Új Néplap, 2011. szeptember (22. évfolyam, 205-229. szám)

2011-09-15 / 216. szám

SPORT 15 UJ NÉPLAP - 2011. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK A BL-nyitányon Kötelesék pontot loptak a Valencia ellen Kedden este megkezdődtek a labdarúgó Bajnokok Ligája cso­portmérkőzései. A nyitóforduló slágermérkőzését Barcelonában rendezték, ahol a spanyol bajnok az AC Milan gárdáját fogadta. Szinte még el sem foglalták he­lyüket az edzők a kispadon, már­is újabb középkezdést volt kény­telen elrendelni Atkinson játék­vezető, Pato ugyanis a 24. má­­sodpercben(l) bevette a címvédő kapuját. Bár ezt követően fordí­tott a katalán gárda, a slusszpo­én a piros-feketéké volt: Thiago Silva a 92. percben egyenlített. Két magyar játékos is pályára lépett az első fordulóban, Köte­les László és Tőzsér Dániel is so­kat tett azért, hogy a belga Genk pontot lopjon az esélyesebb Va­lencia ellen. A Zenit magyar lé­giósa, Huszti Szabolcs ezzel szemben nem kapott lehetősé­get edzőjétől, ám így legalább kimaradt a forduló legnagyobb meglepetéséből. A ciprusi Apoel ugyanis legyőzte a korábbi UEFA Kupa-győztes orosz gár­dát. A játéknap egyetlen idegen­beli győzelmét az Olimpique Marseille aratta, mely a görög bajnok Olimpiakosz otthonában nyert.. Egyedül a Chelsea tudott két góllal nyerni, de a londoniak második találata is csak a 90. percben született. ■ Gelei J. EREDMÉNYEK E: Genk-Valenda 00. Chelsea- Leverkusen 2-0, gólszerzők; Luk (67.), Mata (90.). F: Olimpiakosz—Marseille 0-1, gólszerző: González (51.), kiállítva: Fanni (Marseille, 90.). Dormund-Arsenal 1- 1, gólszerzők: Perisic (88.), ill. Van Persie (42.). 6: Apoel Nicosia-Zenit 2-1, gólszerzők: Manduca (73.), Adton (75.), ill. Zirjakov (63.), kiállítva: Alves (Zenit, 76.). Porto-Sahtar 2-1, gólszerzők: Hulk (28.), Kleber (51.), ill. Adriano (12.), kiállítva: Rakickij (Sahtar, 40.), Csihrinszkij (Sahtar, 89.). H: Barcelona—Milan 2-2, gólszerzők Pedro (36.), Villa (50.), HL Pato (L), Silva (92.). Plzen—BATE Boriszov 1-1, gólszerzők Bakos (45.), UL Bressan (69.). Csúcsmezőny a Tisza Kupán SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. evezés A hét végén már az Eb-n indulnak a szolnoki versenyzők Helytállt az Albacomp otthonában a Jászberény Aranyérmet szerzett mindkét magyar váltó aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Ró­bert, Tibolya Péter össze­állítású magyar férfi váltó a moszkvai öttusa-világ­bajnokság szerdai napján. Egy nappal korábban a Gyenesei Leüa, Kovács Sa­rolta és Tóth Adrienn al­kotta női váltó győzött. Nem jutottak a legjobb nyolc közé a szolnokiak AZ ANGYALFÖLDI Sport- és Sza­badidő Központban első íz­ben rendezték meg a megyei jogú városok labdarúgótorná­ját, ahol mind a 23 megyei jo­gú város önkormányzatának csapata képviseltette magát A viadalt a miskolciak nyer­ték a veszprémi és a nagyka­nizsai együttes előtt, a szolno­kiaknak ezúttal nem sikerült beverekedniük magukat a legjobb nyolc közé. Tizenöt egyesület mint­egy 250 versenyzője, egyszóval csúcsmezőny tette vízre hajóját a 14. Tisza Kupán, amit a na­pokban rendeztek meg a szolnoki Holt-Tiszán. Varga Balázs szövetség elnöke, aki mindkét napon megtekintette a Tisza Kupa küzdelmeit. - Nem a leg­jobb eredményt, de a legna­gyobb sikert érte a szolnoki duó a bledi világbajnokságon, ami olimpiai indulást ér. Jel­zem': a Varga