Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-03 / 52. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Jászivány évi első ülését jász- iványban tartotta a Jászsági Hon­ismereti Egylet. A Jászság legki­sebb települése lesz a Jászság fővárosa július első két napján, amikor itt rendezik meg a XVII. Jász Világtalálkozót. Az összejö­vetel egyik fő programja termé­szetesen a világtalálkozós tervek megbeszélése, bemutatása volt, de dedikálta a szomszédos Jász- szentandrás történetét és nép­életét feldolgozó most megjelent könyvét Molnár István helytörté­nész is. BGY Örményes méhkaptárakat loptak el a minap a településen. Ismeretlen személyek összesen hét darab kaptár tulajdonítottak el az Örményes külterületén lévő tölgyes erdőből. A méhész kára közel félmillió forint, tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától, mga Szajol A KÖLCSEY Ferenc Általá­nos Iskolában háromszázti­zenegy diák tanul. A tizenhat ta­nulócsoportban ötvennégy tanu­ló igényelt speciális gyógypeda­gógiai fejlesztést tanulási vagy vi­selkedési zavarai miatt. Gyógy- testnevelést hét diáknak szervez­tek. Napközibe vagy tanulószo­bába délutánonként százhat­vankettő diák járt. ni Szolnok A FIDESZ Magyar Pol­gári Szövetség Jász-Nagyku'n- Szolnok Megyei Választmánya a tegnap tartott ülésén új elnök­séget választott. A megyei vá­lasztmány elnökének Szalay Fe­rencet, Szolnok megyei jogú vá­ros polgármesterét, alelnökök- nek Kovács Sándort, a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Köz­gyűlés elnökét, Pócs János, Sá­gi István és Boldog István or­szággyűlési képviselőket válasz­tották meg. mga Szolnok JELENTŐSEN csökkent az influenzaszerű megbetegedé­sekkel orvoshoz fordulók száma megyénkben az év nyolcadik he­tében az előző héthez képest. Míg ugyanis az azt megelőző hé­ten százezer lakosból összesen négyszázhatvankettő fő, addig a nyolcadik héten ennél jóval keve­sebb, mintegy háromszáz fő be­tegedett meg, tájékoztatta lapunkat Korim Éva, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Kormányhi­vatal sajtófőnöke, bb SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a SZ0U0N.hu hírportálon. A szolnoki hölgy a következő reggelen rosszul érezte magát, de még elment dolgozni. Estére azonban sokat romlott az állapota. Képünk illusztráció. Másnapra lázasodott be fertőzés Az ismeretlen férfi lehetett a betegség hordozója Megdöbbentő esetet élt át nemrég egy fiatal nő Szolnokon. A történtek­nek a lelki megpróbálta­tások mellett elképzelhe­tő, hogy orvosi következ­ményei is lettek. Erdős Csaba- Néhány nappal ezelőtt történt az eset-mondta el a SZ0U0N.hu nak a Szolnokon élő Dóra. - A munkahelyemről tartottam ha­zafelé, amikor a MÁV kórház kö­zelében elhaladt mellettem két fiatal férfi. Az egyik annyira kö­högött, hogy elhaladva mellet­tem egyszerűen leköpött. Ezzel azonban nem ért véget az eset.- Másnap reggel rosszul érez­tem magam, ennek ellenére el­mentem dolgozni. Estére azon­ban rohamosan romlott az álla­potom, végül belázasodtam. El­mentem az orvoshoz és meg­vizsgáltattam magam. Megálla­pították, hogy vírusfertőzést kaptam, feltehetőleg HINl-et. Az orvosnak elmondtam, hogy mi történt velem előző este, aki erre azt mondta, feltételezhetően attól a beteg fiatal férfitől kap­tam el, aki leköpött. Közel egy hétig nyomtam az ágyat, nagyon rosszul voltam, de szerencsére már kigyógyultam belőle. Az ominózus eset óta Dórát minden este várja valamelyik hozzátar­tozója, és együtt mennek haza. Arra a kérdésre, hogy tettek-e feljelentést a rendőrségen, azt válaszolták nem, mert nem tud­ták foglalkozna-e a hatóság egy hasonló üggyel.. Nos, mint a rendőrségtől meg­tudtuk, ebben az esetben Is eljá­rást indítottak volna.