Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-29 / 73. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 29., KEDD JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE Mintha csak a fogukat húznák ügyelet Egyelőre marad hét végén a szolnoki túra a jászberényieknek Nem tudni,, hogy Jászbe­rényben lesz-e valaha hét végi fogorvosi ügyelet. A törvény szerint ugyanis megyei viszonylatban csak a megyeszékhelyen kötelező fenntartani, leg­alább a heti pihenőnap­okon, illetve a munkaszü­neti napokon ilyen ellá­tást. A szabályozás nem volt egyértelmű, és adód­tak félreértések abból, hogy ezt milyen szinten kell elérhetővé tenni. Banka Csaba Jászberény önkormányzata nemrégiben döntött a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása ál­tal működtetett fogorvosi ügyelet anyagi támogatásáról. A döntést megelőző vitában elhangzott, hogy a város egyértelmű helyze­tet szeretett volna teremteni a kérdésben. A szerződést Juhász Dániel alpolgármester írta alá a város részéről. - Hároméves, ha­tározott idejű megállapodást kö­töttünk, amivel sikerült bebizto­sítani, hogy mindenképpen el­lássák Szolnokon, az ügyeleti időben Jászberényből érkező be­tegeket - mutatott rá az alpol­gármester. Korábban éveken át napiren­den volt az a kérdés — vetettük fel az alpolgármesternek—, hogy a Jászságban is létrehozzanak fogorvosi ügyeletet. A mostani döntést követően ugyanakkor adódik a feltételezés, hogy a vá­ros a ciklus végéig elodázta a probléma helyi megoldását.- A térségben az elmúlt évek­ben „zsákutcás" tárgyalások zaj­lottak a fogorvosi ügyelet témá­jában. Nem tettünk le arról, hogy Jászberényben létrejöjjön ez a szolgáltatás, ugyanakkor a köz­Jászberényben és a kistérségben nem kötelező feladat a hét végi fogorvosi ügyelet megszervezése. Képünk illusztráció ■ ’ ‘ S.j:- S' 1 Lzmm I r m J W m ■ m ' i tes időben egyértelmű helyzetet szerettünk volna létrehozni. A legoptimistább előrejelzések szerint is, égy fogorvosi ügyele­ti rendelő létrehozásának, illetve engedélyeztetésének folyamata legalább fél-egy évet vesz igény­be. A Jászberényben létrehozan­dó ügyeletről pedig — jegyezte meg az alpolgármester —, a 18 jászsági településnek kell meg­egyeznie. Térségi szinten egyelőre még nem tárgyaltak, a pénz a legnagyobb gond több próbálkozás is volt évek­kel ezelőtt a térségi ügyelet megszervezésére, de nem sike­rült létrehozni - mutatott rá Hajdú László, Jászkisér polgár- mestere, a Jászsági Többcélú Társulás elnöke. Tájékoztatá­sából kiderült, hogy az alapve­tő céllal korábban is egyetértet­tek a települések, de a feladat­ra - mivel nem kötelezően el­látandó területről van szó ­pluszforrást nem tudtak elkü­löníteni a települések. - A szolnoki kistérséggel kötött megállapodást követően Jász­berény egyelőre nem vetette fel kistérségi szinten, hogy ismét vegyük napirendre a kérdést, de amennyiben erre sor kerül, természetesen megtárgyaljuk azt. az ügyelet létrehozásának esélyeit firtató kérdésünkre a társulás elnöke elmondta: — Nem olyan kötelező feladatról van szó, mint a háziorvosi ügyelet megszervezése. Speciá­lis terület, amelyben korábban is a pénz előteremtése jelentet­te a legnagyobb problémát. AZ ÖNKORMÁNYZATOK költség vetési lehetőségeit ismerve a helyzet azóta sem javult, így még kevesebb esélyét látom a megvalósításnak. Juhász Dániel lapunk érdek­lődésünkre hozzátette: nagy­részt finanszírozási kérdésről van szó. Nincs akadálya ugyan­is annak, hogy Jászberényben fogorvosi ügyelet jöjjön létre, ha lesz, aki finanszírozza. Megkez­dődött a lehetőség felmérése, amely szerint a rendelő létreho­zása, felszerelése mintegy tíz­millió forintos költséget jelente­ne, az éves fenntartására pedig további 5-6 millió forintot kell fordítani. Célként megmaradt az ügyele­ti ellátás biztosítása a kistérség­ben. Elsőrendű kérdés azonban, hogy Jászberény mellett ezt a többi jászsági település támogat- ná-e, azaz hozzájárulna-e a fi­nanszírozáshoz? Kicserélnék a veszélyes nyílászárókat jászboldogháza és Jászal- sószentgyörgy önkormány­zata közösen szeretnének pályázni oktatási intézmé­nyeik felújítására. Mint azt Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere érdeklődé­sünkre elmondta, az előze­tes tervek szerint a települé­si nagy iskola épületének nyílászáróit cserélnék ki, mert már balesetveszélye­sek. A község önkormány­zata a felújításhoz 18 millió forintra pályázna, amelyhez hárommillió forint önerő szükséges. Tanácskozás lesz a tehetséggondozásról Jászberényben az önkor­mányzat március 31-én a városháza nagytermében nevelési konferenciát szer­vez a tehetségfejlesztés-gon­dozás gyakorlati tapasztala-^ tairól, megvalósításáról a város nevelési-oktatási in­tézményeiben. A konferen­cia előadói a Városi Óvodai Intézmény, a Palotásy János Zeneiskola Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény, a Lehel Vezér Gimnázium ve­zetői. A jászsági nagycsaládok életét mutatta be A keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi cso­portja a Család évének je­gyében több rendezvényt szervez idén a téma köré. A nyitó rendezvényen dr. Far­kas Ferenc, nyugalmazott főiskolai tanár a jászsági nagycsaládok életéről tartott előadást az érdeklődőknek. SZOUON.hu További jászsági információk a S20U0N.hu hírportálon olvashatók. A központban is siralmas állapotú az út akadály Kikerülhetetlenek a kátyúk, valószínűleg ezért tört'ki a kerék Rendezi adósságait a jászteleki önkormányzat Vasárnap délelőtt jelentették be Jászberényi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Jászberény köz­pontjában egy utánfutós kiste­herautó - nem messze a főtemp­lomtól - akadályozza a forgal­mat. Az utánfutó egyik kereke kitört. Ahogy azt Fazekas-Füze­si Nóra rendőr főhadnagytól, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferensétől tudjuk, rendőri intézkedésre nem volt szükség a helyszínen. A sajtóreferens tájé­koztatójában hozzátette, hogy a baleset feltehetően azért követ­kezett be, mert az úttesten na­gyon sok úthiba (kátyú) van, amelyeket a gépjárművezető nem tudott kikerülni. A kiérke­ző rendőrök segítséget nyújtot­tak a forgalomirányításban és a sérült jármű elszállításában. A műszaki mentés idejére félpá­lyás forgalomkorlátozásra volt szükség. A sajtóreferens beszámolt arról is, hogy a hasonló káreset bekö­vetkezésekor kárigényét a káro­sultnak kell jelezni az út kezelő­jének. Javasolt a fényképfelvétel készítése, de amennyiben az adott szakaszon az úttest állapo­tára vonatkozóan veszélyt jelző közúti jelzőtáblát helyeztek ki vagy sebességkorlátozást vezet­nek be, az ezeket figyelmen kí­vül hagyok maguk felelnek a be­következett kárért. ■ B. Cs. L '* : * nn­A sérült utánfutó rakományát egy másik kisteherautóra pakolták Lezárul Jásztelken a tavaly ősz óta zajló adósságrendezési eljá­rás, ugyanis sikerült egyezséget kötnie az önkormányzatnak a hi­telezőivel - tájékoztatta lapun­kat Tóth Nóra, a kistelepülés pol­gármestere. A legnagyobb, 25 millió forintos tartozása a telepü­lés folyószámla-vezető bankja fe­lé volt az önkormányzatnak, amelyet egy ötéves lejáratú, új hi­tel felvételével törlesztenek. Az adósságrendezést kezdeménye­ző hitelező számára készpénzt ajánlottak fel, illetve egy telepü­lési ingatlant adnak át. A többi hitelező számára pedig az aktu­ális követelés 20 százalékának azonnali kifizetését ajánlották fel, amelyet az érintettek elfogad­tak. Á polgármester kifejtette, hogy köszönettel tartoznak azon szolgáltatóknak, illetve intéz­ményfenntartó társönkormány­zatoknak, szervezeteknek, akik lehetőséget teremtettek arra, hogy a meglévő tartozások mel­lett is fenntartható legyen a mű­ködőképesség, megmaradjanak a helyi szolgáltatások. A tartozá­sok rendezését követően mind a szolgáltatók, mind az önkor­mányzatok részéről megingott bizalmat próbálják helyreállíta­ni. A polgármestertől megtud­tuk, hogy az egyezségi tárgyalá­sok jegyzőkönyvét továbbítják az illetékes bíróságnak. ■ B. Cs. ZSAGI JÁSZSÁGI JASZS Grátisz tó ÜTNEPLÄP:LÄPCSÄLÄD'I NGYEN ES7INFORMÄCTOS HIRDETESÍ LAPJA • hirdetések • közérdekű információk, • rejtvények • hírek a térség életéről További információ: 57/501-711

Next

/
Thumbnails
Contents