Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-04 / 130. szám
EGYHÁZMEGYEI www.eger.egyhazmegye.hu info@eger.egyhazmegye.hu II. évfolyam, 6. szám * 2011. június Megjelenik minden hónap első szombatján HÍREK PÜNKÖSD ÜZENETE: „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe Isten sze- retete” (Róm 5,5). Papok római zarándoklata Május elején tizenkilenc fős papi csoport zarándokolt Rómába az Egri Főegyházmegyéből Ternyák Csaba érsek és Palánki Ferenc püspök vezetésével. Az út legemlékezetesebb eseménye az általános pápai kihallgatás volt, melyen a Szentatya a következő szavakkal köszöntötte a magyarokat: „Isten hozta a magyar zarándokokat! Első helyen köszöntőm az Eg rí Főegyházmegye papjait, akik főpásztoruk, Ternyák érsek úr vezetésével érkeztek, továbbá a budapesti csoport tagjait és a bécsi Pázmáneum csoportját. Május hónapjában a Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának ajánl- lak titeket Szívesen adom rátok és az Úr szőlőjében végzett munkátokra apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!" A Péter apostol utódával való találkozás élményét tovább fokozta, hogy egy színvonalas idegenvezetés-keretében megtekinthették a Szent Péter-bazilika alatt levő ásatásokat. Ott található Szent Péter sírja, hiszen Nagy Konstantin a mai bazilika elődjét a főapostol sírja fölé építtette. A zarándoklat részeként mind a négy nagy bazilikában - Szent Péter, Szent Pál, Lateráni, Santa Maria Maggiore - szentmisét celebráltak. Megtekintették a Pápai Magyar Intézetet és a Re- demptoris Mater szemináriumot. Meglátogatták a Szent Erzsébet Nővérek római anyaházát is, aminek az adta az aktualitását, hogy májustól sárospataki rendházukban három nővér kezdte meg szolgálatát. ■ Megújul az érseki palota Elkezdődhet a Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont kialakítása Május 20-án aláírták azt a támogatási szerződést, amely közel egymilliárd forintot biztosít az egri ér seki palota középső szárnyának felújítására, a saját erő mértéke 200 millió forint. Az épületben Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpont működhet majd a munkák befejezése után, előreláthatólag két év múlva. Az ünnepi eseményen jelen volt többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Ternyák Csaba egri érsek, Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese, Virág Zsolt projektmenedzser, a Magyar Kastélyprogram Nonprofit Kft. ügyvezetője és még sokan mások, akik munkájukkal, szaktudásukkal segítették a pályázat eredményességét. A NORDA Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. részéről Varga László ügyvezető igazgató, az Érseki Vagyonkezelő Központ részéről Ficzek László igazgató látta el kézjegyével a szerződést. Ternyák Csaba érsek köszöntőjében kiemelte, hogy a Katolikus Egyház mindig is sokat tett a közjó és a kultúra érdekében, Egerben a többi között Eszter- házy püspök építtette a Líceumot, Pyrker János László érsek pedig Magyarország első nyilvánosan látogatható képtárát hozta létre Egerben, a 19. század közepén. Később a Nemzeti Múzeumnak adományozta képgyűjteményét. Remélhetően most is az egész térség számára jelentős intézmény kialakítása kezdődik el. Ficzek László, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója Ternyák Csaba érsek bemutatja az épületet. A felújítás során a barokk freskókat is restaurálják majd. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ismerkedik a színvonalas tervekkel hangsúlyozta a pályázatot bemutatva, hogy a látogatóközpont majd jelentős vonzerőt és komoly programkínálatot biztosít. További pályázati lehetőséget is keresnek arra, hogy a felső udvar és a mai Érsekudvar is megújuljon. Virág Zsolt projektmenedzser beszélt azokról a fejlesztésekről, amelyek egyedülállóvá fogják tenni ezt az intézményt. Kelet-Közép- Európa egyetlen olyan főpapi palotájává válik, amelynek egyik szárnya napjainkban is eredeti funkcióját tölti be, ugyanakkor legrégibb, legértékesebb középső szárnya teljesen megnyílik a nagyközönség előtt. Két év alatt kell elvégezni a több mint 2300 négyzetméteres, háromszintes épület felújítását, amely az elmúlt évtizedekben tönkrement. Az épület előtti sétálóutcáról látható kert is újjászületik. Kerti bútorokkal, sétaútvonallal, esti díszkivilágítással formálódik a belváros egyik ékkövévé. A palota kinyílik, a földszinten internet-kávéház, ajándékbolt, a főegyházmegye történelmi borvidékeinek, a tokajinak, a mátraaljainak és az egrinek borait bemutató Vinotéka, továbbá gyermekmegőrző és játszószoba várja az idelátogatókat, akik végtelenített filmről ismerhetik meg a régiót. Az első és a második emeleten kap helyet a magyar egyház ezer évét, valamint a magyar szenteket bemutató tárlat. Itt lesz látható az egri püspökök és érsekek arcképcsarnoka is. A freskók jelentős részét is restaurálják a termekben, a barokk hangulatot korhű bútorokkal és berendezési tárgyakkal idézik meg. A kiállítás csúcspontjaként a kórusról a kétemeletnyi belmagasságú érseki kápolnát is megtekinthetik a turisták. A támogatási szerződés aláírása után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében megállapította: az egyház és az állam együttműködése fejeződik ki ebben a projektben. Szent István országépítő tevékenységének folytatása ez a fejlesztés. ■ H. J. Ministránsok találkozója A gyermekek és fiatalok ministráns ruhában vonultak be az Egri Bazilikába Nem mindennapi látvány volt, ahogy a lelkipásztoraikkal, a hitoktatóikkal és a kísérőikkel nyolcszáz ministráns vonult be az Egri Bazilikába május 21-én, szombaton az Egyházmegyei Ministráns-találkozó ünnepi szentmiséjére. Az idén azzal a mottóval hívta meg Ternyák Csaba érsek a gyermekeket és fiatalokat az egyházmegye szívébe: „... növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2,52). Az volt a cél, hogy a találkozás élményén keresztül a résztvevők megerősödjenek elkötelezettségükben. A szentmise főcelebránsa Katona István püspök volt, a homí- liát pedig Balog Gyula, az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora mondta, aki felidézte gyermekkori ministráns élményeit, melyek nagymértékben hozzájárultak papi hivatásához. ■ A katolikus hívek egy része tudatosan készül Pünkösd ünnepére, amikor előtte lélekváró- lélekhívó közös imádságokat tartanak. A szentírási szakaszok és a liturgikus szövegek a húsvéti idő liturgiájában az esztendő harmadik legnagyobb ünnepére utalnak. Ezzel is jelzik, hogy a Szentlélek jelen van az Egyházban és az egyes emberek életében. Akik tehát részt vesznek a vasárnapi és a hétköznapi szentmiséken, megfelelően ráhangolódhatnak a Pünkösdre, az Egyház születésnapjára, amikor a feltámadt Jézus tanítványaiból valóban apostolok lettek, és a világ végezetéig tartó misszió kezdetét vette. Ezekben a hetekben a szentmiséken az Apostolok Cselekedeteinek könyvét olvassuk fel. Ez az új- szövetségi irat részletesen leírja, hogy mi történt az első Húsvét és Pünkösd után az apostolokkal. Ebből a könyvből tudhatjuk meg azt is, hogy Pál apostol igehirdető körútja során eljutott Efezusba, és megkérdezte az ottani keresztényektől: „Megkaptátok-e már a Szentleiket?”