Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-30 / 100. szám

2 Megalakult a megyei államigazgatási kollégium Megalakult a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Államigazgatási Kol­légium. A testületet tagjai a me­gyei kormánymegbízott, a kor­mányhivatal főigazgatója, igaz­gatója, a hivatal főosztályvezetői, a szakigazgatási szervek és terü­leti államigazgatási szervek ve­zetői, valamint a kormánymeg­bízott által meghívottak. A me­gyei államigazgatási kollégium ülésein tanácskozási joggal részt vesz többek között a megyei köz­gyűlés elnöke, főjegyzője, Szol­nok város polgármestere, jegy­zője, az államigazgatási feladatot ellátó más szervezetvezetője, va­lamint a megyei igazságügyi szervezetek vezetői. Az alakuló ülésen a tagok elfogadták a me­gyei államigazgatási kollégium ügyrendjét. Ezt követően dr. Vu- kovich Gabriella, a Központi Sta­tisztikai Hivatal elnöke a 2011. évi népszámlálással kapcsolatos feladatokról tartott előadást, majd a megyei kormányhivatal működéséről szóló előadások hangzottak el. ■ Sz. Zs. Átruccantak az újiregi rokonokhoz A jászjákóhalmi Tájak—Korok— Múzeumok Klub dunántúli útra indult a napokban, hogy látoga­tást tegyen Újiregben. A Tolna megyei kisközség születése a Jászsághoz kötődik, hiszen 80 év­vel ezelőtt 80 család költözött oda —a hajdani Muth pusztára—Jász- árokszállásról, hogy új életet kezdjen az itthon elfogyott földek helyett újakhoz jutva. Saját sze­mükkel győződhettek meg a jákó- halmi honismeretesek, milyen szeretettel ápolják a jász kapcso­latot, melyet nemcsak a központ­ban felállított jász emlékhely és az anyaközséggel való máig élő sokrétű kapcsolat bizonyít, ha­nem az is, ahogy egy másik jász község küldöttségét fogadta a he­lyi községvezetés és a lakosság. Hazafelé még befért a programba a nagykarácsonyi Mikulás-ház meglátogatása, mely ugyan ilyen­kor nem üzemel, de a rénszarvas­szán és más rekvizitumok megte­kinthetők. Mivel még nem járt a csapat a Pentele-hídon, így a Du­nán ezen buszoztak át. ■ Befektetői akadémia Szolnokon Először nyílt lehetőség a megyé­ben arra, hogy a vállalatok, az önkormányzatok és intézmé­nyek vezetői, pénzügyi szakem­berei és az érdeklődő magánsze­mélyek a tőzsdei befektetések­ről alaposabb ismereteket sze­rezhessenek. A megyei iparka­mara, a Szolnoki Főiskola és egy alapkezelő által szervezett in­gyenes befektetői akadémián az alapismeretek elsajátítása mel­lett a tőzsdei elemzések módsze­reiről és a befektetési lehetősé­gekről is szó esett. De ami a leg­fontosabb, a befektetések kocká­zatainak kezelésével is megis­merkedhettek a résztvevők, így önálló befektetési döntéseket hozhatnak majd. ■ T. J. TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 30., SZOMBAT A tánc ünnepe. A szolnoki pláza adott helyet A tánc ünnepe a tánc világnapja alkalmából elnevezésű rendezvénynek. Az Aba-Novák Táncműhely növen­dékei rövid etűdöket mutattak be az érdeklődőknek. Felvételünk a balettosok előadásának egy mozzanatát örökítette meg. Képgaléria: SZ0U0N.hu Megvertek egy kisgyereket tiszabő Rugdosták, ütötték, székkel püfölték a 12 éves tanulót Tiszabőn mostanság az ál­talános iskolában történ­tek szolgáltatnak beszédté­mát: egy hatodik osztályos gyereket, szülői segédlet­tel, székkel vertek meg, rugdostak meg a tanórán. „Géléi József Egy nyolcadikos és egy hatodi­kos gyerek, valamint egyikük anyja a tanórára berontva, vas­székkel bántalmazott egy hal­mozottan hátrányos helyzetű, 12 éves diákot - tudtuk