Új Néplap, 2011. május (22. évfolyam, 101-126. szám)
2011-05-03 / 102. szám
4 Egyelőre jegyző nélkül maradnak továbbra sem sikerült jegyzőt választania az abonyi képviselő-testületnek. A legutóbbi ülésen már másodszorra szavazhattak az új jegyző személyéről a képviselők. Mint megtudtuk, most három jelentkező közül kettőnek érvénytelen lett a pályázata, a fennmaradó egy személy pedig nem kapta meg a többséget. így újra kiírják a jegyzői posztra a pályázatot. OEP-engedélyt kapott a rendelőintézet megkapta az abonyi Kos- tyán Andor Rendelőintézet a végleges használatba vételi engedélyét — tájékoztatott J Romhányiné dr. Balogh Edit § polgármester asszony. Esze- | rint gyakorlatilag megvan az országos egészségbiztosí- 1 tási pénztári (OEP-)finanszí- rozási szerződés, a múlt héten pedig megtartották a beruházás záró helyszíni szemléjét is. így a közeljövőben várható, hogy ki fogják fizetni a pályázati pénzt - mondta a városvezető. Megvan a naperőmű kivitelezője MINT MEGÍRTUK, Újszilváson épül az ország első naperőműve. A projekt uniós támogatással, több mint 600 millió forintból valósul meg. A kivitelező az egyedüli érvényes ajánlattevőnek kihirdetett E-OS Innovatív Energetikai Zrt. lett. A cég kivitelezője volt a szolnoki Tiszavirág gyalogoshíd köz- és díszkivilágításának is. Anyák napi gálát tartottak operettekből az abonyi Bihari János Zeneiskola amatőr színjátszó csoportja A Mágnás Miskától a Csárdáskirálynőig címmel szervezett operettgálát a Gyulai iskola aulájában. A műsort anyák napjára időzítették. A bevételből a gyermeknapra készülő Pinokkió című darabot támogatják. SZ0U0N.hu További abonyi információk a SZ01J0N.Ihí hírportálon olvashatók. ABONY ÉS KÖRNYÉKE ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁJUS 3., KEDD Szántóföld az út helyén közlekedés Szinte járhatatlan a 3122-es Pest megyei szakasza Térfigyelő kamerarendszer és játszótér is lesz az új főtéren fefíjfí Az Abonyból Újszász felé vezető út Pest megyei szakaszának állapota kritikus. Gulyás Ottó (képünkön) jászladányi vállalkozó is pórul járt itt autójával. Hosszú évek óta várják a térségben élők, hogy végre felújítsák az Abonyt Új szásszal összekötő út Pest megyei részét is. A közlekedés inkább hul- lámvasutazásnak mondható a hepehupás, hatalmas mélyedésekkel teli, útnak nehezen nevezhető szakaszon. Baranyi György Alig győzzük leporolni magunkat, amint elhúz mellettünk egy- egy kamion vagy teherautó a 3122-es számú, Abony—Újszász összekötő út Pest megyei szakaszán. Csak úgy száll a por a kátyúknak már nem is nevezhető hatalmas mélyedésekből és az út mellől, akár egy szántóföldön járnánk. Pedig csak pár percre szálltunk ki az autóból, hogy fényképeket készítsünk. Ám minőség ide vagy oda, kimondottan forgalmas útról van szó, ahol sok kamion is megfordul. Ez a negyedrangú út teremt összeköttetést Abony és a Jászság között, így a Jászság felől Budapestre igyekvők erre levágják az utat, és kikerülve Szolnokot, térnek rá a 4-es- re, és ugyanígy visszafelé is. Pedig az út állapota miatt könnyen pórul járhat az erre közlekedő. Mint a jászladányi mezőgazdasági vállalkozó, Gulyás Ottó is.