Új Néplap, 2011. március (22. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-21 / 66. szám

ÚJ NÉPLAP - 2011. MÁRCIUS 21., HÉTFŐ MEGYEI TŰKOR 3 Mazsorettgála. a karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban szombaton a nézők húsz produkciót — botos, pomponos, törökös, vámpíros, me­teoros, zászlós, westernes — láthattak a művelődési központ mazsorettcsoportjaitól és a Dalma Dance Club karcagi tagozatának táncosaitól. Válság ellen önellátással adomány A szegénység felszámolására szorgalmazzák a kerteket ■EB339I Kengyel MINTEGY harmincötmil- lió forint értékben épül kamion­mosó Kengyelen helyi vállalkozók összefogásával a benzinkút mel­letti területen, tájékoztatott Nagy Szilárd polgármester. A Jövő Ken­gyelét Építjük program keretében megvalósuló beruházás várható­an június 30-ra készül el, és ti­zenkét helybéli munkavállalónak biztosít majd megélhetést. A tele­pülésvezető a további fejleszté­sekkel kapcsolatban elmondta, hogy 2011-ben várhatóan közel ötszázmillió forintnyi magántőke teremt majd újabb munkalehető­ségeket Kengyelen, bb Kunhegyes új egyesület ala­kúit a városban Kunhegyesi állat­védők néven. Az elsősorban ku­tyákkal foglalkozó szervezet a gaz­dikeresés mellett a közeljövőben önálló menhelyet kíván létesíteni, ahol akár jelképes örökbefoga­dásra is lehetőség nyílik majd. szs Rákóczifalva a város képvise- lő-testülete megvitatta a Művelő­dési, Sport-, Szabadidőközpont és Könyvtár közművelődési mun­katervét. Rögzítették a közműve­lődési tevékenységet meghatáro­zó jogszabályokat, helyzetelem­zés készült az intézmény infrast­rukturális és humán erőforrásai­ról, kitérve a tevékenységet segí­tő és akadályozó tényezőkre. A tervben fejlesztési célokat is megfogalmaztak. A szakmai te­rületek, feladatok sorában ki­emelt helyen szerepel a kulturá­lis értékek megőrzése, fejleszté­se, és a Rákóczifalvai Értéktár el­készítése. RÁ Szolnok ABLAKBEFESZÍTÉS módszerével jutott be az elköve­tő egy szolnoki családi házba, ahonnan három festményt tulaj­donított el. A lépek értéke - a sértett elmondása szerint - 400 ezer forint, mrfk Törökszentmiklós a legutóbbi képviselő-testületi ülésen napi­rend előtt az egyik képviselő ké­réssel fordult a város vezetőihez a vasúton túl élők részére egy kis­posta nyitásáról. Dr. Juhász Enikő válaszában elmondta, hogy az önkormányzat már több alkalom­mal tárgyalt a Magyar Posta veze­tőivel. A kormányzati szándék tá­mogatja a kisposták újraindítá­sát, ezért a tárgyalásokat tovább folytatják ez ügyben, ng SZOUON.hu További települési hírek olvashatók a STOUON.hu hírportálon. A Vöröskereszt az Ameri­kai Ház Alapítvány támo­gatásával vetőmagcsoma­got osztott szombaton a rá­szoruló családoknak Jász- kiséren. Illés Anita A Borsod-Abaúj-£emplén és me­gyénk 91 települését, s mintegy nyolcezer családot érintő vető­magprogram célja, hogy a sze­gények minimum negyven négyzetméteren önmaguknak megtermeljék a napi táplálko­záshoz szükséges zöldségeket.- Nagyon jó, hogy van ilyen le­hetőség a településen, mert aki­nek nincs pénze, annak a kicsi is jó - mondta a vetőmagcsomag át­vételét követően Kiss Imréné. -Ta­valy is részt vettem a programban, el is vetettem a magokat otthon, a kis kertünkben. Nem kellett meg­vennem drága pénzért a zöldsé­geket. A téli hónapokra is tudtam elrakni a fagyasztóba zöldséget, répát, zöldborsót - mesélte a jász- kiséri asszony. Tavaly a belvíz problémát okozott a veteménye- zésnél, de vannak, akik megoldot­ták a helyzetet, és családtagjuknál vetették el a magokat. — Nálunk már hagyomány a kertünkben a veteményezés. Sajnos tavaly a belvíz miatt vol­tak nehézségek, de édesanyám­nál el tudtam vetni a magokat. Elsősorban saját fogyasztásra termelünk, mert nagyon kevés járadékot kapunk a férjemmel — mondta Faragóné Gonda Ilona. A településen vannak olya­nok, is, akik nem ismerik a zöldség-, növénytermesztés menetét. Nekik is biztosítanak segítséget, Ládi András, a helyi kertbarát kör vezetője vetéssel, permetezéssel és egyéb nö­vénygondozással kapcsolatos ismereteit megosztja az érdek­lődőkkel. —Évek óta foglalkozom növény- termesztéssel, kiállításokra is já­rok, szívesen átadom a tapaszta­lataimat másoknak - jelezte. A vidéki szegénység felszámo­lására indított vetőmagprogram sajtótájékoztatóján Hajdú Lász­ló, Jászkisér polgármestere kö­szöntötte a Vöröskereszt, az Amerikai Ház Alapítvány és az Amerikaiak a Magyarokért Ala­pítvány képviselőt. Elmondta, hogy az elmúlt húsz évben az emberek leszoktak az önellátás­ról, amire nagy szükség lenne a városban, hiszen 15 százalékos a munkanélküliség. A polgármes­ter hozzátette: az önellátás segí­tene az embereknek átvészelni a válságot.- Idén több mint százan jelent­keztek a programra, akiknek hatvan százaléka nyugdíjszerű ellátásban részesül. A munka- nélküliek közül is többen részt vesznek, így próbálják visszave­zetni őket a munka világába. Ha már az akarat megvan arra, hogy az emberek saját maguk termel­jenek, és ne kelljen mindenért pénzt kiadni, az már fél siker - vélte Hajdú László. Minden érintett örült Kiséren az adománynak Csodákat nem lehet várni egyik napról a másikra a jászkiséri polgármesteri hi­vatal szociális osztálya is segí­ti a program céljainak megva­lósulását. A mentorok segítő' látogatást tesznek a program­ban részt vevők kiskertjeiben, felmérik, hogyan halad az ön­ellátás megvalósulása. Mint azt Balogh Károlyné szociális ügyintéző elmondta, tavaly 80 család vett részt a program­ban, közülük 38 roma család jelentkezett, többségük koráb­ban nem művelt veteményes­kerteket.- az egy-egy utcában élők, akik bekapcsolódtak, egymás­tól is tudnak tanácsokat kérni a vetéssel, gondozással kap­csolatban. Ha egyre többen be­kapcsolódnak, akkor húzzák egymást az emberek. Lépésről lépésre kell haladni, csodákat nem lehet várni egyik napról a másikra - összegezte tapaszta­latait a szociális ügyintéző. JEGYZET LACZI ZOLTÁN Digitális bennszülöttek az biztos, hogy a mai gyere­kek a korábbitól szinte hom­lokegyenest eltérő kultúrá­ban nőnek fel, életmódjuk ugyancsak más, ami nyil­vánvalóan sajátosan befolyá­solja idegrendszeri fejlődé­süket is. Ez pedig hatással van a lurkók érdeklődésére, képességeire, sőt, a viselke­désükre is. Az ezt megelőző generációnak ugyanis nem volt lehetősége arra, hogy annyi információhoz jusson, mint a harmadik évezred­ben születetteknek. EGY FEJLESZTŐPEDAGÓGUSTÓL hallottam, hogy digitális bennszülötteknek is nevezik őket, mivel a számítógép, az internet magától értetődő ré­szét képezi az életüknek. Ők másképp érzékelnek és gon­dolkodnak, mint azok, akik a világhálót nélkülöző kör­nyezetben szocializálódtak. Hozzászoktak a rengeteg in­formációhoz, könnyen és gyorsan dolgozzák fel a vi­zuális ingereket, ám kevés­bé képesek a tartós és egy­irányú figyelemre. így nem ritka, hogy a 8 éves sokkal könnyebben eligazodik a neten, mint a sokat látott és