Új Néplap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-11 / 35. szám
ÚJ NÉPLAP - 2011. FEBRUÁR 11, PÉNTEK SPORT 15 Folláth Vivien edzőtáborokban készül az évad nagy versenyeire Rangadó a Tiszaligetben vízilabda A Fradi után a Honvéd legyőzésére készülnek a szolnokiak Jó hír, hogy az idén sem maradnak jelentős esemény nélkül a kajak-kenu sportág kedvelői Szolnokon. A legfrissebb hír szerint az utánpótlás viadalok mellett július 15-17. között a felnőtt magyar bajnokságot is a holt-tiszai versenypályán rendezik meg. Egyébiránt az esztendő legnagyobb versenye a szegedi világ- bajnokság (augusztus 17-21.) lesz. Az utóbbi megméretés egyben kvalifikációs viadalnak is számít a jövő évi olimpiára. Mint megtudtuk a szolnoki Folláth Vivien ebben az esztendőben már a Szolnoki Sportcentrum SE színeiben fog versenyezni. Az elmúlt évadban az 5000 méteres távon világbajnok kajakos októberben kezdte meg a felkészülést az évadra. Mostantól azonban felpörögnek az események, a kajakoshölgy az elkövetkező időszakban külföldi edzőtáborokban folytatja a munkát - Vasárnap repülünk a spanyolországi Sevillába, ahol többek között két válogatottbeli társammal, Hegyi Zomillával és Vad Ninettával, Mórocz István irányításával dolgozunk majd a spanyol olimpiai válogatott edzőtáborában - újságolta Vivien. - Ezt követően egy hétig itthon folytatom a munkát, majd irány az olaszországi Sabaudia, ahol szintén két hetet készülünk majd. Igyekszem jól kihasználni az alapozási időszakot, hiszen nagy terveim vannak, szeretném megvédeni világbajnoki címemet, és a rövidebb távokon is ki akarom magam próbálni — jelentette ki Vivien. ■ V. Cs. Német és olasz meccsek a totó heti tipposzlopán 1. B. München-Hoffenheim 1 2. Frankfurt-Leverkusen x2 3. Schalke - Freiburg 1 4. Stuttgart-Nürnberg 1 5. Wolfsburg-Hamburg X 6. KJautern-Dortmund 2 7. Köln-Mainz lx 8. Werder-Hannover X 9. Milan-Parma 1 10. Roma-Napoli X 11. Palermo-Fiorentina 1 12. Brescia-Lazio . 2 13. Sampdoria-Bologna 1 14. Juventus-lnter X Ha a fehér sapkás szolnoki legénység megtartja az elmúlt hetekben látott jó formáját, akkor a kupagyőztes Honvéd ellen is jó eredményt érhet el ~Yi um N L M . . IBE n lXv ! 1 jl Kettős fordulót rendez- • nek a férfi vízilabda-bajnokságban a hét végén. Előbb pénteken este hat órakor a Groupama-Hon- véd, majd szombaton délután négy órakor az újonc Angyalföldi-DSE csapatát fogadja a Szolnoki Főiskola-Közgép, a ti- szaligeti uszodában. Varga Csaba Ahhoz képest, hogy tavaly nyáron még vészharangot kongattak a főszponzor kiválása miatt a Honvéd pólósainak feje felett, a csapat jól szerepel a bajnokságban. Sőt, novemberben megnyerték a Magyar Kupa küzdelmeit, és a LEN-kupában is bejutottak a legjobb négy közé, a görög Pani- oniosszal játszanak majd a döntőbe jutásért. Visszatérve a bajnokságra 36 megszerzett ponttal a negyedik helyen állnak az OB I. küzdelmeiben Vad Lajos tanítványai. A Honvéd eredményeit figyelembe véve érdekes, hogy a Honvéd idegenben nem tudott rangadót nyerni, hiszen Egerben 6-5-re, míg Szegeden 10-7-re kapott ki. Hazai környezetben a Vasastól 7-6-os vereséget szenvedtek, de a Fradit 11-5-re, míg a szolnoki gárdát 8-6-ra verték. Állományukban a legismertebb az Athénban és Pekingben is olimpiai bajnok kapus Gergely