Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-24 / 120. szám

Az önkormányzatok keresik azokat a lehetőségeket, miként lehet olcsóbbá tenni intézményeik fűtését. Képünk illusztráció. ra az oktatási és egészségügyi in­tézmények üzemeltetése. Hogy pontosan mekkora összegű meg­takarítást érhetünk el, arról a kö­vetkező kistérségi ülésen lesz szó - árulta el a polgármester. Jászberényben koncepció ké­szült a városi távfűtő rendszer kiépítésének lehetőségeiről. Ju­hász Dániel alpolgármester la­punk érdeklődésére elmondta, azt szeretnék, ha külső befekte­tő valósítaná meg az energetikai fejlesztést, hiszen az önkor­mányzatnak nincs tapasztalata egy ilyen beruházás kivitelezé­séről. A városi intézmények, tár­saságok és a lakosság hőellátása jelenleg is megoldott, de jó részt régi, felújításra érett kazánok működtetésével. Az elöregedett berendezések cseréjére azonban nincs pénz, illetve rendkívül sokba kerül üzemeltetésük is. Ezért is támogatta a város, hogy készüljön terv az elavult beren­dezések kiváltására, s ha már megkezdődött a gondolkodás, akkor a környezetvédelmi szem­pontokat is figyelembe vevő és lehetőleg olcsóbb megoldást sze­rettek volna találni. A város kép- viselő-testülete által szerdán tár­gyalandó előterjesztés szerint pedig ez a megoldás akár a táv- hőréndszer kiépítése is lehetne. Alapvető lehetőségként vető­dött fel, hogy a városi fürdő kút- jára úgynevezett hőcserélő be­rendezést szerelnek, amely biz­tosíthatná egyes intézmények használati melegvizét, és mí­nusz öt fokig teremtene lehető­séget a fűtésre. Amennyiben en­nél hidegebb van, rásegítő gáz­fűtést kellene alkalmazni. Fel­vetettük, hogy a városi strand­fürdő kútjából a melegvizes me­dencébe kerülő vizet most is gázzal kell fűteni a megfelelő hő­fokra, így vélhetően fűtésre még kevésbé volna alkalmas a kút- ból érkező melegvíz. — A hőcse­rélő berendezés működtetése ol­csóbb volna, mint a gáz, illetve kizárólag kiegészítő fűtés jelle­ge lehetne ennek a megoldás­nak - válaszolta érdeklődé­sünkre az alpolgármester. - Amennyiben pedig Jászberény­Éves intézményi megtakarítás összege az egyes településeken Település Összes éves megtakarítás fHUF/év) Besenyszög 458 631 Rákóczifalva *.¥>1921 Szajol 254 933 tíszajenő 158 195 Tiszavárkony 94 048 Tószeg 259 983 FORRÁS: SZOLNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL ben valóban megvalósul a fürdő­fejlesztés kettőmilliárd forintos beruházása, azzal mindenképp egy új termálkút fúrása is együtt járna, ez pedig már a fű­téshez is hozzájárulhatna. Másik lehetőség a jászberényi Szent Erzsébet Kórházban már most is működő, áramfejlesztés­re használt gázmotor. Annak üzemeltetésekor keletkező fölös hővel ugyanis — ez idő szerint a kórházat fűtik vele — egyes vá­rosrészek fűtése is megoldható volna - mutatott rá az alpolgár­mester. A fejlesztés az adott vál­lalkozás szándékában áll, amit írásban jelzett az önkormány­zatnak. Megoldást jelenthet a mini erőmű Jászberényben? további lehetőségként vizsgál­ják Jászberényben a mezőgaz­dasági hulladékot felhasználó mini erőmű létesítésének alter­natíváját, amelyet szintén a távhőrendszer kiépítésének le­hetőségével együtt tekintenek át. Természetesen az kérdés, hogy az önkormányzat tovább- viszi-e a fűtési rendszer átala­kításának ilyen irányú gondo­latát, mindenesetre a tervek megvalósításához pályázati támogatásokat szeretnének majd igénybe venni. Az előze­tes számítások szerint mint­egy 15-20 százalékkal lehet­ne kisebb az