Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)
2011-09-16 / 217. szám
3 ÚJ NÉPLAP — 2011. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR ■TUtUM Jászberény egy helyi lakos te« feljelentést a rendőrségre egy férfi ellen, aki részére megrendelés alapján tűzifát szállított le. Mint Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte, az eladó a megrendelt 40 mázsa tűzifa teljes ellenértékét átvette, azonban az csak később derült ki, hogy a leszállított fa mennyisége közel egynegyede a kifizetettnek. MGA Karcag A KÖLESRŐL, mint alternatív növényről volt konferencia tegnap a karcagi kutatóintézetben. A köles fontos élelmezési cikk volt régen. Azt szeretnénk, ha visszakerülne a közfogyasztásba, az étlapokra, a főzőversenyek repertoárjába is — mondta dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A köles népszerűsítésében nagy segítség, hogy idén a kölestorta lett az ország tortája. A kölest ma még főnövényként nálunk ritkán termesztik. Mint alternatív növény nő a szerepe, hiszen alkalmas a belvíz miatt kipusztult vetések pótlására, de az élelmiszer-felhasználásban is egyre fontosabb, hiszen gluténmentes, így lisztérzékenyek is ehetik. de Szolnok a GRÁTISZ című hetente megjelenő kiadványunk csütörtökön megjelent számának első oldalán a képen szereplő egyházi főméltóság neve tévesen szerepelt. A hétfőn újrafelállított Mária-szobrot természetesen a fotón szereplő Máthé György szolnoki római katolikus esperes plébános szentelte fel. MG Szolnok ISMERETLEN személy egy emeletes házból három vízzel teli zacskót dobott az utcára szerdán a kora délutáni órákban. Az egyik egy személygépkocsi szélvédőjén robbant szét, mely berepedt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyik csomag sem talált el személyt. A rendőrség rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el az ügyben, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányságtól. MGA Tiszaszőlős SIKERREL pályázott idei programjai megvalósításához a görög kisebbségi önkormányzat. Feladat alapú támogatás címén ötszázötvenötezer forintot nyertek el, tudta meg lapunk, tj SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZOSJON-liu hírportálon. qEK AGRAMi «. HHIArtMK « SMUflj 1«,ÚtYS£R«KY0* 65 A SMUvi KÍT SÚIY ÖSSZEGE Aol AtfHíí-CJt '»!tJ m [*, ,5) Af CSAK VIZMÉPTÉKBE ÁLLÍTVA FÖDIK HELYESÉI A bolttulajdonos szerint a férfi még aznap délután újra megjelent az üzlet ajtajában és fenyegetőzni kezdett. Képünk illusztráció. Értetlenül áll az események előtt egy szolnoki bolttulajdonos, mert miután egy férfi szétverte az üzletét a rendőrség szabadon bocsátotta az elkövetőt. Tette mindezt annak ellenére, hogy elmondása szerint több szemtanúja is volt a történteknek. Munkatársunktól- Egy huszonhat éves szolnoki férfi ellen indult meg a rendőrségi eljárás, miután szerdán a kora reggeli órákban egy embert bántalmazott, majd megrongált egy élelmiszerboltot Szolnokon, a Széchenyi-lakótele- ff pen-mondta el lapunk kér- * désére Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószó- / vivője. — A vizsgálat során a nyomrögzítés, valamint az elsődleges i tanúmeghallgatások megtörténtek. A fér- i fit drogtesztnek is : J alávetette a rendőr' ség, amely pozitív Jogszabályok —T írják elő, j j hogy az egyes esetekben mit tehetnek a rendőrök eredményt hozott. Egyébként már folyt ellene emiatt eljárás, így nem csak garázdaságért, hanem kábítószerrel való visszaélés miatt is felelnie kell. Ennek tükrében legrosszabb esetben a garázdaság miatt két évet, a kábítószer miatt akár öt évet is kaphat a gyanúsított. - Már szerdán hajnalban tőle volt hangos az utca, akkor is fenyegetőzött. Utána korán reggel megjelent a kisbolt előtt, ahol kötözködni kezdett az egyik vásárlóval - mondta Cseresznyést Konyári Erika szolnoki bolttulajdonos. A nő szerint a férfi később bement az üzletbe és ott az épület hátsó ajtajának kulcsát kezdte követelni tőle. Mivel azt nem kapta meg, dühében betörte az üvegpultot, majd összetört egy polcot. A boltvezető férje, hogy visszatartsa a dühöngőt, bezárta a bolt ajtaját, amit a támadó szintén bezúzott. A kiérkező rendőrök fékezték meg, de mentőt is kellett hívni hozzá, miután szétvágta az üveg a kezét. Azonban csak nehezen tudták ellátni, mert az asszony szerint a mentősökre is rátámadt. Végül kórházba vitték. — Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor aznap délután megjelent a férfi az ABC ajtajában - folytatta Cseresznyésné. - Fenyegetőzni kezdett, majd elment. Újra hívtuk a rendőrséget, elmondtuk, hogy mi történt. Kevés csupán megnevezni az elkövetőt SOK ESETBEN OLZ áldozatok úgy vélik, hogy elegendő megnevezniük az elkövetőt és az máris rács mögé kerül -fogalmait zott Pásztorné : Kovács Ágnes, a megyei rendőr-f& f kapitányság sajtószóvivője. - De ez nem ilyen egyszerű. Egy hétköznapi példával élve egy kerékpárlopásnál, ahol nincs tetten érés, tanú, nincs helyszínen rögzíthető nyom, akkor a sértett elmondása nem elegendő a rendőrségnek ahhoz, hogy a nyomozás eredményes legyen. Ilyenkor meg kell szüntetni az eljárást. De ezek az esetek ritkák. A rendőrség minden bejelentést megvizsgál és a megfelelő intézkedéseket megteszi, ezért kérjük, továbbra is jelentsenek be minden bűncselekménygyanús esetet az állampolgárok. Közrend elleni bűncselekmények számának alakulása a megyében 2007 2008 2009 2010 Hogy engedhették ki, miután ezt művelte itt? - tette fel a kérdést az asszony. - Az őrizetbe vétel az érvényben lévő jogszabályok értelmében csak szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén rendelhető el, feltéve, ha a terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető - mondta el az asszony szavaira reagálva Pásztorné Kovács Ágnes százados, a megyei rendőrfőkapitányság sajtószóvivője. — Jelen esetben az előzetes letartóztatás törvényi feltételei nem álltak fenn, de ez nem azt jelenti, hogy a rendőrség ne járna el az elkövetővel szemben. A szóvivő elmondta, jelen ügyben a tanúk tényfeltáró vallomásának felvétele még nem történt meg. Ennek során majd a fenyegetést is rögzítik a jegyzőkönyvbe, amit a bűnvádi eljárás során felhasználnak a gyanúsított ellen. JEGYZET BARANYI GYÖRGY Nyereség a földekről míg nemrég a hatalmas belvíz okozott gondot a szántóföldeken, addig idén késő tavasztól már szárazságtól tartottak a gazdálkodók. Valóban: a hosszan elhúzódó meleg, sőt kánikula már javarészt eltüntette a földekről a csillogó vízfoltokat, s nem kevés hektáron okozott gondot a csapadéknélküliség. Mégis, esély van arra, hogy év végén a gazdálkodók ne csak veszteséget tudjanak elkönyvelni, amikor elkészítik a növénytermesztés mérlegét. az őszi betakarítású növények közül a napraforgóban és a kukoricában sok termelő bízik. A hőség mindkettő aratását élőbbre tolta, de ez nem jelent túlzott gondot, mivel jó termésre lehet számítani. A napraforgó amúgy is a piac kedvelt növénye, főleg az olajgyártás miatt, ráadásul a szárazságot is bírja. S míg például két évvel ezelőtt szinte bagóért vásárolták fel a napraforgómagot, s buktak rajta a termelők, idén nem alakul rosszul a felvásárlási ára. S akkor a tengeriről még nem is szóltunk, amelynek a javát csak most kezdik törni. A terményekre már leszerződött gazdálkodók biztosra mennek, mások figyelik az árutőzsdei adatokat, hogy milyen áron tudnak majd túladni a terményeiken. Szakemberek szerint az elmúlt tíz évben ez lesz a második olyan év, amikor tekintélyes nyereséggel zárnak a gazdák. A vérbeli gazdálkodó azonban megtanulta saját kárán, hogy a természet csúf játékot tud űzni, ami viheti a termést, a bevételt, egyik napról a másikra. Ezért nem is nagyon dörzsöli előre a tenyerét, mert a mondással ért egyet: nyugtával dicsérd a napot. Még akkor is, ha jelenleg tényleg úgy tűnik, nem zárnak rossz évet... HÍREK Hagyományos kunkapukat is farag az iparművész Andrási Mihály Király Zsiga-díjas népi iparművész, karcagi fafaragó felkutatta a régi kunkapuk mintáit. A minap a berekfürdői művelődési házhoz faragott kunkapuját avatták fel. de Városa elismerését vehette át Hajnal Tamás „Az év sportolója” lett Hajnal Tamás Martfűn. A város képviselő-testületének elismerését nemrég vette át az elmúlt évben (is) számos versenyen kiváló eredményt elérő erőatléta, aki tevékenységével sokat tesz városáért, rá A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát kapta Szűcs Lajos Az Országos Polgárőr Szövetség polgárőr érdemkereszt arany fokozatát kapta Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere. A díjat a polgárőrség, s a térfigyelő rendszer kiépítésének önkormányzati támogatásáért vehette át. ia HIRDETÉS Kutatók Éjszakája a gyöngyösi főiskolán Akorrupcióról,mintgazdasági jelenségről, valamint a sör kulisszatitkairól és természetesen a zöldenergiáról is szó esik majd a Kutatók Éjszakáján. A számos érdekes témát és különleges bemutatót — így például látványmédia, gyógynövény-bemutató, vércsoport- és hemoglobinszint-vizsgálat—kínáló programot a Károly Róbert Főiskolán szeptember 23-án rendezik meg. A délután hat órától hajnalig tartó esemény mottója: „Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi.” Ez az Albert Einstein idézet valóban helytálló a Kutatók Éjszakáján, hisz itt minden érdeklődő kíváncsiskodhat, számos érdekességet megtudhat A második alkalommal megrendezendő ismeretterjesztő fesztivál szervezői idén is változatos, érdekes, izgalmas programot állítottak össze a szenvedélyesen kíváncsi érdeklődőknek. Kutasson, legyen kíváncsi, fedezze fel és fejtse meg a nagy talányokat a Kutatók Éjszakáján a Károly Róbert Főiskolán! ■ Kutatók Éjszakája Gyöngyös, Károly Róbert Főiskola szeptember 23., 18 órától. Tűzoltók, felderítők vetélkedtek. Szolnok adott otthont a nyolcadik Országos Tűzoltó Szakmai és a negyedik Országos Veszélyhelyzeti Felderítő Csoportok Szakmai Vetélkedő országos selejtezőjének tegnap. Az eseményre öt megyéből érkeztek résztvevők. Képgaléria: SZOUON.hu.