István, valamint a sydneyi olimpiai bajnok csapatban is szerepelt Székely Bulcsú. Az utóbbi pólós már nem szerepel a válogatottA bajnoki góllövőlista jelenlegi állása 1. szívós Márton (Honvéd) 50 2. Molnár Tamás (Szeged) 45 3. Weszelovszky László (FTC) 37 4. Miho Boskovics (Vasas) 36 5-6. Ramiro Georgescu (Szolnok) 32 5-6. Kiss Csaba (Szeged) 32 7. Alekszej Bugajcsuk (Debrecen) 31 8. Thomas Hopkins (BVSC) 30 9. Tóth Márton (Honvéd) 28 10-14. Hosnyánszky Norbert (Eger) 27 10-14. Katonás Gergely (Vasas) 27 10-14. Biros Péter (Eger) 27 10-14. Somogyi Balázs (Szeged) 27 10-14. Kiss Gergely (Vasas) 27 15. Aljosa Kunac (FTC) 25 ban, ellenben Gergely István, Szívós Márton Hárai Balázs, Bátort Bence jelenleg is tagja Kemény Dénes keretének. Közülük Szívós Márton vezeti a bajnoki góllövőlistát, aki 50 találatot ért el az elmúlt 15 fordulóban. Azt hallani, hogy a fővárosiak győzni jönnek a Tiszaligetbe, hiszen sikerükkel megerősítenék negyedik pozíciójukat, ami ugyebár az alapszakasz végén felsőházi rájátszást jelentene számukra. Gondoljuk, ehhez a mieinknek is lesz egy-két szavuk. A szolnoki csapat a múlt heti Fradi elleni 12- 6-os bravúros győzelem után újabb huszárvágásra készül, momentán a kupagyőztes Honvéd ellen is nyerni akar. r A bajnokság állása 1. Eger 13 1 0 180-93 40 2. Szeged 13 1 1 207-88 40 3. Vasas 13 1 1 200-89 40 4. Honvéd 12 0 3 192-89 36 5. Szolnok 10 1 4 154-100 31 6. >FTC 10 0 5 160-125 30 7. PVSK 5 1 9 111-131 16 8. Szentes 4 0 10 96-171 12 9. BVSC 4 0 11. 127-178 12 10. Debrecen 3 2 10 99-154 11 11. 0SC 3 1 10 104-168 10 12. ASI-DSE 2 0 13 100-197 6 13. Újpest 0 0 15 88-235 0 — Sorainkban mindenki a fedélzeten — újságolta Cseh Sándor, a szolnoki csapat edzője. — Ebben az esztendőben öt mérkőzést nyertünk zsinórban, épp ezért igyekszünk jó formánkat megtartani. Átnéztük a Honvéd játékát, a kairói nemzetközi i \ tornán és ugyebár a bajnoki I' mérkőzésen is játszottunk elle- j, nük. Jól ismerjük őket, figyelik nünk kell, hiszen rendre nagyon bekezdenek. Ha a védekezésünk a kezdetektől fogva úgy működik, mint a Fradival szemben, akkor nem lehet baj. Nagy lehetőség előtt állunk, ha megmutatjuk, hogy mit tudunk, akkor a Honvédőt is legyőzhetjük - hangsúlyozta a szakember. A pénteki rangadót a Horváth Csaba-Vogel Gábor bírópáros dirigálja. A mérkőzésre belépőül szolgálnak az Olaj-bérletek is. Búcsúzott a Sopron a női Euroligától a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének harmadik mérkőzésén a Sopron 86-Ó3- ra kikapott a spanyol Valencia otthonában, ezáltal befejeződött a sorozat Székely Norbert együttese számára. A soproniak utolsó magyar csapatként búcsúztak a nemzetközi porondon, miután korábban a Pécs két meccsen bukott el a szintén spanyol Salamancával szemben. Hengerelt a Körmend Salgótarjánban az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságban hét közben pótolták a Salgótarján—Körmend összecsapást. A vendégek amúgy sem nehéz feladatát tovább könnyítette, hogy különböző okok miatt a hazaiak két amerikai légiósa, Rodgers és Mays, valamint Sebők Tamás sem játszhatott. Az egyoldalú találkozót 127- 52-re nyerték a körmendiek. A hollandok győztek, a moldávok kínlódtak A magyar labdarúgó-váloga- tott mellett a velünk azonos Eb-selejtezőcsoportban