Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-04 / 130. szám

ŰJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 4., SZOMBAT SPORT 15 Címvédésre készül az Olaj KK kosárlabda A kulcsjátékosok a következő évadban is Szolnokon szerepelnek Amit lehetett, mindent megnyert a Szolnoki Olaj KK csapata az elmúlt évadban. Erről és a jövőről is szót ejtettünk dr. Nyer­ges Zsolt klubelnökkel. Varga Csaba Minden lehető címet begyűjtött az Olaj legénysége a mögöttünk álló szezonban. Az alapszakasz­győzelem után az elmúlt évek egyik legszínvonalasabb és leg­izgalmasabb döntőjében legyőz­te az Albacomp csapatát, és nyer­te meg Pór Péter csapata a bajno­ki címet. Mindezt megelőzve ugyancsak az Albacomp elleni fináléban, a Magyar Kupát is el­hódította az együttes. A szolno­kiak kilenc év múltán, egyetlen magyar klubként a nemzetközi porondra is kiléptek, az Euro- Challenge nevű sorozatban nyolc mérkőzésükből öt győzel­met arattak. A csoportkörben csak a későbbi elődöntős orosz Szentpétervár, és a negyeddön­tős francia Gravelines csapata előzte meg a mieinket. Tegyük hozzá, nem ez volt a klub első baj­noki és kupasikere az elmúlt ti­zennégy esztendőben, mióta a dr. Nyerges Zsolt vezette elnökség irányítja a patinás egyesületet — Tiszteletben tartva és elis­merve az addig elért eredmé­nyeket, azt gondolom, hogy 1997-ben új fejezetet nyitottunk a szolnoki kosárlabda és a klub történetében - kezdte dr. Nyer­ges Zsolt. Azóta folyamatosan építkezünk, igyekszünk megfe­lelni az elvárásoknak. Csapa­tunk egybeforrt a várossal és a közönséggel, mely a legjobb az országban. Nélkülük nem lenne értelme kosárlabdát csinálni. Pedig nagyon nehéz gazdasági körülmények között próbáljuk évről-évre működtetni a klubot. Szerencsére egy nagyon jó tech­nikai és szakmai stáb segíti im­már tizennégy éve az egyesüle­tet. Senkit nem megbántva, kö­zülük külön is szeretném ki­emelni Tóth Zoltán barátomat, aki a klub érdekeit maximáli­san figyelembe véve, hosszú évek óta odaadóan végzi a mun­káját. Az idei parádés sikerek mellett, ne felejtsük el, hogy 2007-ben is dupláztunk, a baj­nokság mellett a Magyar Kupát is megnyertük. Előtte 2002-ben Piros betűs ünnep 2011. május 18., ekkor szerezte fennállása harmadik bajnoki címét a Szolnoki Olaj legénysége először győztünk a Magyar Ku­pában, 2000-ben pedig ezüstér­mesek voltunk a bajnokságban. Jelzem, egy kivételével minden esztendőben bejutottunk a ne­gyeddöntőbe, azt követően pe­dig harcban álltunk az éremért. Büszkén állíthatjuk, hogy ma már nemcsak ismert, hanem el­ismert is klubunk hazai szin­ten. Sőt, azért dolgozunk, hogy a nemzetközi színtéren is jól csengjen a nevünk. Az Olaj KK hazai hegemóniá­jának megőrzéséhez, valamint a tavalyinál is jobb nemzetközi szerepléshez még erősebb csa­patra lesz szükség. Nyerges doktor arról is beszélt, hogy kikkel képzelik el a jövőt.