyi faanyagot termelnek ki a ha­zai erdőkből, ennek 2-2,5 száza­lékát ellopják, ami óriási meny- nyiség. A megyében, amely egyébként is az egyik legfátla- nabb térsége az országnak, 3 százalékra tehető az arány. > I A i

Next

/
Thumbnails
Contents