szereplő csapatok zöme is pályára lépett a héten. A hollandok Sneider és Huntelaar, valamint Kuyt 11-es góljával könnyedén, 3-1-re verték Ausztriát. A moldávok ezzel szemben csak kínlódva, a 90. percben lőtt büntetővel nyertek Andorra ellen, San Marino pedig 1-O-ra kikapott f.ich- tensteintől. . Nagy László lemondta a válogatottságot nagy László úgy döntött, többet nem kíván a magyar férfi kézilabda-válogatottban szerepelni. A Barcelona világklasszis átlövője mindezt tegnap, egy rövid üzenetben tudatta a hazai szövetség vezetésével és Sinka László elnökkel. Az egykori csapatkapitány legutóbb 2009 júniusában lépett pályára a nemzeti együttesben, azóta különféle indokokra hivatkozva rendre távolmaradt. SZ0U0N.hu További sporthíreket a SZÜUONJw hírportálon olvashatnak. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora asztalitenisz Az NB I-ben megyei rangadón fogadja a bajnoki éllovas Jászkun Volán SC a Jászberény gárdáját PÉNTEK légkorong. EBEL Sapa-Fehérvár- Vienna Capitals (SportKlub), 19.15. Kézilabda. Férfi NB (/B: Claas-Török- szentmiklós-Cegléd, 19. Kosárlabda. Férfi NB I/B: Jászbe- rény-Budafok, 19.30. Ökölvívás. Bocskai István-emlékver- seny, Debrecen, elődöntők, 15. Vízilabda. Férfi OB I: Szolnoki Főiskola-Közgép VSC-Groupama- Honvéd, Tiszaliget, 18. SZOMBAT Asztalitenisz Férfi NB I: Szeged JJ- Szolnok Tisza SE, 14. Cselgáncs. Hungária Kupa, férfiak, Budapest, 10. Kézilabda. Női KEK: FTC-Viborg (SportKlub), 18. Férfi NB II: Férfi NB II: Mezőtúr-Nádudvar, 17.30. Székács KE-Szolnoki Főiskola- Rákóczifalva, Törökszentmiklós, 18. Újkígyós-Martfű, 18. Női NB II.: Ózd-Jászberény, 14. Bácsbo- kod-Abony, 18. Kosárlabda. Férfi NB I: Szolnoki Olaj KK-Salgótarján, 18.Kecskemét- Kaposvár, Falco-Nyíregyháza, Albacomp-Pécs, Körmend-Sze- ged, Atomerőmű-Debrecen, 18. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Szolnoki MÁV FC-Nyíregyháza, Tiszaliget, 11. Rákóczifalva- Szászberek, 11. Tápiószecső-Já- noshida, 11. Szolnoki MÁV H- Törtel, Tiszaliget, 13.Jászberény- Jászkisér, 13.30. Szolnoki Sparta- cus-Albertirsa, Szolnok, Tiszaliget, 15. Ökölvívás. Bocskai Istvánemlékver- seny, Debrecen, döntők, 15. Röplabda Férfi NB I: Kodolányi FRK-Szolnoki Főiskola RK-SI, Székesfehérvár, 11. Női NB II: Közgáz SC-Jászberény, Budapest, 11. Teremfoci Kolláth Béla utánpótlás- torna, Szolnok, Szent-Györgyi Á 1.8. Zöld Ház 13.45. Vízilabda OB I: Szolnoki Főiskola- Közgép VSC-AS1-DSE, Tiszaliget, 16, Éger-Szeged (SportKlub) 20.15. VASÁRNAP Asztalitenisz Férfi NB I: Jászkun Vo- lán-Jászberény, Szolnok, Baross u. 37., 11. Atlétika MASZ nemzetközi verseny, Budapest, Syma Csarnok, 16. Cselgáncs. Olimpiai kvalifikációs világkupa, egyben Hungária Kupa, férfiak, Budapest, 10. Jégkorong. EBEL Sapa Fehérvár- Villach (SportKlub), 18. Kézilabda Női Bajnokok Ligája: Győri ETO-Leipzig (Viasat3), 18.15. Női NB II: Túrkeve-Szeg- halom, 15. Kosárlabda Női NB I: Szolnoki NKK-Győr, 18. ZTE-Pécs, 17. Férfi NB I: Sopron-ZTE, 18. Teremfoci Castrum-ex bajnokság, Szolnok, Széchenyi Gimnázium, 9.30. Városi öregfiú baj- , nokság, Szolnok, Főiskolai | Csarnok, 10. Rácsa Kupa, Rá- | kóczifalva, 11. Kolláth Béla | utánpótlástorna, Szandasző- I lősi Á. I. 8,30. ■ Vasárnap a Győr csapatával találkoznak a szolnoki kosarashölgyek