Tamás- Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárnak is maradt esélye az olimpiai indulásra. Visszatér­ve a szolnoki fiúkra, számukra minden segítséget megadunk az olimpiai felkészüléshez. En­nek első jeleként, fejenként 500-500 ezer forintos célpré­miumot kap a páros. Egyébiránt a szolnoki duó tovább bizonyíthat, hiszen e hét végén már a plovdivi Euró­­pa-bajnokságon lesz érdekelt. Mellettük két másik szolnoki fiatal, Vallyon Bence és Novák Edvin bajai fiúkkal, Forrai Dá­viddal, valamint Krepesics Pé­terrel az oldalán kormányos nélküli négyesben fog lapátot.- Szépen akarjuk zárni a nemzetközi szezont. Nem lesz világbajnoki erősségű a me­zőny, de legnagyobb ellenfele­ink is elutaznak a bolgár vá­rosba. A párost és négyest is az A döntőbe várom - jelezte Molnár Dezső, a szolnokiak ve­zetőedzője. kedden este felkészülési mérkőzésen Székesfehérvá­ron vendégeskedett a Jász­berényi KSE kosárlabdacsa­pata, amely 74-64-re (26-10, 11-21, 21-25, 16-8) kikapott az Albacomptól. Az újonc herényieknél Ivan Cubela 20/6, Bernard Toombs 13 ponttal vitte a prímet. Hor­váth Balázs gárdája pénte­ken és szombaton Kaposvá­ron, a Kecskemét, a Szeged és a hazaiak társaságában vesz részt egy tornán. Tizenharmadszor indul a teljesítménytúra a szolnoki Közalkalmazott Természetbarátok Turista Egyesülete szombaton im­már tizenharmadik alkalom­mal rendezi meg a Pelikán teljesítménytúrát. Az 50 ki­lométeres távnak nekivágok 6-tól 9, a 30 kilométeren in­dulók 7-től 10, a 20 kilomé­tert gyaloglók 7-től 11 óráig startolhatnak a Varga Kata­lin Gimnáziumtól. 9 órakor ugyaninnen 15 km-es veze­tett túra indul. Mint ahogy azt az elmúlt évek­ben is megszokhattuk, kiváló körülményeket teremtettek a rendezők, emellett az időjárás­felelős is kitett magáért, hiszen szikrázó napsütésben zajlot­tak a versenyek. Kifogástalan pályaviszonyok mellett percre pontosan pörögtek a verseny­számok, melyekben a legfiata­­labbaktól a felnőttekig mind­egyik korosztály érdekelt volt. A legjobban a szegediek sze­repeltek, akik ezzel elhódí­tották a Tisza Kupát, máso­dik helyen a győri, míg a harmadikon a Szolnoki Fő­­iskola-Tisza Evezős Egylet- Sí csapata végzett.- Igaz nem sikerült itt­hon tartanunk a kupát, de nem vagyunk elége­detlenek - értékelt Molnár Csaba, a szolno­kiak edzője.- Tizen­egy első he­lyet, számtalan dobogós helyezést szerez­tünk. Mindegyik verseny­zőnk nagyon igyekezett, és mindent kiadott magából. Lát­juk, hogy hol tartunk a jövő heti országos bajnokság előtt, melynek Szeged lesz a helyszíne. A szolnoki klub nemcsak a rendezésben jeleskedik, ver­senyzői rendre szállítják az eredményeket. Ma már az utánpótlás mellett felnőtt szin­ten is világszerte ismertek a szolnoki evezősök. Hazánk ed­digi egyetlen olimpiai kvótáját a Simon Béla-Juhász Adrián duó szerezte az egyik legnehe­zebb versenyszámban, a kor­mányos nélküli kettesben.- Évek óta kiváló munka fo­lyik Szolnokon - kezdte dr. Mitnyan György, az evezős A Szolnoki Főiskola-Tisza Evezős Egylet-Sportiskola eredményei első nap, 1000 méter. I. he­lyezettek: Simon Béla-Ju­­hász Adrián, Novák Edvin- Vallyon Bence, Erdélyi Zsó­­fia-Túri Frida, Vallyon Ben­­ce-Vinkó Gáspár-Szigeti György-Rácz Milán-Juhász Adrián—Simon Béla—Novák Edvin, korm: Furkó Kálmán. II. helyezettek: Bíró Márk, Szekér László, Tóth Frida, Skornyik Regina-Tóth Virág, Ab id Syham. III. helyezettek: Novák Edvin-Vallyon