Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-30 / 125. szám
Kilenc nappal az Olaj—Al- bacomp szezonzáró párharcot követően már a következő, a 2011-2012. évi bajnokság versenykiírásáról volt szó a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi ülésén. Varga Csaba Ezt megelőzve azonban a szakmai bizottság javaslata alapján kihirdették az elmúlt évad legjobbjait. A férfiaknál Hanga Ádám az Albacomp, míg a hölgyeknél Honti Kata, a Sopron játékosa bizonyult a legjobbnak. Érdekesség, hogy a napokban mindkét kosárlabdázó spanyol- országi szerződést írt alá, Hanga a Manresa, Honti pedig a Valencia csapatát erősíti az elkövetkezőkben. A soproni hölgyekkel bajnok Székely Norbert lett a női mezőny legjobb trénere. A férfiaknál pedig Pór Péter, az Olaj KK bajnok- és kupagyőztes együttesének mestere vívta ki az elnökség elismerését.- Örülök az elismerésnek, óriási megtiszteltetés számomra, hogy engem választottak az évad legjobb edzőjének. Mindez egyben a csapat érdeme is, hiszen mindent megtettek a sikerért - mondta, az Olaj szakmai igazgatója. A legfrissebb elnökségi határozat szerint mostantól bezárják a kiskapukat, igyekeznek már a szezon előtt elejét venni a vitás kérdéseknek, tartozásoknak. Többek között az évad elején a munkavállalói szerződések másolatának bemutatása szükséges a csapatoktól (a játékengedély kiváltásához szükséges), és eseüeges tartozásoknál csak ezekre a szerződésekre lehet hivatkozni. Évente kétszer (a szezon elején és a félidőnél) ellenőrzik, hogy van-e lejárt és kiegyenlítetlen tartozásuk a kluboknak. Bár szó volt változásokról, továbbra is három külföldi játékos lehet a csapatok 12-es keretében. Leginkább a nemzetközi kupákban indulni kívánó klubok szorgalmazták, a három plusz egy légiós számot, az elnökség azonban nem változtatott a szisztémán. Kérdés, hogy van e 126 meghatározó magyar játékos a honi mezőnyben? - nyilván az idő majd megadja kérdésre a választ. Egy biztos nálunk magasabb kultúrájú és színvonalú bajnokságokban nincs ekkora légióskorlátozás, lásd spanyol, vagy orosz bajnokság. Okulva a vitás esetekből, mint például az Olaj-Álba bajnoki döntő harmadik meccse, mikor Báder tripláját alulról pö- cizték ki a fehérváriak, ezentúl videobírót alkalmaznak majd a felsőházi rájátszásban. Az elnökségi ülést követően az MKOSZ megtartotta rendes éves küldöttgyűlését is. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a közhasznúsági jelentést, a női és férfi tagozat jelentését, az ellenőrző bizottság beszámolóját és a 2011-es év pénzügyi és szakmai tervét is. Lesznek változások a lebonyolításban a férfiaknál továbbra is 14 csapatos bajnokság lesz. Az alapszakasz végén az 1-8. helyezettek a negyeddöntőben lesznek érdekeltek, míg a 9-12. helyezett együttesek számára befejeződnek a küzdelmek. A két utolsó játszik a kiesés elkerüléséért, a vesztes kiesik az A csoportból. A nemzetközi kupákban induló csapatok kedvezményeket kapnak a külföldi játékosok licencdíjából. Az érdekeltek július 15-ig nevezhetnek az elkövetkező évad küzdelmeire. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZ0U0N.ta hírportálon olvashatnak. Negyedik lett a világkupán a Simon—Juhász evezősduó A kormányos nélküli kettesben induló Simon Béla-Juhász Adrián duó negyedik lett az evezősök Világkupa-viadalán, amit Münchenben rendeztek meg a hét végén. A szolnoki Tisza Evezős Egylet párosa az előfutamban, amit megnyert, és a középkörben, ahol a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba, egyaránt biztatóan versenyzett. Mint azt a csapat edzője, Molnár Dezső elmondta, a döntőben sokáig az utolsó helyen haladtak tanítványai, viszont szenzációsan hajráztak, s végül éppen csak lemaradtak a dobogóról. Az élen a britek hajója végzett, mögöttük az olaszok és a görögök értek célba. Tegyük hozzá, hogy a magyar egységek közül csupán a szolnoki duó tudta kiharcolni a döntőbe jutást.- Örülünk a jó helyezésnek, sokat dolgoztunk érte. Nem szeretnénk azonban semmit elkiabálni, célunk továbbra is kiharcolni az olimpiai indulást, melyre augusztus végén a bledi világbajnokságon lesz lehetőségünk. Azt megelőzve július közepén, a luzerni világkupán is rajthoz állunk majd — mondta szakember. ■ Varga Cs. Dobos Ferenc két számban is indulhat az Eb-n Dobos Ferenc, a Szolnoki Mezőgép SE kajakosa két számban is indulhat a sportág maratoni Eu- rópa-bajnokságán, amit július 22-24. között Franciaországban rendeznek meg. A fiatal szolnoki kajakos a hét végi magyar bajnokságon, melynek Győr volt a helyszíne, felnőtt egyesben, 30 km-en a negyedik, míg párosban a szarvasi Nyemcsók Mátéval az oldalán a második helyen végzett. Dobos Ferenc a kontinens- viadalon egyesben az U 23-as, míg párosban felnőtt mezőnyben állhat rajthoz. ■ A nagy Lászlót is soraiban tudó Barcelona 27-24-re verte a szintén spanyol Ciudad Real csapatát a Bajnokok Ligája döntőjében, amit Kölnben rendeztek meg. A harmadik helyért két német gárda lépett pályára, a Hamburg 3 3-31-re verte a Rhein- Neckar Löwent. A hölgyek arany-, a férfiak ezüstérmesek a mágyar nők arany-, a férfiak ezüstérmet nyertek a Szarajevóban rendezett teke-világbaj- nokságon. Női csapatunk a szombati fináléban 7:1-re múlta felül a román gárdát. A férfi gárda—soraiban a Szolnokot is megjárt Kakuk Leventével - a döntőben Szerbiával szemben 5:3 arányban maradt alul. Contador újabb diadalt aratott A spanyol Alberto Contador 2008 után másodszor nyerte meg a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt A háromszoros Tour de France- győztes kerekes a vasárnapi, 21., utolsó etapon is kiválóan szerepelt, ugyanis a Milánóban rendezett 26 km-es egyé1 ni időfutamon harmadik lett a brit David Millar és a dán Alex Rasmussen mögött. Karakas Hedvig ötödik Moszkvában az 57 kg-ban szereplő Karakas Hedvig ötödik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat moszkvai állomásának szombati versenynapján. A szolnoki kötődésű dzsúdós- hölgy egy román és egy görög versenyző legyőzésével jutott a negyeddöntőbe, ahol azonban ipponnal kikapott a francia Automne Paviától, s lemaradt a dobogóról. Pór Péter az évad edzője kosárlabda Bevezetik a videobírót a bajnoki rájátszásban A Barcelona csapata kézilabdában is nyerő A Szolnoki Olaj csapata a kupagyőzelem mellett a bajnoki címet is megnyerte. Pór Péter (táblával a kézben) pedig az évad legjobb edzője lett. Sebastian Vettel Monte-Carlóban sem talált legyőzőre autósport Előbb Mássá defektet kapott, majd Algersuari és Petrov karambolozott, az utóbbit kórházba szállították A vb-címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a 62. Forma-l-es autós gyorsasági vb hatodik futamát, a Monacói Nagydíjat. Vettel mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) lett a második, a brit Jenson Button (McLaren) pedig a harmadik. Gond nélkül lezajlott a rajt, Alonso a negyedik pozícióból megelőzte az ausztrál Mark Webbert (Red Bull), Vettel és Button viszont tartotta az első és a második helyet. A tizedik kör végén változatlan volt a helyzet az élbolyban. Az élről először Button cserélt kereket a ló. körben, majd nem sokkal később Vettel és Webber is a bokszutcába hajtott. A 17. körben Alonso is gumicserét hajtott végre. A bokszlátogatás után Button került az első helyre, Vettel volt a második és Alonso a harmadik. Webber kerékcseréje nem sikerült, ezért visszaesett a középmezőnybe. Button a 33. körben cserélt másodszor is kereket, ekkor ismét Vettel száguldott az első helyen. A 35. körben Mássá megcsúszott az alagút- ban, a Ferrari egyik kereke defektes lett, az autó is megsérült, akadályozta a forgalmat, ezért beküldték a biztonsági autót. A brazil feladta a versenyt. A Safety Car a 39. körben, pontosan féltávnál hagyta Vettet ezúttal is okosan és taktikusan versenyzett el a pályát, ekkor Vettel, Button és Alonso volt az élen. A 48. körben Button harmadszor is kereket cserélt, és a harmadik helyre jött vissza Vettel és Alonso mögé. A verseny utolsó harmadában hatalmas küzdelem alakult ki Vettel, Alonso és Button között az első helyért, a vb-címvé- dő azonban - mindössze egy kerékcserével - nagyszerűen tartotta magát. A 70. körben másodszor is beküldték a biztonsági autót, mert a spanyol Algersuari (Toro Rosso) és Vita- lij Petrov (Renault) egymásnak ütközött. Nem sokkal később, a 72. körben a piros zászlóval félbeszakították a versenyt. A baleset helyszínére mentő érkezett, és az orosz pilótát kórházba szállították, a hírek szerint a lábán sérült meg. A futam közel félórás állás után folytatódott, az élen azonban már nem változott a sorrend. A következő futamot június 12-én Montrealban rendezik. ■ A pontversenyek állása PILÓTÁK: 1. Vettel 143, 2. Hamilton 85, 3. Webber 79, 4. Button 76, 5. Alonso 69, 6. Heidfeld 29. csapatok: 1. Red Bull 222, 2. McLaren 161, 3. Ferrari 93 pont.