. Azt felelték neki, hogy nem, hiszen „még azt sem hallottuk, hogy van” (ApCsel 19,2). Mi már tudjuk, hogy létezik, sőt sokat tudunk róla a Szentírás és az Egyház igehirdetése alapján. De az apostol valószínűleg velünk sem lenne elégedett, mégpedig azért, mert sokakból hiányzik a hit, az őszinte lelkesedés és a vágy iránta. Pünkösdöt leszámítva ritkán gondolunk rá, pedig Krisztust követő keresztény életünk minősége elsősorban attól függ, hogy mennyire akarunk és tudunk együttműködni a Szentlélek kegyelmeivel. Hiszen hittel valljuk, hogy a harmadik isteni személy, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk, mint az Atyát és a Fiút. Az Atya a fölöttünk, a Fiú a köztünk, a Szentlélek a bennünk élő Isten. Azt is megtanultuk, hogy a keresztségben a víz és Szentlélek által születtünk újjá és lettünk Isten gyermekei és az Egyház tagjai. Már húsvét ötödik vasárnapjától kezdődően Jézus búcsúbeszédét olvassuk folytatólagosan a szentmiséken, amelyben megígéri a Szentleiket, aki által folytatja megváltói művét. A tanítványok küldetése, hogy tanúskodjanak Jézusról, de nem csupán saját erejükből, hanem a Szentlélek segítségével, aki úgy jön el hozzánk, mint az Igazság Lelke. A feladata az, hogy Isten gyermekeit Jézushoz vezesse, és a világban érvényre juttassa a megváltás kegyelmi hatásait. Az ünnep előtti hetekben rádöbbent bennünket az Isten Lelke arra, hogy jelen van és működik ebben a világban. ■ Dolhai Lajos Jöjj, Szentlélek Istenünk! Szent Erzsébet ünnepe tizenkilencedszer rendeznek pünkösdi Szent Erzsébet-ünnepet június 12-13-án Sárospatakon. A sok történelmi és szórakoztató rendezvényen túl a legfontosabb a Pünkösdhétfőn, június 13-án fél tizenegykor kezdődő ünnepi szentmise és körmenet lesz, melynek meghívott vendége Bemard Bober kassai érsek-metro- polita. Ezt követően indul el a Szent Erzsébet-út első gyalogos zarándokcsoportja, amely a rózsával jelölt Sárospatak-Kassa útvonalat járja végig. A zarándokutat szlovák-magyar közös uniós pályázati támogatással alakították ki. Szolnoki találkozó SZOLNOKON TARTJÁK június 24-25-én a VII. Váci Egyházmegyei Találkozót. A mottója: „A szeretet összeköt.” A két nap alatt sok változatos eseménnyel, kulturális programokkal, koncertekkel várják az oda zarándoklókat. Az “ffgyik legjobban várt előadó, Böjté Csaba erdélyi ferences testvér a találkozó mottóját adta címül mondandójának. Teréz-misszió GYÖNGYÖSÖN a Szent Bertalan Egyházközség szervezte május 14-én a Teréz- misszió országos találkozóját. A pápai jóváhagyás előtt álló mozgalom tagjai szerte a világon egy-egy lelkipásztorért imádkoznak, Lisieux-i Kis Szent Teréz missziós küldetését folytatva. A találkozó szentmiséjét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. Bakos Rafael karmelita tartományfőnök elmélkedést tartott, a párizsi Bruno Thevenin atya, a mozgalom alapítója pedig lelkesítő szavakat intézett az ország minden részéről érkezett mintegy 800 regisztrált zarándokhoz. Zarándoklat július 3-ÁN tartják a Sarlós Boldogasszony-búcsút Mátraverebély-Szentkú-ton. Bíró László tábori püspök a szentmise után megáldja a gyermeket várókat, a fiatal házasokat és a jegyeseket Az eseményre gyalogos zarándoklatot szerveznek Egerből. Indulás: Eger, Kisboldogasz- szony-kápolnától július 1-jén, pénteken 8 órakor, Szentkútra másnap este érkeznek. Információ és jelentkezés: egrmorma@gmaü.com vagy a 20/803-05-91 telefonszámon.