meg Do- mány Gáborné igazgatónőtől. Garázdaság miatt indult eljárás, mondta Szabó Zita- A törékeny pedagógusnőnek ideje, ereje és lehetősége sem volt a komolyabb közbeavatkozásra. A megvert gyerek szülei a rend­őrségen feljelentést akartak ten-, ni, melyhez orvosi látleletet kel­lett csatolniuk. Ez 3500 forintba került volna. Nem volt rá pénze a családnak, így hivatalból indí­tottuk meg az eljárást- tette hozr zá a pedagógus. — A gyereklétszámmal soha nem volt gond Tiszabőn — tud­domány gáborné a hetvenes évek végén Tiszabőn kezdte peda­gógus-pályafutását, így élő törté nelemkönyve a falu, az iskola át­alakulásának.- bármilyen fura, szép emléke­im vannak a hetvenes, nyolcva­nas évekről — emlékezett vissza az igazgatónő. — Ugyan akkortájt is népes dgánytársadalom élt itt, mégis nyugalom és béke volt a te­lepülésen. Tiszták, rendezettek voltak az utcák, csupa virág volt minden Az iskolában akkor még ötven százalék alatt volt a roma tűk meg tőle. - A négyszáz diák­ból csak háromszázharminc jár hozzánk. A többit mind elvitték a szülők a környékbeli iskolák­ba. Nálunk viszont senki nem beszélhet diszkriminációról, hi­szen hozzánk csak cigánygyere­kek járnak már. Miközben csu- pa rónia gyerek alkotja a 330 fős diiksereget, az agresszió,.soha nem látott méreteket öltött. Egy­re sűrűbben fordulnak elő bán­talmazások, az erősebb erőszak­gyerekek aránya. Bár a szülők között sok volt az írástudatlan, ám talán pont ezért, nem akar­ták, hogy gyerekeik is ágy éljék le az életüket, mint ők Tisztában voltak vele, csak tanulással emel­kedhetnek ki csemetéik a sze­génységből. Most meg kell nézni a falut, szinte a legutolsó, össze dőlés határán álló putriba is be van vezetve a kábeltévé, nagyon sokan kocsival járnak méghoz­zá nem is akármilyennel, szóval ez a szegénység azért már égé szén másból fakad kai elveszi a gyengébbtől, amit akar. A többség még hallgat(na) a jó szóra, az iskolában a kisebb ség az úr - mondta a vezető. — A tiszabői iskolában történ­tekről csak néhány nappal ké­sőbb kaptunk bejelentést — fe­lelte érdeklődésünkre a megyei 'rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabó Zita őrnagy, -.Elsődleges adataink alapján egy fiú összetű­zésbe keveredett két társával a tanórák közti szünetben az ud­varon. Akkor a jelen lévő neve­lőknek sikerült szétválasztani a vitázó feleket. A történteket kö­vetően kisvártatva egy feldühö­dött szülő jelent meg az iskolá­ban, berontott a tanterembe, előbb kiabált, majd ütlegelni kezdte a fiút. Két tanárnőnek si­került végül megfékeznie az asz- szonyt, aki addig többször meg­ütötte és megrúgta a gyereket. Miután a dühöngő szülőt nagy nehezen kitessékelték az óráról, a nő fia tört be a terembe, és egy széket vágott a korábban bántal­mazott diák fejéhez. A fiú az el­sődleges orvosi vélemény alap­ján könnyű sérülést szenvedett. Az ügyben garázdaság miatt in­dult eljárás. Még a szegénység sem olyan, mint régen Azagyvarékasi Ötösfogat lett a legjobb Ladikos Ebben az évben zagyvarékasiak a legjobb evezősök. Az Ötösfogat fantázianevű csapat nyerte meg lapunk Ladik (Lapot a diákok­nak!) elnevezésű médiavetélke­dőjének megyei döntőjét. A han­gulatos versenyen tíz megyei csa­pat mérte össze tudását és ügyes­ségét a szajoli sportcsarnokban, ahol kiderült, a diákok idén is fel­készültek. Bebizonyították, ügye­sen eveznek a média világában, jól fogalmaznak, igazi újságolva­sóként forgatják a napilapot. A hangulat fergeteges volt, melyből kivette részét megyénk szülötte, Cozombolis is. A fiatal zenész-énekes megtáncoltatta a gyerekeket, és együtt énekelt a versenyző csapatokkal, akik egy pár percre így elfelejthették a megméretés izgalmát. Aztán újabb feladatok következtek, me­lyeket kiválóan oldottak meg a gyerekek. A zsűrinek nehéz dol­ga volt, mi sem bizonyítja ezt job­ban, hogy a végeredmény sorsa egy-két ponton múlott. Érdemes volt küzdeni, ugyan­is az első helyezettnek (Ötösfo­gat - Zagyvarékas) százezer, a másodiknak (Médiacápák - Ti- szaroff) nyolcvan-, a harmadik­nak (Szanda Banda — Szandasző- lős) hatvanezer forinttal támogat­juk osztálykirándulását. Azok sem, akik nem fértek fel a dobo­góra, ők ajándékcsomagot kap­tak. (Végeredmény: www.szol- jon.hu. A vetélkedőről jövő hé­ten, a Diákoldalban bővebb ösz- szefoglalót közlünk) ■ R. Á. Minden kelendő, pláne, ha fémből van az anyaga Szolnokon csütörtökre virradóra 19 garázst törtek fel a Vágóhíd ut­cai lakóparkban. Leverték a laka­tokat, az ajtókat felfeszítették és csaknem egymillió forint értékű zsákmányt pakoltak össze. A Jár­műjavító telephelyéről két vasúti kocsiról vörösréz kábelt lopott el ismeretlen. A tolvaj a vasúti ko­csik forgóvázáról szakszerűen csavarozta le a kábelt. Kisújszál­láson fácánnevelő telepen járt tol­vaj, 50 000 Ft értékben vasanya­got vitt el. Kunmadarason 200 000 Ft kárt okozott az a tolvaj, aki egy Honvéd utcai háztól szerszá­mokat, kerékpárt, üllőt és szi­vattyút vitt magával. ■ Megkérdeztük olvasóinkat Egyetért-e a dohányzási tilalom kiterjesztésével? Jövő év januárjától lényegében minden zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás. Munkahelyen, éttermekben és kocsmákban csak szabad levegőn, illetve a be­járat előtt lehet rágyújtani. Nem jelölhető ki dohányzóhely a köz­forgalmú intézmények és a mun­kahelyek zárt légterű helyisége­iben, valamint a vonatokon sem. Dohányzóhelyet csak szabad le­vegőn, a bejárattól öt méterre le­het kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre ki­zárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthe- lyiségekben. NAGY LAJOS, KíSÚjSZáUÓS:- Egyetértek a szigorítással, mert nagyon egészségtelennek tartom a dohányzást a közin­tézményekben és az iskolák­ban. Kisújszálláson közterüle ten most is érvényben van ilyen tiltás. A vendéglátásban szerin­tem hosszú távon nem fog csök­kenni a forgalom, mert a nem dohányzók szívesebben men­nek majd be az éttermekbe. dr. HORTi lajosné Jászberény: -Nagyon helyesnek tartom a dohányzás kiszorítását a közin­tézményekből, hiszen mindig az egészséget, illetve az egészség- megőrzést kell előtérbe helyez­ni Úgy gondolom, igazán jó módszer erre az, hogy ne lehes­sen a közintézményekben dohá­nyozni. Rá kell vezetni az embe­reket valahogyan arra, hogy vi­gyázzanak egészségükre. novak Zsófia Szolnok: - Azok az ismerőseim, akik dohányoz­nak, nem értenek egyet a tila­lom kiterjesztésével. A magam részéről örülök annak, hogy ezentúl nem lesz cigarettasza- gú a ruhám, a hajam, ha be­ülök valahová. Ugyanakkor át- érzem azoknak a helyzetét is, akik dohányoznak, de ezentúl nem hódolhatnak úgy szenve­délyüknek, mint korábban. soós lajos, Karcag: — Bár ma­gam is a vendéglátásban dolgo­zom, mégis maximálisan egyet­értek a szigorítással. Szerintem a forgalmon nem fogjuk meg­érezni, ha nem lehet majd bent dohányozni Amikor Ameriká­ban dolgoztam, ott már a mun­kavállalásnál a legfontosabb szempont nem a szakmai vég zettség volt, hanem, hogy az ember ne dohányozzon.

Next

/
Thumbnails
Contents