Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)

2011-09-21 / 221. szám

2 MEGYEI TŰKOR UJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 21., SZERDA Rákóczi korát idézték Levéltári napot rendezett teg­nap a lász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Szolnokon, melynek a megyeháza díszter­me adott otthont. A rendez­vény előtt dr. Fülöp Tamást, a megyei levéltár igazgatóját kérdeztük az esemény fontos­ságáról, céljáról.- Milyen téma köré szervez­ték a levéltári napokat?- Tizennegyedik alkalom­mal rendezzük meg a Levéltá­ri napokat. Ennek keretében elsősorban helytörténeti kuta­tásokat tárunk a nagyközön­ség elé. Idén a szatmári béke aláírásának a 300. évforduló­ja adta a konferencia apropó­ját. A történészeket, kutatókat arra sarkallja egy-egy évfordu­ló, hogy összegezzék kutatási eredményeiket és valamilyen módon a közvélemény felé is közvetítsék.- Őriz-e a levéltár valami­lyen eredeti dokumentumot a Rákóczi korból?- Igen, és nagyon büszkék is vagyunk rá. A megye nem­csak településnevekben őrzi Rákóczi emlékét, hanem bi­zony a megyei levéltárban is vannak ilyen dokumentumok. Ezek a legbecsesebb kincsei a levéltárnak.- Mi a legfontosabb célja en­nek a konferenciának?- Az, hogy összefoglaljuk azt a tudást, ami felhalmozó­dott Rákóczival kapcsolatban. Az elmúlt évszázadok során nagyon komoly kultusz ala­kult ki Rákóczi személye kö­rül. Ezt a kultuszt vizsgáljuk, illetve azt a szaktudást próbál­juk összefoglalni, ami az el­múlt időszakban a kutatások eredményeként felhalmozó­dott. Általánosságban pedig az ismeretterjesz­tés a leglé­nyegesebb feladata. ■ N. I. Dr. Fülöp Tamás lasszóval kell fogni a doktorokat? egészségügy A kisebb településeken nem kelendőek a háziorvosi praxisok A kisebb betegszámú, vagy szociálisan hátrá­nyosabb helyzetben lévő területeken a praxisok nemhogy nehezen, ha­nem sehogy sem „kelnek el”. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészség­­ügyi államtitkársága ha­marosan a kormány elé terjeszti a praxisalapról kidolgozott koncepcióját. Szilvási Zs.-Békési B. Az államtitkárság 1,5-2 milliár­dos praxisalap kialakításán dol­gozik. Ennek célja, hogy azok­ban a praxisokban, ahol az adás­vételnek az az akadálya, hogy a fiatal kolléga nem tudja megven­ni a praxist, visszatérítendő tá­mogatást nyújtanának. Dr. Vaszily Edit lassan két esz­tendeje felügyeli Tiszagyenda la­kóinak egészségi állapotát. Az alig 28 esztendős orvos teljesen ismeretlenül csöppent Tisza­­gyendára, ahol egyedül viszi a közel ezer fős gyendai vegyes praxist, emellett pedig Abádsza­­lókon és Kunhegyesen is ügyel.- Debrecenben végeztem az orvosi egyetemet, a családom pe­dig Borsodivánkáról származik — mesélte. — A rezidensidőmet a miskolci kórházban töltöttem és akkor döntöttem úgy, hogy a há­ziorvoslást választom. A nagy in­tézmények hierarchikus rend­szere ugyanis nem igazán ne­kem való, egy vidéki praxisban sokkal önállóbban, szabadabban dolgozhatok. Ez természetesen jóval nagyobb felelősséget is je­lent, hiszen a döntés terhe is rám hárul minden esetben. Ugyan­akkor nagy kihívás számomra, hogy a település egyetlen orvo­saként nagyon sokféle betegség­gel találkozom, illetve első ellá­tóként kell foglalkoznom a hoz­zám forduló páciensekkel. Sok fiatal orvos ezt nem tartja elsőd­leges szempontnak, de számom­ra fontos volt, hogy egy háziorvor si praxisban sokkal közvetle­nebb kapcsolat alakul ki orvos és beteg között, mint egy kórház­ban vagy rendelőintézetben, sokkal személyesebb, családia­sabb viszonyban vagyunk — tet­te hozzá dr. Vaszily Edit.