- A szakmai munkáért a kö­vetkező évadban is Pór Péter fog felelni, segítője változatlanul Drá­gán Alekszics lesz - folytatta a klubvezető. - Kulcsjátékosaink közül Báder Márton, Fodor Már­ton, Horváth Ákos, Obié Trotter és Trepák Zoltán a következő sze­zonban is nálunk játszik. Közü­lük Trotter napokon belül leteszi az állampolgársági esküt. Mellé­jük három, jó képességű külföldi kosarast kívánunk igazolni. Ter­mészetesen tárgyalunk lejárt szerződésű játékosainkkal - Gre- benár Péter, Jvory Clark és Veljko Budimir - a hogyan továbbról. Dolgozunk a csapat további meg­erősítésén, mert hazai porondon meg akarjuk védeni címeinket, a nemzetközi kupában pedig még tovább szeretnénk lépni. Nyilván nem lesz nehéz előre­lépni, mert sokak szerint a klub­tulajdonos, dr. Nyerges Zsolt már előteremtette a jövő évi költség- vetést, csak el kell költeni azt.- Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne a történet - válaszolt. - Minden esztendőben óriási te­her a klubvezetés számára a költségvetés előteremtése. Egyébiránt nem vagyok tulajdo­nos, de a barátaimmal és üzlet­feleimmel együtt igyekszünk kiegészíteni a költségvetést. Azt gondolom, hogy nem a tulaj­donlás a legfontosabb, hanem a tenni akarás és a sportszeretet. Ebben a nehéz gazdasági hely­zetben is értéket teremt, és jö­vőképet ad a sport mindannyi­unk számára. Továbbra is a ko­sárlabda számunkra a legfonto­sabb sportág, de segítjük a szol­noki vízilabdát és labdarúgást is — hangsúlyozta a klubelnök. Dr. Nyer­ges Zsolt tizennégy esztendeje vezeti a klubot A jövőben is kiszolgálják dr. nyerges zsolt is elmond­ta, hogy milyen fontos a Szol­noki Olaj számára a szurkoló- tábor. Eddig is igyekeztek, és ezután is azon lesznek, hogy kiszolgálják a nézőket. — minden évadban egy alka­lommal megrendezzük a Ko­sárkarácsonyt, melyre nem­csak, hogy ingyenes a belépő, hanem meg is vendégeljük szurkolóinkat. A márciusi Ma­gyar Kupa-döntőre jelképes a nézőket áron adtuk ki a bérleteket. Az elmúlt években rendre Szol­nokra hoztuk a válogatott mérkőzéseket, melyekre ingye­nes volt a belépő. A tervek sze­rint az augusztusi, Európa-baj- noki pótselejtezőket is ingyene­sen lehet majd megtekinteni. Természetesen a bajnoki és nemzetközi kupameccseink­re is szeretnénk minél több drukkert becsalogatni - mondta a klubvezető. ■EBí&XSi Roncsderbifutamot rendeznek Mezőtúron gyorsasági roncsderbifuta- mot rendeznek vasárnap Mezőtúron, az egykori lak­tanyánál kialakított pályán. A programban 10 órakor szabadedzés, 11 órakor idő­mérő szerepel, az első fu­tam délben rajtol. A ver­senyre ingyenes a belépés. Sorsdöntő selejtező előtt a női kézisek a magyar női kézilabda-vá- logatott vasárnap 18.30-kor Balingenben sorsdöntő vb- selejtezőt vív a német válo­gatottal szemben. A kupa­rendszerben zajló párharc második mérkőzését jövő szombaton, Győrben rende­zik. A tét nagy, hiszen a győztes biztosítja helyét a decemberi, brazíliai világ- bajnokságon, míg a vesztes biztosan lemarad a londoni olimpiáról. Az ml mindkét meccset élőben közvetíti. Döntetlent játszottak a vízilabdás lányok az oroszországi Kirisiben zajló nemzetközi torna pén­teki játéknapján a magyar női vízilabda-válogatott 15- 15-ös döntetlenre végzett az ausztrál csapattal. Drávucz Ritáék korábban a házigaz­da oroszoktól és az amerika­iaktól kikaptak, a kazahokat viszont legyőzték, így négy pontjuk van a ma 9.30-kor kezdődő, görögök elleni zá- xómérkőzés előtt. Erdei Zsolt vasárnap hajnalban bokszol több mint féléves szünet után, az amerikai Byron Mitchell elleni meccsen lép ismét kötelek közé Erdei Zsolt, a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú ökölvívó világ­bajnok. „Madár” az egyesült államokbeli Atlantic City­ben, magyar idő szerint va­sárnap hajnali 2 órakor bokszol. Ha győz, a veretlen magyar öklöző a tízmene­tesre tervezett összecsapá­son újabb lépést tehet egy jövőbeli címmérkőzés felé. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatnak. A jászberényi gárda visszavágyik a harmadosztály mezőnyébe labdarúgás Megyénk csapatai közül jelenleg egyedül a Jánoshida helye tűnik biztosnak az NB Ill-ban Lassan véget érnek a 2010-11-es labdarúgó-bajnokságok. Az NB I- es csapatok már be is fejezték a pontvadászatot, ellenben a másod, és harmadosztályban, valamint a megyei bajnokságokban még most tartanak a hajránál a részt­vevők. Az idei küzdelemsorozatban eredetileg négy klub képviselte régiónkat az NB IU. Alföld-cso­portjában. Bármüyen furcsán is hangzik, közülük egyedül a szin­te egész évadot sereghajtóként töltő Jánoshida őszi harmadosztá­lyú tagsága a biztos. A Lajkovics János játékos-edző irányította újonc a szezon végére összekapta magát és már kiharcolta a benn­maradást. A Szolnoki MÁV II gár­dája ugyan a dobogón fejezheti be a pontvadászatot, ám az első csa­pat kiesése, illetve a tulajdonos- váltás miatt kérdé­ses az együttes to­vábbi sorsa. A Szol­noki Spartacus az elmúlt években két­szer is ezüstérmet szerzett az Alföld­csoportban, ám ma már a végnapjait éli a klub. A gár­da a kiesés ellen küzd - az utolsó fordulóban, a Szarvas ellen kihar­colhatja a bennmaradást -, tulaj­donosa fejében pedig már az is megfordult, hogy túlad a szakosz­tályon. Á legérdekesebbnek azonban a Jászberény jövőbeni sorsa tű­nik. A néhány éve még az NB II- ben szerepelt kék-fehér gárda februárban, anyagi okokra hivat­kozva bejelentette visszalépését a har­madosztályú baj­nokságtól. A keret szétszéledt, játéko­sai villámgyorsan ta­láltak maguknak he­lyet a környékbeli csapatokban. Ki Hevesre, ki Já- noshidára, ki Jászárokszállásra igazolt. A szabályok értelmében, visszalépése miatt, amennyiben újra alakul a klub, két osztállyal lejjebb, a megye kettőben kezd­hetné ismét „pályafutását”. A hí­rek szerint azonban talán mégis van kiskapu. ■ A Jászberény kérelmezte, hogy az Aj baj­nokságban az NB Ill-ban sze­repelhessen.- Nekünk is tervezni kell a 2011-12-es megyei bajnokságok mezőnyét, így fel kell térképez­nünk a lehetséges nevezők sorát - felelte érdeklődésünkre a JNSZ Megyei LSZ igazgatója, Varga Zsolt - A Jászberény kérvénnyel fordult a szövetséghez, méltá­nyossági alapra hivatkozva. Erre tulajdonképpen nyílhat lehető­ség, amennyiben valamelyik má­sik harmadosztályú klub vissza­lép, vagy valamelyik megyei baj­nok nem vállalja a feljutást, és lét­számhiány alakul ki. Ez pedig valljuk be, nem jelen­tene különösebb meglepetést, hi­szen az idei pontvadászatot az Al­föld-csoportban mindössze tizen­négy együttes fejezi be.» Gelei J. Szilágyi (labdával) télen Jánoshidára távozott, vajon, visszatér-e Berénybe?

Next

/
Thumbnails
Contents