Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-25 / 20. szám
2 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP — 2011. JANUÁR 25., KEDD kiadvány Munkatársaink ezekben a hetekben felkeresik mindazokat, akik a szerkesztők döntése alapján már biztosan szereplői lesznek a lexikonnak. Természetesen továbbra is várjuk az ajánlásokat, jelentkezéseket. EGYRE TÖBB NÉV A KI KICSODÁBAN A megye prominens személyiségei és a kistelepüléseken ismert, köztiszteletben álló emberek egyaránt jelezték már részvételi szándékukat készülő Ki kicsoda című kiadványunkban. Munkatársunktól Az utóbbi hetekben egyre többen jelentkeztek kiadónknál, hogy előjegyeztessék a tavasszal megjelenő Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ki kicsodát. Amint arról olvasóink már értesülhettek, a reprezentatív kiadványban a jelenkor értékes embereit kívánjuk összegyűjteni és bemutatni kortársaiknak, illetve megőrizni munkásságukat a jövő számára. Arra törekszünk, hogy lehetőség szerint minél többen szerepeljenek a kiadványunkban azok közül, akik az élet valamilyen területén kiemelkedően teljesítettek a megyében, vagy a megyéből elszármazott ismert emberek. Éppen ezért a könyvben való megjelenés (15 sor + egy portréfotó megjelentetése) ingyenes. S hogy valójában ki kicsoda? Akár Ön, vagy a szomszédja, a háziorvos, a gyermek tanító nénije, a cég vezetője, vagy éppen a már nyugdíjba vonult polgármester. Gyakorlatilag mindenki jelentkezését várjuk, aki Jász-Nagykun-Szolnok megye valamelyik településén munkásságával, képességeivel, tehetségével elismerést vívott ki magának. Mindenki, akinek az életrajza bekerül az enciklopédiába, kimagasló személyes vagy szakmai teljesítményt nyújtott valamely területen. Ez a kiadvány a benne olvasható életpályákon keresztül rögzíti majd a régió jelen történetét tőén döntünk arról, kik azok, akik valóban érdemesek rá, hogy személyükön keresztül az utókor egyfajta képet kapjon térségünk életéről így a XXI. század elején. Ahhoz ugyanis, hogy valóban igényes és hiteles kiadvány készülhessen, körültekintően kell elbírálni, kik kerülhetnek bele a Ki kicsodába. Munkatársaink ezekben a hetekben felkeresik mindazokat, akik a szerkesztők döntése alapján már biztosan szereplői lesznek 2011 megyei Ki kicsodájának. Közöttük sokan olyanok is lesznek, akiket ismerőseik, barátaik, tisztelőik ajánlottak nekünk, de természetesen továbbra is várjuk az ajánlásokat, jelentkezéseket. Ehhez rendkívül egyszerűen kitölthető az adatlap, hiszen azon túl, hogy rendszeresen megjelenik lapunkban, a Szol- jon.hu internetes portálunkon is könnyedén elérhető. A kitöltött kérdőívet egyetlen kattintással elküldhetik e-mailben. Ugyanakkor sokan jelezték, hogy másik hasonló jellegű kiadvány miatt is megkeresték őket. Információink szerint valóban tervezi másik kiadó is asonló könyv megjelentetését a ésőbbiekben, a cégünk által ki- dott Ki kicsoda azonban valóa jövő nemzedékek szám úgy, hogy egységes szerkezet ben ismerteti a művészetek, a politika, a közélet, a gazdaság, a tudomány és a sport kiemelkedő eredményt nyújtó képviselőinek szakmai életrajzát, alkotásaikat és magánéletük közlésre szánt adatait. Ma az egyéni teljesítmények gyakran elsikkadnak, és fiem kapják meg a nekik kijáró figyelmet, elismerést. Alkalmi kiadványunkkal új lehetőséget kínálunk a megyében élő vagy innen elszármazott kortárs, kiemelkedő teljesítményt nyújtó vagy kiemelkedni kívánó közéleti személyiségeknek, vállalkozóknak. Fontos tehát, hogy nem csak a mindenki által ismert és közismert emberek szerepelnek a Ki Kicsodában. Mivel az Új Néplap által készített könyvben való szereplés térítésmentes, anyagi akadályai semmiképpen sem lehetnek, hogy mindenki benne lehessen a lexikonban, aki megítélése szerint maradandót alkotott saját területén. Ugyanakkor szerkesztőbizottságunk megkezdte a válogatást. Miként lehet majd megvásárolni a megye ismert személyiségeit bemutató lexikont? lapunkban rendszeresen közöljük a könyv megrendelő szelvényét. A szelvényt kitöltőket és visszaküldőket regisztráljuk rendszerünkben, de akár személyesen is leadható ügyfélszolgálatunkon, illetve e-mailben is lehet jelentkezni. A MEGJELENÉST követően a könyv 7000 forintért kapható, előzetesen azonban 6000 forint az ára, amely akár két részletben, csekken fizetve vagy számla ellenében is téríthető. Nagyobb mennyiségű rendelés esetén (öt példánytól) további kedvezményt adunk, már 5000 forintért hozzá lehet jutni a lexikonhoz. Az előzetesen megrendelt példányokat a megjelenést követően kézbesítőink szállítják ki Önökhöz. Korlátozott számban tehát megjelenés után is megvásárolható lesz a könyv, ám azok, akik semmiképpen sem szeretnének lemaradni a lehetőségről, hogy megvásárolják ezt az ajándéknak is alkalmas, dekoratív megjelenésű kiadványt, most előjegyeztethetik kiadónknál. ban a megyében készülő, a megyénkben élőkhöz szóló kiadvány. A megyei olvasók mindennapjaiban évtizedek óta jelenlévő Új Néplap kiadója