Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-22 / 170. szám
TOROKSZENTMIKLOS ES KORNYÉKÉ UJ NÉPLAP - 2011. JULIUS 22., PENTEK Készül a Kossuth téri artézi kút dr. juhász enikő polgármester ellátogatott Győrfi Sándor szobrászművész karcagi műhelyébe, ahol a művész éppen a törökszentmiklósi Kossuth téren felállítandó új artézi kúton dolgozott. Az új kúthoz a régi kút süttői mészkő káváját használta alapul, amelyet felújított és helyenként kijavított az alkotó. A régi kávához új motívumok is társulnak. Szó esett az önkéntesek munkájáról is július 13-ÁN szakmai napot szervezett a miklósi strandfürdőben a Kapocs a Mozgássérültek Segítésére Alapítvány. Az elmúlt időszakban számos jogszabályi változás történt a mozgássérülteket érintően, itt első kézből hallhattak minderről. Szó esett a városban ténykedő önkéntesek munkájáról, illetve a kistérségben jelentkező daganatos betegségek gyakoriságáról is. Miklósiak is részt vettek a világtalálkozón a minap a Miklós Néptáncegyüttes és a Vadrózsák Citeraegyüttes képviselte megyénket a Panoráma Világtalálkozón Balatonlellén. Itt tizenkét helyszínen több mint száz program várta a találkozóra érkezőket. A folklórfesztiválon lépett fel a két miklósi együttes „Egy élet e tánc, melyben lélek a dal” című egyórás műsorukkal. Fegyverneki arany az Európa-bajnokságon a napokban a németországi Nambornban rendezték meg a karate Európa-baj- nokságot. A magyar keret hat tagja a Tokaji Dojo SE sportolója, közöttük a fegyverneki Csontos Gáborral. A válogatott tíz arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Csontos Gábor ku- mite versenyszámban egyéniben és csapatban is aranyéremnek örülhetett. SZOUON.hu További Törökszentmiklós és környéki hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Az Egri Érseki Palotában a közelmúltban írta alá dr. Juhász Enikő és Ternyák Csaba az oktatási együttműködésről szóló megállapodást Többet vállal az egyház oktatás Anyagi és szakmai szempontokat is mérlegelt a város A katolikus és a református egyház is az eddiginél fontosabb szerepet vállal a törökszentmiklósi oktatási-nevelési életben. A új fenntartók megválasztásakor a képviselő-testület az anyagi mellett szakmai szempontokat is mérlegelt, illetve korábbi pozitív tapasztalatait is figyelembe vette. Németh Gergő Az egyházi szerepvállalás a helyi nevelési, oktatási munkában nem új keletű a településen. Húsz évvel ezelőtt vette át a Magyar Református Egyház Nagykunság Egyházmegyéje a Bethlen X Gábor Reformá- tus Általános Iskola fenntartását. Egy évvel ezelőtt pedig a Katolikus Egyház Egri Főegyházmegyéjéhez került át a Pánthy EndA katolikus egyhaz\ egy éve vette át ' a Pánthy Iskolát £ <P S7 CL CB O r ÉG re Katolikus Általános Iskola. Idén júniusban írta alá a református egyház részéről Szabó József esperes és dr. Juhász Enikő polgármester azt a szerződést, ami alapján az Eszterlánc Tagóvoda is átkerül egyházi fenntartásába a következő évtől. Július 1-jén az egri érseki palotában látta el kézjegyével a törökszentmiklósi polgármester és dr. Ternyák Csaba egri érsek azt a dokumentumot, amelynek értelmében a Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium, valamint az Ipolyi Arnold téri Kisfürkész tagóvoda fenntartója a következő tanévtől az Egri Egyházmegye lesz. — A fenntartóváltásra alapvetően az adott okot a már korábban felsorolt intézményeknél, hogy a törökszentmiklósi, a legtöbb önkormányzathoz ha■ Mind a református, mind a katolikus egyház esetében pedig már voltak korábbról pozitív tapasztalataink. sonlóan, meglehetősen feszes költségvetéssel rendelkezik - felelte érdeklődésünkre dr. Juhász Enikő polgármester. - A képviselő-testület a jelenlegi helyzetben nem látta, hogyan tudná biztosítani az említett oktatási intézményekben azokat a feltételeket, amely- lyel a korábban elért színvonalat tartani lehetne a szakmai és nevelői munka terén. így bölcs döntést hozott azzal, hogy olyan kezekbe helyezi át az intézményei irányítását, amelyek a színvonal megtartását, sőt lehetőség szerinti emelését is biztosíthatják. Azt is hangsúlyozni kell, hogy csupán a fenntartói feladatot adtuk át az egyházaknak, a tulajdonjog továbbra is az önkormányzat kezében marad. A polgármester megjegyezte: a szülők és a lakosok először veMás településeken is ott vannak fenntartóként jelenleg tíz oktatási intézmény tartozik az Egri Főegyházmegye fenntartása alá, ez a szám szeptembertől a duplájára növekszik. A közelmúltban döntöttek arról ugyanis, hogy Gyöngyös, Ózd, Miskolc, Sárospatak, Sátoraljaújhely mellett a megye két településén, így Tiszaßreden és Jászapátin is szerepet vállalnak az oktatásban. gyes érzelmekkel fogadták a fenntartóváltást. Amikor látták, hogy mind a Bethlen Gábor Református Általános Iskola, mind a Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola esetében az egyházak megfelelő körülményeket tudtak teremteni gyermekeik számára, már pozitívan viszonyultak a fennálló helyzethez. A szülőkben azok a félelmek is eloszlottak, miszerint a gyermekeik élete, valamint az intézményekben folyó szakmai munka gyökeresen megváltozik attól, hogy az egyházak lesznek a fenntartók. Az egyház nem szólt bele a szakmai munkába, viszont egy nyugodt hátteret biztosított a működéshez.