Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-16 / 89. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 16., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLAS A zeneiskola marad továbbra is városi kezelésben Jászberény jelenleg önkormányzati fenntartású általános iskoláinak működtetését továbbra is kistérségi szinten szeretnék megoldani. A képviselő-testület szerdai ülésén Juhász Dániel alpolgármester javaslatára azonban megszavazták, hogy az előzetes elképzelésekkel szemben a Palo- tásy János Zeneiskola maradjon továbbra is városi fenntartású. A napokban tartott városházi sajtó- tájékoztatón az alpolgármester rámutatott, hogy további kiigazítást nem lesz a tervezetben, tehát a Belvárosi Általános Iskola, illetve a Gróf Apponyi Albert Általános Iskola fenntartását a Jászsági Többcélú Társulás keretei között képzelik el. Dr. Szabó Tamás polgármester szintén a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy a héten biztató tárgyalásokat folytattak a fenntartói társulásban részt vevő kistelepülések polgármestereivel. Pénzügyi szempontból a város számára mintegy harminc- millió forintos pozitív szaldója lehet az átalakításnak, ugyanakkor az átalakítás a szakmai munka környezetében is minőségi változtatásokra ad majd lehetőséget. Az elképzeléssel szemben egyébként komoly kritikák fogalmazódtak meg testület szerdai soros ülésén, illetve a pedagógusok részéről a közoktatási koncepció — amit a többség megszavazott a testületben — előkészítésekor. ■ B. Cs. Felmérték a telepeken élők helyzetét A romatelepek lakóinak helyzetéről, életkörülményeiről gyűjtött tapasztalatokat Jászberényben a napokban a Jobbik. A párt országgyűlési képviselői társaságában a városi önkormányzat Neszűr eseti bizottságának job- bikos elnöke, Budai Lóránt elmondta, mindenképp megoldást keresnek az áldatlan állapotok orvoslására, ezt pedig az alaphelyzet megismerésével kezdik. Kezdeményezik az önkormányzat humán erőforrás bizottságának elnökénél, illetve a városkapcsolati tanácsnoknál, hogy készüljön egy koncepció, amely megoldási lehetőségeket kínál a nehéz helyzetben lévő helybélieknek. ■ B. Cs. A környéken élő helybéliek — köztük Pesti Kálmán — kifogásolják az áramszolgáltató megbízásából elvégzett gallyazás kivitelezését Bajuk van a gallyazással munkálatok A félbevágott fák is a helyszínen maradtak Olvasóink nem a munka szükségességét, kizárólag a módszert kritizálták, miután az áramszolgáltató megbízásából, gallyazás címén végzett munkát megsínylette jó néhány díszfa és gyümölcsfa egy, a lakók által gondozott jászberényi közterületen. Banka Csaba Úgy másfél évtizede kezdték ültetni a díszfákat, illetve a gyümölcsfákat Jászberényben, a Pelyhes part utca lakói, hogy az addig maximum építési felvonulási területként használt városi Zagyva menti területet parkosítsák. Törekvésük sikeres volt, immár egy fákkal benőtt, füvesített zöld terület alakult ki.- Rendszeresen jönnek ide a gyerekek a szomszédos óvodából, iskolából, hogy eltöltsenek egy kis időt, játszanak a parkban - mondta az utca egyik lakója, Pesti Kálmán. - A környéken élőknek pedig felüdülést jelent, hogy zöld környezetben élhetnek, ilyenkor tavasszal virágoznak a fák, nyáron és ősszel pedig aki csak erre jár gyönyörködik a környezetben — jegyzi meg a lakó a letarolt fák mellett. - Máskor is volt már gondunk a gallyazás kivitelezésével, de a mostanit különösen fájlaljuk. Negyvenhárom évet töltöttem el a mezőgazdaságban, úgyhogy tudom: lehet másként csinálni. Lehet úgy gallyazni, lehet úgy távol tartani a vezetékektől az ágakat, hogy az ne okozzon problémát. Azonban ez a munka véleményem szerint nemtörődöm volt. Ráadásul'itt is hagyták a félbevágott fákat. A panasszal megkerestük az áramszolgáltató ÉMÁSZ Nyrt-t, hogy rákérdezzünk: lehet-e száAz elszállításról is gondoskodni kell CSORDÁS PÉTER, azEMASZ Nyrt. Kommunikációs és Szabályozásmenedzsment Igazgatóság főmunkatársa végül tájékoztatta lapunkat, hogy „a gallyazási munkát az áram- szolgáltató rendszerint vállalkozásba adja. Kertészettel, parképítéssel foglalkozó szakértő cégek kapnak megbízást, melyek rendelkeznek kellő gyakorlattal, szaktudással (kertészeti, botanikai ismeretek) és a szükséges felszereltséggel A végeredmény azonban nem feltétlenül ugyanaz - tette hozzá a főmunkatárs -, mintha azt a fa tulajdonosa végezné el, hiszen az áram- szolgáltatónak érthető módon a biztonságos üzemeltetés az érdeke. Az áramszolgáltató csak a védőtávolságban benőtt ágak eltávolítását végzi el, a fa többi részének egyébként indokolt metszését, ritkítását nem. Ezért célszerű, ha a gallyazási munkát a fa tulajdonosa végzi el. A zöld hulladék összegyűjtése és elszállítása ugyanúgy feladata a vállalkozónak, mint a gallyazás, ezért az elvégzett munkát csak akkor tekintjük teljesítettnek, ha a szemét elszállításáról is gondoskodtak. ” mítani a gallyazás módszerének változtatására? Csordás Péter, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. Kommunikációs és Szabályozásmenedzsment Igazgatóság főmunkatársa először tájékoztatott, hogy „gallyazásnak nevezzük a szabadvezeték-hálózatok mentén lévő fák és bokrok ágainak, gallyainak eltávolítását. Azért van rá szükség, mert a vezetéket megközelítő hajtások balesetet (áramütést), illetve hos- szabb-rövidebb szolgáltatás kiesést (üzemzavart) okozhatnak.” A főmunkatárs azután közölte, hogy a „GKM rendelete szerint a biztonsági övezet környezetében levő fák, bokrok ágait az ingatlan tulajdonosa (kezelője) köteles rendszeresen eltávolítani, ha azok a szabadvezeték biztonsági övezeti határát elérik. Ha az ingatlan tulajdonosa gallyazási kötelességét nem teljesíti, az áramszolgáltató a közcélú villamosmű működtetésének törvényben előírt kötelezettsége miatt a veszélyt saját költségén el kell, hogy hárítsa, amely munkálatok elvégzését az ingatlan tulajdonosa (kezelője) tűrni köteles.” Közmunkaprogramot indítanak Berényben a városi környezet tisztán tartása lesz a feladata annak a 86 közfoglalkoztatottnak, akiket a közeljövőben szeretne alkalmazni a város. A rövid távú közfoglalkoztatás keretére a napokban nyújtotta be második fordulós pályázatát a város. Művészettörténész lesz a vendég a jászok Egyesülete Ügyvivői Testületé szervezésében, a Pest megyei megyeházán látják vendégül április 28-án dr. Egri Mária szolnoki művészettörténészt. Az elismert szakember a Jászság képzőművészetéről tart előadást a megjelenő érdeklődőknek. Még idén öltöző épülhet a műfüves pályához A BELÜGYMINISZTÉRIUMTÓL remél pályázati támogatást Jászberény, hogy a korábban létrehozott műfüves pálya mellé öltözőt is építhessenek. Különösen hétvégenként okoz problémát a városban, hogy a területen sportoló több száz helybéli számára egyelőre nem sikerült végleges és megnyugtató megoldást találni a felmerülő higiénés problémákra. A pályázat keretéből húszmillió forintos támogatást várnak, míg a város mintegy 17,7 milliót különít el önerőként az öltözőépítésre. Erdei íjász viadalra készülnek eseménydús napokat élnek meg mostanában a jászsági íjászok. A Jászjákóhalmi íjászok közössége ma részt vesz a Muhi csata emlékére szervezett versenyen és tiszteletadáson a csata egykori helyszínén. Közben pedig már szervezik azt a jászberényi ügyességi viadalt, amelyet - immár második alkalommal - tartanak meg a Jászberény környéki erdőkben májusban. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Sikeresen gyűjtötték a hulladékot Monostoron Pusztamonostoron 3. alkalom- mű-gumiabroncs gyűlt össze. A mai hirdették meg a települési hulladékot teherautóval szálh'tot- hulladékgyűjtést. Az akcióban ták el a faluból, illetve megfelelő idén mintegy 5 köbméter elekt- módon elhelyezték, hogy később ronikai hulladék, s 236 gépjár- újrahasznosítsák. ■ B. Cs. HIRDETÉS MEZOHEKI TELEPHELLYEL ÉLELMISZER TERÍTÉSÉRE C, E JOGOSÍTVÁNNYAL MUNKATÁRSAT KERESÜNK. Érdeklődni: hétfőtől - péntekig 7-17 óráig 06-30/9588-313 telefonon. Arany fokozattal bővült a gyűjtemény eredmény Az erdélyi család gyermekének szép beszéde meggyőzte a zsűrit is A Jászárokszálláson élő Szölösi Attila nemrégiben komoly eredményt ért el a Szép magyar beszéd versenyen. A Széchenyi István Általános Iskola tanulója - miután megnyerte a városi és megyei versenyt is - a zsűritől a Kazinczy jelvény arany fokozatát vehette át az Tiszántúli fordulón is. Mint kiderült a nyolcadik osztályos fiatalember korábban is jeleskedett már a szép kiejtésben, hiszen hatodik osztályos korában megnyerte a verseny megyei fordulóját, de az ötödik és hatodikos korosztálynak nem szerveznek országos megmérettetést. Az idei versenyen a kötelező szöveg mellett Krúdy Gyula Nyelvünk és múltunk című írását mondta el a zsűri előtt. Teljesítményét pedig arany fokozattal díjazták, felkészítő tanára, André Péterné pedig különdíj- ban részesült.- A magyar nyelv megőrzése mindig fontos volt a családunkban - mondta Attila. - Szeretnénk, ha a szleng minél kevesebb teret nyerne beszédünkben. Szüleim Erdélyből települtek át, Budapesten születtem, öt éves korom óta élünk Jászárokszálláson. Nagymamám a mai « napig olyan szép és régies kife- g jezésekkel beszél, amelynek | nyomát már aligha találjuk meg J a mindennapos beszédfordula- I tokban. ■ Banka Csaba Attila egész családja fontosnak érzi a szép magyar beszéd megőrzését