Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-24 / 146. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 24., PÉNTEK KÖRKÉP Elrabolta barátja élettársát a fémtolvaj Niki a Szépségkirálynőben verseny A kenderesi lány reméli, hogy koronával tér haza Majdnem tízezer gazda igényelt támogatást A szolnoki Cs. Mihályt és öt tár­sát társtettesként, illetve bűnse­gédként emberrablás miatt ítél­te el csütörtökön jogerősen a Debreceni ítélőtábla, továbbá lo­pásért, zsarolásért és kényszerí­tésért is felelősségre vonta őket. Több bűncselekményt egy ügy­ben tárgyalt a táblabíróság. Az ügy elsőrendű vádlottja több, máig ismeretlen társaival még 2008 májusában egy kun­szentmártoni ipari vállalkozás te­lephelyén álló víztisztító-rend­szerből közel 800 ezer forint ér­tékben, mintegy 2 tonnányi fémet tulajdonított el. Ugyanez év júliu­sában Cs. Mihály meggyanúsítot­ta egyik barátját, V. Norbertét, hogy feladta őt a tiszakécskei rendőrőrsön. A barát bizonygat­ta, hogy nem tett rá terhelő vallo­mást, amit Cs. végül is elhitt, de „bánatpénz” gyanánt mégis 40 ezer forintot követelt tőle. V. Nor­bert az élettársával elment az el­ső rendű vádlott lakásához, hogy elmondja, nincsen ennyi pénze. ■ Életveszélyesen megfe­nyegette V-t, és azzal is zsarolta, hogy annak élettársával szemben szemérem elleni erősza­kot követ el. Cs. Mihály azonban nem volt egyedül otthon, további öt társa, a többi vádlott is az ingatlanjá­ban tartózkodott. Cs. ekkor le­fogta a nőt, a többieknek pedig kiadta, addig kísérjék el minden­hová V. Norbertét, amíg az elő nem keríti az adott összeget. A tényállásban szerepel: Cs. élet- veszélyesen megfenyegette ,V-t, akit azzal is zsarolt, hogy annak élettársával szemben szemérem elleni erőszakot hajt végre, majd megöli. V. Norbert végül innen- onnan összeszedte a követelt pénzösszeget, aki cserébe elen­gedte a fogva tartott nőt. Cs. Mihályt a Debreceni Tábla­bíróság 6 év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá a kunszentmártoni ipari vállalkozásnak okozott kár megtérítésére is kötelezte. A má­sodrendű vádlott, M. Ferenc 3 év, a harmadrendű vádlott, M. Péter 1 év 10 hónap, az ötödrendű B. Jó­zsef pedig 3 év 4 hónap letölten­dő börtönbüntetést kapott. A ha­todrendű vádlottra, N. Péterre 1 év felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a Debreceni ítélőtábla, míg a negyedrendű T. Pétert 3 év próbára bocsátotta. ■ M. G. A többszörös szépségki­rálynő, a kenderesi Né­meth Nikolett nem ter­vezte, hogy húsz éves ko­ra előtt részt vesz majd hazánk egyik legrango­sabb szépségversenyén, a Szépségkirálynőn. Azon­ban mégis meggondolta magát. Hamarosan a tévé­ben is láthatjuk.- Amikor megtudtam, hogy a TV2 egy hatalmas show-műsor keretében rendezi meg a ver­senyt, akkor eldöntöttem, hogy részese szeretnék én is lenni ennek - kezdte a többszörös szépségkirálynő. - A barátaim és ismerőseim is biztattak, hogy korábbi eredményeim után jó eséllyel indulhatok a címért, és mivel nyáron van, a tanulásban sem zavar, ezért úgy döntöttem, elindulok ezen a rangos verse­nyen. Az első lépésen már túl van Niki. Bekerült a legjobb hu­szonnégy lány közé, akiket majd a TV2 műsorán láthatunk élő­ben július 14-én.