Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-30 / 151. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Fegyvernek a képviselőtestület módosította a Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási Központ alapító okiratát és szervezeti és működési szabályzatát. Emellett elfogadták a központ tavalyi szakmai munkájáról készült beszámolót, ng Kunhegyes keddre virradóra elloptak három disznót az egyik sertéstelepről. A tolvajok a szomszédos portán végeztek a darabonként 60 kilós állatokkal, mrfk Mezőtúr KEDDEN a délutáni órákban tett bejelentést a rendőrségre egy helybeli lakos, miszerint a háza udvaráról tolvajok vasanyagokat loptak, melyekkel a kerítésen átugorva távoztak. A rendőrök azonban a nyomára akadtak a feltételezhető elkövetőknek. A fiatalok lakhelyén tartott házkutatás során megtalálták a lopott fémtárgyakat és a két fiút előállították. A tolvajok beismerték a lopást, ügyükben a rendőrség bíróság elé állítást tervez, mrfk Szolnok mint ismeretes, július 1-e (péntek) Semmelweis-nap, az egészségügyben dolgozók részére munkaszüneti nap. Ezért ezen a napon a háziorvosi és fogorvosi rendelés szünetel. A 24 órás orvosi ügyeleti ellátás és gyermekorvosi ügyelet biztosított a Hetényi Géza Kórházban, a fogorvosi ügyelet pedig a Temető úti rendelőben, ahol a rendelés ideje szabad- és munkaszüneti napokon 7 órától 15-ig tart. szs SzOlnOk ILLETÉKTELENEK jártak egy cég telephelyén. A tolvajok a kerítés kivágását követően jutottak az udvarra, ahonnan fémelemeket tulajdonítottak el közel kétmillió forint értékben, mrfk Szolnok KEDDEN az esti órákban egy ismeretlen személy a Seregély utcán gyalogló hölgy nyakából kitépte táskáját, majd azzal elszaladt. A sértettnek sérülése nem keletkezett, mrfk Ujszász IDÉN sajnos nem lesz nyári szociális gyermekétkeztetés a településen. Az ok, hogy a korábbi rendszer megváltozott, a részt vevő településeknek ugyanis a költségek ötven százalékát biztosítani kell. Ezt az összeget pedig a település nem tudja kifizetni az arra rászorulóknak, rá SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. Mesefigurák a falakon. A szolnoki Családok Átmeneti Otthonában kreatív tréning keretében folyik az épület felújítása. Kelemen Kata helyi festőművész vállalta a csoportszoba falfelületeinek illusztrálását mesetörténetekkel és -alakokkal, a munkába bevonva a lakókat és gyermekeiket. Gyalogosan álmai útján vándor Gianluca Ratta tizenegy éve járja kutyájával Európát Tizenegy esztendeje határozott úgy a harminckilenc éves Gianluca Ratta, hogy gyalogosan bejárja Európát. A torinói illetőségű úriember azóta 41 200 kilométert gyalogolt Shira nevű, husky fajtájú kutyájával. Négyesi Ildikó Vasárnap érkezett Szolnokra Gianluca Ratta, négylábú társával, Shirával, és a Belvárosi Nagytemplom plébániáján kapott szállást. A templom előtti téren találkoztunk vele, és a vándorlásának okairól, út közben szerzett élményeiről kérdeztük. Harminc pár cipőt koptatott már el Gianluca- Biológusként végeztem, tíz esztendeig dolgoztam egy cégnél, ám mindig is az volt az álmom, hogy megismerjem a világot — mesélt a kezdetekről Gianluca. A tizenegy év alatt bejárta Shí- rával Olaszországot, voltak Francia- és Németországban, Liechtensteinben és San Marínéban is. Hazánkban két hónapja tartózkodik, és úgy véli, a magyarok nagyon segítőkészek, udvariasak, és több figyelemmel viseltetnek irányában. De tetszettek neki a tájak, és mindenütt kedvesen