Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)

2011-09-03 / 206. (207.) szám

hét végi programja 1 UUSzolnoki MÁV E U16, 16. P VASÁRNAP - II. osztály, ► Délkeleti csoport: Ma­­kó-Szolnoki MÁV U19, ÚJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT SPORT Veretlenek találkozója A B döntőben evez szombaton a Simon-Juhász páros a vb-n 1 labdarúgás Továbbra is az élen maradna a Szolnoki MÁV FC A szlovéniai Bledben zajló eve­zős világbajnokságon az olimpi­ai kvótáért harcol a szolnoki Si­mon Béla, Juhász Adrián alkotta páros a kormányos nélküli kette­sek között. A pénteki középdön­tőben az A vagy a B döntőbe ke­rülés volt a tét. A duó az első fu­tamban indult, ahol végül az ötö­dik helyen végzett a brit, a kana­dai, a német, az amerikai egység mögött és a francia előtt. A szol­noki páros így a B jelű fináléba jutott, ahol a hatból legalább egy hajót meg kell előzniük, hogy megváltsák jegyüket a 2012-es londoni ötkarikás játékokra. A B döntőt szombaton 10 órá­tól rendezik, ahol az első közép­futamból az amerikai és a fran­cia, míg a másodikból az auszt­rál, a holland és a szerb egység csatlakozik a magyar mellé. A fi­náléban az első öt hely, vagyis összesítésben a 7-11. pozíció va­lamelyikének megszerzése lesz a Tisza Evezős Egylet két sporto­lójának feladata. A korábbi ered­mények alapján pedig az első három hely egyikére várható a duó, amely főként Ausztrália és az Egyesült Államok versenyzői­vel harcolhat majd a futamgyő­zelemért. ■ V. B. Tengóiinnep a hajdani csillagokkal Huszadik születésnapját ünnep­li a magyar lábteniszsport szom­baton, Szolnokon. A Szapáry úton utcai tengótornát rendez a Szolnoki Sportcentrum —10 órá­tól egyéni és páros viadalokra ke­rül sor -, melynek keretében dél­után (15.15-től) többek között pá­lyára lépnek az egykori csillagok is. A hajdanán Európa-bajnoki cí­met szerzett Zoufal Nándor és Dárdai Ervin, a vb-bronzérmes Pintér Balázs mellett természete­sen szerelésbe öltöznek a szol­noki sztárok is. Az egykori SZTE ügyvezetője, Tóth Sándor hívó szavát elfogadva Ignácz Kálmán, Ács Károly és Tóth Zoltán is sze­relésbe öltözik. Mi több, Szalay Ferenc, Szolnok város polgár­­mestere és Szendrei József, a ma- | gyár labdarúgó-válogatott kapu­sa szintén vállalta a bemutatón . való részvételt. ■ G. J. I Szombaton (16.30), hazai pályán folytatja szereplé­sét a labdarúgó NB II. Keleti csoportjában két forduló után élen álló Szolnoki MÁV FC le­génysége. Géléi József A másodosztályú labdarú­gó-bajnokság hét végi, f harmadik fordulójá­ban két veretlen, mi több, pontveszteség nélkül álló csapat ösz­­szecsapását tekinthe­tik meg a szolnoki Ti­­szaligeti Stadionba kilátogató nézők. A jobb gólkülönbsé­ge révén listaveze­tő MÁV FC gárdá­ja a szintén két győzelmet arató Kazincbarcikát fo­gadja szombaton délután. — Egész héten azt próbáltam já­tékosaimban tu­datosítani: két meccset lehet véletlenül is nyerni, de az a csapat, amelyik zsinórban három ösz­­szecsapáson győzedelmeske­dik, már tud valamit, azaz na­gyon fontos mérkőzés előtt ál­lunk — vélekedett együttese baj­noki rajtjáról a kék-fehér gárda vezetőedzője, Rojnanek János. — A harmadik siker olyan len­dületet adhat a folytatásra, mely tartósan az élen tarthatná az együttest. Meggyőződésem, amennyiben azt a megalkuvást nem ismerő, lendületes játékot nyújtjuk a Kazincbarcikával szemben is, mint az első két Az