Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-16 / 89. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 16., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR Jászberény ismét bedőltek a kecsegtető ajánlatnak. Egy ide­gen férfi azzal hívta fel a 30 éves nőt, hogy ő az egyik mobiltelefon­szolgáltató munkatársa, és egy nagyobb összegű nyereményt nyert, melyet akkor kap meg, ha egy telefonszámra feltölt kétszer 12 000 Ft-ot. A hölgy megörült a jó hírnek, azonnal meg is tette, amit kértek tőle, de a nyeremény bankkártyára azóta is vár — kö­zölte a rendőrség, ta Jászjákóhalma nemrégiben megalakult Varga András atya hívei körében a Keresztény Értel­miségiek Szövetsége jászjákó- halmi csoportja. A napokban az országos szervezet nevében dr. Osztie Zoltán elnök visszaigazol­ta a megalakulást, ami az új csoport létének megerősítését jelenti. A csoport elnökéül For­gács Csabáné asszonyt válasz­tották, Fodor István Ferenc — aki nyolc éve már tagja a jászberé­nyi szervezetnek — az összekötő szerepét tölti be a városi tagszer­vezettel, mely az alakulás szer­vezésében jelentős segítséget nyújtott dr. Suba György elnökkel az élen. ta Karcag a karcagi születésű Nobel-díjas tudós, Avram Hersh- ko tiszteletére kiírt országos ter­mészettudományi verseny közép- iskolás döntőjét tartották a na­pokban a Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskolá­ban. A19 csapatnak elméletben és gyakorlatban is számot kellett adnia tudásáról, de Szolnok LAPUNK csütörtöki szá­mában Taroltak a vendéglátósok című cikkünkben tévesen szere­pelt a verseny elnevezése. A ren­dezvény helyes neve: VI. Pelikán Kupa. Az érintettektől elnézést kérünk! scs Tiszaföidvár SAJÁT fia támadt meg egy idős férfi Tiszaföldvá- ron. A 23 éves férfi csütörtökön hajnalban erőses ittasan ment haza, dühöngeni kezdett, leszakí­totta az egyik harmonikaajtót, majd azzal az édesapjára tá­madt. Az ámokfutót a kiérkező rendőrök fékezték meg, majd előállították, és megelőző távol­tartást rendeltek el vele szem­ben. Az elsődleges vizsgálatok alapján a férfi kábítószert is fo­gyasztott az alkohol mellett, ecs SZ0U0N.hu További települési hírek olvashatók a S20U0N.hu hírportálon. Ejtőernyősök napja. Egész napos rendezvény keretében, ünnepi állománygyűléssel, koszorúzással, ejtőernyős programokkal, valamint statikus és dinamikus bemutatókkal ünnepelték az ejtőernyősök napját a Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopterbázisán. A nap részeként Ejtőernyős Múzeumot is nyitottak a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Az eseményről készült képgalériát keresse a SZOL ON.hll hírportálon. Munkában tilos a szotyizás rend Szabályozták, mit tehetnek és mit nem a közcélúak Folytatás az 1. oldalról Úgy vannak ugyanis vele, fon­tos, hogy a közcélú foglalkozta­tottaknál is javítsanak a munka­morálon. — A helyi szabályzókban több olyan elvárást rögzítettünk, amelyet teljesíteniük kell a köz­célú munkásoknak,- mondta Dankó István. Ezek közé tarto­zik, hogy ha lehetséges, akkor a munkaterületen ki kell mérni azokat az egy nap alatt elvégez­hető munkamennyiségeket, amelyeket kötelező az illető köz­célú munkásnak elvégeznie. Ha valaki „összeszed” három igazo­latlan hiányzást, akkor el kell küldeni, mert Ilyen hozzáállás­sal nem tartanak rá igényt. Kö­telessége a munkavégzőnek a lát­hatósági mellény viselése, a pon­tos megjelenés, nemcsak a mun­kaidő kezdetén, hanem a végén is. Mivel a legtöbbször közterü­leten, az utcán tevékenykednek a közcélúak, mondhatni az a munkahelyük, elvárják azt a is tőlük, hogy ne álljanak le a já­rókelőkkel, ismerősökkel dis- kurálni.- Megtiltottuk a szotyolázást, azaz a magozást is munkaidőben. Mert bizony nem egy esetben az is előfordult, hogy kiküldőik az il­lető közcélú munkást söprögetni meg szemetet szedni, és miköz­ben szedte is valamennyire a sze­metet, éppen ő volt az, aki viszont a legjobban szemetelt közterüle­ten. Ugyanis közben eldobálta, szétköpködte a napraforgómag­héjat, így hiába tisztította meg a területet, ha utána mégis ottma­radt a sok héj. így tehát a szotyo- lázás tilalma is bekerült a munka­végzés szabályaiba - hangsú­lyozta Dankó István. A Karcagi Önkormányzat Vá­rosgondnokságánál 214 fő négy­órás közfoglalkoztatott van, akik elsősorban köztisztasági felada­tokat látnak el, de dolgoznak az erdészetben, a csemetekertben, és részt vesznek a belvíz-karban­tartási feladatokban is — tudtuk meg Molnár Pál igazgatótól. Munkájukat a városgondnokság szakdolgozói irányítják. Mível korábban a mostani létszám több mint kétszerese dolgozott közfoglalkoztatásban, akkor ve­zették be a munkák ellenőrzésé­re és a foglalkoztatottak beazo­nosításának megkönnyítésére az egyedi azonosítóval ellátott láthatósági mellény viselését. Volt, amikor verekedett a közcélú munkás jásza páti n történt meg az az eset, amikor is egy közcélú fog­lalkoztatott és egy helyi lakos között atrocitás történt. Ennek során szóváltásba került a köz­célú egy idős, az utcán gereb­lyéző férfival A vita tettlegessé gig fajult, melynek során több­ször megütötte, megrugdosta a sértettet. A közcélút kivették a foglalkoztatási programból, és fél évig nem kapott szociális el­látást sem. Pócs János polgár- mester akkor elmondta, a köz­célú foglalkoztatásban dolgo­zók munkahelye is ugyanolyan munkahely, mint ha valaki például gyárban dolgozna. Aki pedig nem teszi a dol­gát, annak másnap már nem kell bemen­nie a munkahelyére.- Munkatársaim a szakmai irányítás mellett folyamatosan ellenőrzik azt is, hogy a foglal­koztatottak a munkaszerződés­ben előírtaknak megfelelően dolgoznak-e. Aki ezt megszegi — például ittasan jön dolgozni, vagy megtagadja a munkát-, az vétséget követel, őt azonnali ha­tállyal elbocsátjuk. Aki kisebb vétséget követ el — például nem az előírtaknak megfelelően vég­zi el a reá bízott feladatot —, elő­ször csak figyelmeztetésben ré­szesül, második alkalommal már ő is erősebb szankciót kap. A ke­vesebb foglalkoztatotti létszám azt is lehetővé teszi, hogy a cso­portvezetők sűrűbben el­lenőrizzenek egy-egy területen. Ennek hatására már idén is volt Iw több elbocsá­tás, ami a töb­biek számára is figyelmeztető jel lehet-mondta az igazgató. Söprés közben nincs szotyizás JEGYZET MÉSZÁROS GÉZA Unokáink is érezni fogják világszerte méretesre duz­zadt az országok államadós­sága. A jóléti társadalmak, a társadalmak jóléte idézték elő e lassan kezelhetetlen helyzetet. Mások mellett a nagyhatalomnak titulált Egyesült Államok, az euró­pai óriás, Németország, és hát a „kicsik" között ne men­jünk messzire, mi magyarok is szinte nyak fölött vagyunk eladósodva. A tízmillió magyar állampol­gár adóssága fejenként két­millió forintot taksál. A kor­mányzat nemrégen felvetet­te, hogy a hazai gazdaság ál­lapotának feljavítása érdeké­ben akár „közadakozásból” is csökkenthető lenne a hi­telállományunk, amely beje­lentésre sokan felháborod­tak: „én tisztességesen adóz­tam, nekem már egy fillé­rem sincs, mások helyett én nem törlesztek, fizessen az, aki ezt a tartozást felhalmoz­ta!” - nos, valahogy így. Én - ámbár lehet, mi vagyunk kisebbségben, de - a más­képp gondolkodók táborát erősítem. Jómagam bizony, a családtagjaimmal egyetértés- benjyészek vagyunk fizetni,, Már nem is magunkért, ha­nem gyermekeinkért, uno­káinkért, akik a jelen felnőtt generáció cselekvése nélkül ugyancsak áldozatai lesznek a „böszmén elk..t” gazdaság- politikának. Valakiknek ezt a súlyos helyzetet rendbe kell hoznia! Igaz, a fejenkén­ti kétmilliós „adományra" a családom képtelen volna, de pár tízezer forintot beáldoz­nánk, már csak a lelki üd­vösségünkért is. Tudtommal e kispolgári „szentségtörés­sel” nem vagyunk egyedül, s ha az afrikai éhezőket, vagy az indonéziai cunami és a japán földrengés áldo­zatainak családtagjait Ma­gyarországról nemesen segí­tik is sokan, ők, s más hon­fitársaink némi hazafiságból talán hazájukra is gondol­hatnának. HIRDETÉS Mindent az egészségért a Károly Róbert Főiskolán A lustaságnak vége, az egészsé­gé és annak megőrzéséé volt a főszerep április 12-én a gyön­gyösi Károly Róbert Főiskolán. A Diákhotel és a Sportcentrum területén megrendezett egész napos program célja az egész­séges életmódra történő figye­lemfelhívás volt, nem csak sza­vakban, hanem tettekben is! A „Légy ott, legyél aktív” felhívás nem csak szlogen, de megvaló­sítandó cél lett! Április 12-én dr. Magda Sán­dor rektor köszöntőjével indult az egészség megőrzésére, az egészséges életmódra nevelés elérésére hivatott rendezvény. A bemelegítő aerobik után szin­te lehetetlen felsorolni az estig tartó számos programot: töb­bek között volt hastánc- és küz­dősport-bemutató, a sejtelmes nevű Kangoo Jumps és Zumba Fitt is. A rendezvényen fellépett az amerikai mazsoretteket tö­mörítő Cheerleaders. A prog­ram során megrendezték a KRF Kispályás Labdarúgó Ku­pát, de volt asztalitenisz-, te­nisz-, sakk-, streetball-, röplab­da- és lábtenisz-bajnokság is. Az egész napos játékokban megtalálható volt a csocsó épp­úgy, mint a tollaslabda, a szu- mó, vagy az aszfalthoki. Ügyes­ségi versenyek is színesítették a rendezvényt, s megmérkőz­tek a Főiskola Legerősebb Em­bere címért is az indulók. Koszorúzás, emlékfutás. A holokauszt magyarországi áldozatairól emlé­keztek meg tegnap Szolnokon. Az emléktábla koszorúzását követően a több száz fiatal futással érkezett a megemlékezés színhelyére, a Galériá­hoz. A képgalériát keresse a SZ0U0N.hu hírportálon. Végül börtönt kaptak a fejőszékes gyilkosok Enyhített a vádlottak büntetési tételén a Debreceni ítélőtábla a Tiszaderzsen 2005-ben történt gyilkossági ügyben. A megyei bíróság a legelső elsőfokú eljárá­sában B. Jánosra 15, K. Csabára 12 év fegyházbüntetést szabott ki. A táblabíróság azonban új el­járás lefolytatására kötelezte a megyei bíróságot. Amely B.-t már „csak” 13, K.-t pedig 10 év börtönbüntetésre ítélte. A Deb­receni ítélőtábla jogerősen a mi­nap az első rendű vádlottra 7 év 6 hónap, a másodrendűre pedig 6 év börtönt szabott ki. A tiszaderzsi B. és K. - több­szörösen visszaesőek - 2005. október 5-én presszóban iddo- gáltak. Másnap hajnalban a két férfi egyik közeli ismerősükhöz csengetett be. A házban egy idős néni élt a neki segítő 54 éves J. Andrással. „Bandi, hozz ki pénzt!” - kérlelték a vádlottak J. -t, aki a hosszas unszolást meg­unva végül kijött az udvarra. Pénz nélkül! Ez nem tetszett a két részeg­nek. „Üsd agyon a Bandit, addig megkanolom az öreglányt!” - adta ki az ukázt a vádirat szerint K. Csaba. Ám a sértett nem en­gedte be a lakásba őket, akik azonnal nekiestek. Fojtogatták, ütötték, majd B. fejőszékkel foly­tatta a bántalmazást. J. sérülése­ibe halt bele. B.-t és K.-t még az­nap este elfogták. ■ M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents