Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-07 / 132. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 7., KEDD • MEGYEI TÜKÖR ■EH3H9H Cserkeszölő a 75 ÉVES asszony jóhiszeműen elegyedett beszélgetésbe a két ismeretlen nővel, akik azt mondták, nyaralót akarnak vásárolni. Míg egyikőjük a sértett figyelmét ügyesen elterelte, addig társa bement a házba, kikutatta és eltette az otthon tartott készpénzt, majd távoztak. A kár több mint 100 ezer forint, lz Jászapáti SZOMBATON a hajnali órákban raboltak ki egy helybéli férfit a Berdó utcán. A két ismeretlen megállította, majd egyikőjük ököllel meg is ütötte a sértettet, majd kitépte nyakából az arany nyakláncát. Az elkövetők elfutottak a helyszínről, lz Jászberény SZOMBATON hajnalban mászott be az öt fiatal a strand területére, ahol a termál- medence csapját kinyitva, körülbelül 100 köbméter vizet kilocsoltak a földre. A rongálással okozott kár 50 ezer forint, mrfk Kenderes több mint 28 millió forintos beruházás valósul meg pályázati forrásból a városban. Az „Intelligens iskolaprogram Kenderesen” című projekt nyitórendezvényére ma kerül sor. szs Kunmadaras arany ékszereket és készpénzt vitt el 300 ezer forint értékben az a tolvaj, aki pénteken napközben járt egy családi házban, lz Mezőtúr VASÚTI közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt kell felelnie annak a török állampolgárnak, aki MAN típusú tehergépkocsijával a 46-os főút 23,8 kilométerszelvényénél lévő vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére hajtott be, és a félsorompót letörve tovább hajtott. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, mrfk Szolnok imoc-tanfolyam indul a Magyar Honvédség Béketámogató Kiképző Központjában. A Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam megnyitó ünnepségét tegnap rendezték Szolnokon, szs Tiszaföldvár PÉNTEKEN este ittasan lövöldözött légpuskájával egy asszony az Óvirághegy úton. Elmondása szerint egy macskát célzott meg, de a lövedék az utcán beszélgető szomszédot találta el. A 19 éves lány a könnyebb sérülést szenvedett, mrfk SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. A radarblokkolók használata ellehetetleníti a kocsi pontos sebességének meghatározását, így az autóst nem lehet megbüntetni. Képünk illusztráció. Már a technika sem segít gyorshajtás Egy rendelet sem tiltja a lézerblokkolók használatát A közelmúltban egy autóst ért meglepetés, amikor a boltban vásárolt traffipaxjelzó' készülékét leszereltette vele egy vele szemben intézkedő járőr, aki azt mondta, a berendezés használata törvénybe ütközik. Munkatársunktól — Néhány nappal ezelőtt megállították a kisáruszállítómat a rendőrök egy közúti ellenőrzés során — mesélte a Jászságban élő V. Tamás. - A járőr odalépett a vezetőfülkéhez, és elkérte a papírjaimat, majd amikor visz- szaadta, meglátta a traffipaxjel- ző készüléket a szélvédőn és kérdezte, hogy mi az. Elmagyaráztam, mire jött a válasz, hogy akkor gond van, mert azt tilos használni. Azt mondta, hogy Dr. Pataky Csaba szerint nincs jogalap pénzbüntetést is fizethetek, mindemellett el is vehetik a készüléket. Végül elengedtek, de le kellett szerelnem ott, előttük. V. Tamás nem érti, miért volt baj, hogy használta a jelzőt, hiszen boltban, számlára vásárolta. Az üzletben azt is jelezték neki, hogy jelenleg már a törvény sem tiltja ezeknek a használatát, értékesítését, vagy birtoklását. - Ha tudom, hogy bajom lesz belőle, meg sem veszem, mert azelőtt is csak egyszer fizettem gyorshajtás miatt bírságot. De, ha egyszer a törvény nem tiltja, akkor a rendőr miért akadékoskodott? - kérdezte a vállalkozó. Bár a radarblokkolók és traffipaxjelzó készülékek birtoklását már valóban nem tiltja kormányrendelet, a rendőrség értelmezése szerint mégis büntethető az, aki ilyen eszközt használ.