utánpótláscsapatok a bajnoki nyitány pa­rádésan sikerült a MÁV FC utánpótlás csapatai számára, mind a nyolc pályára lépett együttese győzel­met aratott. A hét végén foly­tatódnak a korosztályos baj­nokságok. szombat - kiemelt bajnokság: Vác-Szolnoki MÁV U15, meccsen a Szeged és az Újpest II ellen, újra sikeresek leszünk. A szakvezető azt már nem is említette, hogy a szerdai Liga­kupa-találkozón az ifjúsági és harmadosztályú gárdára épülő legénység az NB I-es Kecske­mét ellen bizonyította, mennyit számít az általa elvárt harcmo­dor. A Foxi kivételével komp­lett élvonalbeli csapatát szere­­" peltető lila-fehérek vért izzadtak a szolno­ki fiatalok el-Vari Barnabas valósággal be­robbant a má- 'Bw . * sodosztályú baj­­nokságba, két mér­­kőzésen három gólt Xé szerzett a szolnokiak támadója VRk».. Iw 11. Makó—Szolnoki MÁV jn U17, 13. II. osztály, Közép ■éj keleti csoport: Tabán S'* U13-Szolnoki MÁV U12, TM 10. Tabán U15-Szolnoki MÁV U14, 12. len, hogy begyújtsák a három pontot. — Elégedett voltam a srácok­kal a KTE ellen. Mindennél töb­bet mond, míg én az ifiben sze­replő Nagy Andrist és Győrfi Patrikot cseréltem be a máso­dik félidőben, addig Tomiszlav Szivics 1-1-nél olyan ismert él­vonalbeli labdarúgókat küldött pályára, mint Lencse László és Bori Gábor. Több saját nevelésű fiatalunk is ott toporog egyéb­ként a felnőttöltöző ajtajánál. Nagyon szeretném, ha Blasko­­vits Patrik, Háda Zoltán vagy éppen a közelmúltban bokamű­téten átesett Rézműves Béla ta­vasszal már a felnőttek között bizonyítaná tehetségét - di­csérte utánpótlás korú játéko­sait Romanek János. A kék-fehérek szombati ke­retéből továbbra is hiányzik a torokműtéten átesett Rokszin Ádám, valamint a keresztsza­­lag-szakadást szenvedett Zsol­nai Róbert. Ugyan térdsérülése után Szalai Botond már elkezd­te az edzéseket, ám egyelőre nincs bevethető állapotban. A MÁV FC várhatóan a Tóth Zol­tán, Urbán-Szabó, Antal, Pintér, Balogh, 'Lengyel, Kis, Mile, Mundi, Szepessy, Vári összeállí­tásban lép pályára a ma 16.30- kor kezdődő összecsapáson. A kazincbarcikai együttesnél a Tisza-partiakhoz hasonlóan nagy mozgás volt a nyáron, a keret nagy része kicserélődött. A meghatározó játékosok közül azonban továbbra is a borsodi gárdát erősíti a tavaly nyolc gólt szerzett Dávid és a hét találatig jutott Kovács Péter. Az idei szezont remekül kezdte Szabó János ala­kulata, előbb 3-2-re diadalmaskodott Vácott, majd 1- ' 0-ra legyőzte a REAC legény­ségét. 10.30. Vác- Szolnok MÁV U13, 12.30. II. osztály, Közép B csoport: ESMTK U19-Szol­­noki MÁV U18, 13. ESMTK Egy szoros és egy sima sportiskolás vereség a napokban két edzőmérkő­­zést vívott a női amatőr NB I. rajtjára készülő Szolnok Városi Sportiskola kosárlab­dacsapata a Véső úti csar­nokban. Tóth Viktor lányai előbb a Csata DSE-től óó-57- es (a legjobb dobók: Földi II, Molnár A. és Agócs 10- 10), majd a Kecskemét ellen 77-36-ra (Agócs és Benedek 10-10) vereséget szenved­tek. A csapat ma Debrecen­ben vesz részt tornán. Ismét jönnek Budapestre a teniszklasszisok negyedik alkalommal rende­zik meg a Tennis Classics elnevezésű gálát a budapes­ti Papp László Sportaréná­ban. Az október 29-i esemé­nyen pályára lép a jelenlegi éljátékosok mezőnyéből Fer­nando Verdasco és Gael Monfils, míg a múlt klasszi­sai közül Jevgenyij Kafelnyi­­kov és Goran Ivanisevic is. Újra lesz magyar csapat a gyorsaságimotoros vb-n jövőre ismét