Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-21 / 169. szám

Völgyi Jenő (jobbról) felkészülését az olimpiai ötödik helyezett, sokszoros magyar bajnok Szellő Imre is segítette az elmúlt években Rájár a rúd a bajnokra ökölvívás Völgyi Jenő manapság állandó vendég az orvosnál A közelmúltban az egyik legnagyobb ígéretnek tar­tották ökölvívó berkek­ben. Kétszer kapta meg a Papp László-díjat, volt Eu- rópa-bajnoki bronzérmes és ötödik helyezett a juni­or világbajnokságon. Egy ideje azonban eltűnt a reflektorfényből. Géléi József A szolnoki Völgyi Jenő azon if­jú sportolónk közé tartozik, akik nem csak a sportban, de a tanulásban is megállják a he­lyüket, azaz megérdemli, hogy figyelemmel kövessük pályafu­tását. Nem csak a ringben, ha­nem az iskolában is rendre ki­magaslóan teljesít. Szakközép- iskolás - szeptemberben kezdi az ötödik évfolyamot —, tanul­mányi átlaga mindig meghalad­ja a négyest, s megkapta a ló ta­nuló, jó sportoló elismerő címet is. Egy ideje azonban kevés hír érkezett róla.- Sajnos nagyon rám jár a rúd mostanában — felelte ér­deklődésünkre a jó kötésű, 18 esztendős fiatalember. - Ami­kor jöttek az eredmények, úgy éreztem sínen van a pályafutá­som. Mikor másfél éve elkez­dett fájni a kezem, meg sem for­dult a fejemben, hogy hosszabb kihagyás vár rám. Ám azóta csak telnek a hónapok, s én alig-alig tudok ringbe lépni, mindig előjön valami sérülés. Völgyi Jenő valósággal berob­bant a magyar ökölvívásba: többszörös diákolimpiái és ma­gyar bajnok, kétszer megkapta a legtehetségesebb versenyző­nek járó Papp László-díjat, kor- osztályos válogatott, dobogóra léphetett a junior Európa-baj- nokságon, s volt ötödik helye­zett a világbajnokságon.- Az egész azzal kezdődött, hogy elkezdett fájni a csuklóm. Egyik orvostól a másikig jár­tam, volt aki azonnal műteni akarta, más meg csupán pihen­tetést írt elő. Közel egy eszten­dő telt el, mire ismét kötelek kö­zé léphettem. Gőzerővel edzet­tem, mindent elkövettem, hogy mihamarabb ledolgozzam a le­maradásomat. Megelőlegezett bizalomként tavasszal a váloga­tott edzőtáborában készültem, s összeengedtek legnagyobb ha­zai riválisommal, Tóth Alexszel, mondván a győztes utazhat a mosztari nemzetközi verseny­re. Jól ment a bunyó, leütöttem ellenfelemet, simán nyertem, de éreztem, hogy fáj a bal ka­rom. Nem gondoltam semmi rosszra, bíztam benne, hogy csak a sok erősítés miatt nyilall bele a fájdalom. Klubot és edzőt cserélt a válogatott öklöző sérülés ide, lábadozás oda, azért az élet nem állt meg Völ­gyi Jenő számára. A korosztá­lyos válogatott versenyző a na­pokban klubot cserélt, a Szol­noki MÁV helyett a jövőben a szolnoki Damjanich SE színei­ben lép kötelek közé. A Thö­köly úti edzőközpontban re­mek körülmények között, Mo­nostori Zoltán edző irányításá­val készül a versenyekre. Ugyan a viadalra még kiuta­zott, de a vendéglátók öklözője az utolsó pillanatban visszalé­pett ellene, így meccs nélkül maradt. Talán ez is a szerencsé­je, ugyanis kiderült, újra súlyos sérülést szenvedett. — Csak nem akart elmúlni a fájdalom. Időnként már az is nehézséget okozott, hogy fel­emeljem vízszintesig, így kény­telen voltam tüzetes orvosi vizs­gálatnak alávetni magam. Kide­rült, leszakadt a bicepszem, s emiatt újabb hosszú kihagyás vár rám. Mindez három hónapja tör­tént, s bár lassan gyógyulok, a teljes felépülés akár fél évig is elhúzódhat. Az edzésekkel azért nem állt le Völgyi Jenő. Ha fájós karját kíméli is, azért rendszeresen erősít, fut, igyekszik kondíció­ját megtartani. Hogy az újabb kihagyás mennyire veti vissza a fiatal válogatott versenyző fej­lődését, megjósolhatatlan. Aka­raterejét ismerve azonban biz­tosak lehetünk benne, ha egészséges lesz, újra szép győ­zelmekkel ad hírt magáról a jövő évi versenyeken. ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK SPORT Magabiztos sikert arattak a fiúk, a könnyebb ágért küzdenek a lányok A papírformának megfelelően könnyű győzelemmel folytatta szereplését a sanghaji világbaj­nokságon a magyar férfi vízilab­da-válogatott. Varga II. Zsolték szerdán tizenegy góHal verték a meglehetősen szerény játékerőt képviselő kazah csapatot. A mi­eink már a meccs első felében érvényre juttatták a két együt­tes közötti tudásbeli különbsé­get, tizenhat perc alatt mindösz- sze egyetlen gólt engedélyeztek ellenfelüknek. A térfélcserét kö­vetően kissé visszaesett az össz­pontosítás, ám a találkozó — töb­bek közt Varga Dénes félpályás góljának köszönhetően - így is két számjegyű magyar győze­lemmel zárult. A csoport másik mérkőzésén a hétfőn legyőzött Montenegró 9-7-re nyert Spa­nyolország ellen. A magyar csa­pat a csoportkor zárófordulójá­ban pénteken 11 órakor a spa­nyolokkal csatázik, s ha nem kap ki, csoportelsőként azonnal biztosítja helyét a legjobb nyolc között. MAGYARORSZÁG-KAZAHSZTÁN 16-5 (4-1, 4-0, 3-2, 5-2) A magyar gólszerzők: Biros, Ma­daras, Hosnyánszky és Varga Dénes 3-3, Kiss G., Szívós, Hárai és Varga Dániel 1-1. A magyar női válogatottra a címvédő Egyesült Államok csa­patától elszenvedett súlyos ve­reség után ismét nehéz feladat vár: Drávucz Ritáék ma 7.30- kor az olimpiai bajnok hollan­dokkal csapnak össze. Egy bra­vúr viszont nagyon kellene, mert újabb vereség vagy dön­tetlen esetén csak a harmadik helyen zárják a csoportküzdel­meket, s ekkor várhatóan a szintén erős ausztrál csapattal kerülnek szembe a nyolc közé jutásért. Ám ha összejön az egyelőre csak titkon remélt si­ker, valószínűleg a könnyebb­nek ígérkező Új-Zéland lesz a következő ellenfél. ■ Gönczöl G. Varga Dániel egy­szer köszönt be a kazahoknak 15 HES113I3II Csapatban nem jött össze a négy közé jutás a napokban is zajlik az asz­talitenisz ifjúsági és serdülő Európa-bajnokság az orosz- országi Kazanyban. A tor­nán három szolnoki születé­sű fiatal is részt vesz Nagy- pál Csilla, Ecseki Nándor és Szudi Ádám személyében. A csapatversenyek már vé­get értek, az ifjúsági és a serdülő fiúk végül ötödikek lettek, míg a lányok előbbi korcsoportban a kilencedik, utóbbiban pedig a 18. he­lyen Végeztek. Az egyéni küzdelmekre a hét hátrale­vő részében kerül sor. Toborzót szervez a szolnoki evezősegylet felvételt hirdet 12-14 éves lányok és fiúk számára a Szolnoki Sportiskola evezős szakosztálya. Minden úszni tudó fiatal jelentkezhet - aki a korosztályba beletarto­zik - a Tisza-Zagyva folyók torkolatánál lévő hajóház­nál, minden nap 15 órától. Rangos elismerést hoz létre az UEFA Európa legjobb játékosa dí­jat alapít az Európai Labda­rúgó Szövetség. Minden tag­országból összesen 53 új­ságíró szavazhat három-há­rom labdarúgóra, az elisme­rést pedig minden Európá­ban játszó futballista kap­hatja. Az Aranylabdával el­lentétben itt klubidényre vo­natkozóan voksolhatnak az újságírók, a végső győztest augusztus 25-én hirdetik ki. Juhász Rolandot vinné a skót rekordbajnok LEIGAZOLNÁ Juhász Rolandot a skót élvonalbeli labdarú­gó-bajnokságban szereplő Rangers. Brit lapértesülések szerint 1,5 millió fontért (kb. 460 millió forint) vásá­rolná meg a skót bajnokcsa­pat a magyar válogatott vé­dőt, aki jelenleg az Ander- lecht játékosa. A 28 éves futballista hat éve erősíti a belga klubot, ahová még 2014-ig köti szerződés. SZOUON.hu További sporthíreket a 570UON.hu hírpor­tálon olvashatnak. Újra kellett éleszteni a világbajnok kenust Idegenben lépnek pályára csapataink labdarúgás Nehéz, de nem reménytelen a helyzet az Európa Ligában A hét végén a szolnoki Holt-Ti- szán rendezték meg a kajak-ke­nu országos bajnokság küzdel­meit, mely egyben világbajnoki­válogatónak is számított. De nem csak a vízben zajlottak drá­mai küzdelmek, hanem a ver­senyzők szálláshelyén is.- A győri Graboplast VSE sokszoros világbajnok marato­ni kajakosát, Csay Renátát elkí­sérte férje, a versenyzést már befejező, vb-győztes kenus, Ko­lozsvári Gábor is a szolnoki or­szágos bajnokságra - tudtuk meg Chladek Kálmántól, a Szol­noki Sportiskola igazgatójától. - Gábor szombaton késő este váratlanul rosszul lett, leállt a szívműködése. Szerencse a sze­rencsétlenségben, hogy a győri­ek kajakosa, Kovács Attila és a klub vezetőedzője, Sztanity László éppen ott volt, s azonnal megkezdték az újraélesztését. Próbálkozásuk sikerrel járt, de a mentők megérkezésekor is még eszméletlen állapotban volt az egykori kenus. A villámgyorsan kiérkező ro­hammentő a szolnoki Hetényi Kórházba szállította a 46 éves sportembert, ahol ismét újra kellett éleszteni. Kolozsvári Gá­bor állapotáról a kórház nem ad­hat felvilágosítást, annyit sike­rült megtudnunk, szívinfarktus gyanújával az intenzív osztá­lyon kezelik, állapota stabil, s már jobban érzi magát. ■ G. J. Csütörtökön ismét pályára lép­nek a nemzetközi kupában ér­dekelt magyar labdarúgócsapa­tok. Az Európa Liga selejtező má­sodik fordulójának visszavágó­in mindhárom együttesünk ide­genben szerepel. A legkedvezőbb helyzetben a Ferencváros gárdája van, mely ha csak 2-1-re is, de nyert az Üllői úton. Az első találkozón látottak alapján nyugodtan állít­hatjuk, a zöld-fehér legénység jobb csapat, mint az Aalesund, ám ezt a pályán is bizonyítani­uk kell Prukner László vezető­edző fiainak. Ahhoz, hogy si­kerrel vegyék a zöld-fehérek az akadályt, mindenképpen gólt kell szerezniük. A Fradi tovább­jutása esetén a svéd Elfsborg le­génységével találkozhat. A Kecskemét hazai pályán csak 1-1-es döntetlenre végzett a kazah Aktobe ellen, pedig az első félidőben akár a továbbju­tást is eldönthette volna, anynyi helyzetet dolgozott ki. Talán ez táplálhatja a lila-fehérek harma­dik fordulós reményeit, hiszen mindez azt bizonyítja, játékban semmivel sem rosszabbak ve- télytársuknál. Amennyiben Tö­köli Atüláék idegenben is képe­sek lesznek arra a bátor táma­dójátékra, mely itthon jellemzi őket, akár még Kazahsztánban is kivívhatják a továbbjutást, a folytatásban pedig az orosz Vla- gyikavkaz várna rájuk. Kis Károly nem is olyan régen még a Szolnokot dirigálta A legnehezebb dolga minden bizonnyal a Paks együttesének lesz. Az ex-szolnoki edző, Kis Károly dirigálta gárda fogta ki a magyar klubok közül a legna­gyobb „halat” a sorsoláskor: a norvég Tromsö gárdája rutinos európai kupacsapatnak számít. Mindezt bizonyította is a Szé­kesfehérvárott megrendezett odavágón, ahol a magyar bajno­ki ezüstérmes örülhetett a dön­tetlennek. Ennek fényében iga­zi bravúrnak számítana, ha Csehi Tamásék - a Szolnoki MÁV FC NB I-be jutásában el­évülhetetlen érdemeket szer­zett egy esztendeje - képesek lennének kiütni a norvég ala­kulatot. ■ Gelei J.

Next

/
Thumbnails
Contents