Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-26 / 122. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK 5 ALSÓ-JÁSZSÁG Életpálya öröklakással? jánoshida Országos támogató program lehet a kezdeményezésből Rövidesen elkészül az első két ház. A település műszaki főtanácsosa, Túróczi István is szemlézte, hogy hogyan halad az építkezés. Emléktábla­avatással emlékeznek a kitelepítettekre A Jászkisériek Baráti Egyesülete kezdeményezésére és támogató­ik segítségével elkészült az 1951- es kitelepítettek emlékére állított tábla, amelyet május 28-án avat­nak fel ünnepélyesen. Az ünne­pi program délelőtt kilenc órakor kezdődik a temetőben, ahol meg­emlékeznek az elhunyt kitelepí- tettekről, majd a római katolikus templomban ünnepi szentmisét celebrál Kladiva Imre, esperes, címzetes kanonok. Az ünnepség a Művelődés Házában folytató­dik, ahol Széchenyi Kinga, Kőte­lekre kitelepített tart megemlé­kezést Molnár László, Jászai Ma­ri-díjas színművész közreműkö­désével. Az emléktáblát a Tájház­nál leplezi le Hajdú László, Jász- kisér polgármestere és Gubiczné dr. Csejtei Erzsébet, a Jászkiséri­ek Baráti Egyesületének főtámo­gatója, dr. Nemes András, az egyesület elnöke pedig megemlé­kezik a kitelepítettekről. ■ Megütötték és ki akarták rabolni a fiút ♦ A Jászapáti Rendőrőrs rabláskí­sérlet bűntett elkövetése miatt nyomozást folytat ismeretlen tet­tesek ellen, akik május 12-én reg­gel fél nyolc körüli időben útonál- lásszerűen megállítottak egy he­lyi 11 éves lakost, aki a Táncsics út 53. szám előtti járdaszakaszon kerékpározott. Mint azt Fazekas- Füzesi Nóra rendőrfőhadnagy, a Jászberény Rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, a fiút előzetes felszólítás nélkül több al­kalommal megütötték, majd pén­ze és telefonja átadására szólítot­ták föl. Cselekményükben egy ar­ra járó gépkocsi zavarta meg őket, így az elkövetők elmenekül­tek a helyszínről. — A gyors adatgyűjtésnek kö­szönhetően az egyik fiatalkorú elkövetőt a kollégák elfogták, akinek azóta a Szolnoki Városi Bíróság elrendelte az előzetes le­tartóztatását. Kérjük azon sze­mélyeket, akik május I2-én a reggeli órákban Jászapáti belte­rületén, a Táncsics úton közle­kedtek és a cselekményt észlel­ték jelentkezzenek a Jászapáti Rendőrőrsön - tájékoztatott a sajtóreferens. ■ Illés A. Heteken belül befejeződik Jánoshidán az első két ház építése a készülő rendőrlakóparkban, be­költözhető állapotba — már minden engedély birtokában — pedig a nyár végére kerül. Mind­eközben a Belügyminisz­térium bevonásával or­szágos szintű rendőr-la­kástámogatási rendszer kialakításán dolgoznak. Banka Csaba Tavaly nyáron rakták le ünne­pélyes keretek között a lakó­park alapkövét, előtte a telepü­lés kiépítette a leendő lakó­parkhoz szükséges közműve­ket, illetve megkezdődött a há­zak építése is. Az előkészítő szakaszban háromoldalú meg­állapodás keretében a jánoshi- dai önkormányzat, a megyei rendőr-főkapitányság és egy ki­vitelező cég állapodott meg az együttműködésről. Azóta folya­matosan zajlik az építkezés, il­letve elsősorban a megyei rend­őrség állományában dolgozók­nak ajánlják a letelepedés lehe­tőségét. Közben tárgyalásokat kezdeményeztek a résztvevők kereskedelmi bankokkal is, hogy azok katalizátorként mű­ködjenek közre a programban. Ezzel együtt is lassabb ütem­ben halad a végrehajtás, mint azt eredetileg tervezték.- A nyár végére elkészülnek, beköltözhetővé válnak a már épülő lakóházak - mondta Eszes Béla, Jánoshida polgármestere, miután egyeztetett a kivitelező­vel. - Ugyanakkor az újonnan belépő támogatói kör szándéka, hogy a településünkön elindult kezdeményezést, a jánoshidai példából kündulva, egy országos támogatói programmá bővítse. Megtudhattuk, hogy június közepére készül el az a megálla­podás-tervezet, amelyhez a már résztvevő települési önkormány­zat, illetve a megyei rendőr-fő­kapitányság mellett egy orszá­gos érdekeltségű bank, illetve a Belügyminisztérium is csatla­kozna. Az így kibővült résztve­vői kör tárgyalássorozata pedig valamelyest lassította az előké­szítést — tudtuk meg a polgár- mestertől. Egy olyan konstrukció kidol­gozását tervezik, amely kifeje­zetten a rendőrök lakáshoz ju­tását segíti elő. Itt nem csak a vásárlás, hanem a tartós lízing lehetőségét is felvetették, amely részleteinek kidolgozása ezek­ben a hetekben zajlik. Az to­vábbra is él, hogy a rendőrök számára biztosítják a havi 40 ezer forintos lakáshoz jutási tá­mogatást, illetve további 3 mil­lió forintos visszatérítendő tá­mogatásban is részesülhetnek a rendőrség részéről. Mindezen túl pedig a település önkor­mányzata félmillió forintos visz- sza nem térítendő támogatást ajánlott fel, ráadásul vállalta azt is, hogy az első két házba költö­ző családnak nyolc éven át ha­vi húszezer forinttal támogatja a vásárlását. Kéméndre viszik a jászsági hagyományokat A jászapáti Hétszínvirág Táncegyüttes hét végén a szlovákiai Kéméndre láto­gat, ahol fellépnek a kémén- di Vasvirág Táncegyüttes tíz éves jubileumi műsorában. A táncegyüttesek között évek óta kulturális, baráti kapcsolat van, a néptánco­sok többször vendégül lát­ták egymást és felléptek egymás rendezvényein. Az önkormányzat biztosítja az önerőt jászkiséren az önkormány­zat a közelmúltban pályá­zott közfoglalkoztatásra. En­nek keretében 80 fő 4 órás foglalkoztatását szeretnék a városban lehetővé tenni a június 1-től augusztus 31-ig terjedő időszakban. A foglal- koztatájj programhoz szük­séges saját erőt, több mint ötszázezer forintot az önkor­mányzat biztosítja. Már a világtalálkozóra készültek a hét végén jásziványon önkéntesség hétvégéjét szerveztek, amelynek keretében a fiata­lok a Jászok XVII. Világta­lálkozójára rendezgették a falut. A művelődési házban elvégezték a kisebb festési, felújítási munkálatokat, va­lamint hirdetőtáblát készí­tettek, amelyen a lakosság minden aktuális informáci­ót megtalál a világtalálkozó szervezésével, a programok­kal kapcsolatban. Trianon-emléktáblát avatnak június 4-én jászapátin június 4-én, a nemzeti összetartozás nap­ján az önkormányzat ün­nepséget szervez. A szent­misét követően trianoni em­léktáblát avatnak és koszo­rúznak, majd a művelődési házban Pócs János polgár- mester mond köszöntőt. A rendezvény vendége Zárug Péter Farkas politológus. Az ünnepség A legbátrabb ma­gyar város című film vetíté­sével zárul. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Két és fél évvel ezelőtt döntöttek róla jánoshida önkormányzata és a Jász-NagykunSzolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság két és fél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy közösen kezdi meg a tér­ség, illetve a megye rendőrhiá­nyának enyhítést célzó prog­ramja megvalósítását. Tavaly év elejére sikerült tető alá hoz­ni azt a megállapodás, amely­nek következtében megkezdőd­hetett a kivitelezői munka. Az azonban kérdés, hogy az el­képzelésekben szereplő 24 házból álló lakóparkot mikor­ra tudják megvalósítani. A helybéliek abban bíznak, hogy a programnak újabb lökést adhat a kormányzati szinten rendszeresen említett rendőr- életpályamodell kidolgozásá­nak terve. Ebbe pedig minden­képpen illeszkedhet a lakás­hoz jutás elősegítése. Rákkutató tartott előadást a községben Jászszentandráson a napokban tartott előadást professzor dr. Dá­vid Tamás, nemzetközileg elis­mert rákkutató, az Osztrák Be­csületrend tulajdonosa. A pro­fesszor előadásában elmondta, hogy a WHO előrejelzései alap­ján mintegy ötven-hetven száza­lékkal több lesz a rákbeteg, így szinte már globális betegséggé válik a rák és az összes krónikus betegség. A rák kialakulásában jelentős szerepe van a helytelen és hiányos táplálkozásnak, a do­hányzásnak, alkoholfogyasztás­nak, stresszes életmódnak. Hangsúlyozta, hogy a rák meg­előzhető, de ehhez jelentős élet­mód- és szemléletváltásra van szükség. ■ I. A. Már bemutatkoztak a közönségnek az alsósok A jászkiséri Csete Balázs Általá­nos Iskolában az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a tanu­lók évvégéhez közeledve színvo­nalas kulturális műsorral lepik meg szüleiket és a város lakóit. A diákok a tanév során tanult irodalmi, zenei, illetve tánctudá­sukat mutatják be a közönség­nek. Az alsós diákok május 20- án léptek színpadra a jászkiséri Művelődés Házában, ahol töb­bek között prózai darabokat, kü­lönböző stílusú táncokat adtak elő a fiatalok. A produkciók egyrészt meg­mutatták a gyerekek tehetségét, kitartását, másrészt az előadá­sok a pedagógusok szakmai fel- készültségét, segítő munkájukat is bizonyították. A közönség nagy tapssal köszöntő meg a gyerekeknek és felkészítőiknek a színes műsort. Természetesen nemcsak az al­sósok adhatnak számot tudá­sukról, hanem a felső tagozatos tanulók is bemutatkoznak. A fel­sősök Suligálája holnap, azaz május 27-én délután két órakor lesz. A műsorban egyik különle­gessége az lesz, hogy a hamaro­san ballagó nyolcadik osztályos diákok zárótáncot adnak elő. Ez­zel a produkcióval búcsúznak el iskolájuktól, tanáraiktól, diáktár­saiktól. A legjobb produkciókat egyébként a június 4-i városna­pi rendezvényen újra láthatják az érdeklődők. ■ Illés Anita Lóhátra pattanhattak. Egy óvodás kislányt, a monori Balog Boglárkát fel­vételünk Jászdózsán örökítette meg. A jászteleki Lajkó Zoltán, a jászdózsai polgárőr-gyermeknapon a lovak világával ismertette meg a gyerekeket, akik az eseményen fel is pattanhattak a lő hátára. A városi címért összefognak a ladányiak Jászladányon Fuss a városért! elnevezéssel családi sportnapot szerveznek június 10-én. A ren­dezvény jelképezi, hogy Jászla- dány a városi címre pályázik, ezért összefog a település apra- ja-nagyja. A közös bemelegítést követően tömegfutás indul a művelődési háztól a sportpályá­ig. Ezen kívül lesz játékos vetél­kedő, karatebemutató, zumba, torna, gyerekfoci bajnokság. A résztvevők sportolók élménybe­számolóját is meghallgathatják, aki kérdez Varga Csaba sportri­porter, s akik válaszolnak, Bez­zeg Nándor dartsbajnok, Csikós Norbert labdarúgó és Paróczai András, jászladányi származá­sú futóatléta. ■ Illés Anita

Next

/
Thumbnails
Contents