Új Néplap, 2011. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-01 / 127. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. JÚNIUS 1., SZERDA SPORT 15 Katrinecz Rita két érmet is gyűjtött a győri maraton ob-n Előtérben a tehetségképzés kosárlabda Jól játszottak a kupadöntőben a sportiskolások Az elmúlt évekhez hasonlóan, ezúttal is Győrött rendezték meg a kajak-kenu maraton országos bajnokságot. A versenyzők között nem csupán az ob- helyezésekért folyt a harc, a viadal egyben válogató is volt a franciaországi St. Johan de Losne-ban július 22-24. között sorra kerülő Európa-bajnokság- ra. A viadal első két napján a felnőttek, míg harmadik napon az utánpótláskorúak mérték össze tudásukat. A Szolnoki Sportiskola fiataljai is jó eredményeket értek el a közel 1600 fős mezőnyben. Közülük egyéniben Katrinecz Rita második, Lipták Edit negyedik Imre Gábor ötödik, míg Spanyiel Rita hatodik helyen végzett korosztályában. Párosban a Katrinecz Rita-Gál Fruzsina harmadik, míg a Bíró Péter-Pogány Benedek duó hatodik helyen ért célba. ■ V. Cs. Jól szerepeltek megyénk indulói a csúcsfutáson Mátrafüred és Kékestető között immár tizennegyedszer rendezték meg a hagyományos Kékes Csúcsfutást. A mátrafüredi autóbusz-állomáson lévő rajtnál összesen 1250, köztük 57 megyénkbe- li futó gyülekezett, hogy a 11,6 kilométeres távot és a 671 méteres szintkülönbséget leküzdve felkapaszkodjon az ország legmagasabb pontjára. A férfiaknál a budapesti Pelsőczy Attila 48 perc 35 másodperces, míg a nőknél a balassagyarmati Fábri Andrea 1 óra 3 perc 23 másodperces idővel győzött. Szűkebb hazánk képviseletében a Szolnoki Honvéd SE színeiben induló Bódis Tamás 16., Nagy Róbert (Jászberény) 21., ifj. Sári Boldizsár (Kunszent- márton) 43., Kocza István (Jászberény) 62., Kui Péter (Jászfény- szaru) 69., Német Péter (Jászapáti) 83., míg Jászberény korábbi polgármestere, dr. Gedei József a 98. helyen ért célba. A hölgyeknél 11. helyével a Szolnoki MÁV egykori kosárlabdázója, dr. Telepovsz- ki Ágnes volt a legjobb megyebeli célba érkező, az első százba rajta kívül Szabó Katalin (Jászberény, 32.) és Kis Mónika (Szolnok, 51.) fért még be. ■ Állnak, balról: Thomas Kelley, aki gratulált a csapat játékához, Tasnádi Zoltán edző, Borbély Richárd, Kovács Benedek, Arnóth Zoltán, Pataki Patrik, Szabó Gábor, Hajdú Gábor, Szabó Bálint, Tóth Viktor edző. Ülnek: Herczeg Imre, Molnár Milán, Nagy Dömötör, Károly Áron, Frank Áron, Sípos Tamás A gyermek, az U12-es korosztály legjobb csapatai, köztük a Szolnoki Kobrák is érdekeltek voltak a soproni fináléban, ahol a hetedik helyet szerezték meg. Az utóbbi döntőről, és nem mellesleg a szolnoki fiú utánpótlásról is szót ejtettünk TaSnádi Zoltánnal, a sportiskola szakágvezetőjével. Varga Csaba — Csapatunk már a tavalyi, szolnoki rendezésű Kenguru-kupadöntőn is jól szerepelt - kezdte Tasnádi Zoltán. - Most az eggyel idősebb korosztályban sem okoztak csalódást. Tegyük hozzá, hogy ’99-ben született srácokról van szó, a mi tizenhár- • más keretünkben azonban öt fiú egy évvel később, 2000-ben született. Csapatunk már a csoportmeccseken is jól szerepelt, hiszen az egyik legerősebb budapesti csoportból harcolta ki a fináléba jutást. Sopronban négy hármas csoportban zajlottak a küzdelmek. Igaz, a Baja együttesétől hat ponttal kikaptunk, de a Paksot 28 ponttal legyőztük, és ezzel a legjobb nyolc