Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-02 / 27. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 2., SZERDA 5 KUNSZENTMÁRTON ÉS KÖRNYÉKE Hegyes Zoltán polgármester az ellopott harangot mutatja a számítógép monitorján. Egyelőre ennyi maradt a különleges darabról emlékként. Lába kélt a harangnak lopás Az egyedülálló darab két vallás jegyeit is magán hordozza A víz és csatornaszolgáltatás volt napirenden A kunszentmártoni képviselő- testület a közelmúltban tárgyalta a víz- és csatornaszolgáltatással kapcsolatos előterjesztéseket. A testület módosította a Bácsvíz Zrt.-vel kötött bérleti szerződést az önkormányzat részére 2011-ben fizetendő bérleti díj vonatkozásában. A cég azért tett javaslatot a bérleti díj összegének mérséklésére, mert a rendkívül csapadékos 2010-es évben jelentősen csökkent a szolgáltatott ivóvíz mennyisége - így a csatornahasználat is -, ezért a bevétel elmaradt a tervezettől. Idén ezekkel a feltételekkel már ráfizetéses lenne a szolgáltatás. A felek a bérleti díj idei évre fizetendő várható összegét 34,4 millió forintban állapították meg, erről határozat született. A bérleti díj egyébként teljes mértékben vízi közműveink rekonstrukciójára, fejlesztésére fordítódik. Lényeges hangsúlyozni: a lakosság, illetve a kö- zületek által fizetendő díj 2011- ben nem emelkedik. ■ Ismét meghívót kapott a VB-re Tóth László A tiszafóldvári Tóth László képviselheti hazánkat magyar bajnokként a május 25-29. között a franciaországi Florange-ban, a karambolbiliárd műlökés szakágának világbajnokságán. — Az:idei világbajnokságra ismét meghívást kaptam, ahol a legjobb 24 versenyző képviseli hazája színeit - avatott be a részletekbe Tóth László. - Jómagam jelenleg a világranglista 11. helyén tanyázok. Ahogyan az elmúlt években is, most is reménykedem, hogy nem csak meghívnak, hanem részt is tudok venni a május végi versenyen. Hiába az éveken át tartó kemény edzés, ha nem tudom előteremteni az anyagiakat az utazásra, a szállásra és a nevezésre! A Magyar Biliárd Szövetség jelenlegi anyagi helyzete sajnos nem teszi lehetővé, hogy az országos bajnokok bárhova elutazzanak a világ különböző pontjaira EB-re VB-re, emiatt évek óta számos nemzetközi versenyen nem tudtam hazánkat képviseli, mint például a 2003-as és a 2007- es EB-n, illetve a 2006-os, 2008-as és 2009 VB-n sem. ■ A múlt héten ismeretlenek elloptak Cibakháza- Bátorszőlőből egy országosan is ritkaságnak számító díszharangot. Nem csak ez az egy eset borzolta a településen élők kedélyeit az elmúlt hónapokban, hiszen boltokba, magánházakba és oktatási intézményekbe is betörtek és értékes tárgyakat vittek el. Németh Gergő Január 25-re virradóra ismeretlenek jártak a Bátori Kör Művelődési Ház udvarán. Konkrét céllal érkeztek, ugyanis elvitték az itt álló 70 centi magas, 50 centi széles díszharangot, aminek inkább eszmei értéke van, színesfémként leadva csekély hasznot remélhetnek érte a tolvajok. — Nagyon megdöbbentünk a harang ellopásán, egyben felháborítónak tartjuk. Sajnos nem váratlan esetről van szó - fogalmazott tömören Hegyes Zoltán Cibakháza polgármestere. - Azon is lehetne csodálkozni, hogy eddig még megvolt. Egy nagyon régi harangról van szó, ami Bátorszőlő jelképe volt A különlegességét az adja, hogy a református és a katolikus vallás jelképei láthatóak rajta, így az egyik