- Ilyen esettel az elmúlt évek során még nem találkoztunk - tájékoztatott válaszában Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. - A rendőrség csak az újság megkeresése kap­csán értesült a történtekről. Amennyiben a sértett még is fel­jelentést tett volna a kapitánysá­gon, úgy becsületsértés miatt in­országos botrány kereke­dett abból az esetből, amikor egy HIV-pozitív férfi vérrel köpött le egy rendőrt Nyírbá­torban. Az eset még 2010. november 15-én történt, ami­kor is az ügyeletes rendőr ko­pogást hallott a férfi zárkájá­dítottunk volna magánvádas el­járást, amely esetben az elköve­tő akár egy évig terjedő börtön- büntetéssel is sújtható. A sajtószóvivő kifejtette, a rendőrségen jellemzően szóban vagy írásban tett becsületsértő kijelentések miatt tesznek felje­lentést, a tettleges becsületsér­tés egyáltalán nem jellemző. Az ilyen esetek magánindítványos eljárások és magánvádasak, va­gyis a vádat maga a sértett, mint magánvádló képviseli. Az eljá­rás feljelentés után kezdődik meg, ahol elő kell adni, hogy a feljelentő ki ellen, milyen ese­mény miatt és milyen bizonyíté­kok alapján kéri a büntetőeljá­rás lefolytatását. A feljelentést a rendőrségen, vagy a bíróságon lehet írásban, vagy szóban meg­tenni, amiről jegyzőkönyv ké­szül. Amennyiben ismeretlen az bál. Mikor kinyitotta az ajtót, hogy megnézze, mi történt, a férfi egyszerűen leköpte a rendőrt. A Független Rendőr Szakszervezet tájékoztatása szerint az előzetes vizsgála­tok alapján a rendőr nem kapta el a vírust. elkövető a bíróság határozhat úgy, hogy nyomozás szükséges az ügyben, amelyet a rendőrség folytat le. — Az eset egyértelmű­en kimeríti a tettleges becsület- sértés fogalmát — mondta el dr. Kókai Gábor ügyvéd. - Ennek kapcsán meg lehetne tenni a ma­gánindítványt, amelynek ered­ményeképpen, ha megvan az el­követő, akár egy év szabadság- vesztéssel is sújtható. A megbe­tegedéssel kapcsolatban már nem ennyire egyértelműek a dolgok, hiszen elég nehéz azt bi­zonyítani, hogy ennek az eset­nek a következményeként tör­tént a fertőzés, és nem egyéb okokból. Belépett, mert kopogást hallott a zárkából JEGYZET ^ , Jj, MÉSZÁROS Ragaszkodunk gyökereinkhez keserű a szám íze, de ret­tentően, a magyar cukor­ipar elsorvasztása miatt. Az öreg kontinensen kicsiny. hazánk sikeres cukorgyártó nagyhatalomnak számított sokáig, mígnem az Európai Unióból meg nem érkezett az a sokak által emlegetett cukorreform. Brüsszel egy korábbi kormányunkat édesgette - országunkra nézve végzetes - programja mellé, anno. cukorgyáraink kiárusítása - szebben a privatizáció - a rendszerváltást követően a 100 éves(!) szolnokit sem kerülte el. így nem kerülte el a 2007-es bezáratását sem, sőt a közelmúltban fáj­dalommal nézhettük végig lebontatását is. Mily furcsa volt, évekkel ezelőtt azért nyújtott támogatást a ma­gyar termelőknek az unió, hogy a cukorrépát végleg száműzzék földjeikről. Kö­vethetetlen számadatok, sta­tisztikai mutatók szolgáltak magyarázatul e támogatóit?) intézkedésre. A felszámolás pedig olyannyira jól sike­rült, hogy hazánkban már nem hogy répa, de már cu­kor sincsen! Vagyis akad, de csak nádból. E növénykultú­ra viszont igen messze esik a magyar nemzeti gasztro­nómiai hagyományoktól. De emlékezzünk csak! Az unió­nak többek között a magyar mákkal is gondja akadt egy­koron. S a növénytermesz­tés mellett mára már a ha­zai állattenyésztést is a ha­lálba kívánja. Immáron ser­tést és marhát is külföldről importálunk, a napokban pedig a magyar tyúktojással lett gondja Brüsszelnek. A történtek ismeretében úgy hiszem, most már leg­alább az ősi, ridegtartásos állatállományunkat nem kellene veszni hagynunk, mert azzal gyökereinket is elveszítjük. A magyar cu­korét pedig újra kellene ül­tetnünk... látogatás. Szalay Ferenc szolnoki polgármester rendszere­sen felkeresi a helyi vállalkozókat. Tegnap a Mátyus Kft. Téglagyári úti te­lephelyét tekintette meg. Képünkön Mátyus Ernő tulajdonos (balról), és Kiss István cégvezető (középen) mutatja be a céget a városvezetőnek. A keréknyom vezette a házhoz a rendőröket A tanyáján történt betörés mi­att tett bejelentést a rendőrség­re egy kunhegyesi lakos. Közöl­te, az elkövetők eltulajdonítot­ták a beépített vas ablakkerete­ket, az udvaron lévő vas aknafe­deleket, s a biztosíték szekrény­ből a biztosítékokat. A rendőrök a helyszínen friss, kerékpártól származó nyomokat találtak, melyek egy kunhegyesi házhoz vezettek. Az ott élő férfit elszá­moltatták, s előállították. A laká­sán megtartott házkutatás so­rán a biztosítékokat megtalálták és lefoglalták. Később előállítot­ták a férfi társát is, aki tagadta, hogy részt vett volna a betörés­ben, közölte a megyei rendőr-fő­kapitányság. ■ HIRDETÉS Sikeres pályázat interaktív táblákra A szolnoki önkormányzat sikeres pályázatot könyvelhetett el a közel­múltban. A Társadalmi Infrast­ruktúra Operatív Program (TIOP) keretében, 100 százalékos uniós támogatással a megyeszékhely 27 iskolája kapott korszerű digitális eszközöket. Számszerűen 502 számítógép, 146 tantermi eszköz, egy alkalmazási szervercsomag, továbbá 12 szavazó-, 21 WIFI- és 19 SNI-csomag került a városba, közel 250 millió forint értékben. A projekt négy hónapja alatt 146 is­kolai osztályterem kapott digitá­lis táblát, így nincs Szolnokon olyan iskola, ahol ne használná­nak korszerű oktatási eszközöket Mindezen kívül 333 szolnoki pe­dagógust képeztek ki a digitális tábla használatára. A szolnoki önkormányzat az eszközök beszerzéséhez közbe­szerzési konzorciumot alapított Békéscsaba, Edelény, Heréd, Ka­szaper, Kecskemét, Kisbér, Nagy- réde, Rakamaz, Zagyvarékas és Akasztó településekkel közösen, melynek keretein belül közel 1 milliárd forint értékű eszközbe­szerzésre került sor. Az összehan­golt munka eredményeképp az or­szágban elsőként a konzorcium kötött szerződést a nyertes szállí­tóval, a Delta Service KfL-vel. A fejlesztésnek köszönhetően mára a szolnoki oktatási intézmények olyan eszközparkkal bővültek, SZ0Ü10K ÉPÖL S Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 NFU nfu@nfu.gov.hu • www.nfu.hu melyek elősegítik a mai kor szín­vonalának megfelelő oktatást Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján elmondható, hogy az újí­tások nagy segítséget nyújtanak a tanárok és a diákok számára egy­aránt az órák változatosabbá téte­lében. A TIOP-1.1.1-07/1-2008-0676 azonosítószámú, „Szolnok MJV Önkormányzata fenntartásában lévő Intelligens iskolák kialakítása a kompetenciaalapú oktatás elter­jesztését és a területi különbségek mérséklését elősegítő egysén közoktatási informatikai rastruktúra fejlesztése • jektet az EurópaiT ’ 453 ezer 441 e

Next

/
Thumbnails
Contents