tapasztalt tanítója. A gond ott kezdődik, hogy a betűvetéssel, olvasással és számolással most ismerke­dő nebulók tanulási folya­mata más, miközben a taní­tás módszerei lényegében változatlanok. Szakemberek szerint az egyre gyakoribb tanulási zavarok és más, idegrendszeri eredetű telje­sítményzavarok a megválto­zott kulturális és technikai környezettel állnak össze­függésben. Van, aki egyene­sen úgy fogalmaz, hogy ko­runkban nem tanulási, ha­nem tanítási zavarokról be­szélhetünk. a közeljövő egyik nagy kér­dése épp ezért az hogy a pe­dagógia hogyan kezeli az új kihívást, s ennek milyen tár­sadalmi-gazdasági következ­ményei lesznek. Akadálymentessé vált a túri rendőrkapitányság A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Repdőr-főkapitányság uniós tá­mogatással akadálymentesítette a Mezőtúri Rendőrkapitányság épületét. A kivitelezés tavaly ok­tóberben kezdődött és az év vé­géig tartott. A cél a teljes aka­dálymentesítés, a fogyatékkal élő emberek számára a különfé­le szolgáltatásokhoz való egyen­lő esélyű hozzáférés biztosítása volt, hogy képessé váljanak ügyeik önálló intézésére. A fizikai, szellemi és érzék­szervi fogyatékkal élők számára olyan környezetet alakítottak ki, mely segíti korlátok nélküli köz­lekedésüket, tájékozódásukat, és általában minden olyan tevé­kenység elvégzését, amelyben fogyatékosságuk miatt akadá­lyoztatva vannak. Kívül az elsődleges problémát a szintkülönbségek leküzdése jelentette, kerekes székkel sem­milyen formában nem lehetett önállóan bejutni a rendőrségre. A fejlesztés eredményeképpen azonban elkészült az akadály- mentes parkoló, s az épületbe az akadálymentes bejárás kerekes székkel is biztosítottá vált. Ki­szélesítették továbbá a bejárati és a belső közforgalmi ajtókat, elbontották a küszöböket, vala­mint csúszásgátolt padlólapokat építettek be. Az épületben kiala­kítottak egy speciális felszerelé­sű, akadálymentes mosdó-wc helyiséget is. ■ Táncház. Szeres most címmel táncház várta szombaton a táncos lábú- akat Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban. A zenéről a Sze­res népzenei együttes gondoskodott. Képgaléra: SZ0U0N.hu A falu vezetője is tagja lett a polgárőrségnek Szászberek polgármestere, Ala­pi József is csatlakozott a helyi polgárőr-egyesülethez. így a te­lepülés képviselő-testületi tag­jai közül immár öt aktív tagja lett a polgárőrségnek. Mindez a Szászbereki Polgárőr-egyesület nemrég tartott rendes éves köz­gyűlésén hangzott el. Mint a te­lepülés honlapján is olvasható, harminckilenc volt, jelenlegi és a jövőben csatlakozni kívánó tagtárs jelent meg a gyűlésen. Mint elhangzott, bár az elmúlt évi munka nem volt teljesen zökkenőmentes, szeretnék, ha az egyesület előretekintve és új tagokat toborozva tudna arra a célra koncentrálni, amivel évek­kel ezelőtt megalakult. Azaz hogy önkéntes munkával a tele­pülés értékeit, az egyedül élő idős embereket védje. A közgyű­lésen máris volt öt új jelentkező a polgárőrség soraiba. A tagság egyelőre a régi vezetőséget erő­sítette meg, annyi változtatás­sal, hogy az elnök Kapczella Sándor, az alelnök Alföldi Sán­dor lett. Alapi József polgármester az önkormányzat nevében arról számolt be, hogy a szűkös anya­gi lehetőségekhez mérten pró­bálnak a közösség biztonságá­ért is tenni. Mint mondta, a pá­lyázati lehetőségek kiaknázásá­ban minden segítségre számít­hatnak a település vezetése ré­széről. ■ B. Gy. A M L k

Next

/
Thumbnails
Contents