Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-25 / 96. szám

5 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Hastáncgála. Jászárokszállás újra várossá avatásának huszadik évfordulója apropóján egy hetes ünnepségsorozatot szervez a település. Az események sorában találhatunk könyvbemutatót, musicalt, virágkiállítást, zenei bemutatót, vasárnap pedig egész napos programok várják az érdeklődőket a helyi csoportok műsoraival és díszünnepséggel. Szombaton az Extázis tánccsoport által szervezett hastáncgála vezette fel az eseményeket (képünkön). A kerékpárút elnapolva módosítás Egyelőre parkolóba állították a fejlesztést Jákóhalmán Minőségi díj: a Tarnamenti újabb országos sikert aratott A Magyar Termék Nagydíj 2010, valamint az Év Bioterméke 2009 és 2010 után a jászdózsai Tarna- menti-2000 Mezőgazdasági Rt. a Magyar Agrárgazdasági Minő­ségi Díj pályázat egyik kitünte­tettjeként is szerepelt. A rangos elismerést az idei március 15-i ünnepség keretében adta át dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Kovács István vezér- igazgatónak. így a Tarnamenti jogosult az erről szóló védjegy használatára. A cég tevékenységének alapja az ökológiai növénytermesztés és állattenyésztés. Évekkel ez­előtt belátták ugyanis azt, hogy a korlátok nélküli műtrágyázás, a növényvédő szerek használata tönkreteszi a környezetet, s ezek szermaradványai felhalmozód­nak a növényi és állati szerveze­tekben. így közvetve az embe­rekbe is bekerülnek a káros anyagok, amelyek később súlyos betegségeket okozhatnak. Ez ve­zetett ahhoz, hogy 2004 őszétől a Biokontroll Hungária Nonpro­fit Kft. ellenőrzi a társaság ter­melését, melynek célja az egész­séges biotermékek előállítása. A növénytermesztés mintegy kétezer hektárt ölel fel, s fő funk­ciója az állatoknak a biotakar­mány biztosítása. Az állattenyésztést három faj határozza meg: a bioszarvas­marha-, a biomangalica- és a bio- szürkemarha-tenyésztés. ■ L. Z. ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 26., KEDD A település közbiztonságáról is tárgyalnak Pusztamonostoron a képviselő- testület soron következő ülését április 28-án tartja. A testületi ülésen tájékoztatót tart dr. Len­gyel Györgyi, államtitkár a Kor­mányhivatal munkájáról, szer­vezeti átalakításokról és a jövő feladatairól. A napirendi pontok között tárgyalják a képviselők többek között a települési köz­rend, közbiztonság helyzetét, az önkormányzat tavalyi évi költ­ségvetésének végrehajtását. Az előterjesztések sorában szó lesz aktuális pályázati lehetőségek­ről, mint például a Parlagfű­mentesítési Alap pályázata, de dönteniük kell ÖNHIKI-pályázat benyújtásáról is. ■ I. A. Meghiúsulni látszik a jászjákóhalmiak egy je­lentős elképzelése, hogy kerékpárutat építsenek a falut átszelő 31-es főút mentén. Igaz, már pályá­zatot is nyertek a fejlesz­tésre, az építkezés még­sem indul. Többen tudni vélik, hogy azért, mert a polgármester nem volt hajlandó aláírni egy szerződést. Illés Anita-Banka Csaba Évek óta tervezik Jászjákóhal- mán, hogy a kerékpárforgalmat leterelik a 31-es főútról. Uniós fejlesztési keretet is megcélzott a falu önkormányzata, hogy pénzt nyerjen a beruházásra. A helyiek így nem is nagyon ér­tik, hogy miért nem indult már el a fejlesztés. A járókelőkkel beszélgetve kiderült, bizony fi­atalok és idősebbek egyaránt várják ezt az útépítést.- Hallani lehet, hogy nem lesz még kerékpárút a települé­sen - mondja Sipos Lászlóné. - Jó lenne pedig már nagyon, ha volna, úgy, mint Berényben. Olyan kerékpárút kellene, ami Jászberényig vezet, így lehetne a két település között kerékpár­ral közlekedni — állítja a nyug­díjas.- Az újságban azt olvastam, hogy 2012 után talán lehet a ke­rékpárút megépítéséből valami - véli egy fiatal lány. - A bará­taimmal sokat szoktunk bicik­lizni. A járdán nem jó, mert, ha jönnek a gyalogosok, akkor nem férünk el. A 31-es főúton kerékpározni pedig a nagy for­galom miatt balesetveszélyes. A település képviselő-testü- lete 2009-ben döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a főút mentén húzódó belterületi ke­rékpárút építésére — tudtuk meg ifj. Lukácsi Pál polgármes­tertől. A polgármester hozzátet­te: ehhez előtte meg kellett vá­jászjákóhalmán ö nehézsé­gek ellenére is tovább pró­bálkoznak. A határidő mó­dosításának elutasítása elle­nére is szeretnék megvalósí­tani a tervet. Ennek érdeké­ben mind a régiós fejlesztési tanács vezetőivel, mind pe­sárolniuk - kedvezményesen jutottak hozzá az államtól - a kerékpárút beruházás nyolc­millió forint értékű engedélyes tervdokumentációját. Az erede­ti elképzelés ugyanis az volt az állam részéről, hogy a 31-es út felújításának része lesz a ke­rékpárút építése is. Amikor a beruházást kettéválasztották, azt követően nyílt lehetősége az önkormányzatnak hozzájutni a már elkészült tervekhez.- Pozitívan bírálták el pályá­zatunkat, az önkormányzat pe­dig teljesítette a támogatási szerződéskötés feltételeit. Egye­bek mellett a kerékpárút leen­dő nyomvonalán megegyezett az adott terület tulajdonosaival, esetenként bérleti szerződés­sel, esetenként adásvételi szer­eiig a térség országgyűlési képviselőivel tárgyalt a pol­gármester.- A képviselők támogatásuk­ról biztosítottak, illetve ígér­ték, hogy amit lehet megtesz­nek az ügy érdekében - je­gyezte meg ifj. Lukácsi Pál. ződéssel. Meg is köthettük a tá­mogatási szerződést. Az elmúlt év második felére azonban kiderült, hogy a 31-es főút felújítására továbbra is várni kell - jelzi a településve- zető - így a kerékpárút építését sem lehet megindítani, amely­nek következménye, hogy a be­fejezés határidejét sem tudjuk tartani. A pályázat irányító ha­tóságától kértük a támogatási szerződés lezárási határidejé­nek módosítását, amit a szer­ződésben szereplő jogi kitéte­lekre hivatkozva elutasítottak, és el kellett állni a beruházás­tól. Az tehát nem igaz, hogy azért késik az építkezés, mert vonakodnék aláírni a szüksé­ges szerződéseket - mondja a polgármester.- azért is lehet támogatan­dó elképzelés a településen belüli kerékpárút megépíté­se, mert akkor létjogosultsá­got nyer stratégiai célként, hogy Jászberényt és Jászjá- kóhalmát kerékpárúttal kös­sük össze. Gyermekvilágbörzére várják a kicsiket, nagyokat Jászberényben a Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házban május 7-én immár ötödik alkalommal rendezik meg a Gyermekvilágbörzét. A rendezvényen a gyerekek­nek és felnőtteknek is kínál­nak programot a szervezők. A résztvevőknek lehetősé­gük lesz baba- és gyermek­ruhák, játékok, könyvek adásvételére, cseréjére. Folytatják az általános iskola felújítását pusztamonostoron pályáza­ti forrásból folytatják az álta­lános iskola felújítását. A be­ruházás első üteme során a tavalyi szeptemberi iskola- kezdésre megújult a főépület. Második ütemben a nyílászá­rókat cserélik ki. A nagyárki iskoláról írt helytörténeti könyvet jászárokszálláson a város- sá avatás huszadik évfordu­lójára rendezett ünnepség- sorozat keretén belül április 27-én könyvbemutatót tarta­nak a helyi Petőfi Művelő­dési Házban. Az évfordulóra készítette el Tóth Lászlóné, Volt egyszer egy nagyárki iskola című helytörténeti munkáját, amelyet a szerző mutat be az érdeklődőknek. A veszélyekre hívták fel a figyelmet Jászberényben tartott a húsvéti ünnepek felvezeté­seként baleset-megelőzési akciót a herényi rendőrkapi­tányság. Az érdeklődők ki­próbálhatták egyebek mel­lett az ittas vezetést szimu­láló szemüveget, de KRESZ- tesztet is kitölthettek. Felszentelik a felújított fogacsi épületet jászszentandrás mellett a Kápolnáért Egyesület az Idén is megrendezi búcsú­ját. Az eseményre május 14-én kerül sor, ami egyben a felújított épület felszente­lése is lesz Jászszentandrás határában. SZ0U0N.hu További jászsági információk a S70LI0N.hu hírportálon olvashatók. Tovább próbálkoznak a megvalósítással, a képviselőkkel is tárgyalnak Több rangos rendezvényt szerveztek Földünkért is futottak a résztvevők szabadidő Mozgással hívták fel a figyelmet a környezetvédelemre A Jászok Egyesülete elkészítette beszámolóját a szervezet 2010- es munkájáról. A beszámolóból kiderül, hogy a Jászságból elszár­mazottak és az otthon élők intéz­ményes kapcsolattartása érdeké­ben alakult civil szervezetnek ta­valy év végén 573 tagja volt és 33 tagszervezete van. Tavaly tovább­fejlesztették az egyesület honlap­ját (www.jaszokegyesulete.hu), a szervezet már a Facebook közös­ségi portálon is elérhető. Az egye­sület tavaly is több rangos buda­pesti és jászsági összejövetelt, rendezvényt szervezett, amelyek a jászok múltjának megismeré­sét segítették, kapcsolatok ápolá­sát és építését szolgálták. ■ L A. Jászberényben hagyományte­remtő szándékkal szervezték meg szombaton a „Futás a Föl­dünkért” elnevezést kapott ese­ménysort az Érparton. A rendez­vényen résztvevők több távon (1500 m, 3000 m, 5000 m) mér­hették össze tudásukat és erőn­létüket. A Jászberényi Triatlon Sportegyesület kezdeményezé­sére útnak indított programhoz gyorsan csatlakoztak az érparti­ak. A több fesztivál alkalmával már jól kipróbált helyszínre szombaton is több százan érkez­tek. A futás mellett lehetőség nyílt különböző egészségügyi szűrővizsgálatokon részt venni, volt faültetés, illetve szemétsze- Sok százan vettek részt az első alkalommal megszervezett programon dés is, kicsik és nagyok kipró­bálhatták rajztudásukat, aszfalt­ra és rajzlapra egyaránt. Bemu­tatkoztak a helyi sportegyesüle­tek, klubok, hogy a testedzés mellett népszerűsítsék saját sportágaikat is. Sokan pedig kü­lönböző termékekkel, szakta­nácsadással, példaadással nép­szerűsítették az egészséges élet­módot, a megfelelő táplálkozást. Nem titkolt szándéka volt a szervezőknek, hogy igazi közös­ségi eseményt hozzanak össze a Föld napja apropóján épp ezen a hétvégén megtartott versennyel. De környezetünk megóvásának szükségessége szint cél volt. ■ B. Cs. Hívja az Új Néplap újságíróját! BANKA CSABA Banka Csaba elsősorban a Jász­ságtelepülésein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 57-501-710-es telefonszámot hétköznapokon! $-----retiwusaKsta Be népesülnek a vízpartok isfi.----

Next

/
Thumbnails
Contents