Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-27 / 148. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 27., HÉTFŐ 4 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET TELEKI JÓZSEF A szeretet boltíve alatt jó szolnokinak lenni. Két napon át, a Vád Egyházmegyei Találkozó idején legalábbis az volt. A számtalan, más településről jött emberrel beszélgetve kicsit más szemszögből is megláthattuk önmagunkat. Felfedezhettük annak a városnak a értékeit, amelyet a hétköznapokban talán kevésbé izgalmasnak érzünk. Nemcsak a Tisza természeti szépségét, vagy a város építészeti, kulturális értékeit, hanem megtapasztalhattuk az emberit is. Képesek vagyunk összefogni hívők és nem hívők, az egyház, az önkormányzat, a vállalkozók, és közösen tenni valamiért. felfedezhettük, hogy jó kereszténynek lenni. Jó, mert Böjté atya szavaival kezünkben van a recept az élethez. Ez a Jézustól örökül kapott recept: a szeretet. Kezünkben van, még akkor is, ha elfelejtünk vele főzni. El, mert a szeretetet gyöngeségnek véljük és a mai világ csak az erőt ismeri el. Pedig Bíró László püspök szerint a szeretet egy boltív, ahol két egymásnak feszülő gyengeség erősségé lesz. Mégis a hétköznapokban - olykor még hívőként is - legtöbbször a boltíveket nem építjük, hanem romboljuk. A mindent erőből megoldani akarást tapasztalhatjuk a társadalomban, a munkahelyen, és olykor még a családban is. Vélt vagy valós igazunk érdekében eltapossuk a másikat, úgy érezve csak így jutunk előbbre, magasabbra. A végén már a politikai vetélytársban, a főnökben, a beosztottban, a családtagban csak a gáncsoskodót látjuk, és nem az Isten képmását, az embert. így falat vonunk magunk köré. Pedig igazán magasra a boltív emel. A szeretet boltíve. Ez teszi emberré az embert. jó volt felfedezni két napon át gyengeségünket, és embernek lenni! . Szezonnyitó a Tisza-tavon. Abádszalókon ötödik alkalommal rendezték meg a Kompérfesztivált, ahol helyi vendéglátók krumpliból készült ételekkel ■ R ^ [f~-—■ [Hl? /mBm \ Eir 1 m T 1!: L ' • avSPMi várták a látogatókat. Felvételünk az Abádi-majorban készült, ahol Tóthné Hadnagy Helga (jobbra) vendéglátós különleges étkekkel várta a vendégeket. Milliárdok prostitúcióból? büntetőper Összesen tizenöten ülnek a vádlottak padján A gyanú szerint Tiszafüredről irányították azt a bűnszervezetet, amely Svájcban, Ausztriában, Németországban és Magyarországon bordélyházakat működtetett évekig, Mészáros Géza A számszerűen meg nem állapítható, prostitúcióra kényszerített - többségükben 18 életév alatti - fiatal lányok több tízmilliárd forintot „dolgoztak” össze 2001-től 2007-ig. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon zajló folytatólagos tárgyaláson tizenöten ülnek a vádlottak padján. Egyrészt több rendbeli erőszakkal és fenyegetéssel, bűnszervezet tagjaként folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett kerítés, valamint bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette, másrészt különösen nagy értéket meghaladó üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette és más bűn- cselekmények vádjával. Az elsőrendű vádlottat, a 46 éves L. Tamást és néhány társát egy összehangolt akció során, még 2007. július 4-én fényes nappal a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói és kommandósok fogták el Tiszafüreden, a bordélyházként működtetett éjszakai szórakozóhelyen. A vádirat szerint az első hét vádlott 2001-től a 2007-es őrizetbe vételükig folyamatosan szervezett ki prostitúciós munkára svájci, osztrák (Klagenfurt, Graz) és német (Köln) városokban található bordélyházakba és egy magyarországi — egy tiszafüredi - night clubba anyagi haszonszerzés céljából fiatal lányokat. Számukra magas kereseti lehetőséget ígértek, valamint lakásvásárlást, külföldi utazást és jogosítvány megszerzését. Ha ez az „egzisztenciális” ráhatás nem volt eredményes, akkor tettle- gességgel kényszerítették a sértetteket a munkára. A vádirat szerint a vádlottak szervezték - tíznapos váltásban — a prostituáltak külföldi kiutaztatását, szobafoglalását, illetve összegyűjtötték és kezelték a lányok által megkeresett pénzt, valamint ellenőrizték a napi forgalmukat. A tizenöt tagú vádlottcsoport további nyolc tagja — köztük a már a kamarából is kizárt ügyvédek - e bűncselekményekből származó jövedelmeket „legalizálta”. Azaz olyan vállalkozásokba fektette, melyek „kifehérítették" a „piszkos” pénzt. L. Tamás és társai ezáltal a recski bazaltbányát üzemeltették, ingatlanokat vettek, megvásároltak egy egész laktanyát, időnként több tíz- és százmilliót leszámlázva kölcsönadtak, de más egyéb illegális gazdasági beruházásba is fogtak. Az eurókötegeket egy Said nevű, máig ismeretlen arab pénzváltó „forintosította”. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság dr. Pongrácz Zsolt bíró vezette büntetőtanács 2009 novemberétől tárgyalja az ügyet. Az eltelt idő alatt több mint félszáz tanút hallgattak meg, s kikérték a véleményét elmeorvos, pszichiáter, pszichológus,, számítástechnikai, okmány-, gépjármű- és ingatlanszakértőnek egyaránt. A büntetőeljárás folyaÉrkezett és befejezett büntetőügyek száma a bíróságokon a megyében matát hátráltatja, hogy a kijelölt tárgyalási napokon hol egy-egy házi őrizetben vagy szabadlábon védekező vádlott, hol egyes jogi képviselő más-más okokra hivatkozva távolmarad. Az ügyben a következő tárgyalási nap a nyári törvénykezési szünetet követően, szeptemberben van kitűzve. Napi ezereurós bevételt vártak el tőlük A bűnszervezet a prostituáltakat csoportban, 10 napos váltásokban utaztatta külföldre. A lányoknak a szexuális szolgáltatásaikkal egyenként átlagban napi ezer euró bevételt kellett termelni. A bevételek 50 százaléka L. Tamást illette, a további 50 százalékon pedig a bűnszervezet többi tagja osztozott, illetve ebből fedezték a felmerülő költségeket is. A 2001-től 2004-ig tartó időszakról nem maradt fenn bizonyítható adat, azonban a 2004-től 2007júliusáig tartó prostitúciós tevékenységből a lányok csak L. Tamásnak 6 milliárdf!) forintot meghaladó öszszeget termeltek. Ll-l-lA Besenyszög a dobapusztánál lévő gátkoszorútól a Tisza folyóhoz vezető erdei ösvényt egy homlokrakodó munkagéppel valakik kiszélesítették, és helyenként építési törmelékkel beszórták, valamint a folyó melletti homokdomb tetejét széttúrták. Ezzel természetkárosítást követtek el, közölte Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: a Kötikö- víziget és a Hortobágyi Nemzeti Parkot érte kár, melynek megállapítása folyamatban van. mga Fegyvernek már 2006 óta építi és kölcsönösen ápolja a helyi óvoda az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány Siegen városának óvodájával a szakmai és baráti kapcsolatot. Ennek jegyében évente kölcsönös tapasztalatcserére kerül sor, nemrég német küldöttségjárt a településen, ng Kunmadaras a volt reptér területéről akartak vascsöveket lefűrészelni és elvinni tolvajok, közölte a rendőrség. Segítségül hívták társukat, aki kocsijával meg is érkezett. Épp a zsákmányt pakolták, és indultak vele, mikor a járőr rajtakapta őket. A 3 férfit előállították a rendőrségre, akik elismerték tettüket, mga Rákóczifalva egy 53 éves nő tett feljelentést fia élettársa ellen, aki a minap került szóváltásba anyósával, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányságtól. Egy esetben megütötte, sőt még egy lábast is hozzá vágott, mellyel a szemét találta el. Az asszony könnyű sérülést szenvedett, és feljelentést tett menye ellen könnyű testi sértés miatt, mga Tiszafüred EGYHETES erdei tábort szervezett a Nyitnikék tagóvoda. A környezetvédelmi nevelési program alapján dolgozó tag- intézmény már többször elnyerte a Zöld Óvoda címet. A mostani tábor minden napja egy-egy témakörhöz kapcsolódott, majd pedig ezekhez a témákhoz kötődtek az érdekes, játékos foglalkozások. szs Zagyvarékas virágosítják a közterületeket a községben. Zajlik a növények ültetése, emellett az oszlopokon lévő tartókba is virágokat helyeznek el a település szépítése érdekében, rá SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. > Közel 300 kondéitan főztek karcag Sokan neveztek a különleges fesztiválra Egyedülálló kezdeményezés támogatás Felkarolták a tehetséges gyermekeket A karcagi birkafőző fesztiválon szombaton 158 felnőtt nevező és 7 diák csapat 222 lábasban főzött egész birkát és 64 bográcsban készült pacal, töltött káposzta vagy pörkölt. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter elmondta, az itt bemutatott értékek és hagyományok a magyarság életformájához tartoznak. Dobos László, Karcag polgármestere szerint a fesztivál lehetőséget ad arra, hogy az elmúlt évtizedek alatt felhalmozott tudást a generációk átadják egymásnak. A város büszke rá, hogy a kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya tavaly felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére is. ■ Daróczi E. A legfiatalabb főző a tizenöt hónapos Róna Milán volt, aki nagyapjának, T. Szabó Pálnak segített a hét végi birkafőző fesztiválon Jászberényben találkoztak az elmúlt hét végén a Csányi Alapítvány Életút Programjában részt vevő gyermekek, hogy bemutassák az idei tanévben egyénileg vagy csoportjukkal közösen készített projektjeiket, illetve megköszönjék az alapító, támogatók, kurátorok és mentorok segítségét. A 2 napos programsor szombat délelőtti bemutatójára a városba érkezett dr. Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, aki 2005- ben magánvagyonától hozta létre az alapítványt. A tehetséggondozó programra az alapítói vagyon mindenkori hozamát és a támogatásokat fordítják. Az alapítvány első közösségi házát 2006-ban épp Jászberényben nyitották meg.- Világviszonylatban is egyedülálló a kezdeményezés, hogy a programba bekerülő tízesztendős gyerekeket egészen az egyetem elvégzéséig, a munkába állásig támogatja egy szervezet - mutatott rá az alapító. Az egyéni tehetségfejlesztés mellett kiemelt hangsúlyt fektetnek minden egyes részt vevő diák számítástechnikai és nyelvi képzésére. Egy-egy fiatal fejlesztésére éves szinten 800 ezer-egymillió forintot fordít az alapítvány. Mindezen túl pedig a közösségi házak - Jászberény mellett Szegeden, Kaposváron, Nagybajomban, Pécsen összesen 162 gyermek - csoportjaiban összetartó közösségek is létrejönnek.- Abba az irányba halad az alapítvány, amelyet a létrehozáskor elgondoltam, mert nemcsak az oktatásban, a tehetségfejlesztés területén értek el a gyermekek remek eredményeket, de szinte második otthonuknak tekintik csoportjaikat. Az Életút Napon az alapítvány olyan támogatói jelentek meg - a teljesség igénye nélkül -, mint Pintér Sándor belügyminiszter, az énekes előadóművész Sztevano- vity Zorán, Pataki Ági exmodell, üzletasszony, illetve dr. Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is. Az eseményről készült képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. ■ Banka Csaba