közé jutottunk. Jól játszottunk a Körmend elleni negyeddöntőben, ám a végére elfáradtunk, a Rába-parti- ak pedig hét ponttal legyőztek bennünket. Az 5-8. helyért folytattuk, épp a házigazdák csapatával szemben, sajnos nyolc egységgel jobbnak bizonyultak nálunk. A hetedik helyért folyó meccsen három ponttal vertük a Nyíregyházát, így győzelemmel zártuk a tornát. Csapatunk legjobbjának Frank Áron bizonyult. Nagy Dömötört pedig beválasztották a torna válogatottjába. Az eredmény is bizonyítja, hogy elődöm, Falusi Tünde - aki nemrégiben szült, egészséges kislánynak adott életet — kiváló munkát végzett az elmúlt három esztendőben. Nem beszélve a szülőkről, akik szintén nagyon sokat tettek a sikerért. Nyilván a hetedik helynél értek már el jobb helyezéseket is a sportiskola növendékei. Örök kérdés: nevelik a játékosokat, vagy inkább hajszolják az eredményeket? Az előbbinek évek múltán arathatják a gyümölcseit, míg az eredményekre csettin- tenek a klubvezetők és a szülők.- Egyértelmű, hogy a játékosképzést kell az első helyen kezelni - folytatta Tasnádi Zoltán. — Közel két évvel ezelőtt új képzési rendszert, szakmai koncepciót vezettünk be, melynek már vannak pozitív jelei. Nyilván, ha képzettebb játékosok alkotják a csapatot, akkor jobb eredményeket lehet produkálni. Mintegy 160 gyerek kosárlabdázik nálunk, az U16 évesekig bezárólag öt korosztályban versenyeztetjük őket. Közülük négy együttes a bajnoki felsőház küzdelmeiben érdekelt ebben az évadban. Nincs még vége, hiszen a jövő héten a kenguru korosztály legjobbjai is bemutathatják tudásukat. Szolnokon rendezzük meg az országos döntőt, melyen fel lehet majd mérni, hogy hol is tart a helyi utánpótlás, és itt nem elsősorban az eredményekre gondolok. A jövővel kapcsolatban is a képzés fontosságát emelte ki a szakember.- Elképzeléseink között egy emelt színtű kosárlabdaműhely kialakítása szerepel, a tehetségképzést szeretnénk majd az egész régióra is kiterjeszteni. Tíz edző foglalkozik a fiatalokkal MINT AZT TASNÁDI ZOLTÁN ÍS kiemelte, mintegy 160 gyermek kosárlabdázik a szolnoki sportiskolánál. Az előkészítő csoporttal Franczenné Kiss Katalin, Maroska Mariann, Terjéki Zoltán és Tóth János, a kengurukkal Szolnoki Zoltán, a gyermek korosztállyal Tasnádi Zoltán, a serdülőkkel Lőcsei Eszter és Honti Viktor, míg a kadett korcsoporttal Józsa Miklós és Tóth Viktor dolgozik. WKZBMEMM Tokaji Sándor négy érmet szerzett Budapesten rendezték meg a Mesterek Tornája karateversenyt, amelyet a négy nagy stílusirányzat (shotokan, gojo, wado és shito-ryu) fekete öves mestereinek hirdettek meg. Megyénket a Tokaji Dojo vezetőedzője, sensei Tokaji Sándor háromdanos mester képviselte. Sikeresen, ugyanis csapat és egyéni katában egyaránt arany-, egyéni kumité- ben ezüst-, míg csapat kumi- tében bronzérmet szerzett. Két év múlva lehet új debreceni stadion két Év múlva elkészülhet Debrecenben az új Nagyerdei Stadion, miután kedden létrejött az államilag finanszírozott rekonstrukció megvalósításának céljából megalakított projektcég. Kosa Lajos polgármester szerint a tervek már készen vannak, így a munkákat rövid időn belül elkezdhetik. Az új stadion nagyjából 20 ezer néző befogadására lesz képes, és 12 milliárd forintba kerül. Van der Saar után Scholes is befejezi kedden bejelentette visszavonulását Paul Scholes, a Manchester United 66-szoros angol válogatott labdarúgója. A 36 éves középpályás a Barcelonával szemben elvesztett BL-döntőben lépett utoljára pályára. Scholes már a második manchesteri, aki szögre akasztja cipőjét, hiszen'a kapus van der Saar már korábban jelezte, hogy a finálé után lezárja karrierjét. Pars Krisztián második lett Ostravában pars Krisztián ezüstérmet nyert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kalapácsvető sorozatának ostravai állomásán. A csehországi viadalon 79,29 métert elérő magyar versenyzőt csak az orosz Álekszej Zagornyij (80,02 m) dobta túl. Pars még május elején, Kavaszakiban olimpiai kvótát szerzett. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZOUONJw hírportálon olvashatnak. Kifosztott kispályások a városi bajnokságban A felnőttek közt remekel a rékasi lány tollaslabda Kispál Klaudia Kata Szegeden is megőrizte veretlenségét Rövid időn belül másodszor kerültek kellemetlen helyzetbe a Szolnok városi kispályás labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok, mi több, a rendezvény vétlen szervezői is. Amire az új létesítmény átadása óta nem volt példa, tavasszal már kétszer is megtörtént: ismeretlenek több csapat öltözőjét fosztották ki, míg a játékosok a mérkőzéseket játszották. Áprilisban az első osztály csapatai közül a ZT Trans és a Hupikék Törpikék tagjai keresték hiába pénzüket, telefonjaikat a meccs után, hétfőn pedig a másodosztályú Toporgó Büfé játékosai szembesültek azzal a ténnyel a találkozót követően, hogy elvitték forintjaikat.- Azonnal rendőrségi feljelentést tettem az esetet követően - tudtuk meg a ZT Trans egyik játékosától. - Kijöttek, meghallgattak, felvették a jegyzőkönyvet, ám azóta sem került elő semmi. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a bajnokság főszervezőjét, a Szolnoki Sportcentrum ügyvezetőjét: mit tudnak tenni annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő hasonló eset?-Tervezzük, hogy minden csapat saját kulcsot kap, hátha így illetéktelenek nem jutnak az öltözőbe, de ezentúl is arra kérünk mindenkit, hogy jobban vigyázzon értékeire - felelte érdeklődésünkre Rózsa József. ■ G. J. Szegeden rendezték meg a dr. Sass György tollaslabda-emlékversenyt, melyen tizenöt sportegyesület felnőtt játékosai vettek részt. A Tombor Attila dirigálta zagyvarékasi fiatalok már többször is letették névjegyüket a viadalon, s ezúttal is hírnevükhöz méltón szerepeltek.- A verseny egyben országos ranglista-pontgyűjtő is volt - tudtuk meg a szakvezetőtől. - E gyesben legjobbunk, a 16 éves Kispál Klaudia Kata veretlenségét megőrizve az első helyen végzett. Sőt, ezúttal vegyes párosban, Horváth Kristóffal az oldalán sem talált legyőzőre. Az elmúlt években a női páros is zagyvarékasi számnak számított Szegeden, ám Tóth Adrienn elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a viadalon, így Kispál Klaudia Kata egyedül nem tudta megvédeni tavalyi elsőségüket. A rékasiak válogatott fiataljának sok ideje nem maradt a regenerálódásra a csongrádi verseny után, hiszen kölcsönjáté- kosként az OSC színeiben pályára szólították a Pécsett megrendezett országos U19-es csapatbajnokságon is. Nos, a Varga Katalin Gimnázium diákja annak ellenére, hogy még csak U17-es korosztályú, nem okozott csalódást az idősebbek között sem, vezérletével csapata bronzérmet szerzett. ■ Gelei J. Tombor Attila elégedett lehet tanítványával, Kispál Klaudia Katával