fogadták. Beszélgetésünk során az is kiderült, hogy szereti hallgatni az adott országban élők telefonbeszélgetéseit. - Nem az érdekel, hogy miről társalognak egymással, hanem maga a nyelv. Magyarul annyit tudok, hogy igen, nem, köszönöm, polgármesteri hivatal, jó napot — magyarázta az olasz úr. Az európai országok történetéből nem készül fel előre. Úgy véli, amit tudnia kell, azt elmesélik neki az adott helyen élő emberek. Ránk, magyarokra például azért büszke, mert annak idején megállítottuk a törököket. A magyar ételeket, illetve italokat is kipróbálta már. - Életemben először ittam pálinkát, és kipróbáltam a tokaji bort is. A magyar konyháról az a tapasztalatom, hogy sok paprikát használnak, míg nálunk inkább a paradicsom dominál. Guinness-rekordként regisztrálták teljesítményét az olasz férfi nem készít konkrét ütemtervet, így ha elfáradnak, többet pihennek. Szép időben pedig hosszabb távokat tesznek meg. Idén az Európa szíve körutat járják be Shirával. így jutottak Magyar- országra is. Ketten együtt az elmúlt tizenegy évben 41 200 kilométert gyalogoltak, s közben harminc pár cipőt koptatott el. Teljesítményüket a leghosszabb kutyás gyaloglás Guinness-rekordjaként regisztrálták. Ahhoz, hogy ez hiteles legyen, minden településen igazoló pecsétet kér ottjártuk- ról az önkormányzatoknál. Szolnok után Békéscsaba a következő állomás, míg az országok sorában Szlovákia majd Csehország. Az olaszok híresen családszerető emberek, ezért kíváncsiak voltunk, vajon nem magányos-e a kalandozásai során? — A nővérem és az édesanyám várnak otthon. Minden évben három hónapot töltök Olaszországban. Útközben pedig Shira az én társam - mondta Gianluca. Győrben megkérdezte tőle egy hölgy, hogy feleséget keres-e Magyarországon? A férfi terveiben azonban ez nem szerepel, egyszerűen a különböző nemzetek gyermekeiben rejlő értékekre kíváncsi. Éppen ezért nem a történelmi nevezetességek érdeklik egy-egy helyen, hanem az ottani lakosok. Sokan őrültnek tartják, egyfajta Forrest Gumpnak, amiért gyalogosan, Shirával barangolja be az öreg kontinenst. Kutyájával együtt gyakran vendégelik meg őket, adnak nekik szállást. Gianlucának lényeges, hogy minél közelebb legyen a természethez. Ugyanazt a ruhát viseli száraz és esős időben is. Mint mondta, nincsen szüksége esőkabátra, előbb-utóbb úgyis megszárad a ruhája. Az erős szél és a nagy vihar nem gátolhatja a gyaloglásban. Naponta 20-40 kilométert tesz meg Shirával. Ha nem sétálhat, halottnak érzi magát. JEGYZET L. MURÁNYI LÁSZLÓ Elkövetők és áldozatok az utóbbi években folyamatosan nőtt a megyei igazságügyi szolgálatok ügyfélforgalma. Ez azért igazán fontos jelenség, mert az ügyfeleik döntő többsége bűncselekményekhez köthető: vagy elkövető, vagy áldozat. Az elkövetőket ellenőrzi, kontroll alatt tartja a szolgálatok révén az állam, míg az áldozatoknak a következmények ellensúlyozásában és feldolgozásában segít. Előbbieknek szigorú szabályok és korlátozások jutnak osztályrészül, míg utóbbiaknak jó tanács, jogsegély, és szükség esetén pénz is. fontos, hogy az állam a bajban se hagyja magára a polgárait, s ha már megvédeni nem tudja, akkor legalább utólag segítse a bajok elviselésében. Jó, ha tudjuk azonban, hogy mindezzel az állant csak fut az események után. Az lenne az igazi segítség, ha már eleve a lehető legkevesebben válnának áldozattá — minél kevesebben szorulnának állami istápol- gatásra! Mostanában azonban éppen az ellenkező