önkormányzati intézmények ßtösöre szánt költség, bcs Méhek fokozott jelenlétére lehet számítani az út mellett Vasárnap késő este közlekedett a 3122-es úton Újszász irányába méhkaptáraival egy 59 éves zagyvarékasi méhész. A megye­határnál a pótkocsi kerekei le­kaptak az útról és a pótkocsi megdőlt, de nem borult fel. A tu­lajdonos, mivel nem képezett for­galmi akadályt, otthagyta a gép­járművet és elment segítségért. Reggel tértek vissza a helyszínre, és miközben megpróbálták a le­csúszott pótkocsit kiemelni, az felborult. A rakományból mint­egy 10 méhkaptárnyi méh elsza­badult. Hétfőn délelőtt teljes útle­zárás mellett történt meg a mű­szaki mentés. A kaptárok egy ré­szét őrzés mellett a közeli szán­tóföldön helyezték el, hogy a ki­rajzott méhek visszatérhesse­nek. A környéken számítani kell az elkövetkező napokban a ful- lánkosok fokozott jelenlétére. A balesetek megelőzése érdekében ha tehetik, kerüljék ezt az útsza­kaszt, kerékpárral veszélyes le­het ezen a területen közlekedni, és balesetveszélyes lehet a leen­gedett kocsiablak is - közölte la­punkkal a rendőrség. ■ 2 Vizet tisztítottak az önkéntesek a Tisza-tavon A Tisza-tavi Sporthorgász Kft. öt munkatársa is csatlakozott a Te- Szedd!—Önkéntesen a tiszta Ma­gyarországért hét végi akcióhoz. A mintegy 25 főből álló, önkéntes csapat csónakról a Tisza-tavon úszó, feltorlódó szemetet gyűjtöt­te össze. A polgármesteri hivatal dolgozóiból, polgárőrökből, a Hor­tobágyi Nemzeti Park természet- védelmi őreiből, az Albatrosz Ki­kötő munkatársaiból, barátaiból és a sporthorgász társaság dolgo­zóiból álló csapat egy púpozott konténernyi szemetet gyűjtött össze mintegy 4 óra leforgása alatt - írta a Sporthorgász.eu. 2011-ben, az önkéntesség eu­rópai évében a maroknyi ember összefogása csapatépítésnek sem volt utolsó ez a természet közeli élmény. Horgászhelyeket takarítottak, Ukrajnából leúszott, feltorlódott szemetet szedtek a Tisza-tavon az Albatrosz-kikötőtől a Buláti- csatornáig. ■ MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 24., KEDD Akár százezreket is spórolhatnak összefogás Az intézmények fűtési költségét csökkentenék az önkormányzatok Az intézményi gázenergia vonatkozásában a szolno­ki önkormányzat több környező településsel ösz- szefogva közbeszerzési el­járást írt ki földgáz vásár­lására. Ennek köszönhe­tően a települések a ko­rábbinál olcsóbban jut­hatnak az energiahordo­zóhoz, csökkentve ezáltal az éves gázszámlákat. A megtakarítás a százezer­től a tízmilliós nagyság­rendig terjed. Munkatársainktól Az önkormányzat csak a saját fenntartású épületek esetében jogosult eljárni, így a gázszámlá­kat érintő megtakarítások is ezekkel az intézményekkel kap­csolatosak, magánszemélyekre nem vonatkoznak. — A kistérséghez tartozó tele­pülések összefogtak, s közösen írtak ki egy közbeszerzést a gáz biztosítására - tájékoztatott Sza- lay Ferenc, Szolnok polgármeste­re. - A versenyhelyzetnek kö­szönhetően az egyik szolgáltató, az E.ON olcsóbb árat ajánlott az eddigieknél. Folyamatosan keres­sük azokat a lehetőségeket, mi­ként lehet olcsóbbá tenni intéz­ményeink, létesítményeink fenn­tartását, ez egy kiváló példája an­nak, hogy'felelős gazdálkodással is lehet jelentősebb megtakarítást elérni. Szolnoki szinten közel 13 millió forintot spórolunk meg ez­zel az összefogással, de a kisebb települések is százezreket taka­ríthatnak meg. Ennek hatását jú­liustól, az úgynevezett gázév kez­detétől lehet majd érezni - árul­ta el a polgármester.- A többcélú kistérségi társu­lás keretében merült fel az ösz- szefogás gondolata, a szükséges adatokat már elküldtük a kistér­séghez — mondta Mészáros Zol­tán, Tiszavárkony polgármeste­re. - Ennek köszönhetően az ár­verseny szempontjából kedve­zőbb pozícióba kerülhetünk. Hi­szen a nagy tételben történő vá­sárlás miatt alacsonyabb áron ju­tunk a földgázhoz. A megtakarí­tás az önkormányzat üzemelteté­sében levő intézményekre vonat­kozik. A csökkenő normatívák miatt minden forint számít. Ko­moly gondot jelentett számunk­Szemléletváltás kell a környezetvédelemben- Látjuk azt, hogy egyre nagyobb szükség van a környezettudatos­ságra. Társadalmi szemléletvál­tásra van szükség a környezetvé­delem területén, Magyarországon éppúgy, mint a vüágban bárhol - hangsúlyozta Kovács Sándor, a megyei közgyűlés elnöke tegnap a megyeházán, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Környezet- és Ter­mészetvédelmi Napok megnyitó­ján. Hozzátette: a világban egyre nagyobb kincs az egészséges ivó­víz, az egészséges élelmiszer, az egészséges környezet. Gazdasá­gok, kultúrák mehetnek és men­nek is tönkre ezeknek a hiányá­ban — mondta Kovács Sándor. A környezet- és természetvé­delmi napokat már harminchá­rom éve megrendezi a megye. A hagyományosan minden év má­jus közepétől június 5-ig tartó idő­szak a környezet- és természet- védelem jegyében zajló progra­moké, rendezvényeké. A megnyitón adták át a 2011. évi „Települési Környezetért” cí­meket. Az elismerést a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Köz­gyűlés alapította 2006-ban. Idén a kitüntető címet és hozzá a 100- 100 ezer forint elismerést az „Épített környezet védelme” ka­tegóriában Fegyvernek, illetve Kenderes önkormányzata, míg a „Környezetvédelem és hulla­dékgazdálkodás” kategóriában Kisújszállás önkormányzata kapta meg. ■ B. Gy. Egy puskát találtak Szolnok belvárosában Lapunk információi szerint hét­főn délelőtt a szolnoki rendőrka­pitányság ügyeletén bejelentést tettek, miszerint Szolnok belvá­rosában egy puskát találtak.- A hír igaz - mondta el szer­kesztőségünk kérdésére Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője. — Feltételezhetően egy flóbert puskát találtak Szolnokon a Pe­likán Hotel melletti parkoló fü­ves területén, de bizonyosat a tí­pusát illetően csak a szakértői vélemény után lehet kijelente­ni. A rendőrség lőszerrel, lőfegy­verrel való visszaélés miatt indí­tott eljárás szakértők bevonásá­val, ismeretlen tettes ellen az ügyben. Az eljárás során a rendőrség vizsgálni fogja, hogy a talált fegyver - vagy fegyvernek lát­szó tárgy - összefüggésbe hoz­ható e bármilyen jellegű bűncse­lekménnyel, esetleg akkor hasz­nálták-e, működőképes, vagy ha­tástalanított, illetve, hogyan ke­rült a parkolóba és kinek a tulaj­donában van. A szóvivő hozzátette, előfor­dult már, hogy találtak akár mű­ködőképes, akár működésképte­len lőfegyvert, de jellemzően nem ilyen forgalmas közterüle­ten. Az ilyen eszközöket inkább ártéren, bontásra váró házban, vagy olyan személynél találják meg, aki erre engedéllyel nem rendelkezik. ■ 1849 MÁRCZiÚs 379;>iapjain: ’ ' . ITT TERVEZTE: f ||«f#sEy,UBORN°^ ™K CSATÁT, MELYET A .MAGyAR-DiesÖS'ÉC Ragyogóbb NÁpjAi követtek. SEKTMLEKEÜL^TímVAETABÚT la™DVARPÖLcÁRSÁPA 18ab,.MARC7llK Htín ­Ajándék. Kondor Lajos tiszaföldvári kőfaragó mester újította fel azt a már­ványtáblát, melyet Béres Mária múzeumigazgató mutat képünkön. A már­ványtábla rövidesen visszakerül a felújítás alatt lévő Kossuth-ház falára.

Next

/
Thumbnails
Contents