gondoskodik róla, hogy a térség minden településének intézményeiben, könyvtáraiban megtalálható legyen a tavasszal megjelenő, igen kedvező árú Jász-Nagykun-Szol- nok megyei Ki kicsoda, így az hosszú ideig megkerülhetetlen forrása lesz a megye életéről tájékozódni kívánóknak. A későbbi korok számára történelmi jelentősége lehet egy olyan jellegű kötetnek, amely összegyűjti és egy közös adatbázisban mutatja be a térség különböző szakterületeken tevékenykedő sikeres, elismert vállalkozóit, politikusait, orvosait, tudósait, tanárait, vagy művészeit. A 19. század végén és a 20. század elején igen komoly divatja volt az olyan almanachoknak, évkönyveknek, amelyek összegyűjtötték és megjelentették a megyei közélet, gazdaság kiemelkedő személyiségeinek adatait, rövid életútját. Az elmúlt évszázadok során keletkezett hasonló kiadványokat a kutatók mind a mai napig gyakran használják kiindulópontként, főként az utolsó igazán átfogó, hasonló jellegű kiadványt, amely még az 1930-as években készült. A folyamatosan változó elektronikus Ki kicsodákkal szemben készülő kiadványunk - melynek a későbbiekben természetesen tervezzük frissítését, bővítését is - egyfajta pillanatképet adhat a térségről, amely a kutatók szempontjából igazi aranybánya lesz a későbbiekben. Szándékaink szerint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ki kicsoda olyan lexikon lehet, amely a jelennek készül, de a jövőnek szól. Megkérdeztük On szerint mi a jelentősége a Ki kicsoda kiadványnak? DR. SZIRÁKI ANDRÁS, aJÓSZNagykunSzolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: — Az egyik legnagyobb gondja a gazdaság szereplőinek, a vállalkozóknak, de minden itt élő embereknek is, hogy nincsenek pontos, hiteles, megbízható információik egymásról. Az előrelépéshez pedig elengedhetetlen egymás jobb megismerése. Ebben segíthet ez a kiadvány. így hozzájárulhat a gazdaság fellendítéséhez. Azáltal ugyanis, hogy a térség gazdaságát, társadalmát meghatározó személyek szerepelnek a Ki kicsodában, megmutatja, hogy kihez lehet fordulni. : POGÁNY GÁBOR BENŐ SZOb■ rászművész, a Szolnoki Mü- : vészed Egyesület elnöke: : Úgy vélem, a megye ismert : embereit összegyűjtő Ki ki- : csoda olyan informális jelle- gű kiadvány lehet, amely : minden területen hasznos in- : formációkat nyújt majd az : érdeklődőknek. Igaz ez fő- \ ként akkor, ha rendszeres : időközönként, frissített ada- : tokkal jelenik meg, átfogó ■ képet adva jelenünk társa\ dalmi-gazdasági-művészeti- : tudományos életéről. Egyfaj- : ta kordokumentum ez, : amely fennmarad az utókor \ számára, kitűnő kutatási : anyagot nyújtva majd a jövő : történészeinek. szalay Ferenc országgyűlési képviselő, Szolnok polgármestere: - A Ki Kicsoda-kiadványok elsősorban a jövőnek szólnak, nem a mának. Éppen ezért különleges, s ezért fontos az, hogy minél szélesebb körű legyen azon személyek köre, akik helyet kapnak benne. Ez nem csupán a kiadó felelőssége, hanem a lehetséges szereplőké is. Ugyanakkor egyedi élmény már most böngészni a lapokat, felfelbukkan egy-két ismerős, régen látott barát. A jelenkor felelőssége éppen abban mutatkozik meg, hogy mennyire gondol a jövőre, amikor az ezekbe a könyvekbe rejtett adatok igazi kincset érnek. lamos imre dandártábornok, az Ittebei Kiss János Hadnagy Helikopter Bázis parancsnoka: — Ismereteim szerint Jász- Nagykun-Szolnok megyében nagyon régen készült hasonló gyűjtemény. Az Új Néplap kiadója által újonnan szerkesztett kiadvány ezért régóta várt, hiánypótló kötet lesz, amit érdemes lenne néhány éven belül rendre frissíteni. Azért fogom sűrűn forgatni, mert többek között azt is jó megtudni belőle, hogy a közéletben ismert emberek mellett kik azok, akik a civil életben tisztességgel és becsülettel teszik a dolgukat családjukért, környezetükért, településükért, s a megyéért. dr. rudner ervin, a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelő- intézet főigazgató-főorvosa: — A mai rohanó világban sajnos egyre jellemzőbb, hogy alig ismerjük egymást. Ebből a kiadványból azonban sokkal többet megtudhatunk mindazokról, akikkel akár nap mint nap találkozunk, mégsem köztudomású róluk, hogy valami miatt különlegesek. Értékeket tárhat fel ez a könyv, amely sokkal közelebb hozhatja egymáshoz az embereket. Elsősorban ebben látom én a készülő Ki kicsoda előnyeit, amely szinte személyes ismerőssé teheti a megyében élőket. h. dr. bathó edit, a jászberényi Jász Múzeum igazgatója: Nagyon jó kezdeményezésnek tartom az életrajzi lexikon kiadását. Úgy gondolom, olyan összeállítás készül, amelyben mindenkit megtalálhatunk majd, aki valamilyen területen maradandót alkotott. Készültek már ilyen kiadványok, de azok „merítése” inkább országos áttekintésre alkalmas. Most olyan lexikon jön létre, amelyben valószínűleg sok ismerőst felfedezhetünk, mégis sok új információval gazdagodhatunk. Szerintem később, évek múltán is haszonnal forgathatjuk majd, helytörténeti szempontból is fontos kötetnek vélem a Ki kicsoda lexikont.