Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-06 / 131. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 6., HÉTFŐ 3 MEGYEI TÜKÖR Cegléd AZ ORSZÁG legmelegebb pontja volt tegnap délután 33,4 fokkal a város. Szolnokon 31,8, Rákóczifalván — a megyében leg­melegebbként — 32,6 fokot mér­tek az Időkép.hu szerint, ta Csataszög JÁTSZÓTÉR és piac­tér építésére nyertek 12,5 millió forintot az erre vonatkozó pályá­zaton a helyiek, tájékoztatott Po- jnázi Ferenc polgármester. A be­ruházáshoz szükséges 2, 5 millió forintos önerőt a település bizto­sítja. A kivitelezés júniusban kez­dődik, a beruházás a tervek sze­rint ősz elejére készül el. bb Jászapáti NAGY sikerrel szerepel­tek a városi könyvtár keresztrejt­vényfejtő klubjának tagjai a hét végi egyéni versenyen Bükk- szentkereszten. A közel 100 résztvevő négy kategóriában ver­senyzett, s ebből kezdőben Nagy- pál Istvánná aranyérmes lett, ne­gyedik dr. Kalmár Pálné, ötödik Bódis Lászlóné és hatodik Bokor Józsefné. A haladó kategóriában pedig ezüstérmet szerzett Feren- czi Jánosné. ta Jászjákóhalma A trianoni em­lékünnepség fő szervezője a nemrég alakult Keresztény Értel­miségiek Szövetsége helyi cso­portja volt. A plébánia gazdasági épületének falán most elhelye­zett emléktábla utal arra is, hogy a II. világháború előtti időszak­ban az ottani kis parkban alakí­tották ki azt az emlékhelyet, me­lyet a szocialista időkben elpusz­títottak. Forgács Csabáné elnök felkérésére Pócs János ország- gyűlési képviselő emlékezett ün­nepi beszédében, majd koszo­rúkkal, gyertyákkal emlékeztek a gyászos dátumra, ta Szajol BETÖRTEK a sportcsarnok­ba. A hátsó raktárhelyiségből fűka­szákat, láncfűrészt és hegesztőt loptak el. A kár közel egymillió fo­rint - közölte a rendőrség, ta Szolnok A JUBILEUMI, X. Orszá­gos Sporttörténeti Vetélkedő ma­gas színvonalú, nagy küzdelem­ben dőlt el az ország legjobbjai közreműködésével Budapesten. Megyénk versenyzői kiválóan szerepeltek: egyéniben országos harmadik lett a szolnoki Moczó Zoltán, csapatban pedig a máso­dik helyen zárt Jász-Nagykun- Szolnok megye, bgy SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.li» hírportálon. Büszkeség magyarnak lenni jász-kun szala Nemzetünk hagyományainak ápolása a legfontosabb Számtalan érdekes program várta a nap folyamán az érdeklődőket. Képünk a hagyományőrző íjászok bemutatóját örökítette meg. mint kétharmadát, ezzel 3,3 mil­lió magyar honfitársunk került határainkon kívülre. Területeket elvehettek hazánktól, de a ha­gyományainkat nem. Éppen ezért is fontos a szombati Jász- Kun Szala - hangsúlyozták a rendezők. Az egyik, nagy érdeklődéssel övezett program az íjászbe­mutató volt. A progra­mot követően egy fia­tal párt szólítottunk $ meg, akik külsejük Ti alapján akár egy fi rockkoncert résztvevői is lehettek vol­na. Orsi és Isti, a kar­cagi lány és a mis­kolci fiú el­mondta, nagyon fontos, hogy őrizzük a hagyományainkat és ez a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy megismerjük azokat. Hangsúlyozták, mindkettejük­ben magyar szív dobog. A szala rendezvényének tör­ténete 2009-re nyúlik vissza, amikor Törökszentmiklóson több mint tízezer ember gyűlt össze, hogy újraélessze az ősi hagyományt, mely szerint a ma­gyarok nemzetségei minden év­ben összeültek a pusz­tán, hogy törvényt üljenek. 2010- ben Jászbe­rény határá­ban éltették tovább az ősi rendet. Két- pón sem volt ez Szemző Péter solymász Vissza kell adni a magyarságtudatot Kegyeibe fogadta az időjá­rás szombaton Kétpón a III. Jász-Kun Szala elneve­zésű rendezvényt. A szí­nes és változatos hagyo­mányőrző programok megtekintése közben büszkeséggel töltötte el az embert, hogy ő is a magyar nemzet tagja. Négyesi Ildikó A szervezők idén Kétpó szívé­ben biztosítottak lehetőséget a megye minden településének, hogy bemutassák jellegzetessé­geiket, nevezetességeiket, civil szervezeteiket, gasztronómiai kiválóságaikat, hogy úgymond, megláthassák egymásban a cso­dát. Volt is minden ezen a na­pon, mely hazánk hagyománya­it volt hivatott feltárni, így nem véletlen, hogy a programok sok érdeklődőt vonzottak. Június ne­gyediké lévén, a szikrázó napsü­tés ellenére fájdalom is volt a szí­vekben, hiszen e napon köttetett meg a trianoni diktátum. A ver- sailles-i Trianon-kastélyban tör­tént sajátságos nagyhatalmi szerződés a Magyar Királyság­tól, a történelmi Magyarország­tól elszakította területének több szemző Péter solymász is a nag)'színpadi előadók egyike volt. — Nagyon tetszik a