Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-23 / 223. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 23., PÉNTEK 5 KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Kikapcsolódást a barkácsolás jelent a jegyző számára Augusztus végén nyugdíjba ment dr. Kittiinger Ilona, Kisújszállás címzetes főjegyzője. A képviselő-testület szeptembertől dr. Varga Zsoltot nevezte ki a település jegyzőjévé. Dr. Varga Zsolt Debrecenben született, a Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, majd agrárvonalon tanultadé hamar rájött, az nem az ő világa. Dolgozott a faiparban, a gyógyszergyártásban is, elvégezve a szükséges iskolákat. Dr. Varga Zsolt — Nem nagyon van olyan terület, ahol valamilyen.tapasztalatom mára ne volna, így nehéz átverni - mondja mosolyogva dr. Varga Zsolt, aki 199ó-ban a Miskolci Egyetemen szerzett jogi diplomát, majd a közigazgatásban, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Hivatalban kezdett el dolgozni. Szakmai tudását jogász-közgazdász, majd jogszabályszerkesztő szakjogász képzettségek megszerzésével bővítette. 2004 óta volt Nagyhegyes jegyzője. — Olvasva a kisújszállási jegyzői pályázatot, úgy éreztem, szakmai tapasztalataimat és tudásomat itt jobban tudnám kamatoztatni. Örülök, hogy a képviselő-testület a sok pályázó közül nekem szavazott bizalmat — folytatja az új vezető, aki legfontosabb feladatának egy jó 2012-es költségvetés előkészítését tartja. — Úgy ítélem meg, hogy minden feladatra fogok találni a hivatalban olyan embert, aki azt a legjobban el tudja látni és megoldani. Dr. Varga Zsolt pedagógus feleségével és általános iskolás lányával költözött Kisújszállásra. Két nagy fia már önálló életet él. Kikapcsolódást a barkácsolás jelent számára, asztalosműhelyében mindig készít valamit. Most szolgálati lakásukban végez kisebb felújításokat. ■ ■Es&sm Közmunkások dolgoznak a köztereken Kenderesen szeptemberben is mintegy harminc-negyven közcélú munkás dolgozik folyamatosan a kenderesi közterületek, önkormányzati tulajdonú parkok tisztántartásán, takarításán - tudtuk meg dr. Gaszparjan Karen jegyzőtől. Ismét üzemel a Bárány-kút mint arról mi is korábban már beszámoltunk, átmenetileg elzárták a kisújszállási Bárány-kutat. Erre az új kút fúrása miatt van szükség, ami a fürdőfejlesztés része. Mint a polgármesteri hivatalban megtudtuk, a Kumánia Fürdő vízszükségletéhez elkészült az új kút, így mostantól a Bárány-kútra ismét járhatnak termálvízért a kisújszállásiak. Ösztöndíjjal segítik a fiatalok tanulását A FELSŐOKTATÁSBAN továbbtanuló, első diplomájukat nappali tagozaton szerző, államilag támogatott képzésben résztvevő kisújszállási hallgatók tanulmányainak végzéséhez járul hozzá a Városi Ösztöndíj Alapítvány. Az alapítvány pályázati rendszerben nyújt támogatást e fiataloknak. Pályázati lapok már igényelhetők, a benyújtási határidő október 28. Harminc kilométert tekertek a diákok hétfőn a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola diákönkormányzata szervezésében a negyedikesek és a felsősök kerékpártúrán jártak Kunhegyesen. Megnézték a települést majd a játszótéren egy hatalmas közös játék után hazakerekeztek. Több mint harminc kilométert tettek meg aznap a diákok és tanáraik. Októberben gyalogtúrára indulnak a természetszeretők. SZ0U0N.hu További karcagi és Kisújszállás