irányba tartunk! Romlik a szubjektív biztonságérzetünk, s egyre kevésbé érezzük, hogy az államunk biztosan megvéd bennünket az ellenünk támadóktól. mindez persze már messze túlmutat az igazságügyi szolgálatok kompetenciáin, és a bűnmegelőzés, illetve a bűnüldözés területére vezet át bennünket. Tudvalévő: az áldozatok számára az lenne fontos, ha a nyomozó hatóságok gyorsan, határozottan járnának el minden ismertté vált esetben, ha gyorsan megfognák és hűvösre tennék az elkövetőket, az áldozatok anyagi kára pedig belátható időn belül megtérülne. Évtizedek óta ígérik már ezt nekünk, az államunk nevében a legkülönbözőbb politikusok. Ám eddig hiába! Magyar helyett külföldi dinnye A jászapáti képviselő multikat keresett fel A magyar dinnyetermesztők érdekében interpellált az Ország- gyűlésben Pécs János, megyénk fideszes képviselője, Jászapáti polgármestere, ismert dinnyetermesztő. Az Új Néplapnak megküldött interpellációjában a képviselő hangsúlyozza: tíz éve Magyarországon 12 ezer hektáron termeltek görögdinnyét, ez mára 4500 hektárra csökkent. Ez a mennyiség is eladhatatlan, mert a multik gazdaságpolitikája tönkreteszi a hazai termelőket, és becsapja a magyar fogyasztókat. Hozzáteszi: ma kiváló minőségű, friss, biztonságos eredetű magyar dinnyét lehet vásárolni, kilónként átlag 150 forintos áron. Pócs János az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagjaként egy tucat multiláncot látogatott meg a minap, melyek azt hirdették, kizárólag magyar dinnyét forgalmaznak. Mint írja, sehol, egyetlen multiláncban nem talált magyar dinnyét. Látott viszont 99-128 forintos kilónkénti áron osztályon kívüli, rossz minőségű olasz dinnyét, 89 F^/kg-os áron török származású, az összeszáradt csumáról ítélve 10-14 napos árut, illetve 129 Fl/kg áron olyan olasz diny- nyét, amelyek tenyérnyi nagyságú barna foltokkal, gombákkal és baktériumokkal fertőzöttek. A héjszerkezetük megrohadt, és belsejüket is bogarak lepték el. A fertőzött dinnyék az egyéb élelmiszereket is károsíthatják, és komoly betegségeket idézhetnek elő, állítja a képviselő, hozzátéve: a magyar termelők a Euro- gap és a HACCP minőség-ellenőrzési rendszer alapján termelnek. A fent említett minőségű árukat pedig ingyen adják oda a jószágtartóknak. Pócs János úgy véli, a multik irreálisan alacsony áron, direkt azokat a termékeket akciózzák, amelyek a magyar termelőknek ártanak. Miért nem működik Magyarországon az élelmiszerbiztonsági vizsgálat, és ezt a folyamatot mikor számolják fel? - teszi fel a kérdést interpellációjában Pócs János. ■ B. Gy. A forgalmat lassították a demonstrálok A 4-es főút szajoli felüljárójától Szolnok felé, a külső forgalmi sávban tegnap autókkal demonstráltak a Független Rendőr Szakszervezet koordinálásában, az országos akcióhoz csatlakozva. A forgalomlassító megmozdulást a munkavállalói jogok védelméért, a korkedvezményes és korengedményes nyugdíjak megóvásáért és az érdemi háromoldalú érdekegyeztetés helyreállításáért hirdették meg. Az ország negyven pontját érintő demonstrációra egyébként még korábban a Liga Szakszervezetek adtak ki felhívást, s ahhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozott tagszervezeti szinten. ■ B. Gy. Régi eszközök. Folyamatosan bővül a Damjanich János Múzeum közeljövőben nyíló, régi mesterségeket bemutató raktárkiállítása. Képünkön Berta Ferenc gyűjteménykezelő látható a két világháború között használatos, de ma is működő vándor fűrészbakkal.