Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-22 / 67. szám
14 SPORT ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 22., KEDD Családi focinap lesz vasárnap a Tiszaligetben Három vasárnap - március 27- én, április 17-én és május 8-án - a családok veszik birtokukba a szolnoki Tiszaligeti Stadion műfüves pályáit: a Sportcentrum ingyenes E-on családi focinapot rendez ugyanis az érdeklődők számára. A résztvevők szakemberek közreműködésével nyolc állomáson ismerkedhetnek meg a labdarúgás mozgásanyagával. Egykori válogatott játékosok filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolói, kerekasztal-beszélge- tések teszik teljessé a 10-16 óráig tartó programot. Természetesen nem hiányozhatnak a különböző versenyek sem, lesz deká- zó-, fejelő-, célbarúgé-viadal és kötetlen focimérkőzés is.- A családok, érdeklődők kétórás váltásokkal, turnusokban vehetnek részt a programsorozaton — tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Ribár Zsuzsától. - Körforgásszerűen, egy-egy állomáson negyedórát töltenek el a csoportok. Lesz 4-4 elleni, kapus nélküli játék, 4-4 elleni játék négy kiskapura, labdás és labda nélküli koordinációs gyakorlatok, játék a labda célterületre juttatatásával, kapura lövések, kapusedzés és fejelőjátékok. A szakmai műhelyek után a klubszobákban kiselőadások, beszélgetések lesznek, ahol neves szakemberek, egykori játékosok, játékvezetők osztják meg pályafutásuk élményeit. Sőt, lesz egy filmvetítés is, amely a haiti polgárháború idején játszódik, és a labdarúgás mindenek feletti szeretetéről szól. Egy turnusban egyszerre nyeJqj csoport vehet részt - egy-egy csoportot két-három család alkot —, így érdemes időben jelentkezni. A rendezvényről a Sportcentrum szervezőitől kapható bővebb információ az 56-513-562-es telefonszámon. ■ Gelei I. így állnak a megye kettes focicsapatok Megyei II. osztály Kunság 1. Martfű 13 10 3 0 41-10 33 2. Rákóczifalva 14 8 4 2 38- 13 28 3. Kenderes 14 8 3 3 30-23 27 4. Cibakháza 14 7 3 4 31-16 24 5. Tiszagyenda 14 8 0 6 32-22 24 6. Mezőtúr 13 6 5 2 25-15 23 7. Tiszabura 14 5 4 5 29-30 19 8. Kengyel 14 5 2 7 25-27 17 9. Tszt.imre 13 4 2 7 22-40 14 10. Cserkeszőlő 14 4 1 9 28-32 13 11. Tiszaföldvár 12 3 4 5 14-21 13 12. Tiszasas 13 3 3 7 16- 33 12 13. Tiszaörs 13 4 0 9 22-39 8 14. Kunmadaras 13 1 2 10 25- 57 5 < * 4 ■ */ CD». í I at,v,;r‘.-a z-'V: Sfc. • ' V • " »' ' "•*•»-•" íS? •&«. ’■ ■ '. '. * .** ».'•* . ■, !■- ‘ Cibakházán a hazai együttes lendületes játékával meglepően fölényes győzelmet aratott a dobogón tanyázó riválisával szemben Bekezdett a Cibakháza labdarúgás Megyei II. osztály: Kunsági és lászsági csoport TISZABURA-T.GYENDA 0-3 (0-1) 1. Rákóczifalva 14 .13 0 1 59- 8 39 \ v ,V.. 2. Mezőtúr 13 12 0 1 49- 6 36 a : " v. . • újít* * -. 3. Kunmadaras 14 11 0 3 57- 17 33 4. Martfű 13 9 1 3 63-11 28 ’* 5. Kengyel 13 7 1 5 35-30 21 6. Tiszagyenda 13 5 0 8 37- 41 15 . -*• .