ren­dezvény, szerencsére egyre több ehhez hasonló hagyományőrző esemény van. Azért is fontos a Jász-Kun Szala, mert erősíteni kell a magyarságtudatot, visz­sza kell adni azt a népnek - hangsúlyozta a solymász. Szemző Péter hozzátette, ez azért is lényeges, mert lassan elfelejtjük, hogy magyarok va­gyunk. Nagyon örül, hogy sok fiatalt látott a rendezvényen, de úgy véli, még több kellene. másként, ahol a kisgyerekes csa­ládokra is gondoltak. A legkiseb­beket pici póni által húzott fogat szállította, a nagyobbak pedig egy nagyobb méretű póni hátán lovagolhattak. Kézműves-foglal­kozásokban sem volt hiány, így saját ajándékot, emléket is ké­szíthetett bárki. A településeknek külön sátra volt, így a fellépő népdalkörök, tánccsoportok is megpihenhet­tek a szűkebb hazájuknak kije­lölt helyen, fgy tett a túrkevei Madarász Károly Népdalkor is, akik bográcsban főztek köleská­sát és topogót. A szakács Kalmár Sándor, a népdalkor'citerása, míg segítője Szabó Sándor volt. Az ínycsiklandozó étkeket bárki megkóstolhatta, nem sajnálták senkitől sem a finomságokat a népdalkor tagjai. Szabó Sándor érdeklődésünkre elmondta, első alkalommal vett részt a Jász-Kun Szálán, de úgy véli, több ilyen rendezvény kellene.- Itt a néphagyomány őrzése a fontos, és sehol nem látni bóv­lit. Az a lényege ennek a prog­ramnak, hogy az emberek együtt legyenek, és ápolják a ha­gyományokat — magyarázta Sza­bó Sándor, aki a tűző napsütés­ben is vidáman kavargatta a bog­rácsban a topogót. JEGYZET GÉLÉI JÓZSEF Felhívás keringőre a drogmentes Magyaror­szágért Mozgalom Jászapá- tin történt felvonulása, pontosabban tájékoztató­ként hirdetett előadása ala­posan kicsapta a biztosíté­kot a helyi önkormányzat­nál. A jelek szerint nagyon vékony határmezsgyén mo­zog az, aki a felvilágosítás és a felhívás között lavíro- zik. Mert hát legyünk őszinték: melyik gyerek nem akarja kipróbálni azt, amiről nagy hévvel meg­próbálják lebeszélni? annak idején nekünk is til­tották a pedagógusok a do­hányzást az iskolában, még­is rágyújtottunk a gimnázi­um fiú WC-jében egy-egy Szofira. Szüléink nagy való­színűséggel mindannyiun­kat figyelmeztettek, hogy az alkohol „öl, butít, nyomorba dönt”, mégsem találni egyet­len felnőttet sem az ország­ban, aki ne ivott volna meg legalább egy pohár sört vagy bort, az égetett szeszről már nem is beszélve. Most valami hasonló gondolatok suhantak át rajtam, mikor átlapoztam a mozgalom rendkívül tetszetős, színes, igazán exkluzív programfü­zetét. Úgy vannak megfogal­mazva az igazából tájékozta­tó jellegű, valóban érdekes kérdések-feleletek, hogy szinte csábítják az embert: „gyere, próbáld ki”, hogy tudd, miről beszélünk. Az én olvasatomban ez felhívás keringőre. Az, hogy valaki elfogadja vagy sem, az már más lapra tartozik. Hiába próbáltuk ki mi is annak idején a cigarettát, nem let­tünk mindannyian dohányo­sok, hiába ittunk meg egy üveg sört, vagy fröccsöt, nem lettünk alkoholisták. De ... De azért akad köztünk, aki ma már láncdohányos, akad, akinek remeg a keze, ha nem ihat meg egy felest. biztos, hogy meg kell adni az esélyt arra, hogy gyereke­ink kipróbálják a drogot? Tehetségnap az iskolában. Az „Életünk a Tisza" elnevezésű ter­mészettudományos tehetségműhely zárórendezvényét tartották szom­baton a szolnoki Kassai Úti Általános Iskolában. A tanulók az elméleti is­meretek mellett látványos kémiai kísérleteket is bemutattak. Jeles vendég. Jókai Anna Kossuth-dí- jas íróval (képünkön balra) találkozhattak az olvasók szombaton Szolnokon az ünnepi könyvhét alkalmából. Emlékeztek. Kenderesen, Horthy Miklós kormányzó szülő­helyén a Nemzet Székely Kapujánál (képünkön) volt a trianoni megemlékezés, majd a résztvevők a Horthy-ligetben lévő I. vi­lágháborús emlékműhöz mentek, ahol elhelyezték koszorúikat. Fazekas mutatja be a baracköntettel készült kölestortát Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Országtorta-verse- nyen ma a budapesti Zila Kávé­házban bemutatja az ország leg­különlegesebb kölestortáját, a kecskeméti baracköntettel ké­szült kölestortát - közölte a Vi­dékfejlesztési Minisztérium (VM). Az édességből a június 25- i Xm. Karcagi Birkafőző Fesztivá­lon is felszolgálnak majd. A miniszter ismerteti a köles jótékony élettani hatásait, sok­oldalú felhasználási lehetősége­it, és táplálkozáskultúránk re­formtörekvéseit. A köles rák­megelőző hatású, a belőle ké­szült ételeket lisztérzékenyek is fogyaszthatják - állapítja meg a minisztérium. ■ A

Next

/
Thumbnails
Contents