-Több mint ké­tezren jelentkeztek a versenyre. Az elődöntő kétnapos volt, júni­us 5-6. Én az első napon voltam, amikor körülbelül negyven lány jutott a középdöntőbe. Csak biki­niben kellett színpadra állni és itt főleg a külső megjelenés alapján lehetett továbbjutni. A középdön­tőben, ami június 7-én volt, már a belső tulajdonságokra, a kom­munikációs készségre, a nyelvtu­dásra is kíváncsi volt a zsűri. A középdöntőben körülbelül hat­van lány versenyzett. Közülük került ki a huszonnégy döntős lány, köztük én is. Gondoltam, hogy be fogok kerülni a döntő­be, hiszen korábbi versenyeim után már van elég tapasztala­tom ezen a téren. így mindent megtettem, hogy a legjobb for­mámat hozhassam. Mindig oda­figyelek az étkezésemre, igyek­szem egészségesen táplálkozni. Sőt, amióta jelentkeztem a ver­senyre, egy táplálkozási szak­ember segítségével állítottunk össze étrendet és a szerint étke­zem. Minden nap tornázok, kon- dizok és futok. A fizikai felké­szülés mellett nagyon fontos, - hogy mentálisan is a legjobb for- J mában legyek-árulta el a szép- £ ség. A zsűri elnöke, Andy Vájna Németh Niki táplálkozási szakember segítségét kérte étrendje összeállí- világhírű producer mellett to- tásához. Emellett minden nap tornázik, fut és kondizik. Mátyus Krisztina A verseny előtt komoly feladatok várnak rá- a döntő előtt felkészítőtá­borban veszünk részt, ahol segítenek nekünk a legjobbat kihozni magunkból. A tábor­ba mind a huszonnégy lány jön, de a döntőbe már nem mindenki kerül be. Ugyanis itt több lánytól elköszön a zsűri, akiket a legkevésbé lát­nak megfelelőnek arra, hogy versenyezzenek a Szépségki­rálynői címért - avatott be minket Németh Niki. vábbi tizenkét ember ítélkezik a lányok felett.- A zsűriben hazánk legelis­mertebb és legsikeresebb szak­emberei foglalnak helyet. Nagy öröm és megtiszteltetés szá­momra, hogy együtt dolgozha­tok Sipos Zitával, Makány Már­tával, Schobert Norbival, Rubint Rékával, Zsidró Tamással és Ka­sza Tibivel. Azt gondolom, hogy egy ilyen stáb mellett minden lány csak nyertese lehet a ver­senynek. Különösen fontosnak tartom megemlíteni, hogy meny­nyire igazságosnak tartom a zsű-. ri döntését, mely szerint egy si­ketnéma lány is bekerült a dön­tőbe. Nekünk, egészséges lá­nyoknak is nagy megpróbálta­tás ezt végig csinálni, de ő ugyanolyan esélyekkel indul, mint bármelyikünk és azt gon­dolom, példát mutat ezzel a zsű­ri és ha szükséges és lehetősé­gem lesz rá, segíteni fogom én is. — A legelismerőbb címért, a Miss World Hungary-ért szeret­nék versenyezni és bízom ben­ne, hogy a három korona közül az egyik az enyém lesz. Igazából tizenöt éves korom óta számos szépségversenyen vettem részt, ahol nagyon szép eredményeket értem el, de a legrangosabb ver­seny ez lesz és bízom benne, hogy sikereimet fogom megkoro­názni a most elért eredménnyel - zárta szavait Németh Niki. Névjegy név: Németh Nikolett MAGASSÁG: 175 Cm SÚLY: 51 kg MÉRETEK: 88 X 60 x 86 cm hobbi: modellkedés, edzés Mint arról többször beszámol­tunk, az egységes területalapú (SAPS), és további 20 jogcímen igényelhető egyéb mezőgazda- sági támogatás benyújtási ha­tárideje május 16-a volt, illetve június 9-ig napi 1 százalékos le­vonással még be lehetett adni új kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A június 9-i adatok alap­ján Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében 9568 termelő igényelt támogatást összesen 404 ezer hektárra vonatkozóan. A be­nyújtott kérelmek hozzávetőle­gesen 70 százaléka érkezett be a tanácsadó hálózatokon keresz­tül. A gazdáknak nagy segítsé­get nyújtottak a megyei kor­mányhivatal falugazdászai, akik 4674 kérelmet továbbítot­tak, valamint 1500 termelő saját ügyfélkapuján történő benyúj­tásban segítettek. A Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal csütörtökön ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy megkezdte a termeléstől elvá­lasztott dohány támogatás, vala­mint a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási tá­mogatás kifizetését. ■ Hanyatt-homlok menekült a tanyáról Szerdán reggel tolvaj ment be Kunhegyes egyik tanyájába. Mint arról Veres Éva, a rendőr­főkapitányság sajtóreferense tá­jékoztatta lapunkat, az ismeret­len tettes előbb megpróbálta az ajtóról a lakatot lefeszíteni, mely nem sikerült. Ekkor a kétszár- nyas ablakot emelte le helyéről, így hatolt be az épületbe, ahon­nan egy vas ajtót vitt magával. Az elkövető különböző fém hul­ladékokat is összegyűjtött, majd zsákmányát biciklijére rakta, és mint aki jól végezte dolgát, elin­dult hazafelé. A bekötő úton azonban éppen hazafelé tartott a tulajdonos, aki látva a hívatlan vendéget, számon kérte honnan van a nála lévő holmi, mire a tol­vaj eldobta azokat és hanyatt- homlok menekült. Végül a rend­őrök előállították a 19 éves fiatal­embert - aki elismerte cselek­ményét -, és eljárást indítottak ellene. ■ Hidat építenek szeretetheti hitélet Ma kezdődik a Váci Egyházmegyei Találkozó A szeretet összeköt - ez a mottó­ja a Váci Egyházmegyei Találko­zónak, melynek pénteken és szombaton ad otthont Szolnok. A rendezvény lógója Jézus szívét ábrázolja, melyet az új szolnoki gyalogúidból formáltak. Nem véletlenül, hiszen éppen egy éve, amikor Szolnok meg­kapta a felkérést a találkozó megrendezésére, Máthé György plébánosnak az akkor még csak tervezett Tiszavirág híd adta az ötletet a logohoz és a mottóhoz.- Ahogy a híd összeköti a fo­lyó két partját, úgy kapcsolja egybe a szeretet az embert a má­sik emberrel és Istennel - fogal­mazott a plébános. Máthé György szerint ma, amikor a vi­lágban nagy a széthúzás, a hi­dak arra figyelmeztetnek, hogy képesnek kell lenni a másik em­ber felé kezet nyújtani, hidat épí­teni. Csak így gazdagodhat az ember és a közösségek élete. Mindezzel pedig az ég, az Isten felé is hidat képeznek — fejtette ki Máthé György. Mivel az idei esztendő a család éve, így a szervezők igyekeznek megjeleníteni ennek a legalap­vetőbb emberi közösségnek a fontosságát. Szolnok és környéke egyházi életének egyik értékét a hitvallói és vértanúi jelentik. Az ő életüket is igyekszenek megis­mertetni. így .ma a fiatalok Jász- karajenőn, Tiszajenőn, Rákóczi- falván járhatnak a vértanúk nyo­mában. A belvárosi Nagytemp­lomban e közben a hit és a csa­lád témakörében hangzanak el előadások. Délután a üszaligeti stadionban Sándor István szalé- zi szerzetes vértanúságát, míg a Vártemplomban a Jézus sebeit is magán viselő Galgóczi Erzsébet életét ismerhetik meg a érdeklő­dők. Itt felavatják XI. Ince pápa domborművét is. A napot torony­zene, lampionos csónakfelvonu­lás és a Eucharitas együttes di­csőítő koncertje zárja. ■ A 2011-es Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díj döntőbe jutott jelöltjei SZAVAZÓLAP □ Bán János □ Mészáros János (magyar irodalom) (építészet és építőművészet) □ Kertész Marcella □ Pogány Attila (színház- és filmművészet) (sajtó) □ Szabó Imrefia Béla □ Erdős Hanna (képzőművészet) (népművészet és közművelődés) □ Dr. Horváth László □ Benedek Sándor (tudomány) (zeneművészet) □ Béres Jenő □ Folláth János (oktatás) (sport) AUGUSZTUS 31-IG LEHET SZAVAZNI A JELÖLTEKRE A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Príma Primissima Díj jelöltjeire augusztus 31-ig lehet voksolni. A szavazólapokat a VOSZ (5000 Szolnok, Óvoda út 2. szám alatt található) megyei irodájába, vagy lapunk szerkesztőségébe (5000-Szolnok, Mészáros L. út 2.) kell eljuttatni. Szavazni kizáró­lag az Új Néplapban megjelent eredeti szavazólapon lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents