Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-25 / 70. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 25., PÉNTEK SZANDASZŐLŐS ■EXEÜEBi Számos sikert ért el a táncos lábú diák nagy Márk, a szandaszőlősi általános iskola táncos lábú tanulója táncpartnerével, Vörös Lizával, a Belvárosi Általános Iskola diákjával nagyszerű eredményeket ért el a társastánc területén. Másfél év alatt 18 aranyérmet, három ezüstérmet, valamint egy bronzérmet szereztek. A fiatalok, akik tavaly nyár óta igazolt versenykönyves versenyzők Gyermek II. D kategóriában (SZILVER TSE), legközelebb április elején a nyolctánc országos bajnokságon mutatják meg felkészültségüket. Tisztábbá szeretnék tenni a városrészt tisztítsuk meg Szandasző- lőst! Ez a címe annak a lakossági akciónak, melyet a Szandaszőlősért Egyesület szervezésében tartanak ma. A városrész két pontján, a Bőség ABC és a Szandi ABC mellett kihelyezett konténerekbe lehet a háztartásokban felgyűlt hulladékokat elhelyezni délután kettő óráig. Érdemkeresztet kapott az igazgatóhelyettes magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapott a közelmúltban Czeg- lédi Karolina. A Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese kimagasló szakmai munkája elismeréseként vehette át a rangos elismerést. Czeglédi Karolina SZOUON.hu További szandaszőlősi hírek a SZ0U0N.hu hírportálon. Múlt és jelen — az iskola jelenlegi diákjai örömmel próbálták ki a régen használatos padokat A kiállításon mindenki talált érdekes látnivalót. Múlt és jelen egy padban évforduló Kiadványban őrzik az oktatási intézmény emlékeit A múlt és jelen találkozott Szandaszőlősön. A helyi általános iskola megalapításának 120. évfordulóját ünnepelték az intézmény diákjai, pedagógusai, volt tanítványai. A résztvevők egyetértettek: jó volt újra iskolapadba ülni. Rimóczi Ágnes Még a megszokottnál is csillogóbb szemekkel ültek az iskolapadba a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jelenlegi diákjai. Nem véletlenül, hiszen egy kiállítás keretében ezúttal évtizedekkel ezelőtti padokban foglalhattak helyet. Persze csak kipróbálták... A „Múltunk és jelenünk” című tárlaton, amivel tulajdonképpen elkezdődött az intézmény jubileumi ünnepsége, felidézték a 120 éves iskola, a 100 éves szandaszőlősi Szent Orbán-templom és a városrész történetét. A kéthetes rendezvénysorozat keretében számos vetélkedő, az ünnepi kéthetes program- sorozat során a szervezők és résztvevők belekóstoltak Szan- daszőlős városrész történeti felkutatásába, mely elindította az évfordulós intézményt azon az úton, hogy mélyebbre ásson a városrész helytörténetantárgyi verseny, tanórán kívüli program, nyílt tanítási órák várták a tanulókat és szüleiket. A sorozat végén gálát rendeztek, melynek különlegességét az adta, hogy 9 szintén kerek évfordulóját ünneplő, 100 éves szandaszőlősi Szent Orbán-templom új harangjának megvételére ajánlották fel a rendezvény bevételét. ti anyagaiban. Ezzel a lendülettel veszi kezdetét hamarosan a tanulók részvételével egy lokálpatriotizmust erősítő, helytörténetet feldolgozó rendszeres foglalkozás, illetve a lakosok részére egy helyismereti klub. Az iskola fennállásának évfordulója alkalmából egy különleges, digitális kiadványt is készítettek, amely részletesen bemutatja a hármas intézményegyüttest.-A multimédiás kiadvánnyal az volt a célunk, hogy valósághű képet adjunk az intézmény múltjáról, illetve jelenéről olyan formában, amely mind a gyerekek, mind a felnőttek számára élvezetes olvasmány legyen. Azért döntöttünk a digitális forma mellett, mert szeretnénk a 21. század kihívásainak is megfelelni - mondták el érdeklődésünkre az intézményben. A kiadványban fél évszázadra tekintenek vissza egykori dolgozók, a visszaemlékezést az ösz- szegyűjtött régi fotók látványa teszi életszerűvé. Helyismereti klubot alapítanak a lakosságnak A testet és a szellemet is foglalkoztatják pályázatok Tehetséggondozás valósul meg támogatások segítségével A Szandaszőlősi Művelődési Ház közösségek” és a „Nevelési-okta- programjai megkezdődtek. Az kézműves szakkör működik. A két pályázatát ítélte támogatásra tási intézmények tanórai és tan- egyik keretében a számítógépes, másik pályázattal futnak a heti, alkalmasnak az oktatási minisz- órán kívüli tevékenységeinek tá- a sport-, a népdalkörös foglalko- havi szakkörök, témanapok, te- térium tavaly ősszel. Az „Építő mogatásra” című pályázatok zások zajlottak, helytörténeti és hetséggondozó foglalkozások. ■ Különleges borokkal mutatkoztak be a szőlészek Ismét rengetegen megmutatták Szandaszőlősön, milyen bort készítenek. A közelmúltban rendezte meg ugyanis a Bereczki Máté Gazdakör a 19. Nemzetközi Borversenyt. A megméretésre negyvenöt borminta érkezett, nemzetközi kategóriában 15, más borvidékről hat bormintával neveztek a Szolnokon élő szőlészek-borászok. A neves zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, végül tizenöt bor arany-, tizennégy pedig ezüstminősítést kapott. Tizenegy bor részesült bronzéremben, öt bortermelő pedig oklevelet kapott. Voltak különdíjak is. A legjobb fehérbora Túri Zoltánnak (zalagyöngye), a legjobb vörösbora pedig Kozma Istvánnak (kadarka) volt. Molnár Tamásé lett a legjobb más vidéken termelt bor (cabernet), míg a legjobb nemzetközi bor Huper Lászlóé (Vajdaság) lett. A gazdaköri tagok között Madarász András, vörösházasítás bora kapott kü- löndíjat, gasztronómiai különdí- jat pedig Marinka Antal cserszegi házasításbora nyerte. ■ Grafológia és hastánc is vár az érdeklődőkre A szépség és az egészség keretében töltődhetnek fel és alakulhatnak át mindazok, akik április .2-án ellátogatnak a Szandaszőlősi Művelődési Házba. — Az eddigi években két külön programelemként szolgáló testi és lelki egészség, szépség regenerálását célzó eseményt olvasztottuk idén egy rendezvénnyé - tájékoztattak a művelődési ház munkatársai. így az egészségbörze keretén belül délelőtt kilenc órától délután háromig változatos programok között válogathatnak a résztvevők. Lesz masszázs, életmód-tanácsadás, asztrológia, számmisztika, grafo-pszicho- margo analízis, csakratisztítás. | Kóstolhatnak a résztvevők reformédességeket, elmehetnek aurafotózásra vagy éppen állapot- felmérésre, a teljesség igénye nélkül lesz még hennafestés és elektrokozmetika is. A jó hangulatról hastáncbemutatóval gondoskodnak a szervezők. ■ HIRDETÉS------------------------------------------Új helyen a szandaszőlősi Gazdák Boltja! Vörösmező út 106. Tel.: 70/317-9127 Nyitva: H.-P. 7.30-12.00 óráig, 14.00-17.00 óráig, Szó.: 8.00-13.00 óráig. ,, i Bővült árukészlettel várjuk kedve* vásárlóinkatI HIRDETÉS KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS Autóüvegforgalmazás,-beszerelés teljes körű biztosítási ügyintézés. Tolvaj Balázs Szolnok, Gorkij út 31. Tel.: 30/995-6704 e-mail: . tolvaj.balazs@t-online.hu I HIRDETÉS ^ Műszaki vizsgáztatás « %’*- már Szandaszőlősön is! Molnár Műhely Kft. 5008 Szolnok, Kiss J. út 99. Belelentkezés: tel.: 56/426-296, f mobil: 20/4213-262, ? e-mail: autoszer@t-online.hu • Műszaki vizsgára felkészítés és vizsgáztatás a hét minden munkanapján, szombati napokon Is. * benzines járművek átalakítása BIOETANOL (E 85) üzeműre. • POWERTUNING. HIRDETÉS ad NYELVSTÚDIÓ Játék a nyelvtanulás! Az AD Nyelvstúdió akkreditált felnőttképzési intézmény várja a gyerekeket, diákokat és felnőtteket, márciusban induló új I angol, német, francia, olasz, spanyol és iskolaelőkészítő foglalkozásaira. I Cégeknek kihelyezett tanfolyamokat ajánlunk, szakképzési hozzájárulásból is. AD Nyelvstúdió 5008 Szolnok, Fazekas M. u. 11-13. Tel.: 30/9780-951. nyelviskola2@invltel.hu www.adnyelvstudio.hu Fnysz.: 16-0033-07 • AL-1582 A KERETES HIRDETÉSEK KEDVEZMÉNYES ÁRAI: 1/50 (43 >c 50 mm) T.OOO Ft 2/50 (90 x 50 mm) 12.000 Ft 2/100 (90 x ÍOO mm) 20.000 Ft A kedvezménye» hirdetési ár 2011. február 8-tól május 15-lg érvényes. HIRDETÉSEIKET AZ ALÁBBI HELYEKEN VÁRJUK: Új Néplap: 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Fax: 56/516-720 e-mail: hird.szolnok@ axels.hu Ügyfélszolgálati irodáinkban: Jászberény, Szabadság tér 4. 8.00-16.00 Karcag, Szent István sugárút 17. 8.00-11.00 Kunhegyes, Kossuth út 25. Uj Néplap iroda 8.00-12.00 Kunszentmárton, Sétáló utca 8.00-14.00 Törökszentmiklós, Táncsics út 4. 8.00-12.00