- Háromszor közlekedtem a Pest megyei szakaszon, és utána ki kellett cserélni a csapágyat a kisteherautómban. Ez 16 ezer forintomba került. Ha nem csinálják meg az utat, akkor inkább zárják le, mert szerintem lassan életveszélyes rajta közlekedMindig fontos összeköttetést jelentett az abony és Újszász közötti út ott volt már a 18. századi térképeken, s biztosította milliónyi ökrös szekér, fogat haladását a környező tanyák és települések között. Az eredetileg Pest-PilisSolt-Kiskun vármegyéhez tartozó törvényhatósági utat 1946-ban felezte meg a közigazgatás, amikor Újszászt Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez csatolták. Az utat az 1970-es években előbb a Pest megyére, később a Szolnok megyére eső szakaszán szélesítették két közlekedő sávra. A ’60-as, '70-es években autóbusz-közlekedés is volt Abony és Újszász között, de ez a tanya világ felszámolásával megszűnt. (Forrás: www.ujszasz.hu) ni. így kénytelen vagyok Jászberény felé járni, ha például a fővárosi nagybani piacra megyek. Ez az igazi magyar mentalitás: félig kész csak az út — utal a jelenlegi helyzetre a vállalkozó. Ugyanis néhány éve a Magyar Közút pályázaton nyert a felújításhoz pénzt, így első körben Újszásztól a megyehatárig megújult az út, s a tervek szerint tovább is folytatták volna a rekonstrukciót. Csakhogy a Pest megyei folytatásból nem lett semmi.- Továbbra is a tervek között szerepel az útszakasz felújítása, amire a tervdokumentáció el is készült — adott választ érdeklődésünkre Horváth József, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezér- igazgatói titkárságvezetője. - Amennyiben a döntéshozók jóA sok kamion is kikezdte az utat váhagyják azt, és a forrást is biztosítják, felújítjuk az utat. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló útszakasz van ma országszerte, a keret szűkössége miatt azonban nem jut mindenhova pénz a felújításra. Ezen útszakasz állapota jelenleg sajnos annyira rossz, hogy kátyúzással már nem ja7 vítható. A veszélyes szakaszon táblázással hívtuk fel a közlekedők figyelmét, mert csak jelentős sebességcsökkentéssel lehet biztonságosan haladni az úton - válaszolta Horváth József. Abony polgármester asszonya, Romhányiné dr. Balogh Edit és Újszász polgármestere, Molnár Péter egyaránt amellett állnak ki, hogy ezt a szakaszt mielőbb rendbe kell tenni. Abban is egyetért a két városvezető, hogy az útnak nem tett jót a nagy teherforgalom. — Több mint két hete küldtem a Pest Megyei Közútnak egy levelet, amelyben megkérdeztem, hogy mégis milyen tájékoztatást adhatunk az itt élőknek, mikorra várható az útfelújítás. Válasz még nem érkezett. Egyben megreklamáltam az Abony—Tószeg közötti út felújítását is, amely szintén rossz állapotban van. Egyébként azoknak, akik a Jászság felől jönnek, ajánlom a felújított és így gyorsabb közlekedést lehetővé tevő tápió- szelei utat Abony felé—hangsúlyozta a polgármester asszony. Ötvenmillió forintos pályázati pénzből újul meg Jászkarajenőn a főtér. A rekonstrukció előreláthatólag a nyáron kezdődik. Ebbe beletartozik térfigyelő kamerarendszer kiépítése is. A főtér megújítása során az ócska sétány helyett normálisát alakítanak ki. A park jelenleg nem átjárható, és így nem szolgálja azt a célt, amit kellene, ezért átjárható sétányok lesznek. Megépül egy játszótér, amire szintén nagy szükségük van az anyukáknak. A kellemes környezethez információs táblákat, sok szemeteskosarat és 36 padot is betervezett a beruházó önkormányzat. Jászkarajenőnek mindig is jellegzetessége volt a sok gömbakácfa, s szeretnék bővíteni, frissíteni az állományt, a hiányzókat pótolni. Ezer tő rózsát is kiültetnek a rekonstrukció során. Mint Palya István polgár- mester hangsúlyozta: a múlt ciklusban már elkezdték a rózsásí- tást, és ki is tart mellette, hiszen ha ügyesen csinálják, akkor majdnem ugyannyiba kerül, mint az egyéves virágok kihelyezése. Hiszen ha jól gondozzák, akár tíz évig is elél, és sokkal szebben is mutat a folyton nyíló parkrózsa. ■ Holtan leltek rá a polgárőrök az eltűnt férfira Holtan találtak rá az abonyi polgárőrök arra a férfira a Téglagyári tóban, aki még vasárnap este tűnt el. A 60 éves férfi holttestét a tűzoltók emelték ki péntek este — mondta el az abonyi polgárőrség vezetője, Juhász Pálné. Hozzátette: a hozzátartozókkal együtt járőröztek a polgárőrök már az eltűnés bejelentése óta. A férfi még vasárnap este önszántából távozott el otthonából, és annyit tudtak róla, hogy a kiste- metőben járt. Haza azonban már nem ment, életjelt nem adott magáról. Az eltűnt férfit - akire országos körözést is kiadtak - a polgárőrök mellett még csütörtökön a Jászberényből érkezett speciális mentőkutyás csoport is kereste. Hivatalos vizsgálat állapítja meg, hogy mi okozta a férfi halálát. ■ Kópévár várja a bölcsiseket beruházás Játszóudvart és parkolókat is kiépítenek Segély csak tiszta portáért rendelet Már korábban is bevezették volna Karajenőn Jól halad Abonyban az új, Kreatív Kópévár elnevezésű bölcsőde építése. Várhatóan szeptembertől meg is nyitja a kapuit a Bethlen Gábor utcában, a Pingvi- nes óvoda mellett. A 975 négyzetméter alapterületű, új építésű bölcsőde mellé 1043 négyzet- méteren játszóudvart, valamint 12 parkolót is kialakítanak, akárcsak egy, mozgáskorlátozottak és babakocsisok számára kialakított szabályos rámpát és feljárót. A gyermekszobák egységesen 51 négyzetméter alapterü- | letűek lesznek. Mint megírtuk, § az abonyi önkormányzat pályá- | zaton 231 millió 764 ezer 443 fo- | , , p rint támogatást nyert el a beru- 8 házásra. ■ B. Gy. A kivitelezők jó tempóban dolgoznak az új bölcsődén Jászkarajenőn is érvényben van április elsejétől az az önkormányzati rendelet, miszerint a 28 500 forintos bérpótló juttatás kifizetését a házak, porták, udvarok rendbetételéhez kötik - tájékoztatott Palya István polgár- mester. Mindezt szigorúan ellenőrzik is.- Sőt, a javaslatomra még meg is fűszereztük egy kicsit a rendeletet - tette hozzá a polgármester. — Nemcsak a bérpótló juttatás elbírálásakor vizsgáljuk azt, hogy milyen az úgymond tisztasági helyzet, hanem alkalmanként, mondjuk negyedévente, felül is bíráljuk a döntést. Azaz nem ülhet nyugodtan senki sem a babérján, aki megkapta a bérpótló juttatást, mondván, hogy kijöttek az önkormányzattól, szétnéztek, én meg nagyjából rendet csináltam, aztán meg hagyom az egészet úgy, ahogy van. Nem! Fenn kell tartani a kialakított rendet a környezeükben - hangsúlyozta a polgármester. Palya István úgy véli, jogos a kormánynak az a fajta szándéka, hogy aki otthon van, az minimálisan annyira ráér, hogy a környezetét rendben tartsa. — Ezzel abszolút egyetértek, sőt, már korábban is így gondoltam. Úgyhogy minden segély elbírálásánál kötelező az ügyintézőnek, esetleg a jegyző asz- szonynak ellenőrizni a porták tisztaságát - mondta a polgármester. - Mielőtt egyébként ezt a kormánytól hallottuk, már korábban itt, a településen beszéltünk róla. Már akkor meg akartuk alkotni ezt a rendeletet, mert valamivel meg kell fogni azokat, akik mondjuk ott kártyáznak az árokszélen egész nap, és egyéb dolguk sincs. Akkor is sajnos lesz idejük kártyázni, de szokjanak csak hozzá, hogy negyedórát, félórát szánjanak rá egy napból arra, hogy összesöpröget- nek, összetakarítanak, és a kukákba, amit hetente ürítenek, beletegyék a szemetet. Ez a minimálisan elvárható, hiszen a közösségi szabályokhoz mindenkinek igazodnia kell - mondta Palya István. ■ B. Gy.