Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-16 / 39. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 16., SZERDA KUNSZENTMÁRTON ÉS KÖRNYÉKE ________________ Eredményes év en vannak túl a földvári polgárőrök A Tiszafóldvári Polgárőr Egyesület eredményes évet zárt 2010- ben. Mint azt Kecse László elnök elmondta tavaly a Megyei Polgárőr Szövetségtől kaptak egy szolgálati gépkocsit, ami hatékonyabbá tette a szolgálatellátásukat. A napi teendők mellett a karitatív tevékenységekből is kivette a részét a tagság. Három szállítmányt gyűjtöttek össze és juttattak el Borsod megyébe, az árvíz sújtotta területekre. Egy szállítmányt indítottak útnak Deve- cser és Kolontár térségébe. A közbiztonság javítása érdekében az egyesület újra elkezdte szervezni a Szomszédok Egymásért Mozgalmat Tiszafóldvár területén. Három hónap alatt közel 80 család érezte úgy, hogy szeretne részt venni ebben a kezdeményezésben.- Az egyesület számára sűrűnek ígérkezik a március - jegyezte meg Kecse László. - Előbb március 12-én polgárőr bált szervezünk a helyi művelődési házban, ahol átadjuk az év polgárőre díjat is. Március 27-én kerül majd sor az egyesület évzáró, évértékelő közgyűlésére, ahol az elnökség beszámol az elmúlt évben végzett gazdasági tevékenységről, szolgálati munkáról, valamint a közgyűlés elé terjeszti 2011. évi munkatervét, költségvetését. ■ Különleges farsang Nagyréven A hagyományokhoz hűen február 11-én farsangot szerveztek a gyermekeknek a nagyrévi óvodában. A nagy eseményre már hetek óta készültek a kicsik, az óvónők és az önzetlen pártfogók is.- Megtapasztaltam, hogy az itt élő, többségében hátrányos helyzetű gyermekek sorsa és életminőségének javítása fontos dolog segítőinknek és támogatóinknak — emelte ki Tóth Gyulá- né tagintézmény-vezető. — Nekik köszönöm a segítségét. A bevételünk a vártnál több lett, így óvodásainkat májusban ismeret- és élményszerző kirándulásra tudjuk elvinni Budapestre, amire másképp nem lett volna lehetőségünk - tette hozzá. ■ Varga József precíz, aprólékos munkával készíti műhelyében a citerákat. Az általa készített darabok között volt, ami második helyezést ért el egy kiállításon. Citerát hangol mesterien portré Varga József nemcsak hangszert készít, zenél is rajta Jó néhány olyan mesterség van, ami egyre inkább kikopóban van a köztudatból. A tiszaföld- vári Varga József is egy ilyen szakmát űz: citerákat készít. Nem csak csiszolja, faragja és hangolja, hanem játszik is a különleges hangszeren. Németh Gergő- A szakmám művelője tulajdonképpen egy igen hosszú és keserves folyamat révén lettem- bocsátotta előre Varga József.- Szüleim állami gondozásba adtak kiskoromban, anyai nagy- mamámék hoztak ki az intézetből, később ők nevelgettek. Az általános iskolában jól tanultam, az egyik tanárom felkarolt, mert látta, hogy szeretek barká- csolgatni. Nagyon szerettem volna villanyszerelő lenni, de mivel nagyszüleim a gyerekeiket se tudták taníttatni, nekem sem vált valóra az álmom. Több munkahelyen is megfordultam, így dolgoztam Hódmezővásárhelyen a vasútnál, Szolnokon a közlekedési pályamérnökségnél, illetve a martfűi cipőgyárban. Utóbbi helyen extrém körülmények között edződtem: 50- 60 fokos melegben készítettük a formatalp-műhelyben a gumitalpakat. Több cégnek is dolgoztam, végül innen mentem nyugdíjba, ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni a citerával. Varga József megjegyezte: kisgyerek korában találkozott először ezzel a hangszerrel. A keresztapjának volt egy rozoga ci- terája két húrral, amit ő nyüstölt rendesen, amint felérte az asztalt. A keresztapa látta a gyerek érdeklődését, ezért fogta annak ujjait és mutogatta neki, hogyan kell lefogni a húrokat megfelelően. Később két mestere is volt, akik tanítgatták. Földváron működött egy citerazenekar, melynek vezetésére felkérték, de akkor még nem volt diplomája. Mivel a munkája mellett nem nyílt rá lehetősége, nyugdíjas fejjel ült be az iskolapadba, hogy zenekar- és népdalkör-vezető lehessen belőle. Három évig járt a fővárosba, ezalatt minden esztendőben nemzetközi népzenei táborokban vett részt Lajosmizsén. Még Kodály Zoltán egyik munkatársa, Olsvai Imre egyetemi tanár is tanította. Végül önszorgalomból behozta a hátrányát, diplomás ember lett belőle.