- A rendőrség álláspontja szerint a közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő berendezések - az alkalmazott mérési technológiától függetlenül - egyfajta speciális eszközök, melyek különböző számítástechnikai, képalkotó, adattároló és más elemekből épülnek fel — fejtette ki Veres Éva, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - A járművek haladási sebességének joghatásos megállapításához különböző fizikai törvényszerűségeken alapuló számítási műveleteket, illetve az így kapott több száz eredmény hitelesítéséhez bonyolult matematikai-statisztikai elemzéseket végeznek. Figyelembe véve, hogy ezek az eszközök adatbevitelre és kiolvasásra csak nagyon korlátozottan és szigorúan ellenőrzött módon van lehetőség, adatkezelési szempontból zárt számítástechnikai rendGyulán jelenleg is folyik egy per még nem ért véget annak az autósnak a pere, aki ellen az ügyészség számítástechnikai rendszer elleni vétség miatt emelt vádat 2010 októberében. Egy közúti ellenőrzés során a 35 éves békéscsabai férfi kocsijába egy radarblokkolót találtak beépítve a rendőrök, ami miatt eljárást indítottak a sofőr ellen. Az ügy precedens értékű, ugyanis az úgynevezett hackertörvényre hivatkozva, először került bíróság elé traf- fipaxblokkoló hazánkban. szernek tekinthetők. Ennek az értelmezésnek a figyelembevételével, aki ilyen eszközt használ, az bűncselekményt követ el, a Btk. 300/C.§. 3. bekezdése szerint: „Aki adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető”. Veres Éva hozzátette: a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területén még nem vontak senkit sem felelősségre emiatt. Kikértük egy szakjogász véleményét is, hiszen nem egyértelmű ezek alapján, mikor beszélünk gyorshajtásról, és mikor hackerkedésről. - Jelenleg egy kormányrendelet sem tiltja az ilyen eszközök használatát — mondta el dr. Pataky Csaba ügyvéd, közlekedési szakjogász. — Az Igaz, hogy korábban még szerepeltek ezek, mint a közbiztonságára különösen veszélyes eszközök, így azok használata a törvénybe ütközött. Ám a jelenleg is hatályos, 175/2003 (X.28) rendeletben már nem szerepelnek, így jelenleg nincs jogalapja a panaszos által említett rendőrségi eljárásnak. Véleményem szerint, ez egy tipikus visszaélés a hatóság részéről. HIRDETÉS Nemzetközi konferencia a fenntartható vidékfejlesztésért Nemzetközi konferenciát szerveznek június 6-7-én a Károly Róbert Főiskolán a legfrissebb mezőgazdasági vidékfejlesztési és környezettechnológiai kutatások ismertetésére, új kutatási programok indítására. A kulcsszó, mint már oly sokszor, a főiskola által szervezett programok témáját illetően, a fenntarthatóság. Még tart az Ecocycles (Ökológiai Ciklusok) című program, melyben egy pályázat nyerteseként a Károly Róbert Főiskola vezet egy huszonöt egyetemet átfogó nemzetközi oktatási és tudományos konzorciumot. Mindeközben azonban újabb konferenciát is rendez a főiskola, melynek célja, hogy a résztvevők megosszák kutatási eredményeiket egymással, a hallgatókkal és az azok iránt érdeklődő szervezetekkel, továbbá a rendezvény kiváló lehetőség a közös kutatási programok kialakítására is. Az Ecocycles programban részt vevő neves egyetemek