Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-26 / 122. szám
2 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK Y GYORSSZAVAZAS személyi Barta Kálmán is bemutatja a saját hajómodelljeit Modellezőmajálist tart május 28-án a csónakázótónál a Kisújszállási Lövészklub modellező szakosztálya. Barta Kálmán szakosztályvezető is bemutatja saját modelljeit, melyek közül több hajót vízre is bocsát majd. de Az önkormányzatok nem tudnak mentességet adni a szemétszállítási probléma nem egyedi, és nem csak Kengyelre jellemző. Berta Mihály elmondta, már sokan megkeresték, például Kunhegyesről, Nagykörűből, Tiszaßredröl is olyanok, akik nem értik, miért kell fizetniük akkor, amikor ki sem teszik a szemét- gyűjtő edényüket a ház elé. Az önkormányzatok azonban egyáltalán nem tudnak mentességet adni a szemétszállítási díj fizetése alól, mert az így kieső díjat akkor nekik kellene befizetniük. íjászbemutató Bene Sándor vezérletével a Hortobágyon A karcagi Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület lovasíjász-bemutatót tart a hét végén a Hortobágyon Bene Sándor vezetésével. Ott lesznek Kétpón, a Jászkun Szala rendezvényen is, és már edzenek balatoni túrájukra, de Sziráki András munkáját ismerték el a szakmában A Mezőgépgyártók Országos Szövetségének díszoklevelét és plakettjét vehette át dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Ezzel sok éves munkáját ismerték el. ti Már igényelhetik a gazdák a kedvezményes agrárhitelt Megjelent az Agrár Forgóeszköz Hitelprogram részleteit tartalmazó közlemény a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján. A hitel célja a mezőgazdasági termelés, elsősorban az állattenyésztés versenyképességének javítása. Felvehetik őstermelők, egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek vagy európai részvénytársaságok. A termelők 1-50 millió forint között, a termeltetők 250 millió forintig vehetik igénybe a kedvező kamatozású hitelt. Az MFB felügyeletével zajló hitelprogramban való részvételhez önerő nem szükséges. A 15 milliárd forintos keretből tízmilliárdot az állattenyésztés szereplői, ezen belül ötmilliárd forintot a sertés- és baromfiágazatban tevékenykedő integrátorok igényelhetnek. A fennmaradó ötmilliárd a növénytermesztésből, kertészetből élő gazdákra vár. A kölcsön nem használható fel beruházás finanszírozására, hitel- kiváltásra, áfa finanszírozására, kivéve, ha a vállalkozás áfa visszaigénylésére nem jogosult Nem fordítható továbbá export finanszírozására, olyan forgóeszköz finanszírozására, amelynek összegét a piacon forgalmazott termékek ára vagy mennyisége alapján rögzítik. Nem használható fel üzletrész, részvény vásárlására sem. ■ Jászágó ismét képviselőtestületet választ Jászágón június 19-én időközi önkormányzati választást tartanak. Az elmúlt hét végén zárult le a jelöltállítás. Mint azt dr. Mudris Andrásné körjegyzőtől megtudtuk, négy polgármesterjelölt, illetve 12 képviselőjelölt méreti meg magát. A polgár- mester mellett négy képviselői helyre pályáznak a jelöltek. A négy polgármesterjelölt Abonyi Tünde (független), Mozsár Lászlóné (független), dr. Szlávik József (független), Var- gáné Mezei Emőke (Jobbik). Áprüis 8-án soron kívüli testületi ülésen, képviselői kezdeményezésre, négy igen és egy nem szavazat arányában oszlatta fel magát a testület. ■ B. CS. A múzeumnak adták, a tiszaföldvári Tiszazugi Múzeumnak adományozták György Józsefnek, a helyi gimnázium első igazgatójának a hagyatékát. Képünkön Ferenczi György nyugdíjas igazgató rendezi az értékes iratokat. MEGYEI TÜKÖR Sok településen gond a lakosoknak, hogy akkor is fizetniük kell a kukaürítésért, amikor nincs is szemetük. Berta Mátyás az elsők között volt, aki úgy határozott: ő csak a ténylegesen elvégzett szolgáltatásért fizet. Baranyi György Konok ember a kengyeli Berta Mátyás. Mióta közel másfél éve nála jártunk, azóta is tartja magát ahhoz: nem hajlandó fizetni a hulladékszállítási díjat. Jobban mondva csak annyit hajlandó fizetni, ami szolgáltatást szerinte elvégeztek. Úgy van vele ugyanis, hogy ő nem rakja ki annyiszor a kukáját - mert nincs any- nyi szemete -, mint ahányszor azt kiszámlázzák neki. Márpedig nem óhajt el nem végzett szolgáltatásért fizetni. — Tavaly nyolcszor volt kint a kuka, s ennyi ürítéséért befizettem 2600 forintot. Idén eddig csak kétszer raktam ki a kukát. Az önkormányzattól persze sorra kaptam a fizetési felszólításról az értesítést. Legutóbb május 12- én, 18 046 forint hulladékdíj és kezelési költség adók módjára behajtható köztartozás megfizetéséről - mutatja a dokumentumokat Berta úr. Bár igaz, hogy odaírták a felszólítások végére, hogy 8 napon belül rendezni szíveskedjen az elmaradást, ellenkező esetben a „végrehajtási cselekménytől” eltekinteni nem tudnak, de erre még nem került sor. A férfi igazának keresése során az elmúlt egy évben megjárt már közigazgatási hivatalt, országgyűlési képviselőt, munkaügyi bíróA kukásautó minden héten jön a szemétért Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: ;on ... . / SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. ságot, de előrelépés nem történt az ügyben.- Meglepetésként ért, hogy a múlt héten már nem a Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Kft.-től jött a csekk, hanem a Remondistól. Mint kiderült, időközben az önkormányzat a Remondisszal szerződött. Viszont mi, a lakosok nem kötöttünk a Remondisszal semmiféle szerződést. Jött is egy, duplájára emelkedett, 4550 forintos számla a szemétszállítási díjról. Ráadásul a január 1-től márciusi 3-ig szóló számlán 13 ürítést számoltak el, miközben csak kétszer volt kint a kukám. Én bizony nem fogok fizetni, és ezt sokan mások is így gondolják. Berta úr elment a polgármesteri hivatalba, ahol megtudta: ezt ki kell fizetnie, mert utólag küldik majd ki az új szerződést.- Nem fogom aláírni, mert nem tudom kifizetni. Az sem érdekel, ha nem visznek el egy deka szemetet sem tőlem, meg tudom oldani a keletkezett hulladék hasznosítását. Igaz, 300 forint kedvezményt kaptam, mivel rokkantnyugdíjas egyedülálló vagyok — teszi hozzá Berta Mátyás, aki nemzetközi bírósághoz is hajlandó fordulni az igazáért.-A hulladékszállítás kötelező közszolgáltatás, ezzel Berta úr is tisztában van - ezt már Nagy Szilárd polgármester erősíti meg. Decemberben valóban lejárt a szerződésük a törökszentmiklósi kft.-vel, ezt követte egy három hónapig tartó közbeszerzési eljárás az új szolgáltatóra.- Addig ideiglenes szerződést kötöttünk a Remondis Szolnokkal, majd a közbeszerzési eljárást a Remondis Kétpó nyerte el. A lakóknak kiküldött csekkek arról a három hónapról szóltak, amíg a közbeszerzés zajlott. Éppen ezért nem is kaptak szerződést még a lakók, azokat most fogja küldeni a szolgáltató a következő számlával — mondta Nagy Szilárd. A polgármester hangsúlyozta: eddig is nehezen tudta fizetni az önkormányzat a szemétártalmatlanítási díjat a lakosok helyett. Ám mint szinte valamennyi önkormányzat nehéz helyzetbe kerültek, dönteniük kellett: vagy a csőd felé indítják el az önkormányzatot, és tovább fizetik a díjat, vagy ráterhelik a lakosokra, és elkerülik a csődhelyzetet. — Ezért kapnak a lakosok emelt összegű csekket, és nem a szolgáltatóváltás miatt. A képviselő- testület egyhangúlag úgy döntött, hogy ezt a lakosokra át kell hárítani, bár tudjuk, nagyon fájó ez a lépés — hangsúlyozta a polgár- mester. — Ezért a szolgáltatót arra kérjük, hogy havonta számlázzon, mert ez is segít a lakosoknak. Az egyfős háztartások pedig valamivel kevesebbet fizetnek. Tárgyalásokat folytatunk azért, hogy a lakosságnak könnyebb legyen. A szolgáltató cég igazgatója csütörtökön itt lesz a testületi ülésünkön, és elmondja, hogy milyen lehetőségeink vannak. Megvizsgáltuk azt is, hogy a kukákat vonalkóddal lássuk el, ami a tényleges szemétmennyiséget mérné, de ez sem jönne ki olcsóbban, mert az alapdíjat meg kell fizetni. Kérjük a lakókat, értsék meg, nincs más választásunk. Az önkormányzatnak az ártalmatlanításért fizetendő évi 8,5 millió forintra szüksége van ahhoz, hogy működőképes maradjon - mondta Nagy Szilárd, hozzátéve: a lakosság túlnyomó többsége megértette és tudomásul vette, hogy az önkormányzatnak nem volt más Ide aztán jöhetnek a végrehajtók, én nem fizetek el nem végzett szemétválasztása. szállítási szolgáltatásért! — mondja a kengyeli Berta Mátyás 1 Ön szerint ki fizesse a szemétdíjat? Jász összefogás: immár pénzügyi szolidaritás is A Jász Önkormányzatok Szövetsége (JÖSZ) kezdeményezésére elindították az úgynevezett kistérségi szolidaritási alap létrehozásának előkészítését. Mint azt Eszes Béla elnök lapunk érdeklődésére elmondta, a tizennyolc jászsági önkormányzat közül eddig tizenkettő már írásban rögzített határozatot hozott a szándék támogatásáról. A többiek az elkövetkező napokban tárgyalnak a kérdésről. A pénzügyi alapba a jász települések iparűzési adójuk meghatározott részét (nagyobb települések három ezrelék, kistelepülések hat ezrelék) fizetnék be. Az így összegyűlt összeg segítségével egyrészt szolidaritást vállalnának az egyes településekkel, visszatérítendő gyorssegítséget tudnának nyújtani. Másrészt pedig lehetőséget teremtenének fejlesztéseik megvalósításának előmozdítására is. A szándéknyilatkozatok beérkezése után dolgoznák ki részletesen, hogy milyen feltételek mellett lehet pénzhez jutni az alapból. Az első befizetés várhatóan 2012. március 31-ig történne meg.- Kezdeményezésünkkel a kormányzat számára is szeretnénk példát adni, hogy az önkormányzati rendszer, illetve a kistérségi feladatok finanszírozásában miként lehetne meghatározni az iparűzési adó elosztását - mondta Eszes Béla. ■ B. CS. Örök küzdelem a kukadíjjal? panasz Fizetni kötelező, még ha nincs is szemét a hulladékgyűjtő edényben