lesz magyar istálló a gyorsaságimotoros­­világbajnokságon. Az újon­nan induló kategóriában, a Moto3-ban (250 kcm) szere­pel majd a magyar—olasz csapat, amelynek szerelői és az egyik versenyzője is honfitársunk lesz. A 17 éves pilóta, Sebestyén Péter ül majd motorra a Sherco MR3 nevű alakulat tagjaként a következő szezonban. Hat város pályázik a 2020-as olimpiára hat főváros adta be pályá­zatát a 2020-as nyári olimpi­ai játékok megrendezésének jogára. Az azerbajdzsáni Ba­ku, a spanyolországi Mad­rid, az olaszországi Róma, a törökországi Isztambul, a ja­pán Tokió és a katari Doha kandidál azért, hogy házi­gazdája lehessen a kilenc év múlva esedékes esemény­nek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2013-ban hirdeti ki a győztes pályázatot. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0ij0N.hu hírportálon olvashatnak. Cameron Jones lett az Olaj harmadik idegenlégiós játékosa kosárlabda Az amerikai hátvéd szombaton érkezik, hétfőn edz először, a kolozsvári tornán pedig már játszik is A bajnoki címvédő Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata egyéves szer­ződést kötött az amerikai Came­ron Jones-szal. A 22 éves, 193 cm magas hátvéd várhatóan szombaton érkezik, és hétfőn kapcsolódik be az együttes edzésmunkájába. Az elmúlt négy évben az amerikai egyete­mi bajnokságban (NCAA) sze­replő Northern Arizona Univer­sity csapatában játszott, ahol idén végzősként új pontrekordot állított fel. A 2009/2010-es baj­nokságban 28 mérkőzésen 19,3, a 2010/2011-es évadban 32 meccsen 20,1 pontot átlagolt az egyetemi gárdában. Tehetségére hamar felfigyelt a tengerentúli profi ligában (NBA) szereplő Phoenix Suns, amely meghívta nyári táborába, ami azonban a jelenleg is zajló bérviták miatt elmaradt. A kosaras ezt követő­en döntött úgy, hogy Európában folytatja pályafutását. Cameron Jones először a jövő hét végén esedékes kolozsvári felkészülési tornán, a román bajnok házigaz­dák, a szintén élvonalbeli Nagy­várad és a szlovén első osztályú Maribor ellen mutatkozhat be a Megalakult a megyei szövetség új elnöksége A napokban megtartotta ala­kuló ülését a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség újonnan kinevezett elnöksége. A fórum témája többek között a 2011/2012-es évadra érvényes versenykiírá­sok tervezetének megtárgyalá­sa, a megyei játékvezetői dí­jak megállapítása, az MKOSZ Új pályán programja alapján a megyei szövetséget érintő változások voltak. Balogh László elnök, Bernáth András főtitkár és az elnökség tagjai­nak mandátuma a következő négyéves ciklus végéig, 2015- ig érvényes. piros-feketék soraiban. Mint ar­ról már beszámoltunk, immár hagyományosan szeptember el­sején, Szolnok Napján adják át az arra érdemeseknek a város legjelentősebb elismeréseit. A csütörtök esti ünnepségen a me­gyeszékhely nevében Szalay Fe­renc polgármester Ezüst Pelikán Díjat adományozott a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klubnak. A ran­gos kitüntetést Pór Péter szak­mai igazgató és Báder Márton csapatkapitány vette át. . Mint ismert, az Olaj március­ban a Magyar Kupát, májusban a bajnoki címet is elhódította. Ez mindkét sorozatban a har­madik diadalt, egybena máso­dik duplázást jelentette. ■ G. G. Az amerikai Kyle Wilson (elöl) és bolgár Hriszto Nikolov után a szolnoki pi­ros-feketék harmadik légiósa hétfőn csatlakozik a csapathoz I 1

Next

/
Thumbnails
Contents