közül sokan vendégei a kétnapos júniusi konferenciának is. A szekciókra bontott tanácskozás szakemberei négy témakörben vitathatják meg a mezőgazdasági fejlesztés és környezettechnológia aktuális kérdéseit. A főbb témakörök: a megújuló energia- termelés, a fenntartható bortermelés, a hulladékgazdálkodás és a légszennyezés, klímaváltozás. Különleges Republic-koncert az EFOTT-on Egészen különleges felállásban és hangzásvilággal készül a Republic Szolnokra, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára. A 20 éves zenekar július 14-én vonósnégyessel áll a nagyszínpadra - tájékoztatott a Red Lemon Media. A koncert egyik részében a nagy sikerű slágerek szimfonikus zenei kísérettel szólalnak meg. A program további részeiben az önállóan, „hagyományos” formában felhangzó slágerek „felvonásai” között a zenekar tagjai híres klasszikus zeneműveket - például Bartóktól, Griegtől vagy Hacsaturjántól - is előadnak, saját elektronikus hangszereikkel. ■ B. Gy. Önkéntes véradók. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a megyei vérellátó szolgálattal együtt szervezte meg az első kormánytisztviselői véradó napot, ahol 49-en nyújtották karjukat. Felvételünk Szabó- né Vértes Ildikó (jobbról) harmincszoros véradót örökítette meg. JEGYZET ERDŐS CSABA Szabad, nem szabad a törvény nem ismerete nem mentesít a büntetés alól - hangzik el igen gyakran az ókor óta ismert mondat az ítélkezők szájából. Ez egyértelmű is, no de mi van akkor, amikor betartjuk a törvényt, mégis megbüntetnek? már lassan tíz éve annak, hogy legálisan ontják a boltok a különbféle traffipax- jelző és -blokkoló készülékeket, amelyről még számlát is kapunk, sőt garancia is van a berendezésekre. És, hangsúlyozom, legálisan, mert azelőtt is lehetett kapni ilyen dolgokat, csak éppen feketén. Tehát manapság minden rendben van, egy ember mindezek ellenére mégis a vádlottak padján ül, mert egy ilyen, 2003 óta legálisan használható eszköz volt az autójába építve, amikor a rendőrök megállították. Akkor mégis miért áll most a bíróság előtt? - vetődik fel a kérdés. A válasz: hackerkedés- ért. Hogy mi köze a gyorshajtásnak a számítógépes kalózkodáshoz, számomra nem. volt elsőre világos, de i nem kellett sokat tépelőd- nőm az összefüggéseken, , hiszen az ismeretlenség homályából számos, erre a területre specializálódott szakember tűnt elő, és bizonyította az összefonódást. csak azt nem értem továbbra sem, hogy valaki vezetés közben, kilencvennel-százzal száguldva valamelyik úton hogyan is töri fel a rendőrség számítógépes hálózatát, vagy éppen gátolja annak működését egy tizenöt-húsz ezer forintos kis szerkezettel? Mennyire biztonságos is az a rendszer, amelyet ilyen könnyen ki lehet játszani? Ez talán kukacoskodásnak tűnik, mint ahogy ez az egész büntetőper. úgy tűnik, hogy a gyorshajtásért így is, úgy is fizetni kell. Jól kifogták a lelkes pecások a fenyői tóparton Tizenkét csapat részvételével rendezték meg a hét végén a 2. Törökszentmiklós Kistérségi Köztisztviselői és Közalkalmazotti Csapathorgászversenyt. Az esemény nagy sikerrel zajlott a tiszatenyői úgynevezett Gulya-tónál. A győztes a tisza- burai önkormányzat csapata lett, Farkas László polgármester vezetésével. Két különdíjat is átadtak, az egyiket a legnagyobb hal kifogója, Becker Péter kapta. Ő egy 5,5 kilogrammos amurt akasztott, míg a másik különdíjat a legtöbb halat zsákmányoló pecás, Tóth Tibor kapta, aki összesen 14,5 kiló haltól szabadította meg a horgásztó vizét. ■ ál < ty 5