környéki hírek a S20U0N.hn hírportálon. Daróczi Erzsébet Szabályozott vigadalom engedély Az egyedi elbírálással már egyetértenek az érintettek — Én megörököltem ezt a helyzetet — mondta dr. Varga Zsolt jegyző —, de egyetértek azzal, hogy szabályozta a város az üzletek nyitva tartását, hiszen a lakosság számára biztosítani kell az éjszakai nyugalmat. A rendelettel nem a vállalkozások tönkretétele volt a szándék, hiszen a tőlük befolyó adó az önkormányzati működés egyik alapja - hangsúlyozta a jegyző. A testület kompromisszumos megoldásra törekedett. A vendéglátó üzletek ünnepnapokon, valamint vasárnaptól csütörtökig este 10 és másnap hajnali 5 óra között nem tarthatnak nyitva. A pénteki és szombati, valamint az ünnepnapot megelőző napon éjféltől másnap reggel 5- ig szintén zárva kell tartaniuk. Van lehetőség egy-egy alkalomra vagy időszakra ettől eltérő, egyedi nyitva tartást kérni. A kérelmet a polgármesterhez kell benyújtani, ezek elbírálása harminc nap, addig az érintett lakók véleményét is kikéri a hivatal. Amíg jogerős engedéllyel nem rendelkezik egy hely, addig csak a jelenleg hatályos rendelet szerint tarthat nyitva. Ezt a hivatal és a rendőrség is ellenőrzi, a szabálysértési bírság összege maximum 50 ezer forint. A módosított rendeletet már a vendéglátósok is elfogadhatónak tartják.- Én is tagja vagyok annak a vendéglátós baráti társaságnak, akik a rendelet módosítását kezdeményezték. Az eredeti rendelet ugyanis ellehetetlenített bennünket, Illetve a szakmán belül is viszályt szült — mondta Horváth Ferenc, egy Horváth Ferenc egyik alapítója a vendéglátós baráti társaságnak. Közösen léptek fel érdekeikért. vendéglő tulajdonosa. - Az egyedi nyitvatartási rend jó megoldás, már mi is kérelmeztük, mert nem lehet minden egységet egy kalap alá venni. Az engedélyezés pedig az önkormányzat számára egy plusz szűrési lehetőség. Nálunk sűrűbben van például lakodalom, ahol nem várható el, hogy csendben mulassanak a vendégek. A vendéglátós baráti kör. tagjaival vállaltuk, hogy saját üzletünk körül rendet tartunk. Ehhez felvettük a polgárőrséggel is a kapcsolatot.- A módosított rendelettel már egyetértek. Azt hiszem, én sem tudtam volna másképp dönteni, valahogy szabályozni kellett a kialakult helyzetet — kezdte Gál Sándor, egy pizzéria tulajdonosa. - Sajnos van olyan egység, ahol nem számít az alkoholfogyasztás mennyisége, mindenkit kiszolgálnak. Azon Első este közel száz vendéget küldtek el az egyik bár eddigi nyitvatartási idejét jócskán megnyirbálta a rendelet, hiszen korábban hétköznap éjfélig, hét végén hajnal Mg lehettek nyitva. - Ez ellen többször tiltakoztunk is - mondta Mihály Zsolt, az egyik tulajdonos. — Hét végén nagyon soka fiatal vendég, de jönnek családok, baráti társaságok is. Nem mondom, hogy nem fordult elő, hogy néha a fiatalok hangoskodtak, de nem ez volt a jellemző. Most, hogy életbe lépett a rendelet, két hete péntek éjfélkor mintegy 100 embert küldtünk el, hogy záróra. Nem fogadták örömmel a fiatalok, akik ezután a játszótéren ültek le szórakozni. A korábbi zárások miatt százezres a bevételkiesésünk, hiszen a forgalmunk zöme 23 óra és hajnal 2 között volt. Mi is beadtuk az egyedi kérelmünket. a környéken biztos, hogy hangosak a hajnalban hazafelé tartók. Az emberek ez alapján sokszor általánosítanak, hogy minden hely ilyen. Most a kiszabható bírsággal már van lehetőség ezt kezelni. Melegkonyhás egységként hozzánk inkább családok, baráti társaságok járnak, akik nem randalíroznak. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy átalakultak a szórakozási szokások. Amíg húsz éve, a mai ötvenévesek éjfélre hazamentek, most a fiatalok ekkor indulnak bulizni. Mi is beadtuk kérelmünket az egyedi nyitva tartásra. Gál Sándor pizzát készít. Helyesli, hogy enyhítettek a rendeletén. S& Kisújszálláson az elmúlt időben megnőtt a panasz az éjszaka is nyitva tartó vendéglátóhelyekre. Ezért a képviselők rendeletben szabályozták az üzletek nyitva tartását, ami ellen a vendéglátósok azonnal tiltakoztak. Javaslataikat figyelembe véve született meg a módosított rendelet, mely szeptember 1-jén lépett életbe.A panasztól a rendeletmódosításig 1. Megnőtt a lakossági panaszok száma a vendéglátóhelyekre. 2. Az önkormányzat szabályozta a nyitva tartást. 3. A vendéglátósok tiltakoztak. 4. A képviselők módosították a rendeletet. 5. A vendéglátósok az új szabályozást elfogadhatónak tartják. 6. Szeptember 1-jétől él a rendeletmódosítás. Hívja az Új Néplap újságíróját! a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kunmadarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, tárcsázza a • 30-6474726-os telefonszámot! Megkérdeztük olvasóinkat Egyetért a vendéglátók nyitva tartása korlátozásával? KISS ZSOLTNÉ - Nekem nem volt gondom korábban sem a hangoskodó fiatalokkal, de másoktól hallottam ilyet. A módosított rendelettel szerintem a vendéglátósóknak is kedvezett az önkormányzat. Ha pedig vandalizmust tapasztal éjszaka az ember, akkor mindenkinek adott a lehetősége, hogy értesítse a hatóságot. Kiss László: — Nem tartom jó ötletnek, mert a fiataloknak egyébként sincs túl szórakozási lehetősége a városban. A rendelettel azt érték el, hogy hajnalban sokkal több fiatal lesz kint az utcán, a parkokban, vagy ha megteheti, átmegy más városba szórakozni. Ez bevételkiesés a kisúji vállalkozóknak, másrészt az éjszakai autózás veszélyes is. PILLÉR ADRIENN: - Véleményem szerint szükség volt rá, mert sok tizenéves van kint éjfélkor is az utcán. Persze ez a szülők felelőtlenségét is jelzi. Meglátásom szerint szükség volna a városban egy olyan kultúrált szórakozóhelyre, ahol a fiataloknak nem az alkoholfogyasztás az elsődleges, hanem hogy tudjanak ott egymással beszélgetni. ö. TÓTH LAJOSNÉ: — A környékünkön rendszeres a hajnalban hazafelé tartó fiatalok hangoskodása, reggel pedig látjuk a vandalizmusuk eredményét is. Én azért is tartom jónak a korlátozást, mert a munkába járóknak is biztosítja az éjszakai nyugalmat, hiszen van, aki hét végén is dolgozni jár, így legalább tud pihenni. Magyariiertelend környékével ismerkedtek meg A nyári szünetben egy pályázat segítségével a kenderesi Apáczai Csere János Általános Iskola huszonegy alsó tagozatosa vett részt Magyarhertelenden az „Időzz a művészettel” című táborban. Jártak Abaligeten a cseppkőbarlangban, Orfűn, Pécsen, ahol megnézték a Vasarely múzeumot is. Eljutottak Somogyvámosra, a Krisna-völgybe, ahol egy érdekes, másik vallásba, kultúrába pillanthattak be. Jártak a siklósi várban, ahol egy színházi próbát is láthattak, és megnézték a paksi erőművet is. Tanáraik irányításával a kézműves-foglalkozásokon ajándék- és dísztárgyakat készítettek. ■