oldalon egy kehely, a másikon pedig egy kereszt. Emiatt az országban is egyedülállónak számít. Napi kapcsolatban állunk a rendőrséggel, akik nagy erőkkel nyomoznak az ügyben, s még látnak rá esélyt, hogy egyben megkerül a harang. Ha meg is lesz, biztosan nem tesszük ki újra, valószínűleg a művelődési házban helyeznénk el. A megbotránkoztató esettel kapcsolatban a lakosok között is különböző verziók keringenek, így hallani olyan változatot, mely szerint az állítólagos elkövetők az egyik helyi kocsmában azt hangoztatták, hogy nehéz volt elcipelniük a harangot és azt is az elmúlt öt évben több olyan eset is történt, ahol a harangot szemelték ki maguknak a tolvajok. 2006. áprilisában Ti- szajenőn szerelték le és vitték el ismeretlenek a rézharangot. Egy hónappal később a Jászmondták, hogy elásták. Mások tudni vélték, hogy Bátorszőlő jelképe már fel lett darabolva, az a szóbeszéd is átfutott a falun, hogy amikor a tolvajok átvágták a harang tartószerkezetét, hiába próbálták megtartani, leejtették a bronz harangot. Sajnos ez az eset nem egyedi, hiszen az elmúlt hónapokban magánlakásokba, boltokba, illetve az iskolába is betörtek. Az iskolából például pont azokat az informatikai eszközöket vitték el, amire a közelmúltban pályázaton nyertek pénzt. A rendőrök egy közúti ellenőrzés során egy helybéli autójában találták meg az ellopott holmi nagy részét. Hegyes Zoltán hangsúlyozta, az önkormányzatnak a nehéz anyagi körülmények ellenére is kell áldoznia a biztonsági feltételek javítáberény határában álló, skanzenként működő tanyasi iskola udvaráról tüntettek el a tolvajok két bronzharangot. 2008 áprilisában Jászladány- ban kélt lába a temetői lélekharangnak. sára, riasztórendszer telepítésére. Ez azért is fontos, mivel hamarosan újabb informatikai fejlesztésre készülnek az iskolában. Két képviselő kapott megbízást arra, hogy a biztonságtechnikai rendszer kialakításával kapcsolatban árajánlatokat kérjenek.- Egy nagyon érdekes beszélgetésem volt a közelmúltban Bátorszőlőben - folytatta a polgár- mester. — Egy ott lakó kifejtette, hogy igazából ő ezután is el fog menni lopni, mert ő neki a segély nem elég semmire. Ha elmegy lopni és sikerrel jár, akkor lesz egy kis pénze, ha pedig elkapják és beviszik, neki az is életminőség-javulást jelent. Ha becsukják arra az időre, ő el van látva, nem kell gondolkodnia, hogy mit eszik, mi lesz vele. Sajnos az utóbbi évekhez képest kiemelkedően magas a munkanélküliek száma a településen, körülbelül nyolcszáz körül mozog azoknak a száma, akik az önkormányzat szociális ellátó rendszerében benne vannak. A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program révén ismét lesz lehetőségünk több mint kétszáz közmunkást bevonni, ezzel némileg orvosolni lehetne a problémát, de önmagában ez nem lehet megoldás. Húszmilliót faragnak a forráshiányon cibakházán kezd összeállni az idei költségvetés. A számokat tekintve a tavalyi 58 milliónál 20 millió forinttal kevesebb forráshiánnyal számolnak. Problémát jelent azonban, hogy a tavalyi 40 millió helyett 62 millió forintot kell segélyezésre fordítaniuk. Ez utóbbi egyébként megegyezik az önkormányzat éves adóbevételével. Birtokba vehették a bölcsődét * megkezdte a működését az újonnan kialakított bölcsőde Öcsödön. Mint azt Molnár Bálint polgármester elmondta a közelmúltban teljes felújításon áteső Köztársaság úti óvoda épületén belül alakítottak ki egy külön helyiséget a bölcsődének, ami összesen tizenkét gyereket tud fogadni. A Wass Albert müvek felolvasói újra együtt FEBRUÁR 18-ÁN 17 Órától Újból összefognak a magyar szépirodalom kedvelői, hogy Wass Albert műveiből felolvasást tartsanak határainkon innen és túl is. 2010 februárjában összesen 32 közösség szervezte meg a felolvasást. A korábbitól eltérően, a kunszentmártoni könyvtárban ezúttal nem 24 órásra tervezik a felolvasást, hanem olvasóköri keretben, három-négy órás időtartamban. Ingyenes szűrés leszSzelevényen hamarosan Szelevényre is megérkezik a megyei ön- kormányzat és a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet által közösen szervezett ingyenes egészségügyi szűrőprogram. A helyiek által már várt szűrésre február 18-19-én kerül majd sor a művelődési házban, ahol a lakosok képet kaphatnak általános egészségügyi állapotukról. SZ0U0N.hu További tiszazugi hírek a SZOUONJmi hírportálon. A tolvajok nem tisztelik a vallást sem Önfeledt pancsolás. A közelmúltban adták át a Cserkeszőlői Gyógy- és Strandfürdőben a fedett téli fürdőt. így már a kint uralkodó mínuszok sem jelentenek akadályt a kisgyerekekkel érkező családoknak egy önfeledt pancsolásra az élményelemekkel is ellátott medencékben. Keresik a doktort Amin helyén háziorvos Amíg nincs pályázó, addig helyettesítenek Dr. Amin Mohammad családi okokra hivatkozva 2011. január 18-i hatállyal felmondta a cibak- házi I. számú háziorvosi körzetének üzemeltetését. Az afganisztáni származású Amin doktor 2008. január 5. óta látta el a körzet háziorvosi teendőit, korábban a Tolna megyei Regöly községben dolgozott. Felmondási szándékát három hónappal korábban már jelezte, így az önkormányzat pályázatot írt ki az állás betöltésére, ám ez nem járt eredménynyel. Bár egy érdeklődő volt, de ő visszalépett, így a kiírást most megismétlik. Átmeneti jelleggel január 18-tól 31-ig dr. Maczkó Péter, a másik körzet háziorvosa látta el a helyettesítést. Ezt követően február 1-től várhatóan jó néhány hónapon keresztül dr. Bakos Attila kunszentmártoni háziorvos végzi a helyettesítést hétfőtől csütörtökig 14-től 17 óráig, ■ Az I. számú körzetben délutánonként lesz rendelés. pénteken 16-tól 19 óráig. A bátorszőlői betegeket az önkormányzat szerdán délutánonként - amikor ott egyébként kihelyezett rendelés lenne - tekintettel a szűkös időkeretre fél hármas indulással a kihelyezett rendelőtől a tanyagondnoki gépkocsival szállítják be Cibakházára. A helyettesítés idejére az önkormányzat kéri a lakosság türelmét. Egyrészt a szokottnál hosszabb várakozási idő miatt, másrészt azért, mivel eddig szokatlan módon délutánonként lesz rendelés. A központi ügyeleti ellátás egyébként nem változik, az igénybe vehető bárki által 16 és reggel 8 óra között. Azt egyelőre nem tudni, mikor lehet új háziorvosa a cibakházi I. számú körzetnek, a település vezetése reménykedik, hogy minél hamarabb megoldódik a kérdés és nem húzódik évekig, mint más önkormányzatok esetében. Vonzerőként hathat, hogy 2000 fő fölötti körzetről van szó, és a finanszírozás havonta meghaladja az egymillió forintot. ■ Hívja az Új Néplap újságíróját! NEMETH GERGŐ elsősorban a Tiszazug településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 56-516-746-os telefonszámot hétköznapokon!