Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-07 / 106. szám
fenyobútorok MATARESSO matracok 5 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 7., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS s o 5 n E N < u z 2 0 ü-iu ló O z z < * z 3 _i Z di ;aj '57 L_ <U 4-J <ü gi i, i tH fM i in l/) D 'ÍU £ Biobrikettüzem jön létre 220 milliós beruházással Jászladányban heteken belül megkezdik zöldmezős beruházásként egy biobrikettüzem létrehozását. A fejlesztésről tájékoztató Dankó István polgármestertől, illetve Gaál Tibortól, a beruházást végző kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a mezőgazda- sági termelésből, takarmánytermesztésből maradó mellékterméket - országos szinten mintegy 15 millió tonnáról van szó — jelentős energiatartalékként is felhasználhatnánk, amelyben a cég komoly lehetőségeket lát. Elképzeléseik megvalósításához Jászladányt választották helyszínül, illetve 110 millió forintos pályázati támogatásban részesültek. A beruházás tervezett összértéke 220 millió forint lesz. Az üzemben négy fő foglalkoztatását tervezi a cég. Óránként mintegy ezer kilogramm, éves szinten pedig mintegy négyezer tonna széna, szalma és papír feldolgozására alkalmas berendezéseket állítanak munkába. Minden adalékanyag nélkül 100 százalékban természetes anyagból készítenek lakossági felhasználásra alkalmas brikettet. A vállalkozás árbevétele pedig elérheti a 120 millió forintot. «B. Cs. Több mint háromszáz rajz érkezett A XV. Jászsági Gazdanapok Kiállítás és Vásár programsorozatának keretében 2011 az erdők nemzetközi éve elnevezéssel rajzpályázatot hirdettek. A pályázatra 320 darab rajz érkezett Jászapátiról és Jászszentandrásról. Három korosztályban értékelték az alkotásokat A 6-9 éves korosztályban első lett Gyurcsik-Géczi Mercédesz, a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, a 10-13 éves kategóriában első helyezést ért el Nagy Noémi, a jászszentandrási Napsugár Waldorf Iskola diákja, 14-18 éves korosztályban pedig Nagy Nóra, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnázium tanulójának alkotását értékelték legjobbnak. Esz- szépályázatot első alkalommal hirdettek, Az erdő társadalmi és kulturális haszna elnevezéssel. A 19 pályamű közül Kimák Petra gimnazista lett az első. ■ Illés Anita A német Erwin Eisenblatter és felesége évek óta a jászszentandrási kemping vendége. Szívesen szerveznek kirándulásokat a térségben. Évek óta visszatérnek turizmus Megkóstolták a jászsági pálinkát, de maradnak a sörnél set alszunk, kihasználjuk a lehetőséget és inkább fürdünk, kerékpározunk. Naponta háromszor, négyszer megyünk a vízbe. Szívesen szervezünk kirándulásokat a környékre, voltunk már a Mátrában, a Tiszaiénál. Nagyon szeretnénk eljutni Budapestre, és megnézni a főbb nevezetességeket. Az elmúlt évek alatt a helyiekkel is megismerkedtünk, és tárt karokkal fogadnak, amikor megérkezünk. A lovas napokat, rendezvényeket nem hagynánk ki soha, Németországban nincs ilyen. A pálinkát kóstoltuk, de maradunk inkább a sörnél - mondja mosolyogva Erwin. A napokban ellátogattunk a jászapáti kempingbe beköltözött vendégekhez is. Günter Schüller és felesége szintén Németországból érkezett. A házaspár hegyes vidéken él, ezért különösen vonzó számukra a síkság. Hat éve ■ Naponta többször megyünk a gyógyvízbe fürödni, szeretünk kerékpározni a határban. Szívesen ismerkedünk, beszélgetünk. Ősszel is felkeresik a térséget a külföldi vendégek A jászsági kempingekbe tavasszal megérkeztek az „első fecskék”, azok a külföldi vendégek, akik már évről évre visszatérnek a térségbe. A német, holland, lengyel nyugdíjasok feltöltődni, gyógyulni jönnek a Jászságba, ahol néhány hónapig sajátos életformát alakítanak ki. Illés Anita Jászszentandrás nyugodt, csendes, rendezett település, a helyiek vendégszeretete pedig mesz- sze földön híres. Aki a községbe ellátogat biztosan nem „ússza meg” bor- és pálinkakóstolás nélkül. A külföldi vendégek már áprilisban megérkeztek a helyi kempingbe, többségük csak őszszel utazik haza. — 2004 óta járunk Jászszent- andrásra pihenni — mondja a német Erwin Eisenblatter, aki feleségével érkezett. — Egyik barátunk hozott el bennünket ide, nagyon megtetszett a barátságos, nyugodt vidék. Aludni keve- tavasszal és a kora nyári időszakban főként német és osztrák vendégek érkeznek a jászsági kempingekbe - tájékoztatott Ádám Krisztina, a jászapáti Tourinform-iroda vezetője. — A németek és az osztrákok jobban hozzá vannak szokva a hűvösebb időjáráshoz, ezért kedvelik ezt az időszakot. Jellemző, hogy július, augusztusban hazamennek és ősszel újra visszatérnek több hétre. Többségük a lakókocsis kempingezést választja, sokan évek óta visz- szatérnek. A falusi vendéglátást elsősorban a belföldi vendégek veszik igénybe - mondta az irodavezető. járnak Jászapátira, a térképen bukkantak rá a város fürdőjére. — Elsősorban a gyógyvíz miatt jövünk. A feleségem és én is csont-, illetve ízületi fájdalmakkal küzdünk. Azt szoktam mondani, hogy fájdalommal jövünk Jászapátira, de fájdalommentesen távozunk innen — meséli Günter Schüller. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajátos, lakókocsis életformát alakítottak ki. - Amíg itt tartózkodunk, tavasztól őszig, addig a lakókocsi az otthonunk. Naponta többször megyünk a gyógyvízbe fürödni, szeretünk kerékpározni a határban. Szívesen ismerkedünk, beszélgetünk. Szoktunk szervezni közös főzést is, olyankor zene Is van. Különösen tetszik, hogy egy magyar ismerősünk annyira szeret mulatni, hogy még az asztalon is táncol, pedig már hatvanéves. A technikai fejlődésnek köszönhetően, az internet világában ma már nem maradunk le a hazai eseményekről sem. Az interneten olvasom el a napi német híreket, valamint neten keresztül intézni tudom a hivatalos ügyeimet is - mondja Günter. Testvérvárosi kapcsolat Temerinnel jászapáti önkormányzata új testvérvárosi kapcsolatot alakított ki a vajdasági Temerinnel. A temerini küldöttség a napokban járt Jászapátin, ahol megkötötték a testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodást. Temerinnek és a Jászságnak van közös múltja, hiszen a 18. században a Jászságból, különösen Jászapátiról jelentős számú telepes család érkezett a vajdasági településre. Berénybe érkezik a bizottság elnöke az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF Magyar Bizottságának elnöke látogatja meg a jövő héten Jászberényben a Klapka György Szakközép- és Szakiskola, Általános Iskola és Speciális Szakiskola Szent István körúti Tagintézményét. Az eltérő tantervű tagozat szülői munkaközösségének vendégeként érkezik május 12-én az intézménybe dr. Takács István elnök. Gipszkacsákat és salátát vitt magával jászkiséren az egyik lakóház udvarából egy ismeretlen elkövető salátát és két gipszkacsát vitt magával. A csütörtökre virradóra történt lopás alkalmával más nem tűnt el - tudatta lapunkat Szabó Zita őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A város három pontján lehet csatlakozni jászárokszállásra érkezik május 18-án a Világharmó- nia-futás, amely hat földrész száznegyven országát érinti. A rendezvény célja az emberek és nemzetek közötti barátság elmélyítése. A békefáklyával futhatnak a jászárokszállási lakosok, családok is. A város három pontján, Vámosgyörk felől a városhatárnál, a sportpályánál és a Fő téren lehet csatlakozni a Világharmónia-fu- táshoz. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Mezőőri szolgálatot akarnak indítani Tárlat nyílt a jubileumra egyesület Az eredményeket mutatják be a kiállításon Jászberényben a képviselő-testület szerdán tárgyal a mezőőri szolgálat létrehozásáról. A tervezet szerint már idén szeptemberben indítanák a szolgálatot Négy közalkalmazott felvételét tervezik. Az ön- kormányzatra háruló költség idén várhatóan 6,6 millió forint lesz, ezt követően pedig várhatóan évi hárommillió forint. Az önkormányzati és az állami támogatás mellett a földtulajdonosoknak is fizetni kell. A szántóval rendelkezőknek hektáronként évente 400 forintot, a gyej)-, nádastulajdonosoknak 200 forint, míg a szőlővel és gyümölcsössel rendelkezőknek 500 forint a hektáronkénti díj, de legalább ezer forintot kell fizetni egy évben. ■ Banka Cs. A Jászok Egyesülete újbóli megalapításának huszadik évfordulója apropóján szervezett jubileumi kiállítást az egyesület-, illetve a KÉSZ jászberényi szervezete, együttműködve a városi könyvtárral. Az „Adósai vagyunk szülőföldünknek” címet viselő, a civil közösség munkáját, eredményeit bemutató kiállítást csütörtök délután nyitották meg a herényi könyvtárban. A kiállítás rendezői újságcikkek, fényképek, kiadványok segítségével foglalták össze a törté- < néseket. Az érdeklődők figyel- 1 mébe dr. Rédei István, a Coop | Star Zrt. elnök-vezérigazgatója J ajánlotta a június 1-ig megte- I kinthető összeállítást. ■ Két évtizedet foglaltak össze a különleges bemutatón HIRDETÉS HIRDETÉS FEGYVERVIZSGÁ Vadászni vágyók, vagyonőrök, sportlövők, fegyverszeretők! Minden kategóriából megszerezhetik hatósági fegyverismereti vizsgájukat g 2011. MÁJUS 15-én á HATVANBAN. ■ Gyülekező a vasútállomás Z 8 előtti parkolóban 8 00 órakor! £ Információ: 06-20/434-2353^ A Vitaleggs Kft. MEZŐHÉKI TELEPHELYÉN TYÚKVÁSÁRT tart május 14-én, 21-én és 28-án 250 Ft/db áron. Érdeklődni: 06-30/299-2803 KISZÁLLÍTVA: ÍOO db-tól 300 Ft/db áron. ^Érdeklődni: 06-70/320-6747 telefonon.