- A keresztapám leharcolt citeráját mintaként használva elkezdtem ilyen hangszereket készíteni - folytatta Varga úr. - Többet is elkezd tem, azt másoltam le, amit Díjazták az országos kiállításon varga József kizárólag a szigorú szakmai követelményeknek megfelelő citerákat készít Nem véletlen, hogy tavaly az országban működő képzőművészeti galériáknak szervezett kiállításon az egyik citerájával második helyezést ért el Ennek az volt a külön legessége, hogy a basszus, a tenor és a prímci- tera egybe volt építve rajta, mindez egy gitárhúr feszítővel megoldva, intarziával kirakva szemmértékre láttam, mivel nem volt szakértő segítségem. Aztán hiába készültek el a cite- rák, valahogy egyiknek sem tetszett igazán a hangja. Végül sikerült a Citeráról mindenkinek című könyvet beszerezni, ahol a-tól z-ig minden le volt írva a hangszerről: miből épül fel, hogyan kell összerakni, s miként csalogathatok elő belőle szép hangokat. Ha lenne rá igény, akkor egy hét alatt is el tudnék egy citerát készíteni. Nem szabad vele azonban kapkodni, mert kifaragni és az érintőt elkészíteni nagyfokú precizitást igényel. A fejrésznek keményfának kell lennie, az oldal- és hanggerendáknak pedig sokat kell száradnia méretre vágva, lecsiszolva. A tetőt csak lucfenyőből lehet meg- csinálni, egyébként borzasztó rossz hangzása lesz. Varga József kedvenc citerájával 1 HÍRSÁV Vitaminnapot tartanak Inokán A szemünk Fénye Klub szervezésében szombaton 15 órás kezdéssel vitaminnapot tartanak Tiszainokán a művelődési házban. A program részeként egzotikus és hazai gyümölcsöket, zöldségeket, savanyúságokat, lekvárokat mutatnak be, amiket a jelenlévők meg is kóstolhatnak, ezzel kapcsolatosan vetélkedőn is részt vehetnek. Többet kell fizetni a hulladék elszállításért a közelmúltban a szilárd hulladék elszállításáért és ártalmatlanításáért fizetendő díjakról döntött a kunszentmártoni képviselő-testület. A szolgáltató javaslatát elfogadva 3,4 százalékkal lettek magasabbak az idei díjak. A szolgáltató a díjemelésért cserébe vállalta, hogy évente kétszer vagy igény esetén többször díjmentesen lomtalanítást végez a város belterületén. A testvértelepülések fogadására készülnek az öcsödi önkormányzat Brüsszelbe adott be pályázatot és nyert 3 millió forintot az európai polgárok találkozójának lebonyolítására. A találkozóra az öcsödiek két román és két lengyel testvértelepülésüket invitálják majd meg, a pályázaton nyert pénzt pedig a delegációk elhelyezésére, étkeztetésére fordítják majd. Az év olvasóját keresik a könyvtárban A KUNSZENTMÁRTONI József Attila Könyvtár új kezdeményezést indított útjára, az Év Olvasója címmel. Meg szeretnék jutalmazni azokat, akik a legtöbb könyvet kölcsönzik ki. Emellett díjat kap a könyvtár legifjabb és legidősebb olvasója, és az a család is, ahol a legtöbben iratkoztak be. A díjakat az Őszi Könyvtári Napok keretében osztják majd ki. SZ0U0N.hu További tiszazugi hírek a S20U0NJn hírportálon. JátSZÓ bölcsisek Február elsejével kezdte meg működését a bölcsőde Öcsödön. A közelmúltban felújított Köztársaság úti óvoda épületén belül alakítottak ki egy külön helyiséget erre a célra. Képünkön Farkasné Miklós Melinda gondozónő játszik a gyerekekkel az otthonosan berendezett bölcsődében. Kiépülhet a csatornahálózat fejlesztés Öcsöd támogatást nyert a szennyvízprojektre Az elmúlt időszak legnagyobb beruházása indulhat el hamarosan Öcsödön, a település ugyanis 1,36 milliárd forintos támogatásban részesült, amiből a község teljes csatornázását és a helyi szennyvíztisztító bővítését valósítják meg.- Lassan már két éve, hogy a fejlesztés első ütemét megkezdtük, ez várhatóan február végén zárul majd le - mondta el Molnár Bálint polgármester. - Tavaly júliusban beadtuk a pályázatunkat a második ütemre, s ez év január 4-én kaptuk a jó hírt, miszerint 1 milliárd 357 millió forintot nyertünk a projekt megvalósítására. Ehhez az önkormányzatnak további 263 millió forintot kell önerőként hozzátenni, amit hitelből és a víziközmű-társulat befizetéseiből fogunk biztosítani. A vízi- közmű-társulatot még tavaly létrehoztuk. Ebbe az érintett 1432 ingatlan kétharmada belépett, akik nem csatlakoztak, azok kényszertársulati tagokká váltak. Az érdemi munkákat szeretnénk mindenképp elkezdeni az év második felében, a befejezést legkésőbb 2012. december 31-re tervezzük. A hitel visszafizetése is kezdődik, a kamatokat addig is törleszte- nünk kell, amíg a tőkét nem fizetjük. Biztos sok nehézséget fog okozni a kivitelezési munka, hiszen 67 százalékban a szilárd burkolatú belterületi utakat meg kell majd bontani emiatt. Továbbá figyelni kell arra is az elhelyezésnél, hogy a már földben húzódó gáz-, víz- és telefonhálózatot ne bolygassák meg, illetve, hogy a szennyvíz- csatornának a megfelelő lejtést is biztosítsák. Véleményem szerint rengeteg konfliktussal kell majd szembenéznünk - jelezte Molnár Bálint. Hangsúlyozta, hogy ilyen nagy léptékű beruházás - igaz költségvetésében tized akkora - a településen utoljára a gázbevezetés volt. A mostani fejlesztés révén egyébként a szippantott szennyvíz- tisztító kapacitásának bővítése is meg fog történni. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! 56-516-746-os NÉMETH GERGŐ elsősorban a Tiszazug településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a