Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-24 / 46. szám

12 ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK HATVANON TÚL KSSH Jól érezték magukat a farsangi bálon a karcagi Életet az éveknek Klub a városi nyugdíjas klu­boknak tartott batyusbált a napokban — mondta Walter Jánosné, a klub elnöke. A mű­sor a tagok adták elő, majd a jelmezes felvonulás és végül a tombolahúzás. A rendezvé­nyen közel százan vettek részt — tette hozzá Walter Já­nosné. Már tervezik a nyári programokat A szolnoki Humán Nyugdíjas Klub már tervezgeti tavaszi és nyári programjait Kis Bús Krisztina, a nyugdíjas klub vezetője elmondta, március­ban húsvétra készülnek. Ezenkívül májusban szeremé­nek ellátogatni az Abonyi ál­latkertbe, ahol a nap végén egy közös szalonnasütést is terveznének. Majd nyáron egynapos cserkeszőlői kirán­duláson vennének részt A költészet napjára is beneveznek majd A rákóczifalvi II. számú Rá­kóczi Ferenc Nyugdíjas Klub a nőnapra készül — tájékoztat­ta lapunkat Nádas Imréné, a klub vezetője. Ennek várható időpontja március hetedike, délután öt óra. Közel hetven főt várnak a rendezvényre. Az április 11-ei költészet napjára is készülnek, melyet a városi könyvtárra] együtt szervez­nek. Itt kilenc tagjuk is indul. Rendhagyó lesz a farsangi mulatság A szolnoki Kabaré és Dal­kör ma divatbemutatón vesz részt az Aba-Novák Kulturá­lis Központban. A klub el­nöke, Bozsóné Fazekas Ro­zália saját kezűleg varrt 19 ruhát az eseményre. Febru­ár 26-án farsangi bált tarta­nak, amikor lakodalmas far­sangot rendeznek. Ezen túl április 2-án Horvátország­ban lép fel egy nyugdíjas ta­lálkozón a körből 14 fő. Ka­lapos táncot, magyar csár­dást és cigánytáncot mutat­nak be. SZOUON.hu További információk a SZ0U0N.li« hírportálon olvashatók. Már az ajtónyitásnak is örülnek Csengeri Józsefné férjével akiken csak tud, segít. Szívbemarkoló történeteket mesél, hogyan élnek magukra maradottan a mozgássérültek. A szolnoki Belvárosi Moz­gássérült Nyugdíjasklub vezetője, Csengeri József­né szerint nem foglalkoz­nak eleget az emberek a mozgáskorlátozottakkal. Sokszor még a családjuk sem fordít rájuk kellő fi­gyelmet. Mátyus Krisztina- A férjem is mozgássérült, gye­rekkorában kimerevítették a jobb térdét, mert volt egy gye­rekkori balesete - kezdte me­sélni Csengeri Józsefné. — Az­tán már felnőtt fejjel ő lett a kar­cagi mozgássérültklub vezető­je. Én özvegy voltam, tizenhá­rom évig egyedül éltem. Egy­szer mennem kellett intézni va­lamit a mozgássérültekhez és ott ismerkedtünk össze. Majd aztán egy év után összekerül­tünk - mesélte. Mivel a hölgy úgy látta, hogy szerinte nem foglalkoznak eleget a mozgás- korlátozott emberekkel, férjével próbál nekik kedveskedni min­den év karácsonyán. — Nyolc éve járunk csomagot osztani a férjemmel. Tavaly 110 csomagot osztottunk ki a mozgássérültek­nek. Sajnos azt kell mondjam, egyre rosszabb a helyzet. Ta­valy voltunk olyan helyen, ahol a férj és feleség kint voltak há­romnapos üdülésen Romániá­ban és a vadonatúj lépcső lesza­kadt a hölgy alatt, aki teljesen összetörte magát. A hölgy, ami­kor meglátogattuk, feküdt az ágyban és a férje jött ki a szaka­dó hóesésbe. De más esetek is voltak. - Voltunk Szolnokon egy olyan helyen, ahol műlábbal, araszolva jött ki hat kutya kísé­retében a csúszós hóban egy bá­csi, aki a ház falába kapaszko­dott. Ha ezt tudtam volna, in­kább beadtam volna a csomagot az ablakon. Volt egy másik eset is, amit el nem tudtam volna képzelni. Egy néni azt mondta, dobjam be a kerítésen a csoma­got, mert a férje bent fekszik az ágyban és nagyon beteg, és ha őt itt lesprézem, akkor nem tud visszamenni hozzá. Mondtam neki, honnan jöttünk, de akkor is csak kinyúlt a kerítésen a cso­magért, a papírt sem írta alá, hogy átvette. Mondta: nem ma­radok itt, mert félek maguktól. Másnap szóltunk a mozgássé­rültek megyei egyesületének, hogy hívják fel őket és nyugtas­sák meg, hogy mi tényleg csak De miként is kezdődött az ajándékozás?- úgy kezdődött, hogy egy karácsonykor műsort adtak a sérülteknek gyerekek, aki­ket pályázati pénzből tud­tunk megvendégelni. Egy-egy csokit tudtunk adni nekik. De valahogy több gyerek is jött, mint csokink volt, én pe­dig már az utolsót is oda­ajándékoztam. Az ünnepség után odajött hozzám egy fér­fi, aki kérte, adjak neki édes­séget, hogy hazavihesse a mozgássérült feleségének. Úgy oldottuk meg, hogy át­mentünk a boltba venni. In­nen jött az ötlet, mi lenne, ha a következő év összejöve­telére pályáznánk nagyobb összegre. Az önkormányzat azóta mindig támogat min­ket pénzzel, így lehetőség van az ajándékozásra - mondta Csengeri Józsefné. nyugdíjasklub A sérültek is igénylik, hogy beszélgessenek velük egy kicsit segíteni mentünk. Következő évben a férj jött ki, mert a fele­sége volt beteg és szabadkozott, hogy annyira sajnálja a tavalyit és úgy szégyelli magát, hogy ajándékot kapnak, ők meg így viselkednek. De annyira féltek. Sajnos ilyen világot élünk — tet­te hozzá a klub vezetője. Ami ennél is elkeserítőbb, hogy sok­szor a saját családjaik is lemon­danak a mozgássérültekről. Ismerünk olyan férfit, akit el­hagyott a felesége, mert levág­ták mindkét lá­bát. Ennek el­lenére ő a há­rom gyereke után fizeti a gyerektartást. Viszont cserébe a feleség azt nem engedi, hogy a lakást átalakítsák, hogy könnyebb legyen számára a mozgás. A férj kérte, hogy hív­jam fel a feleségét, hátha én meggyőzöm őt. De csak annyit mondott, hogy tán én vagyok az új barátnője, majd rám csapta a telefont. Az ember már tényleg nem tudja, hogy hol segítsen. Csengeri Józsefné azt sajnálja leginkább, hogy nincs olyan szerv, aki ellenőrizné, milyen körülmények között élnek ezek az emberek. Annyi az összes, közösséggel való érintkezésük, hogy mi elmegyünk karácsony­kor hozzájuk.—Van egy szolno­ki néni, aki egyedül él. Annyira vár minket minden egyes kará­csonykor, hogy az neki felüdü­lés. Vagyis inkább azt várja, hogy végre valaki ajtót nyisson rá. Az a húsz perc is öröm neki, míg ott időzünk. Általában eze­ken a helyeken mindig megkí­nálnak minket üdítővel vagy kávéval, ezért a másik helyen már nem kérünk. Sírva is fa­kadt egy kilencven éves néni, hogy azt gondoljuk, ő ezt nem tudja nekünk megvenni. Pedig úgy várt minket. Legalább eny- nyivel tudjon megvendégelni minket. Szívbemarkoló dolgok ezek. Igazából nem is a csoma­got várják, hanem hogy valaki­vel beszéljenek — zárta szavait Csengeri Józsefné, aki remény­kedik abban, valami megoldást találnak arra, hogy ne hanya­golják el a mozgássérült embe­reket. Sokszor az is erőt adna nekik, ha valaki leülne velük beszélgetni és nem éreznék ma­gukat kirekesztve. A farsangon újságnak öltözött be Piroska jókedv Az ilyen hangulatos eseményeken bizony elfelejtik a bajokat A szolnoki Baross Gábor Nyug­díjas Klub február 5-én tartotta farsangi bálját. Az est fénypont­ja természetesen a jelmezes fel­vonulás volt, ahol az egyik klub­tag, a 72 éves Dobos Miklósné Piroska Új Néplap-hirdetőosz­lopnak öltözött. - Azért öltöttem ilyen jelmezt, mert imádom az Új Néplapot - kezdett bele Pi­roska. - 4970 óta járatom az új­ságot, ha ez nem jönne, olyan ér­zés lenne, mintha valaki kihalna a házból. Mindent elolvasok ben­ne, a kisbetűs résztől a nagybe­tűsig. Az az első reggel, hogy ke­zembe veszem a lapot és átolva­som. Egyszer volt, hogy kihagy­tam egy hónapot, de az olyan szörnyű érzés volt, hogy soha Piroska szereti a Néplapot többé nem követem el ezt a hibát — fűzte hozzá. Megtudtuk, a jelmez elkészítésében segítségére volt 23 éves lányunokája is. Az ujját és fe­jét Piroska ké­szítette, míg az unokája tűzőgéppel segí­tett összetűzni a jelmezt. Elárul­ta azt is, hogy minden év­ben beöltözik valaminek, így a korábbi farsangokon volt már koldus, pingvin és éjkirálynő is. - Imá­dom ezeket az összejövete­leket. Kellenek az életünkhöz, hogy mo­solyogjunk. Ilyenkor talán még a bajokat sem vesszük észre annyi­ra — fűzte hozzá a nyugdíjas hölgy. Természetesen Piroska sem volt mindig nyugdíjas. Aktív dolgozó korában volt varrónő és dolgozott bölcsődében is, mint technikai dolgozó. Utóbbiból vo­nult nyugdíjba. 1996 óta pedig részese a Baross Gábor Nyugdí­jas Klubnak. - Tulajdonképpen alapító tagja vagyok a klubnak. A napjaim főzéssel, mosással, ta­karítással telnek. Nagyon szere­tek rejtvényt fejteni és tévézni is. Az unokáim mindig azt mond­ják: mama, te száz évig fogsz él­ni, mert olyan fitt vagy - mesél­te büszkén Piroska. ■ M. K. Alkotó nyugdíjasok. A törökszentmiklósi Ili. sz. Idősek Napközi Otthonát csupa alkotó szellemű idős ember látogatja. A napközbeni összejövetelek varrással, hímzéssel, gyűjteményrendezéssel telnek. Képünkön a kis csa­pat büszkén mutatja a kiállításukat az ebédlőben.

Next

/
Thumbnails
Contents