* 4.it 7. Tiszabura 12 5 0 7 29- 36 15 8. Tiszasas 13 5 1 7 25-55 15 9. Cibakháza 14 4 2 8 28-40 14 10. Kenderes 14 4 1 9 33-38 13 11. Tiszaföldvár 12 4 1 7 22-39 13 12. Tszt.imre 13 4 1 8 20-48 13 13. Cserkeszőlő 13 3 2 8 21-47 11 14. Tiszaörs 11 0 0 11 9-71-6 Az egykori válogatott játékos, Vincze Ottó is részt vesz a rendezvényen CIBAKHAZA-KENDERES Cibakháza Vincze KOCSIS Kalmár Ferenczi (Szabó) MAKÓ Balogh_ Petrik(Őze) ZSOMBIK Böjti (Karkus) TÚRÓCZI Hegedűs. Edzó: Ézsiás Gábor. Cibakháza, 150 néző, vezette: Földi János. Gólszerzők: Zsombik 3 (20., 38., 45.), Kocsis (52., 11-esből), Túróczi 2 (70., 85.). Kiállítva: Túri (75.). A mentálisan jobban küzdő és végig irányító hazaiak nagy akarásának kiütéses győzelem lett a vége. ézsiás Gábor: - A vártnál jobb teljesítménnyel, megérdemelten nyertünk. SZERENCSI MIKLÓS: - A hazai csapat minden tekintetben felülmúlt bennünket. Ifi: 1-1 Molnár Cs. Kenderes Tiszabura Tiszagyenda Kunmadaras Rákóczifalva Kengyel Cserkeszőlő 3. Zagyvarékas 14 8 4 CSONTOS Gondos Tasi (FehérJ. 1.) Barta T. MAJOR Rimóczi CSÍK Túri Tyukodi Cs. FEHÉR J. II. Témák Szénási Bezsella Kiss 4. Kőtelek 14 9 1 Pádár (Szerencsi) TyukodiT. HéderZs. (Nagy Z.) LÓLÉ Méhési Csabai Gala 5. J.tényszaru 13 8 2 Usznyai Túró 1. Szőke (FEHÉR M.) Rózsa Zs. (Vasas) KÁCSER Csábi Illés Arnold 6. Szászberek 14 6 4 Veres (Pent R.) Szerencsi Nagy A. Babella (Rósza S. 2) BARTUS Varga M. NAGY 7. Tiszapüspöki 14 Lakatos Tyukodi 1. (Mester) DOBÓ NAGY Sztankó Kinyik (Serfőző) Papp G. Ficzere (Patkó) Farkas Jenei RÓZSÁS. 1 (Barta J.) Komáromi TóthZ. Papp Zs. 8. J.boldogháza 14 5 5 Farkas Bodó Kovács Darvas Bíró Varga Dániel (Erdei) VARGA 9. P.monostor 14 5 1 Sipos Fehér ifj. HéderZS. BARTA N. Nagy Csikós Szabó (László) Pent! A. Tyukodi S. BOROS (Zubor) Molnár SZOKOLAI Balasi Illés Attila (Gergulics) 10. Tiszajenő 13 4 2 Kovács. Túró Gy. NAGYL. KOSZTA. Hadad. Varga Dávid. JAKAB (Bozi). 11. Tószeg 13 4 1 Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: 12. Nagykörű 14 4 1 Szerencsi Miklós. Tárcza Zoltán. Boros Tibor. Vasas Károly. Lévai István. Erdei László. Törácsik Vilmos. 13. J.jákóhalma 14 3 3 Tlszabura, 50 néző, vezette: Ali János. Gólszerzők: Nagy L. 2 (20., 65.), Boros (78.). Idény eleji forma, sok hiba jellemezte a találkozót, a szerencsésebb vendégcsapat jött ki jól a szomszédvárak csatájából. TÁRCZA ZOLTÁN: - Kihagyott helyzeteink után az ellenfél talált egy gólt, így futhattunk az eredmény után. Gratulálunk az ellenfélnek. boros tibor: - JJelyzetki- használásban múltuk felül a lelkes hazai csapatot. Ifi: elmaradt Hajdú Sz. KUNMADARAS-RAKOCZI Kunmadaras, 50 néző, vezette: Tárnoki Milán. Gólszerzők: Koszta (18.), Darvas (29.) ill. Szokolai 2 (58., 72.). Az első félidei vezetést követően végül csak egy pontot tartott otthon a hazai gárda. vasas károly: - A csapat azt játszotta, amit megbeszéltünk, de sajnos fejben elfáradtunk a második félidőre. lévai istván: — A körülményekhez képest elégedett vagyok a csapattal, 0-2-ről sikerült felállnunk. Ifi: 0-2 Bérezi S. KENGYEL-CSERKE! Kengyel, 100 néző, vezette: Szilágyi Sándor. Gólszerző: Varga Dávid (86.). Kitűnő játékvezetés mellett, mély talajú pályán a hazai fiatalok végigdarálták a mérkőzést, melyet a végén egy szépségdíjas góllal meg is nyertek. erdei László: - Nehéz talajú pályán a nagyobb játéktudás, ha nehezen is, de sjkerre vezetett bennünket a jól játszó Cserke ellen. töröcsik Vilmos: - A pálya alkalmatlanságához a hazai csapat alkalmazkodott jobban. Ifi: elmaradt. Kovács T. Megyei II. osztály, Jászság 1. Jászalsósz. 14 10 2 2 46- 4 36- 2 323 314 236 46- 4 27- 8 237 188 299 28- 8 191 12 614. Jszt.andrás 13 0 Ifjúságiak LZagyvarékas 14 14 2. Jászkisér 14 12 3. Jászalsósz. '14 11 4. Tószeg 13 10 5. Szászberek 14 8 6. J.tényszaru 13 7. Tiszajenő 13 8. J.jákóhalma 14 9. Tiszapüspöki 14 10. P.monostpr 13 11. Jszt.andrás 13 12. Nagykörű 13 13. Kőtelek 14 14. J.boldogháza 14 15 32 17 28 14 28 35 28 19 26 17 22 39 20 30 19 34 16 28 14 40 13 44 13 24 12 49 1 0 0 991 74 2 61 3 81 4 51 6 54 '7 48 0 8 42 0 8 72 0 9 31 1 9 31 1 10 32 0 12 30 0 13 22 14 42 10 37 27 34 24 30 29 26 45 21 45 18 49 18 85 18 55 12 60 10 75 7 131 5 79 2 JJ.HALMA-J.GYÖRGY 0-1 (0-1) Jászjákóhalma ANTAL Fekete KOVÁCS SZABÓ Z. Zupkó Bencsik (Sápi) SZELLŐ Pesti László Szabó G. Pál (Fekete Z.). Edző: Kátai Szabolcs.' Jászatsószentgyórgy Lakatos FOGLER B. Vasas SZÖLLŐSI Tóth 0. Berényi Kerekes (Szabó) Tóth G. Fqgler D. (Kökény) SÁNDOR (Ronyecz) Gazsi. Edző: Koczka László. Jászdózsa, 30 néző, vezette: Mar- kóth István. Gólszerző: Tóth G. (25.). A hazai csapaton meglátszott a nagypálya hiánya - jászdózsai albérletben játszották a bajnoki összecsapást -, bár a keményen játszó vendégek góljához így is nem kis szerencse kellett. kátai Szabolcs: - Gratulálok az ellenfélnek, de kis szerencsével meglepetést okozhattunk volna. koczka László: - Kemény mérkőzésen a talajhoz jobban alkalmazkodó csapat nyert. Ifi: 2-7 Bencsik F. P.MONOSTOR-Z.RÉKAS 0-2 (0-2) KŐTELEK-TISZAPÜSPÖKI 1-6 (1-3) NAGYKÖRŰ—JÁSZKISÉR 0-5 (0-2) Pusztamonostor Zagyvarékas Kőtelek Tiszapüspöki Nagykörű Jászkisér BOROVSZKI SERUCZA Szabó A. Puporka 1. KORPÁS 1. (Kissi.) Halász Farkas (Jenes) SZÉKÁCS Csörghe Csóka SzázK. Kozma B. (Kun) BORDÁS Balázs Bórák LÓLÉ Peszeki Ä. DRÁVÁI Tóth Konka VonaT. • PINTÉR (SukiN.) Burai G. Ajtai Koncz Lippai EGYED Kállai Sz. (Suki 1.) ÁvárÁ. (Kovácsi.) FODOR (Vincze) KÁLLAI Czibak(Józsa R.) Vona F. KÁLLAI G. Balogh G. PÁLFI MUHARI JózsaA. Szabó Á. (Barkóczi) LENGYEL Á. Peszeki A. BARNA Vancsik Simon Merczel (Mága) Puporka G. (Pólyák) Méri Nagy Á. Bolyki (Szabó Sz. Nagy Kelemen KÁLLAI Z. Bohács(CsőkeA.) KÖVESDI Szabó J. Dobos Albert SZEDLÁK Bakos Ládi Magyar (Kocsis). Szöllősi (Lukács). Czibak LUKÁCS (Deák). Osztás (Marsi). HAJAGOS. Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edzó: Koncz István. Polónyi László. Kocsis György. Lukács Kálmán. Varga László. Ládi József. Pusztamonostor, 50 néző, vezetKőtelek, 20 néző, vezette: Nagykörű, 110 néző, vezette: Pete: Gömöri Gyula. Györgyfi György. redi Tibor. Gólszerzők: Lippai (2.), Konka Gólszerzők: Czibak (22.), 111. Gólszerzők: Fodor (8.), Hajagos (5.). Szedlák 3 (12., 41., 84.), Lukács 3 (44., 57., 73,), Nagy Á. (79.). Kiállítva: Szabó ]. (79.), ill. (44.), Kállai Z. (59.), Lengyel (87.). Kiállítva: Halász (86.). Dobos (78.). A futballra alkalmatlan páA vendégek megérdemelt A kapusai nélkül pályára lélyán a vendégek jobban alkalgyőzelmet arattak. pő hazai csapat a gyors vendégmazkodtak a körülményekhez varga László: - A gyorsan gólok után magára talált, de és sokkal jobban akarva a sibekapott gól után kapkodóvá és nem tudott fordítani. kert, megérdemelten nyertek. bizonytalanná váltunk, próbálkoncz istván: - A körűimékocsis györgy: - Ezen a pákoztunk, de ma semmi sem sinyék ismeretében gratulálok a lyán passzolni nem lehetett, került. csapatnak. mást meg nem tudunk. LÁDI JÓZSEF: A játék minden polónyi László: - Nagyon lukács Kálmán: - A bajnokelemében jobbnak bizonyultunk örülök, hogy győzelemmel esélyes otthonában iskolajátéka hazaiaknál, akiknek a mainál kezdtünk. kai győztünk. több sikert kívánok. Ifi: 2-10 Litkei L. Ifi: 3-7 Vona T. Ifi: l-ó Varga L. Szászberek J.HAZA-SZASZBEREK 4-3 (1-1) JászboMogháza Gerhát GÖMÖRIB. UTKEI (Ézsiás) M0S0NYI Gömöri P. (Vári) ESZES Káposztás KISNÉMET URBÁN Borbényi (Nádasi) Nagy (Szűcs). Szigetvári Fehér Vasas (Balogh) Donkó TÓTH Z. (Juhász) Lázár (Serbán) Császi (Túri) SZÖLLŐSI Tóthi Csikós. Edző: Darák Viktor. Edző: Pető Sándor. Jászboldogháza, 100 néző, vezette: Halgat János. Gólszerzők: Urbán 4 (53., 75., 78.), ill. Szigetvári (21., öngól), Tóth Z. (8.), Csikós (47.), Szöllő- si (92.). A játék alapján a hazaiak több góllal is nyerhettek volna. DARÓK VIKTOR: - A második félidőben felőröltük ellenfelünket. Játékosaim átérezték a mérkőzés fontosságát. pető Sándor:—A mai mérkőzésen a futball iránti alázatból leckét kaptunk a hazai csapattól. Szégyellem magam! Ifi: 2-7 Darók V. Az időjárás miatt öt meccs is elmaradt Nem fogadták kegyeikbe az églek a megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságok csapatait. Az elmúlt napok kiadós égi áldása miatt több hét végi mérkőzés tervezett helyszínén alkalmatlan vált a pálya a játékra. A Kunságban jártak rosszabbul a szurkolók, ott a hét összecsapásból három — a Mezőtúr— Tiszasas, a Martfű-Tiszaszent- imre és a Tiszafóldvár-Tiszaörs - maradt el. A Jászságban öt mérkőzést meg tudtak rendezni, ám Tiszajenőn és Tószegen sártengerré vált a füves pálya, így a Jászszentandrás és a Jász- fényszaru vendégjátékára csak később kerülhet sor. ■ Hadd szóljon! SZ0LJ0N.hu ASZ0LN0K-JÄSZKUN ONLINE