- Nem vagyok biztos abban, hogy a fiatal orvosok többsége vi­déki praxisokban fog gondolkod­Kistérség Praxisok száma Szolnoki 75 (+11 ez a nem tervezett ellátási kötelezettség) 3 betöltetlen, de helyettesítéssel ellátják Törökszentmiklósi 27 mind betöltött, de ebből ötöt helyettesítéssel látnak el Jászberényi 56 4 betöltetlen, de mindet helyettesítéssel ellátják Mezőtúri 20 mind betöltött, kettőt helyettesítéssel látnák el Kunszentmártoni 25 1 betöltetlen, de helyettesítéssel ellátják Karcagi, Tiszafüredi 57 tartósan üres 7, betöltetlen 8, de mindet helyettesítéssel látják el ♦Felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, vegyes praxis Forrás: JNSZ Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Dr. Csabai Gyula, szajoli háziorvos nem bízik abban, hogy a praxisalap miatt itthon maradnak majd a fiatal orvosok ni a praxisalap tervezetének elfo­gadása után — mondta dr. Csabai Gyula, aki negyvenedik éve házi­orvos Szajolban. - Köztudott, hogy a fiatal pályakezdők közül egyre többen mennek külföldre. Ennek oka a magasabb bérszín­vonal mellett az, hogy kint meg­felelőbbek a munkafeltételek és nagyobb az orvosok társadalmi megbecsültsége is. Másrészt a ki­sebb létszámú településeken azért sem kelendőek a praxisok, mert a rezsiköltség a legtöbb esetben nem áll arányban a fi­nanszírozással - jegyezte meg. Dr. Molnár András tiszasülyi háziorvos a napokban töltötte hetvenkettedik életévét. Elmon­dása szerint két-három éve pró­bálja eladni praxisát. Meghirdet­te az interneten is, de még egyet­lenegy jelentkező sem akadt, pe­dig állítja, rendelője az egyik leg­jobban felszerelt a megyében. - A szakma egyöntetű véleménye Ores a rendelő, mégsem eladó a praxis bár hosszú ideje üresen lévő praxisokról hallunk gyakrab­ban, olykor az ellenkezője is előfordul. Egy határon túlról származó orvos például arról panaszkodott, hogy évek óta hiába szeretne háziorvosi pra­xist vásárolni a megyében, nincs, aki eladná neki. — több nyugdíjas kollégát is megkerestem, illetve olyan kör­zeteket is, amelyekben régóta helyettesítéssel oldják meg a rendelést Mindenhol elutasító választ kaptam - mondta az orvos. - Úgy tapasztalom, sok esetben egyfajta „biztonsági tartalékként” tartják meg a praxisukat az egykori házior­vosok, abban az időszakban is, amíg más tevékenységet vé­geznek, esetleg külföldön dol­goznak, vagy a gyermekeiknek tartják fenn, akik szintén ezt a pályát választják. A nyugdíja­sok pedig egyszerűen nem te­hetik meg, hogy befejezzék a praktizálást, mert csak a nyugdíjukból egyszerűen nem élnének meg. az, hogy a praxisok értékének megállapításában az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ál­tal nyújtott egyévi finanszírozás legyen az irányadó, de az értéket a betegkorfa, a praxis elhelyez­kedése, illetve az adott praxis­ban folyó munka, a betegellátás minősége is befolyásolhatja. Azoknak a praxisoknak az átla­gos finanszírozása, amelyeknek területi ellátási kötelezettségük van, havonta mintegy 800 ezer forint, ami éves szinten megha­Dr. Hoksári László pozitívan értékeli a tervezetet ladja a 9 millió forintot. így egy átlagos praxis értéke nagyjából 10 millió forintra tehető. Nem tu­dom, hogy amikor szinte már lasszóval akarják fogni az orvo­sokat, akkor ki lesz az, aki még fizet is egy praxisért? — kérdez­te. — Mindenképp előrelépés­ként értékelhető a központi pra­xisalap létrehozásáról szóló ter­vezet - vélte dr. Hoksári László, a megyei orvosi kamara alelnö­­ke, szolnoki háziorvos. — Ez azonban még csak tervezet, a konkrétumok és részletek isme­rete nélkül nehéz előre megjó­solni a hatását. Egy dolog biztos: nagy szükség lenne a fiatal orvo­sokra és a nyugdíjas kollégák­nak is megkönnyítené a dönté­sét, ha elfogadnák a tervezetet. Az idős kollégák nagy része ugyanis valóban addig dolgozik, ameddig tud. Amikor pedig