- Való igaz, hogy anyagi megtakarítást is jelent az önkormányzat számára a fenntartóváltás, és az intézmények átadása könnyít a költségvetés helyzetén - folytatta dr. Juhász Enikő. — Ennek ellenére a döntésnél nem ez volt az elsődleges szempont. Fontosnak tartottuk azt is, hogy az említett intézményekben továbbra is biztosítva legyenek a feltételek, és hogy az új fenntartó nyugodt körülményeket tudjon teremteni a szakmai és nevelői munkához. Mind a református, mind a katolikus egyház esetében pedig már voltak korábbról pozitív tapasztalataink. A lakásokra és a kertekre is figyelnek a polgárőrök Közel ezer törökszentmiklósi és környékbeli ingatlan helyezte ki a táblát, miszerint aktívan részt vesz a Szomszédok Egymásért Mozgalomban. Az egyedülálló kezdeményezés szervezése mellett most leginkább a mezőgazdasági területek, gyümölcsösök megóvása adja a legtöbb munkát a polgárőröknek.- Jelenleg a Szomszédok Egymásért Mozgalomban, több mint kilencszáz háztartás vesz részt Törökszentmiklóson és külterületein, Óballán, Szakállason és Surjányban - mondta el Márton János, a Törökszentmiklósi Polgárőr Egyesület elnöke. - A jelentkezőknél az év eleji lendület most kicsit alább hagyott, ennek ellenére van olyan hét, amikor 6- 8 új tagot regisztrálunk. A nyári időszakban a meglévő teendőink tovább szaporodnak. Minden hétvégére jüt egy-egy nagyobb rendezvény, ahol a helyszín biztosításában segédkezünk. Emellett fokozottabb ellenőrzéseket tartunk a gyümölcsöskertek és a mezőgazdasági területek környékén, mivel ilyenkor mindig megszaporodik a terménylopások száma. Ezek mellett persze a SZEM-táblával ellátott házaknál is járőrözünk. ■ Kiilöndíjat érdemelt ki a népdalkor Július 7-én került sor Debrecenben az V. Nemzetközi Katonadalok Fesztiváljára, ahol a törökszentmiklósi Almásy János Nyugdíjasklub Búzavirág Népdalköre is szerepelt. A fesztiválon Jász-Nagykun-Szolnok, Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye, illetve Nagyvárad és Nagyszalonta csapatai szerepeltek. A nevezését leadó csoportok a legszebb katonadalokból válogatottak.- Vegyes kórusunk a harmonikakísérettel tökéletes összhangban volt — árulta el Molnár József, a Almásy János Nyugdíjasklub elnöke. - A zsűri külön- díjjal értékelte a produkciónkat, ami a Kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság által adományozott emlékserleggel és emléklappal is párosult. ■ HIRDETÉS J Immár 3. alkalommal rendezi meg \ ' a törökszentmiklósi Alox Kft. az amatőr fogathajtó- bajnokságot. A rendezvény egyben a regionális „C kategóriás bajnoki forduló része is. Időpont 2011. július 30. AKADÁLYHAJTÁS 2. FORDULÓ Helyszín: törökszentmiklósi futtballpálya 7.00-8.00 óra között- fogatok beérkezése,- nevezési díj interneten: 3.000 Ft/hajtás,- reggeli (az étkezés fogatonként 2 fő részére ingyenes),- indulási sorrend kisorsolása. 8.30 órától 13.00 órától 13.30 órától 16.00 órától- akadálybajtás I. forduló- ebéd (az étkezés fogatonként 2 fő részére ingyenes),- akadályhajtása II. forduló,- ünnepélyes eredményhirdetés- egyes fogat- póni fogat- kettes fogat. Inemetes nevezés: aloxkft@invitel.hu Rí MIN ni;,\KITtS/l, RETlvrrEEUAKNAKfAl SZER Vlv/ilK nMfcghgeni]iií(íiB@cí)í@3& 3087 *425678*/ A régi idők eszközeivel ismerkedhetnek gyűjtemény A tiszapüspöki helytörténeti kiállítás egyedi tárgyakat is rejt Pár éve alakították át Tiszapüs- pökiben a helyi parókiát, illetve a volt magtárat helytörténeti gyűjteménnyé. Az állandó és időszaki kiállítások között a gyűjteményt gondozó Kocsis Istvánná Vilma kalauzolt végig bennünket. — Az állandó kiállításnak három teremben tudtunk helyet biztosítani - mondta Kocsis Istvánná. - Az első helyiségben a parókián élő utolsó plébános személyes tárgyait és különféle vallásos témájú köteteket, szobrokat és festményeket mutatunk be. A második teremben a múlt századtól napjainkig mutatjuk be a település történetét fényképeken és különféle használati A gyerekek közül sokan rácsodálkoznak a régi használati tárgyakra eszközökön keresztül. Köztük vannak Garics János Tiszapüs- pökiben született színész családi fotói. A harmadik szobában az iskolai életét bemutató fotógyűjtemény és Benedek Gyula történésznek a faluval kapcsolatos dokumentumai kaptak helyet. A folyosón időszámításunk előtti időből származó régészeti leleteket állítottunk ki. Az épület egyik termében a településen élők egykori használati tárgyait mutatják be. Itt látható például egy 1900-as években készült szőlőprés, illetve egy használt tűzoltókocsi. A számtalan érdekes tárgy közül a kisméretű halászkunyhó és halászbárka is kiemelkedik. ■ N. I.