Új Néplap, 2011. április (22. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-11 / 84. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. ÁPRILIS 11., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR közösség Nemcsak edzik, de nevelni is akarják a tanítványokat Talán egy leendő újabb olimpikon is ott edz napról-napra a mezőtúri sporttelepen, a képen éppen a rajtot gyakorló fiatal atléták között Rohamosan megnőtt tavaly a bűnelkövetők száma A Mezőtúr Városi Rendőrkapi­tányság beszámolója szerint 2010-ben romlott Mezőtúron a bűnügyi, közbiztonsági helyzet. A regisztrált bűncselekmé­nyek száma 76 százalékos nö­vekedést mutatott, sőt ez a ten­dencia 2011 első negyedében is tovább folytatódott. Sajnos nagy mértékben nőtt azoknak a bűncselekményfajtáknak a gyakorisága, amelyek elsődle­ges befolyásolják az állampol­gárok szubjektív biztonságér­zetét. A testi sértések száma 50, a garázdaságoké pedig 60 százalékkal emelkedett. Nőtt a lopások, sikkasztások, csalá­sok és rablások száma is, több lett a kábítószerrel kapcsolatos eljárás is. Jellemzi mai viszo­nyainkat, hogy az üzletszerű el­követések előfordulása több mint háromszorosára nőtt. Jelentősen gyarapodott a be­csületsértés és rágalmazás miatti eljárások száma is. Ki­rívóan súlyos bűncselekmény szerencsére nem fordult elő 2010-ben. A városi rendőrkapitányság összesen 613 nyomozást feje­zett be tavaly eredményesen. 2009-ben ez a szám 376 volt. Az eredményes és eredmény­telen nyomozások száma együttesen 75 százalékkal emelkedett tavaly, gyakorlati­lag ugyanolyan, vagy rosszabb körülmények mellett. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúron élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerű­en panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-735-ös telefonszámot hétköznapokon! Minden településnek fon­tos, hogy vannak-e olyan aktív kiscsoportjai, ame­lyek sűrű társadalmi „szövedékként” kapcso­lódnak össze, a települést erősítve. Fontos ez Mező­túrnak is. Egy helyi sportszakosztályba ötven­hatvan fiatal jár össze, ám ami ott történik, az jó­val több puszta sportnál. L. Murányi László A Mezőtúri Sportiskola SE atlé­tikai szakosztályát három edző, három lelkes sportember tartja össze erős, időt álló kovász­ként: Bagdán Sándor, Barta Gyula és a város sokszoros baj­nok, olimpikon távolugrója, Uzsoki János. — Bagdán Sanyival abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a vállalkozásunkból meg tudunk élni, így a munkánkért nem kérünk, de nem is fogad­nánk el pénzt. A fizetségünk a gyerekek öröme, az eredmények javulása... És közben jó, összetartó közös­séget építettek a náluk edző, ver­senyző gyerekekből és fiatalok­ból. Figyelemmel vannak a tanulmányi munkájukra is. Rá­adásul pedig, minőségi eredmé­nyeket produkál a szakosztály. Pedig mostanában már egyre nehezebb a gyerekeket „lehoz­ni” a sportpályára, sok a csábítás másfelé.- Sokkal több ez egyszerű hobbinál - gondolkodik el a helytálló megfogalmazásokon Bagdán Sándor, miközben a sporttelep korlátjára támaszkod­va figyeljük a bemelegítő tanít­ványokat. — Életforma ez, edzé­seket tartani és versenyekre vin­ni a gyerekeket.- És persze jókora felelősség is - teszi hozzá Barta Gyula. - Elsősorban a gyerekek és a szü­leik felé. Hiába van itt nagyon jó közösség, hiába az edző, az atlé­tika egyéni sportág. A pályán egyedül kell felvenni a versenyt másokkal, és egyedül kell meg­vívni a harcot a nehézségekkel. Felnőtt korra olyan tulajdonsá­gok fejlődhetnek ki a sport ré­vén, amiknek az életben is nagy hasznát veheti a gyerek. A most lezárult fedett pályás idény korosztályos bajnokságai­ról összesen kilenc érmet hoztak el a mezőtúri versenyzők, köztük két országos bajnoki címet is, ho­lott a viszonyok korántsem nevez­hetők errefelé eszményieknek. — A diszkoszvető Herbály Má­té például úgy nyert, és úgy hoz­tak a többiek is további dobó ér­meket, hogy a téli kinti edzése­ket gumicsizmában tartotta ne­kik Barta Gyula kollégánk, to­csogó vízben — illusztrálja a „hátrányos helyzetet” Uzsoki. - Nekünk nincs télire futófolyo­sónk, a konditermünk felszerelt­sége hiányos, a salakos futópá­lyánk pedig még most, április elején is használhatatlan. A Li­getbe járunk ki futni... — Nagyjából tizenhét-tizen­nyolc éves korig azonban még, sok edzői leleménnyel, kompen­zálhatok ezek a hátrányok - tet­te hozzá rögtön Bagdán Sándor, és ha valaki, hát ő igazán tudja ezt. A felnőttként is sikereket el­ért Uzsoki János ugyanis az ő versenyzője volt annak idején. Uzsoki sorol is néhány példát, miféle módokon tudnak spórol­ni: saját tervezésű és gyártású tréningeszközökkel, leárazás­ban vett trikókkal, „kéz alatt” megszerzett és felújított sport­szerekkel. Valóban: kell a lelemény! Mégsem épül meg az egészségház t a mezőtúri képviselő-testü­let a legutóbbi ülésén végleg lezárta maga részéről a rég­óta húzódó, botrányokkal kísért egészségházi beruhá­zást. Nyugtázták a képvise­lők,.hogy a projekt meghiú­sult, és döntöttek arról is, hogy a területet nem kíván­ják visszavásárolni a terve­zett beruházás gazdájától. Tervek négy évre a városházáról elfogadta saját, négy évre szóló gazdasági programját a város képviselő-testülete. Fő cél a munkahelyek meg­őrzése és újak teremtése. Kiemelt jelentőséget kap az Erzsébet-liget komplex fej­lesztése, a holtágak turiszti­kai célú hasznosítása, a bel­területi utak fejlesztése és hatékony településmarke­ting beindítása. Diákok és fiatalok támogatására futja a nehéz pénzügyi helyzet el­lenére idén is költ a város tanulmányi versenyekre. A legutóbbi döntés szerint az általános iskolát 250 ezer, a Teleki Blanka Gimnáziumot pedig 200 ezer forinttal tá­mogatja ilyen módon a tes­tület. Más ifjúságpolitikai célokra az általános iskola további 650, a Teleki pedig 500 ezer forintot kap. Egyéb szabadidős sport- és kultu­rális rendezvények támoga­tására - 1,5 millió forint jut. Üvegek és csövek a kiállítási polcokon új kiállítás nyílik április 16-án pénteken a Túri Faze­kas Múzeumban, az intéz­mény és a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület kö­zös szervezésében. A kiállí­tás címe: Régi háztartások üvegtárgyai és a sokoldalú elektroncső. Az üvegedé­nyek mezőtúri gyűjtők anyagából valók, az elekt-. roncső-kiállítás Gonda Ist­ván és Németh László gyűj­teményéből. SZ0U0N.hu További mezőtúri információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. Nevek és eredmények a befejeződött fedett pályás idény dicsőségtáblájáról a nemrég befejeződött fedett pályás (téli) atlétikai idényben a Mezőtúri Sportiskola SE ver­senyzői kilenc dobogós helye­zést értek el a korosztályos or­szágos bajnokságokon: juniorok (18-19 év): Máté Bar­bara ötpróbában 2., távolugrás­ban 3. helyezés; Balog Ádám hármasugrásban 2. hely. IFJÚSÁGIAK KÖZÖTT (16-17 év): Nánási István diszkoszvetés­ben bronzérmes. serdülők: Uzsoki Virág Olim­pia (13 éves) 3. hely gerelyhají­tásban; Magos Anita (14 éves) diszkoszvetésben és súlylökés­ben is 3.; Nagy Csaba Olivér (15 éves) távolugrásban orszá­gos bajnok; Herbály Máté (15 éves) diszkoszvetésben orszá­gos bajnok. mi több: Nagy az áprilisi, ankarai korosztályos atlétikai világtalálkozón képviseli sport­ágában, válogatottként, az or­szágot, míg Nánási közel ke­rült az ifjúsági világbajnoksá­gon való részvételt jelentő szint eléréséhez. Két és fél méterre. Megszépülnek a református temetők kegyelet Mezőtúron már a föld fölötti szarkofágokba is lehet temetni Lesz olasz mozzarella magyar bivalytejből Mezőtúron egyházi, s nem váro­si kezelésben vannak a temetők. A korábbi időkben sok kritika érte a lakosság részéről az álla­potukat. A református egyház- község két temetkezési helyet Is kezel a városban: az úgynevezett Felső- és az Alsórészi temetőt. Az egyházközség lelkész elnö­ke, Beszterczey András arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy éven­te 15 millió forintot költenek a két temetkezési hely karbantar­tására. Az utóbbi egy-két évben mindkét helyszínen sokat tettek annak érdekében, hogy javuljon a helyzet, és nyomában a köz­hangulat: a Felsőrészen nagy te­rületeket takarítottak ki az el­burjánzott bozóttól, aljnövény­zettől, így téve újra alkalmassá a temetkezésre. Három éve új, kor­szerű ravatalozó is szolgálja a la­kosságot, amit pályázati pénz­ből, az önkormányzattal együtt­működve sikerült felépíteni. Az Alsórészi temetőben né­hány éve már csak egy szűk ös­vényen keresztül sikerült meg­közelíteni a sírokat. Mára ott is megújult a ravatalozó, és sike­rült a korábbiaknál nagyobb ren­det teremteni. A mezőtúri temetőkben is fo­lyamatos gondot jelent a maga­san, 50-60 centiméteren lévő ta­lajvíz. A probléma áthidalására, a megyében elsőként, föld feletti te­metkezést lehetővé tevő szarkofá­gokat létesítettek. ■ Az első, 16 egységből álló, föld feletti szarkofág már megtelt, és a múlt hét végén átadták a második tizenhatos egységet is Kimozdulni látszik a holtpont­ról a Mezőtúrra tervezett bivaly­projekt - tudtuk meg a napok­ban Takács Zoltántól, a projekt előkészítését végző munkacso­port magyar vezetőjétől. A me­zőtúri önkormányzat, az olasz bivalytenyésztők és a szintén olasz NTA befektetőcsoport kép­viselőiből álló munkabizottság legutóbbi ülésén Luca Manna, a tenyésztők képviselője kijelen­tette, hogy az önkormányzat ál­tal a tartásra kijelölt terület megfelel a céloknak. A jogi helyzet rendezése után elindulhat a tejtermeléshez és a tejfeldolgozáshoz szükséges be­ruházás. Mint ismeretes, az ön- kormányzat közvetlenül váro­son kívül, a földvári út mellett ajánlott egy területet a projekt­hez. Az olasz partner biztosította a magyar felet arról, hogy a takar­mányellátást magyar gazdákkal kötött termeltetési szerződés alapján, felvásárlással kívánják megoldani. Hamarosan megindulhat a szakemberek képzése is - tud­tuk meg Takács Zoltántól. A ró­mai Garibaldi Mezőgazdasági Szakképző Intézmény és a Szol­noki Főiskola között létrejött ok­tatási megállapodás alapján az olasz fővárosban folyhat a ter­melés és a feldolgozás szakmai irányítóinak, illetve a projektben dolgozóknak a képzése. ■

Next

/
Thumbnails
Contents