nyugdíjba kényszerülnek, a praxisok fél év betöltetlenség után az önkormányzatok tu­lajdonába kerülnek. így az orvosok még a lehetősé­gét is elveszítik annak, hogy a praxisokat értékesít­sék és az ebből befolyó összegből kiegészítsék a nyugdíjukat. HÍREK Mesterszakon folytatja tanulmányait Donkó Imre Donkó Imre Karcagon a városi vegyes kar tag­jaként ért el szép sikereket. Most kezdte tanul­mányait a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának opera-ének mesterszakán. Emellett a Csokonai Színház énekkarának tagja, de Miniszteri elismerést kapott Orosz Tibor főtörzszászlós Pintér Sándor belügyminiszter a közelmúlt­ban óra emléktárgyat adományozott Orosz Ti­bor rendőr főtörzszászlósnak, a jászárokszál­lási rendőrőrs körzeti megbízottjának, ia Ismét elnökké választották Hunya Zoltánt Az Éremgyűjtők és Numizmatikusok Szolnoki Szervezetének tagsága legutóbbi közgyűlésén ismét elnökévé választotta Hunya Zoltánt. Egyúttal a Magyar Éremgyűjtők Egyesületé­nek küldötti tisztére is megválasztották, szí Bicskával támadt az idős házaspárra bűnügy Az öreg bácsi egy héttel később belehalt a brutális támadásba Nyereségvágyból elkövetett em­berölés bűntette és más bűncse­lekmények miatt 18 év fegyház­büntetésre ítélte kedden a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Bíró­ság első fokon V. Zsoltot. A 22 éves kengyeli fiatalembert a fel­fegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete, a súlyos testi sértés bűntettének kísérle­te és a magánlaksértés bűntette vádpontokban is bűnösnek ta­lálta a bíróság. A tragédiához vezető történet még 2009. december 11-én, nap­közben kezdődött. V. Zsolt ekkor kapta kézhez fizetését, melynek nagy részét édesanyjának adta, magánál csupán 5-6 ezer forintot tartott meg. Italozgatott, estefelé a barátaival Martfűre vonatozott szórakozni, majd onnan vissza­utazva a kengyeli Gesztenyés kocsmába tért be. Hajnalra elfo­gyott a pénze, ezért hazaindult. Ám ott­hon úgy érezte, még nem ivott eleget, s újra a Gesztenyésbe vette az irányt. Eszé­be jutott azonban, hogy nincsen miből poharazgatnia, ezért a fe­jén lévő sapkáját arcába húzta, és átmászott a kertszomszédba az idős, a 90-es éveiben járó há­zaspár portájára. A ház bejárati ajtajánál H. Lajosné állta útját, akitől „az anyád k...a szentségit, add ide a pénzed, de rögtön!” kö­veteléssel igyekezett némi forin-A néni túlélte a támadást, migaz idős férfi a kór­házban hunyt el. tot kicsikarni. Fenyegető fellépé­sét V. Zsolt egy rézveretes bics­kával próbálta hangsúlyozni, amellyel meg is vágta az idős asszonyt. Sőt, a sér­tettet leütötte, még a földön is a fejét ütle­gelte. Az asszony a férjének kiabált se­gítségért, de a táma­dó a hálószobába is berontott, ahol H. Lajost is - pénzt követel­ve - ütötte-verte, majd az idős férfit a bicskával hason szúrta. Ezek után V. Zsolt - mint aki jól végezte a dolgát, de anélkül, hogy értéket vitt volna magával — elhagyta a helyszínt. Kiment az utcára, ahol a símaszkként használt sapkáját és a bicskát is eldobta - ez utóbbit nem találták meg —, majd hazament, a véres nadrágját a mosógépbe tette, és lefeküdt aludni. V. Zsolt már december 12-én rendőrkézen volt, a hatóság bizo­nyítékként lefoglalta a bűncse­lekményhez használt sapkáját és a véres nadrágot is. A két sér­tett közül a néni súlyos sérülé­sekkel ugyan, de túlélte a táma­dást, míg a bácsi december 17-én a kórházban hunyt el, a szakér­tők szerint az őt ért bántalmazá­sok következményeként. Miután a vádlott és védője az ítélet kihir­detése után felmentésért felleb­bezett, így a másodfokon eljáró Debreceni ítélőtábla fogja meg­hozni a jogerős ítéletet. ■ M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents