Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-18 / 141. szám

2011. JÚNIUS 18., SZOMBAT 7 GAZDASÁG Ismét nyakunkon a viharszezon biztosítók Több mint 20 ezer kár, többségük 80-100 ezer forint körüli Az idén már 1,7 milliárd forintnyi viharkár kelet­kezett Magyarországon. Egyelőre nincs olyan ka­tasztrófahelyzet, mint egy éve, a kárfelmérések és a kifizetések is folyamato­sak. A legtöbb bejelentés a villámcsapások miatt tönkrement elektromos berendezések miatt ér­kezik. Herman Bernadett Elkezdődött az idén is a vihar­szezon, a biztosítókhoz is folya­matosan érkeznek a kárbejelen­tések. A Magyar Biztosítók Szö­vetségének (Mabisz) adatai sze­rint június első felében 20 500 esetet jelentettek be a lakossági ügyfelek, és a károk becsült ér­téke meghaladja az 1,7 milliárd forintot. „A június eleji viharok súlyos károkat okoztak szerte az országban, bár a tapasztalatok szerint a május-júliusi viharsze­zonban ez korántsem szokatlan” - összegezte az elmúlt két hét kártapasztalatait Gorda Zsolt, a Magyar Biztosítók Szövetsége Lakásbizottságának elnöke. A számok egyelőre eltörpül­nek a tavalyi, rekordnak számí­tó kármennyiséghez képest, ak­kor a teljes nyári időszakban 25 milliárd forintnyi kártérítést fi­zettek ki a biztosítók, a bejelen­tések száma pedig meghaladta a i fii £5 .lít)ytHJ‘JlU 19J JJ' 260 ezret. A károk is más típu­súak. „Az erős zivatarok miatt a villámcsapás, illetve a villámcsa­pás másodlagos hatása miatt be­következett károk száma meg­nőtt, az esetek 40 százaléka ilyen típusú kár” - mondja Ka­szab Attila, a K&H Biztosító ve: zérigazgató-helyettese. A Signal Biztosítónál is úgy látják, a be­csapódó villámok okozta feszült­ségingadozás különösen sok kárt okoz a háztartások elektro­mos berendezéseiben. A Mabisz összesítése szerint is a villám- csapások miatti bejelentések ve­zetnek, a viharok okozta károk további 33 százalékot tesznek ki, az esetek 10 százaléka írható a Európai szinten vagyunk A hazai lakásbiztosítási piacot 2010-ben 14 biztosító alkotta, 2011-ben két újabb szereplő lépett be a piacra. A TÁRSASÁGOKNÁL a 4,3 mil­lió ingatlanból több mint 3,1 millióra kötöttek biztosítást, így a hazai lakásbiztosítások meghaladják a 72 százalé­kot „Ez az arány Európában sem rossz, bár van olyan or­szág, ahol a lakások-ingatla- nok közel 100 százalékára kötöttek biztosítást” - emlé­keztetett Gorda Zsolt. jégverések számlájára, míg a fel­hőszakadás és egyéb károk mi­att 17 százaléknyi bejelentés tör­tént. Az is eltérés tavalyhoz képest, hogy 2010-ben pontszerűen, egy-egy városban vagy térség­ben okozott súlyos károkat az ítéletidő, az idén viszont eddig földrajzi szempontból egyenlete­sebben oszlottak meg a károk. A legtöbb bejelentés Békés, Bor­sod, Pest és Heves megyéből ér­kezett, az érintett városokat ille­tően pedig Budapest, Gyöngyös és Miskolc városát, illetve kör­nyékét érte a legtöbb kár. A vi­szonylag egyenletes földrajzi el­oszlás abból a szempontból sze­rencsés, hogy a cégeknek az idén nem kellett a kárfelmérő­ket egyik térségből a másikba át­vezényelni, a helyi csoportok is el tudták látni a feladatokat, így gyorsabban haladnak az ügyek. Tavaly az árvizek idején is nehe­zítette sok esetben a felmérést, hogy a szakemberek nem tud­ták megközelíteni a települé­seket. Az idén bekövetkezett esetek nagyobbik részénél a kártérítést már kifizették a biztosítók az ügyfeleknek, napról napra fogy „a még folyamatban lévő ügyek” száma - közölte a Mabisz. Ma­guk a biztosítók is megerősítet­ték ezt, többségük néhány na­pon belül lezárja az egyes ügye­ket. A Generali például a káro­sultak több mint felének fizetett már eddig, a Genertelnél az ügyek 60 százalékát lezárták már, a KÖBE-nél a károk harma­dánál tartanak. Vannak olyan cégek, ahol a kárrendezési ha­táridőt is igyekeznek maximál­ni, az Unionnál például 5 napon belül igyekeznek rendezni a ká­rokat. Az idén szerencsére eddig még kevés komoly kár keletke­zett. „Mindössze egy-két na­gyobb, az egész ingatlant lakha­tatlanná tévő káreseményről kaptunk bejelentést, ezek sze­rencsére az elenyésző kisebbsé­get jelentik. A károk többsége ki­sebb, 85-100 ezer forint össze­gű” - mondja Gorda Zsolt, a Mabisz lakásbizottsági elnöke. Horvát bírósághoz fordult a Mól A MÓL KÉRELMEZTE a horvát pénzügyi felügyelet májusi, a Mólnak piaci manipuláci­ót tulajdonító döntésének bírósági felülvizsgálatát és megsemmisítését. A Mól új­ból hangsúlyozta, az INA részvényeire tett felvásárlá­si ajánlata során és utána is tisztességes és áttekint­hető módon járt el, betartva a tőkepiaci szabályokat. Bővítik az MO-ás déli szektorát - korlátozás folytatódik a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő MO- ás déli szektorának bővíté­se, ezért vasárnaptól ideig­lenes nyomvonalon tudnak felhajtani az M7-esre az M5-ÖS felől érkező autósok. Ezen legfeljebb 40 km/h se­bességgel lehet haladni. Nőttek a bruttó átlagkeresetek AZ ELSŐ NÉGY HÓNAPBAN a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, a családi ked­vezmény figyelembevétele nélkül számított nettó át­lagkeresetek 4,5 százalék­kal haladták meg az egy év­vel korábbit - közölte a KSH. Áprilisban 5,9 száza­lékkal voltak magasabbak a havi bruttó átlagkeresetek, mint egy éve, s elérték a 214731 forintot. HIRDETÉS Európa önvédelemből is megmenti a görögöket ítiü EEEÖ32231 Rám sózták az orvosi lámpát árubemutató Nyugdíjas hölgyolvasónk közel 500 ezerért orvosi lámpát vá­sárolt egy bemutatón. Ő úgy értette, az ár 50 ezer. Ezért utólag el akar állni az adásvételtől, de a cég ebbe nem egyezik bele. Sajnos a termék árát ki kell fizetni. Az adásvételi szerző­dést, miszerint a lámpát a hölgy megvette, és a bankon keresztül részletekben fizet, a hölgy aláírta. Az elállás­hoz súlyosabb feltételeknek kellene fennállniuk. Ha pél­dául a vásárló gyámság alatt van, nem beszámítható, és ez bizonyítható orvosilag. De erről szó sincsen. Embe­rileg persze érthető a nyug­díjas hölgy elkeseredése. Az ilyen cégeknek, mint ami­lyennel ő ezúttal kapcsolat­ba került, épp az idősek a célcsoportjuk. Őket köny- nyebb szép szavakkal elká­bítani. A hajlottabb korú ember gyakran már akkor is belemegy az üzletbe, ha annyit mondanak neki, az számára előnyös. Tanácsunk: senki semmit ne vásároljon árubemutató rendezvényen. Ugyanezek a termékek tizedannyi össze­gért az üzletekben is kapha­tók. «Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Papandreu görög miniszterelnök az eddigi védelmi minisztert, Evangélosz Venizeloszt nevezte ki pénzügyminiszterré új kormá­nyában. Feladata az államcsőd el­kerülése érdekében bevezetendő szociális, költségvetési megszorí­tások végrehajtása lesz. A görög kormányfő nemzeti egységkor­mányt szeretett volna tető alá hoz­ni, de ezt a jobboldali ellenzék el­utasította, és előrehozott választá­sok kiírását követeli. Berlinben pedig Angela Mer­kel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök megálla­podtak: a görög adósságválság rendezése során a privát szek­tor részvétele csakis önkéntes jellegű lehet. Görögországot meg fogják menteni az eurózóna sta­bilitása, a befektetői bizalom helyreállítása végett is, közölték. Görögország pénzügyi megse­gítése érdekében Brüsszelben Venizelosz, az új görög pénzügyér losé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke közölte: „Felszólítom az összes politi­kai erőt, minden energiáját szen­telje, annak, hogy biztosított le­gyen a széles körű politikai tá­mogatás a gazdasági reform­hoz”. Barroso elmondta: az euró­övezeti országok pénzügymi­nisztereinek vasárnapi luxem­bourgi tanácskozásától azt várja, hogy ott megoldják a még fenn­álló nézeteltéréseket, és felelős­ségteljes megállapodásra jutnak Görögország pénzügyi megsegí­tése ügyében, annak szellemé­ben, ahogyan azt az előző nap felvázolta 0111 Rehn pénzügyi EU-biztos. Görögországnak és az Euró­pai Uniónak is teljesítenie kell a maga részét annak érdeké­ben, hogy megőrizzék a pénz­ügyi stabilitást, hogy elindul­hasson a gazdasági fellendülés Európában is - tette hozzá a bi­zottság elnöke. „Ha Görögország megsegíté­séről beszélünk, akkor az azt je­lenti, hogy Görögország igényt tart erre a segítségre, valamint hogy képes a tőle elvárt teljesí­tésre. Lényegbevágó, hogy a Gö­rögországból érkező jelzések ez­zel kapcsolatban világosak le­gyenek. És ha Görögország meg­teszi a magáét, akkor, azt hi­szem, az Európai Uniónak is meg kell tennie a magáét, hiszen ez közös érdekünk” - mondta a t belpolitikai és kormányzati vál- | sággá duzzadt görög pénzügyi 1 válsággal kapcsolatban losé Manuel Barroso. ■ 7TEKTE7 VÉGRE egy hatékony megoldás F* az erekció problémákra! 0 Permetezze be; © És kap egy AZONNALI EREKCIÓT! KÉSEDELEM NÉLKÜL * Órákon át fog hatni Ha ön biztos j - és mindenekelőtt - & hatékony megoldást keres, egy erős, feszes érékeiét, a Pshsht! ideális Önnek. Világszerte emberek ezrei tesztelték sikeresen. Most, Európában nélkülözhetetlennek tekinthető. Nincs késlekedés az erekciójában. Csak permetezzen egy kicsit a Pshthtl-bői a péniszére és az azonnal erőssé válik, még akkor is ha évek óta nem volt erekciójal Klinikai tesztek bizonyítják. Ahhoz, hogy még többet megtudjon erről az izgalmas új termékről, kérjük olvassa tovább... Nincs Késedelem! Ma a piacon jelenleg megtalálható szexuális fokozok nem hatékonyak, sőt veszélyesek az egészségre... És, ha nem működik, még akkor Ls meg kell várnia a 20-30 perces hatóidőt, hogy kapjon egy jó, stabil merevedést... Nézzünk szembe a tényekkel: a férfi csak annyit szereme, hogy erekciója akkor legyen AMIKOR CSAK AKARIA. KÉSEDELEM ____* és, hogy azonnal újra kész legyen a sz erelemre és az EIAKULÁCIÓRA! Ma ezek az eredmények kézzel foghatóak. Igen, akkor kap egy szilárd, stabil crckciót, késedelem nélkül, amikor csak szüksége van rá és akkor kezd neki az új szerclmeskcdésnek amikor csak akar! Ez hogyan lehetséges? Ez. egy csodálatos brit felfedezésnek köszönhető a Pshshtl-nek! A legerősebb szexuális vágyat növelő vegyulet a világon, SPRAY formájában! Engedje meg, hogy újra hangsúlyozzam, hogy a legnagyobb innováció a szexuális serkentők területén az, hogy a termék spray formájában van. Ha a terméket közvetlenül a hímvesszőre permetezi a stimuláló szerek közvetlenül a cavemosum szövetekkel (corpus cavernosa) kerülnek kapcsolatba, melyek a péniszén találhatóak - ezek az üreges szövetek okozzák az erekciót - anélkül, hogy szájüregen át kellene a szert bevennie. Ezen, a merevedés azonnal elő fog állni. Pontosan ez az, ami történni fog... A szeretkezést tervezi, de tudja, hogy nem lesz kívánt erekciójal... Megvan önben minden szándék, hogy szeretkezzen, de tudja, hogy nem lesz képes az erekcióra amire vágyik... Nincs ideje a "klasszikus" szexuális serkentőkre, mivel a 20-30 percet amíg hatni kezd a szer nincs ideje kivárni? Akkor egyszerűen használja a Pshsht!- t! Fújja közvetlenül a péniszére... Nem kell várnia 5, 10, vagy 20 percet. A pénisze felduzzad természetes úton és egy erős, határozott erekciót biztosít - egy erekciót, amit soha nem ismert... Ettől a pillanattól kezdve képes lesz arra, hogy addig szeretkezzen ameddig csak akar. Miért? Mert amellett, hogy a Pshsht! szexuálisan stimuláló szer, olyan összetevőket tartalmaz, ami lelassítja az ejakulációt! Igen, helyesen olvasta: A Pshsht!- el tovább tart a szeretkezés! A felhasználók spontán tapasztalatai „73 éves vagyok és napi 3-szor szeretkezem!“ .Az Önök spray-je egy különleges termék... nem csak Hogy nagyon diszkrét, de egy nagy, szép crckciót biztosít számomra amikúf álk.dmgm! 73 éves vagyok, és elmondhatom, hogy napi 3-szor szeretkezem! A feleségem mindig azt mondja, hogy jobb vagyok, mint fiául koromban!“ <yA péfiiszem Mzyobbi biztos vagyok benne!' 1“ problémáim voltak az erekciómmai. Sok termeket kipróbáltam már. de a Pshsht!-cl értem cl a legjobb eredményeket-és a bői szeretkezés előtt a hímvesszőiére és feledkezzen meg minden másról! Lej ' ÁÉÉHHÍ"­látom, hogy 242Á i...Ami jó pár ei dnjgyuhbi ü . /-1használjuk' életemben problémás volt elemiem az állapotát és az ejakulációt. Ma már blémák feledésbe merültek! együtt használjuk a Psh*ht!-C ' L Most már órákon át _ résre. Erősen ajánljuk a mindenkinek! A nők számára is tökéletes! Gyönyörködjön abban, I partnere egyre "izgatott Fújjon a partnere nemi szervére a Pshsht!- bő! hogy ösztönözze benne a finom érzést és tegye sokkal izgatottabbá. Nem csak olyan vággyal lesz tele, mint ön, de leküzdi a fenntartásait is, amelyek megakadályozták őt. Garancia Leginkább formális módon garantáljuk Önnek, hogy ha bármely okból nem lesz 100%-ig elégedett a Pshsht! eredményeivel, akkor küldje vissza a terméket és mi visszafizetjük az árát - kérdések nélkül. Őszinte üdvözlettel, írásos garanciával. ______________-fo*, Egy 10 napos ingyenes próbára felhatalmazó kupon Kérjük küldje vissza az alábbi címre: Ni Pf. 39,2421 Klttsee - Ausztria -Tel, 199 98538 - 180 88238 www.pshsht.net - infohu@pshsht.net IGEN, szeretnem minden további kötelezettség és kockázat nélkül kipróbálni az új Pahaht! afrodiziákum terméket mert önok garantálják, hogy: Nem vállalok semmiféle kockázatot a pénzvisszafizetési garanciának köszönhetően • Azonnal erekdóm lesz • Látványos eredmények • Képes leszek az ejakulációmat szabályozni • Képes leszek a partnerem klitoriszát érzékenyebbé tenni és az orgazmusát 100-szor intenzívebbé tenni • Ellenjavallatok nincsenek, mert nem tartalmaz az egészségemre káros összetevőt. Kérem küldjenek el nekem (diákiét aomagoldiban): □ 3 darab Pahaht! Sprayt (a a leggazdosdgosobb rendelési forma), mert ha 3-at .rendel promóciós áron, mindössze 23.110 Ft-ért az Öné lehet a termék (ön 13.595 Ft-ot takarít meg), kód: U1332/C03 J 2 darab Pahaht! Spray mindössze 17.670 Ft-ért (ön 6.800 Ft-ot takarít meg), kód: U1332/C02 J 1 darab Pahaht! Spray (egy próbát megér) mindössze 12035 Ft-ért kód: IÍ1332/CÓ1 □ Ahhoz, hogy rendelésem különleges elbánást és gyorsítón eljárást kapjon hozzáteszek még 500 Ft-ot, kód: K11 A terméket a 6IÍ futárszolgálat kézbesíti maximálisan diszkréten. Hozzájárulás a posúköttséghez 1.700 fi ÖSSZESEN: SMS rendeles 70/6000612 Aj SMS ívndoWU * feltüntetett teWtonuimM kuki/e d kővetkező •• r ■ paMe UlJ1JCO). 1.Kovát* Zoltán Rozid utca J1, IOJ2 Buddpett kovdo z treenwil hu: ragja tuuni, nogy milyen eras anooiziaKumot ia

Next

/
Thumbnails
Contents