Bence, Nagy Szabolcs, Petrovszki Ágnes ii. nap, 500 méter. I. helyezet­tek: Pomázi Bálint, Pomázi Bálint-Gulyás Róbert, Skor­nyik Regina-Tóth Virág- Murányi Mira-Juhász Anett, Szekér László, Juhász Adrián-Simon Béla, Erdélyi Zsófia—Túri Frida, Tóth Frida-Erdélyi Zsófia. II. he­lyezettek: Szabó Márton, Csendes Orsolya, Bíró Márk, Vallyon Bence—Novák Edvin— Forrai Dávid- Krepesics Pé­ter. III. helyezettek: Gulyás Róbert, Novák Edvin-Vallyon Bence, Bíró Márk-Nagy Árpád-Novák Zsombor-Rácz Milán-Szigeti György-Vinkó Gáspár, Nagy Szabolcs— Tamás Gergő, Furkó Kálmán, Szöllősi Gergő, Szigeti György-Vinkó Gáspár-Szekér László-Rácz Milán Szerb próbajátékos érkezik az Olajhoz A sikeres kolozsvári tornát köve­tően első hazai felkészülési mér­kőzését vívja a Szolnoki Olaj ko­sárlabdacsapata, amely csütörtö­kön 18 órakor a Debrecent fogad­ja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A piros-feketék kerete továbbra is foghíjas, hiszen a napokban el­dőlt, hogy Kyle Wilson után a pró­bajátékon lévő, szintén amerikai Cameron lones sem kap szerző­dést a klubnál. Mindemellett Hor­váth Ákos térdfájás, Fodor Már­ton pedig combizomsérülés mi­att nem bevethető. A mai mérkőzésen újabb pró­bajátékos adhat számot tudásá­ról Pór Péter szakmai igazgató­nak. A 27 éves, 200 centi magas Marko Djeraszimovics hátvéd és bedobó poszton mozog otthono­san. A szerb játékos Kragujeva­­con kezdett kosarazni, pályafu­tása során megfordult a belgrádi FMP Zseleznik és a bolgár Luko­il Akademik Szófia csapatában, a legutóbbi szezont pedig a bos­­nyák bajnokságban ezüstérmes BC Igokea soraiban töltötte. A legerősebb délszláv együttese­ket tömörítő Adria Ligában 18 meccsen kapott szerepet, melye­ken átlagosan 13,5 játékperc alatt 3,8 pontot szerzett, s hason­ló mutatókat tudhatott magáé­nak a bosnyák élvonalban is. A klubtól kapott tájékoztatás szerint a Debrecen elleni mér­kőzésre ingyenes lesz a belé­pés. ■ Gönczöl G. Hivatalosan megalakult a Furkó Branch karate A jászberényi Tóth Helga megnyerte a dánjjp^| bajnokságot A jelek szerint Magyarországra is begyűrűzött a karate stílus­­irányzatainak osztódása. Né­hány hete az 5. dános Karmazin György alakította meg a maga csoportját, most pedig a kyoku­­shin karate egyik hazai szülő­atyja, shihan Furkó Kálmán lé­pett ez irányba. A 7. dános mes­ter vezetésével megalakult a Shinkyokushin Furkó Branch. Az első szemináriumra tizenhá­rom klub képviselőinek részvé­telével Szolnokon, a Banzai KKK Széchenyi körúti edzőtermében került sor. A kyokushin karate alapjainak gyakorlását (kihon) követően sorrendben a mozgá­­sos technikai elemek (idő kihon), majd a formagyakorla­tok (kata) technikai pontosítása és gyakorlása következett. A jászberényi Yakuzák KKK fia­talja, Tóth Helga eközben a dán nemzetközi bajnokságon szere­pelt, ahol megnyerte súlycsoport­ja küzdelmeit. A herényiek egyébként hagyományosan jól szerepelnek az északi ország baj­nokságán. Közel húsz éve, hogy a klubvezető Agócs Tibor (3. dán) ezüstérmet szerzett. 2002-ben Lőrik Tímea, két évvel később Si­mon Orsolya a dobogó legmaga­sabb fokára fellépve fogadhatta a gratulációkat. 2004-ben Demeter Mónika, 2006-ban Fülöp Roland döntőt verekedhetett Koppenhá­gában, s végül mindketten a má­sodikak lettek. ■ Gelei I. a résztvevők minden mozdulatára odafigyelt . -jj mm Furkó Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents