Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-24 / 146. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 24., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Programok megyeszerte BOSZORKÁNYOK LÁZADÁSA rákóczifalva. A macimúze- umban június 24-én tartják a Boszorkányok lázadása című programot. Az eseménysor 16 órakor főzéssel, borkóstolóval, vásárral, kézműves-foglalkozásokkal kezdődik. Délután öt órától néptánc, citerazene, nótaéneklés és meglepetésprogramok lesznek. Az otthon sütött almás sütemények versenyét 18 órától tartják, este hétkor a Kaméleon Színház előadása kezdődik. Túróczi Annamária előadása „Boszorkányok pedig léteznek” címmel 20 óra 30-tól lesz hallható, ezután tíztől Sebestyén István: Szegény ember bőrpuskája címmel erdélyi pajzán mesék hangzanak el, majd tűzgyújtás, gyertyaszentelés, szerelemkötés, és tűzugrás lesz. MEGNYITÓ Abádszalók. Alois Weiss osztrák festőművész kiállítása nyílik ma délután öt órakor az Abádi Benedek Művelődési Házban. A festőművész már nyaralt Abádszalókon és tetszett neki a környék. Külföldi kiállításait követően a mostani, magyarországi első kiállításával járul hozzá a térség turisztikai látványosságaihoz. FOLKLÓRMŰSOR KARCAG. Ma és holnap a Kossuth téri parkban családi és gyermekprogramok szórakoztatják az odalátogatókat. A Kálvin úti színpadon koncertek lesznek este hét órától. A múzeumparkban szombaton folklórműsor, zenés, táncos programok várják az érdeklődőket. A szórakoztató események délelőtt kezdődnek. Este* a Kálvin úti színpadon koncerteket hallgathat a közönség, majd utcabál lesz. EGÉSZSÉGNEVELÉSI NAP Szolnok. Holnap 9 órától a Sipos Orbán Szakiskola és Kollégiumban egészségnevelési napot tart a Vakok és Gyengénlá- tók Megyei Egyesülete. Különböző szűrésekre lesz lehetőség, egészségügyi tanácsokkal látják el az érdeklődőket, játékos családi vetélkedőt rendeznek és citerazene is szól. SZ0U0N.hu További programok olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. Halálos buszbaleset Fegyvemeknél tragédia Az ütközés következtében az egyik utas a helyszínen életét vesztette Egyelőre még szakértők vizsgálják annak a balesetnek a körülményeit, amely Fegyvernek külterületén történt tegnap reggel. Az elsődleges adatok szerint egy kirándulócsoportot szállító autóbusz egy álló teherautóba csapódott, egy nő életét vesztette. Munkatársainktól- Egy lajosmizsei munkahelyi csoport utazott a balesetet szenvedett autóbuszon — mondta el az eset részleteit a helyszínen Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - Az elsődleges adatok alapján az autóbusz Fegyvernek és Kenderes között, a négyes főút 135-ös kilométerénél ütközött egy műszaki hiba miatt az út szélén veszteglő tehergépkocsiba. A busz a megy- gyet szállító teherautó pótkocsijának csapódott, majd az út melletti árokban állt meg. Az ütközés során egy ötvenöt éves lajosmizsei asszony a helyszínen életét vesztette, további három utas könnyű sérüléseket szenvedett. Őket kórházba szállították. A baleset bekövetkezésének körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség. Az eset után nem sokkal a helyszínre érkezett lapunk tudósítója is, akinek az utasok elmondták, szerintük a buszvezető időben észlelte az út mentén álló teherautót. Azonban, mikor megkezdte annak előzését egy személygépkocsi is előzni kezdte az autóbuszt, állították a lapunknak nyilatkozó utasok. Emiatt a buszsofőr a manővert nem tudBuszbalesetek számának alakulása Jász-Nagykun-Szolnok megyében A halálos áldozatot is követelő baleset Fegyvernek és Kenderes között, a négyes főút 135-ös kilométerénél történt tegnap reggel Az idei év első felében több buszbaleset történt, mint tavaly az egész esztendőben. ta befejezni és érintőlegesen a teherautó pótkocsijának ütközött. A jármű ezután tovább sodródott, majd az út jobb oldalán lévő árokba csapódott. A rémült utasok elmondták, fel sem fogták igazán mi zajlik körülöttük, olyan gyorsan történt minden. A huszonöt fős csoport egyébként két napos munkahelyi kirándulásra indult La- josmizséről Nyíregyházára. — Sajnos az idei év első felében már több buszbaleset történt, A mentőknek is sok dolguk akadt a baleset helyszínén mint 2010-ben egész évben — mondta el kérdésünkre Pásztor- né Kovács Ágnes főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A baleseti okok vegyes képet mutatnak, általában a KRESZ valamely pontjának megsértése miatt következnek be. Emellett a gyalogosok is kiemelt szerepet játszanak ezeknél a baleseteknél, amikor a busz előtt, vagy mögött lépnek rá az úttestre. A főhadnagy hozzátette, az elmúlt évben a tizenkét esetből mindösszesen egy alkalommal volt a buszsofőr az okozó, az idei évben viszont már négy esetben. Egyébként már korábban is történt emberéletet követelő buszbaleset a megyében. Tiszafüreden 2008. november 3-án reggel egy menetrend- szerinti autóbuszban főként diákok utaztak lakóhelyükről az iskolába, amikor a jármű beleroA héten már történtek hasonló tragédiák 2010 LÓ ~Z1 Pvl 2011 június 22 ig Összbalesetek Ebből Buszvezetők, száma buszbalesetek mint okozók az elmúlt napok mérlegét nézve összesen három súlyos busztragédia történt az országban. Hétfőn hajnalban egy szlovák kamionos okozott Hegyeshalom közelében tömegszerencsétlenséget. A kamion előbb egy másik teherautóval ütközött érintőlegesen, majd átsodródva a másik sávban egy cseh turistákat szállító autóbusszal frontálisan ütközött. A helyszínen ketten meghaltak, huszonkét súlyos és huszonkilenc könnyű sérültje volt a tragédiának. kedden hajnalban, fél 5-kor az M70-esen, Csörnyefölde térségében egy szlovén kamion és egy román autóbusz ütközött: a balesetben öten meghaltak, 23 embert pedig a mentők szállítottak a nagykanizsai kórházba. hant egy út mellett álló, vasanyagokat szállító teherautóba. Az eset során egy diák a helyszínen meghalt, tizenhárom másik utas súlyosan, míg tizenhatan köny- nyebben sérültek meg. Alig egy évvel ezelőtt, Kunszentmárton és Szentes között is történt egy tömegszerencsétlenség. Még 2010. júniusának elején egy Szentes környéki üzemből mezőtúri munkásokat szállító mikrobusz frontálisan ütközött egy, az árvízi védekezésről hazafelé tartó, rendőrökkel teli autóbusz- szal. A kisbuszban utazó nyolc emberből csupán egy élte túl a tragédiát. * GYORSSZAVAZAS E On szerint mi a közlekedési balesetek legfőbb oka? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: SZ0U0N.hu ^ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Brüsszelben vesz részt szakmai továbbképzésen dr. Ürmössy Ildikó Dr. Ürmössy Ildikó, az Európai Bizottság Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség szakértői képzésén vesz részt Brüsszelben. Az ügynökség felkérte a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésére kiírt pályázatok értékelésére, ni Kornéliusz dijat kapott dr. Versitz Éva Dr. Versitz Éva a szolnoki polgármesteri hivatal Egészség- és Családügyi Osztály vezetője kapta a Kornéliusz Ház Missziós Egyesület díját 2011 -ben a drogmegelőzési programban való kiemelkedő munkájának elismeréseként, ecs H R E K Szabó Mihályné lett a Tiszazug pedagógusa Idén Tiszafóldváron rendezték meg a kistérségi pedagógusnapot. Itt a Tiszazug pedagógusa címet a kunszentmártoni Városi Általános Iskola igazgatója, Szabó Mihályné kapta, ng A takarékosság miatt költözött a szolgálat Új helyre költözött a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormány- hivatal Igazságügyi Szolgálata. Június elseje óta már - Szolnokon - az Ady Endre úton, az ÁNTSZ épületének egyik részében fogadja a szolgálat a hozzá segítségért forduló, bűncselekmény áldozatává vált személyeket, illetve itt juthatnak ingyenes jogi segítséghez azok, akik arra rászorulnak.- Dr. Lengyel Györgyi, a megyei kormányhivatal vezetője egy tegnap tartott sajtótájékoztatón elmondta a költözéssel kapcsolatban: a takarékosság jegyében történt mindez, hiszen május 31-ig egy bérleményben volt elhelyezve a szolgálat, ami évi 11 millió forint többlet költséget jelentett az állami büdzsé számára. Az új irodákért — lévén az ingatlan állami, illetve önkormányzati tulajdonban van - már nem kell a hivatalnak bérleti díjat fizetnie. Berkó Attila, a szolgálat igazgatója hozzátette: a kormány új feladatokkal szándékszik a jövőben bővíteni az igazságügyi szolgálatok körét. Egyrészt, valószínűleg a szolgálatokhoz kerülnek át a büntetőügyekben közreműködő kirendelt védők, másrészt kiemelt ügyfelekként jelennek meg a gyermekkorú áldozatok, illetve a szexuális bűncselekményeket elszenvedők és a családon belüli erőszak áldozatai is. ■ L. M. L. Rendszeresen versenyez. A kunszentmártoni Czuczi Antal Csenge lovával a megye és a régió legismertebb lovasíjásza. Az év elején a Párizsban rendezett Mezőgazdasági Világkiállításon is ott volt a nagy sikerű bemutatót tartott magyar csapattal. Rendszeresen indul hazai versenyeken is.