Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-03 / 28. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 3., CSÜTÖRTÖK 5 ALSÓ-JÁSZSÁG flOZSAFUZÉR Egyelőre kérdés, hogy katolikus egyházi iskolába léphetnek-e be a jászapáti középiskolások szeptembertől. Tisztázásra várnak a részletek. Egyházi iskolacentrum? előkészítés Egyelőre még csak informális tárgyalások kezdődtek A faluban különösen fontos a takarékoskodás lászivány képviselő-testülete február 15-1 soros ülésén tárgyalja az idei évi költségvetést. A tervezettel kapcsolatban Tari András, a község polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is folytatják a takarékos gazdálkodást a településen, amin csak lehet spórolnak. A Jászság legkisebb településének polgármestere hozzátette, hogy a faluban különösen fontos a takarékoskodás, minden forintra szükség van, hiszen lászivány ad otthont idén a Jászok Világtalálkozójának. A rangos esemény megszervezése, illetve annak jövője egyik központi témája volt a Jászsági Önkormányzatok Szövetségének idei első ülésének, amelyen bemutatkozott Jászivány, mint a világtalálkozó házigazdája. A világtalálkozó rendezéséről Tari András községvezető elmondta, hogy a programot már összeállították. A lakosság és a civil szervezetek is ötleteikkel aktívan részt vesznek a szervezésben és segítik a munkát. A programok megvalósításához keresik a pályázati lehetőségeket, valamint jótékonysági farsangi vigadalmat szerveznek február 12-én. Az est teljes bevételét a Jászok Világtalálkozójának megrendezésére fordítják. ■ Illés Anita Új tanulói laptopokkal bővült az iskola A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolába január 25-én megérkeztek az új tanulói laptopok. A közel 41 milliós fejlesztésnek köszönhetően 301 darab tanulói laptopot és hozzátartozó szoftvereket, valamint tanári eszközöket vásároltak. Az iskola a fejlesztését száz százalékban finanszírozott, vissza nem térítendő támogatásból valósította meg. Az új informatikai eszközökkel a 21. század követelményeinek megfelelően színvonalasabbá teszik a tanulók oktatását, segítségükkel egy-egy tanóra megszervezése és a tanulás is hatékonyabbá válhat. ■ Illés Anita A település, illetve a megyei önkormányzat képviseletében is tárgyaltak már a Római Katolikus Egri Főegyházmegye illetékeseivel, illetve magával az egri érsekkel is arról, hogy milyen lehetőségeket lát az egyház Jászapáti általános és középiskolái működtetésének átvételére. Banka Csaba- Három évvel ezelőtt kerestek meg először a középiskola pedagógusai - akkor az apáti egyház- község elnökeként -, hogy próbáljuk meg elérni: a katolikus egyház vegye át a középiskola működtetését - mondta Pócs János, Jászapáti polgármestere. Megkerestem a Megyei Közgyűlést, de az akkori vezetés elzárkózott az ötlettől, mondván, hogy korábban több száz millió forintos fejlesztéseket hajtottak végre a középiskolákban, illetve a választási ciklus közepén ilyen változtatásokba ne fogjon a működtető. A négy éves ciklus kezdetén kell ezekről az elképzelésekről egyeztetni - tette hozzá. A polgármestertől megtudtuk, hogy miután megalakult az új Megyei Közgyűlés, illetve a helyi önkormányzat, felvették a kapcsolatot az Egri Főegyházmegyével. Az önkormányzat részéről polgármesterként vett részt a tárgyalásokon, a megyei közgyűlés elnökével, alelnökiével együtt beszélgettek dr. Ternyák Csaba egri érsekkel.- Meglátásom szerint az érsek atya nyitott volt az elképzelésre, de egyelőre ennél tovább még nem jutott az előkészítés - tette hozzá a polgármester. Pócs János elmondta, az elmúlt években számos helybéli diákot írattak más települések iskoláiba. Amennyiben megvalósul a középiskola egyházi működtetése, jó esély van arra, hogy általános iskolai osztályokat is indítanak. — Az egyházi iskola presztízséből következik, hogy valószínűleg nagyon sok, iskolai tanulmányait kezdő gyermeket íratnának az új intézménybe. Az általános iskola kiürülésének elkerülése végett tudakoltuk azt is az érsektől, hogy a város általános iskoláját is átvennék-e a középiskolával együtt. A polgármester kifejtette, hogy a tárgyalásokkal párhuzamosan szondáztatták az ötlet támogatottságát a pedagógusok körében. Az elsődleges információk szerint az általános iskolában a pedagógusok 71 százaléka, míg a középiskolában a tanárok 79 százaléka támogatta az elképzelést - Helyi szinten van ellenvélemény az elképzelésekről — tette hozzá Pócs János —, amit vagy az információ hiánya táplál, vagy az elvi szembenállásból adódik. Úgy látjuk azonban, hogy a többség támogatja a tervet - Informáüs tárgyalások kezdődtek el a főegyházmegye, illetve a megyei önkormányzat tisztségviselője részvételével - erősítette meg Borbás Zsolt a Megyei Közgyűlés alelnöke. Ugyanakkor rámutatott, hogy egy hosz- szú folyamat legelején tartanak. A megyei önkormányzat ugyanis csak akkor adhatja át a jászapáti középiskolát, ha azt a főegyházmegye kéri. Ilyenről pedig egyelőre nincs szó. Csak arról, hogy a lehetőségről tárgyaltak az érsekség képviselőivel. Információi szerint a középiskola gimnáziumi tagozatának pedagógusai 90 százalékban, a szakképző tagozat pedagógusai pedig 79 százalékban támogatták az elképzeléseket. - Ha hivatalos formában is meg lesz a szándék a főegyházmegyében, a leggyorsabb forgatókönyv szerint ugyan elképzelhető, hogy már szeptembertől megvalósuljon az egyházi működtetés, de ez idő szerint még egyáltalán nem tartunk itt - fogalmazott az alelnök. - Ha eljutunk idáig, a döntést a megyei közgyűlés hozza meg. Jászberényben régóta van római katolikus iskola A KISTÉRSÉGBEN Jászberényben működik a Római Katolikus Egyház fenntartásában oktatási intézmény. Idén júliusban lesz húsz esztendeje, hogy a Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola létrejött a Jászság fővárosában, illetve megyénkben Törökszentmikló- son működik a Pánthy Endre Katolikus Általános Iskola. Az Egri Főegyházmegye honlapjának tanúsága szerint pedig ezen kívül számos oktatási intézményt működtetnek az érsekség területén az óvodától a felsőoktatásig. WKSBMSMM Több munkavállalót foglalkoztatnak jászapátin a Nemzeti Közfoglalkoztatási Program első ütemében februártól hatvankilenc főt tudnak munkába állítani - tudta meg lapunk. A hatvankilenc foglalkoztatottból hatvan főt rövid, négy hónapos időtartamban, négy órában alkalmaznak, kilenc főt pedig tíz hónapra tudnak felvenni. A második ütemben várhatóan harmincán, a harmadikban pedig negyvenen-ötve- nen vehetnek részt. Véget ér a bajnokság Szentandráson jászszentandráson szombaton véget ér a teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek már nagy hagyománya van a településen. Rájátszásban dől el, hogy a bajnokságban résztvevő csapatok közül ki lesz a legjobb. Az idei bajnokságra tizenkét csapat nevezett be, a helyieken kívül érkeztek focisták Jászapátiról, Hevesről, Tarnaörsről és Jász- kisérről. Megemlékeztek a kultúra napjáról Jászkiséren jászkiséren a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényen Balogh György, a művelődési ház igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Hajdú László mondott ünnepi beszédet. A kultúra napi műsorban fellépett Meister Éva színművésznő, aki a Magyar Zsoltár című pódium műsorát adta elő. Az idei év feladatait tervezik a községben JÁSZSZENTANDRÁSON a kép- viselő-testület február Kkén tartja soros testületi ülését, amelynek fő témája az idei költségvetés megtárgyalása és elfogadása. Majd február 14-én hétfőn közmeghallgatás lesz az idei évben vállalható tervekkel, feladatokkal kapcsolatban. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZOUON.hu hírportálon olvashatók. Előadások a jászokról Polgárőr jelzésére kapták el a tolvajt közbiztonság Nem csak éjszaka járőröznek, nappal is figyelnek Jászladányon kedden Jászok nyomában elnevezéssel ismeretterjesztő programsorozat indult a művelődési házban. A rendezvénysorozat nyitó előadását Dankó István, a község polgármestere tartotta Jászok és jászladányiak egykor és most címmel. Ennek keretében a résztvevők megismerhették a jászladányi városi pályázatot. Mint ismert, a település városi rangra pályzik. A további előadásokban az érdeklődők mélyebben betekinthetnek a jászok múltjába. ■ Illés Anita Egy jászladányi polgárőrtől érkezett jelzés a napokban a helyi rendőrőrsre - tájékoztatta lapunkat Fazekas-Füzesi Nóra rendőr főhadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense. Eszerint a Jászladány, Nagytemető úton lévő géptelepről egy személy halad kifelé, gyanúsan viselkedik és kerékpárján valamilyen tárgyakat tol. A szolgálatban lévő körzeti megbízottak a bejelentésre azonnal reagáltak, és a helyszín közelében elfogtak egy jászladányi férfit, aki 80 liter gázolajat tulajdonított el a telepről. A 24 éves férfi - aki már korábban is követett el vagyon elleni, illetve személy elleni bűncselekményeket - beismerte tettét, a tőle lefoglalt gázolajat a sértettnek visszaadták, így a bűncselekménnyel okozott harmincezer forintos lopási kár megtérült A férfi ellen büntetőeljárás indult, a szeretnék bíróság elé állítani. A jászladányi polgárőrök több hasonló esetben is jól együtt tudtak működni a rendőrséggel. Tóth Imre az egyesület elnöke elmondta, a közelmúltban szintén egy polgárőr vette észre, hogy fémtolvajok épp „nagy munkában” vannak az egyik mezőgazdasági telepen. A rendőröknek rögtön jelezte az esetet, amikor is több járőr, körzeti megbízott érkezett a helyszínre és a tolvajokat tetten érték. Volt már rá példa, hogy fatolvajok kerültek kézre hasonlóképp, illetve randalírozó fiatalokat is fogtak már el a rendőrök, a polgárőrök jelzése után, miközben épp a közterületen található táblákat hajlítgatták, rongálták.- A polgárőr nem csak akkor polgárőr, amikor szolgálatban van, hanem nyitott szemmel jár mindig - mondta Tóth Imre.- Nagyon jó kapcsolat alakult ki a rendőrséggel, illetve a lakossággal is. A gyanús esetekről jelzéssel élünk a rendőrség felé, és sokszor vállaljuk a tanúskodást, ha büntető eljárásra kerül sor. Esetenként ugyanis az a probléma, hogy az emberek inkább az anonimitást választják. ■ B. Cs. HIRDETÉS A Vitaleggs Kft. mezőhéki telephelyén (Földvári út) TYÚKVÁSÁRT tart 2011. február 12-től a készlet erejéig. Szombatonként: 250 Ft/db. Érdeklődni: 06-30/299-2803 telefonon. Kiszállítva 300 Ft/db. Érdeklődni: 06-70/320-6747 telefonon. Nagy létszámú polgárőrség működik jászladányban a polgárőr egyesületnek 71 tagja van és rendszeresen adnak szolgálatot az esti, éjszakai órákban - tudtuk meg Tóth Imrétől. Ugyanakkor a nap bármely szakában - ahogy az esetek is mutatják - odafigyelnek a helybéliek vagyonára, próbálnak ügyelni a közbiztonságra együttműködve a rendőrséggel.