Új Néplap, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-19 / 167. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚLIUS 19., KEDD MEGYEI TŰKOR 13 sors Hajléktalanság lett az osztályrésze egy 56 éves férfinak, miközben ingatlanok forogtak a nevén. Helyzete miatt segítséget kért, akkor bizakodónak is tűnt, de azóta nem jelentkezett. 1UDNI AKARTA, VANE MÉG KIÚT A SZÁMÁRA Csaba idén múlt 56 éves. Élete szűk harmadát csicskaként töltötte, de most úgy mondja: albérletben él. Valójában azonban ez is csak egy tömeg- szállás, amit ólakból alakított át a Szolnokhoz közeli településen egy falu- szerte jól ismert asszonyság. Csaba azt mondja: itt legalább önszántából lakik, és verni sem meri a háziasszony. L. Murányi László Kiss Sándor Csabával a szolnoki nappali hajléktalancentrumba beszélünk meg randevút, közvetítő segítségével. Kihasználja az alkalmat, ha már a városba kell jönnie, és meg is fürdik, mire elérkezik a délelőtt tíz óra. Egyszerre bizalmatlan és segítség- kérő - a hajléktalanokat jellemző kettősségével. Helyzetét nehezíti, hogy alig-alig lát: egyik szemét még gyermekkorában elvesztette, a másik pedig teljesen leromlott mára. Tipikus csicskatörténet az övé. Évtizedekkel korábban felbomlott család, elvesztett ház, gyors lesüllyedés a szolgasorba. Most ott tart, hogy igyekszik visszaszerezni valamit abból, amit egy évtized alatt elvett tőle a tartója, illetve szeretné lerázni magáról azokat az anyagi terheket, amik máig nyomják az egykori szállásadója „jóvoltából".- Maglódi vagyok, ott éltem életem nagy részét—kezdi a históriáját az alapoknál Csaba. Kapkodva, akadozva-szakadozva, el-e lkalandozva, nagy időbeni ugrásokkal folytatja, hogy aztán lassan, apró mozaikdarabkákból összeálljon a kép. - Motorszerelő voltam, és onnan ismertem Józsefet, hogy időnként munkát hozott hozzám. Amikor aztán szétment a családom, és utcára kerültem, szólt, hogy menjek hozzá lakni. A mostanra már félig vak, teljesen talaját vesztett embert rég le kellett százalékolni az állapota miatt. A nyugdíja, no meg a vakjáradéka érthetően csábító havi summát jelentett a „tartója” számára.- Gyakran megvert, egyszer a karomat is eltörte, rosszul forrt össze — mutatja panaszkodva az „örökségét” Csaba. - Pár évvel ezKiss Sándor Csaba (jobbra) és kísérője, aki rendszeresen elkíséri az erősen gyengén látó, hajléktalan „kollégáját’’ a szolnoki ügyintézésekre is előtt egyszer már eljöttem tőle, de akkor még visszacsalogatott. Hittem az ígéreteinek, de aztán újra otthagytam. Most egy Szolnokhoz közeli településen lakom, albérletben... A gondjait, korábbi tartójához kapcsolódó sérelmeit, manapság közkeletű kifejezéssel élve, „projektenként” sorolja elő, rakja ki a kérdező elé: itt van, lássuk, mit tudsz kezdeni vele! Azt mondja, papírja semmiről sincs, mert azok ott maradtak Maglódon a tartójánál, de megnyugtat: semmi baj, minden apró részlet ott van a fejében. A „projektek” leírása szikár, tőmondatos. Csak a legszükségesebb információkra hagyatkozik.- Elvett tőlem több mint másfél millió forintot, azzal, hogy közös üzletbe fekteti. Az előtt adtam el a házamat, annak az ára volt. Később, a pénz ellenértékeként, eladott nekem egy fél ingatlant Jászberényben. A Neszűr szőlőben. Persze csak úgy név- leg, de azért azt a címet bejelentette állandó lakhelyemnek. Egy nagyon kis, apró épület van csak ott. Egyszer el is vitt oda, hogy megmutassa... Különben az ügyvédje intézett mindent. Egy másik házat is a nevemre íratott, máig fizetem utána az illetéket. Havi harmincezret vonnak le a nyugdíjamból emiatt. Ezt meg a másik ügyvédje intézte, mert hogy kettő is van neki! Csak elém rakták a papírokat, hogy írjam alá. Különben jól megvert volna. Rögtön azt is hozzá teszi, hogy a házügyet persze nem kell ám komolyan venni. A tulajdonszerzését ugyanis csak úgynevezett széljegyként jegyezték fel a tulajdoni lapra, ami csak arra elegendő, hogy esedékessé váljon az illetékfizetés. Az apróságokat - hogy üzemben tarthatta gazdája nagy értékű luxusautóját, és fizethette annak költségeit, illetve hogy pár százezer forintnyi telefonköltséget is rajta akarnak már behajtani, azt csak futtában, apróságként említi Csaba. Most egy, a megyeszékhelytől nem túl távoli településen él, ahogy ő mondja, albérletben. Nem csicskaként! - teszi hozzá, mert valamiért még fontosnak tartja a különbségtételt. Ez a szálláshely legendás, közismert helye a szolnoki hajléktalanvilágnak. Mindenki Marika nénije ólakból alakíttatta ki már jó régen azokat a pár négyzetméteres helyiségeket — szobáknak aligha neveznénk -, amikben egyesével, kettesével laknak az „albérlők”. Általában nyolcan- tízen, ahogy éppen a szükség hozza. Csaba havi tizenötezret fizet érte, de többet nem mond a viszonyokról. Egy másik ott lakó, Jóska viszont készséggel mesél.- Árulja nekünk a drága pálinkáját az asszonyság. Két decit ad ezerötszáz forintért, de még ennél is többet el szokott szedni tőlünk. Ha úgy adódik, eljár a keze is. Kemény asszony! Csabát elkísérjük a megyei igazságügyi szolgálat jogi segítség- nyújtó ügyfélfogadására. Szeretnénk tudni, hogy valamelyik felsorolt bajából van-e még kiút. Erre egyelőre még nem kapunk választ, azt viszont megtudjuk, hogy a hajléktalanságát igazoló dokumentum becsatolása után kirendelnek számára egy ingyenes ügyvédet Ő majd megteszi az ügyében mindazt, ami még megtehető.- Jellemző ugyanis, hogy ez a kör többnyire már későn, a végrehajtási szakaszban folyamodik segítségért - tudjuk meg dr. Ber- kó Attilától, a szolgálat igazgatójától. — Amikor esetleg már semmit sem lehet tenni az ügyükben. Csaba örül, és a következő hétre ígéri, hogy kikéri és elhozza az igazolást.- Nagyon jó lenne, ha legalább az illeték letiltását el lehetne töröltetni — mondja, már kinn az ut cán, a kezét dörzsölve. Ismeretségünk óta most látok először némi felszaba- dultságot az arcán. Aztán nem jelentkezett többé. Sokszor csak pár lépést tesznek meg- egyáltalán nem ritka, hogy a hajléktalan elkezd egy ügyintézést, megtesz a saját érdekében néhány lépést, aztán vége szakad az egésznek- minősítette Csaba elmaradását Varga Dudás Ágnes, a szolnoki Humán Szolgáltató Központ utcai szociális munkása. — Leggyakrabban az történik, hogy megijednek a hajléktalanok a lehetséges következményektől, vagy attól, hogy felfigyel rájuk az egykori tartójuk. Csabáért is érte jött már egyszer a korábbi sanyargatója. Az is lehetséges viszont, hogy egyszerűen csak egy kiadós részegség volt az akadály. Az is előfordul, hogy minden látható ok nélkül maradnak el. A többségük csak napi szinten gondolkodik, egyik napról a másikra él, és nem képes még rövid távú stratégiákat sem kialakítani... Varga Dudás Ágnes: — Félnek, hogy rá- l juk talál az egykori tartójuk, ezért inkább nem teszik meg a következő lépést Hálásak az ételért, italért, fedélért, mindenféle segítségért a támogatóiknak i a jász-nagykun-szolnok Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata nemcsak a jogi segítségnyújtó szolgáltatása keretében találkozik a perifériára szorult, szolgaságba süllyedt hajléktalanokkal. A hivatásos pártfogóik látókörébe is gyakran kerülnek olyanok, akik börtönből, feltételesen szabadulnak, és a börtön előtt háznál, hasonló helyzetben éltek valahol. Legtöbbször a bűncselekményt is a tartóik megbízásából, a tartóik javára követik el.- vagy ők maguk kerülnek összeütközésbe a törvénnyel, vagy az irataikkal élnek vissza a valakik - magyarázta a jelenséget dr. Berkó Attila igazgató.- Hiteleket vetetnek fel velük, részletre vásárolnak a nevükre. Ha a szabaduláskora bíróság csak egy mobiltelefonszámot és egy ismeretlen címet ad meg nekünk, akkor már sejthetjük, hogy ilyen pártfogoltról, ilyen ügyről van szó. Ha pedig a munkatársunk hívására egy harmadik személy jelentkezik be, aki határozottan ígéri, hogy a pártfogói felügyelet alatt álló személy mindig, minden alkalommal pontosan megfog jelenni az általunk megadott helyen, akkor még biztosabb a dolog. Nehéz az ilyen ügyeink számát megbecsülni, de évente tízhúsz ilyen eset biztosan akad. A „telefonos kapcsolattartóval” mi nemigen találkozunk, az viszont előfordul, hogy akár a hivatal kapujáig szállítják az embereiket. Beavatkozni nem tudunk, hiszen ezek a szerencsétlenek hűségesek hozzájuk, és ha kérdezzük őket, akkor azt mondják: önként vannak azon a helyen, s nekik jó így, mert van ételük, italuk, és fedél a fejük felett Hiteleket vetetnek fel a hajléktalanokkal, vagy részletre vásárolnak a nevükre — mondja dr. Berkó Attila
