Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-22 / 18. szám

5 ÚJ NÉPLAP - 2011 JANUÁR 22., SZOMBAT JÁSZSÁGI BARANGOLÁS A vízügy szakemberei végig ellenőrizték a Zagyva-gát megnyitását tavaly májusban, mikor többmillió köbméter vizet engedtek a jásztelki tározóba Kormány előtt a kárigény árvíz Szűkös volt a keret és a szabályozás sem volt egyértelmű A világtalálkozó jovojerol határoztak A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége szerdán tartotta idei első ülését Jásziványon. A ta­nácskozás napirendjeinek sorá­ban bemutatkozott Jászivány, mint a jászok idei világtalálkozó­jának házigazdája, valamint a résztvevők a rendezvény jövőjé­ről is tárgyaltak és több felvetett kérdésben döntöttek. Mint azt Eszes Béla, a JÖSZ el­nöke érdeklődésünkre elmond­ta, döntöttek többek között arról, hogy a Jászok Világtalálkozóját a jövőben is minden évben szeret­nék megrendezni. A tizennyolc jászsági település jelentkezhet be először rendezőnek. Azokban az években, amelyekre nem ér­kezik a Jászságból jelentkező, azokat kiajánlanák az elszárma­zott jászok településeinek. Az önkormányzatok az ülésen arról is megállapodtak, hogy a következő világtalálkozókat pün­kösd hétvégéjéhez kapcsolódó­an rendeznék meg. Változás lesz abban is, hogy az adott évben nem elég a soron következő talál­kozó helyszínét bejelenteni, ha­nem az időpontot is közölni kell. Ez azért szükséges, hogy az ese­mény ne csússzon össze egyéb jászsági rendezvényekkel. ■ Illés Anita Kevesebb támogatás közmunkára Jászboldogházán dolgoznak az új közfoglalkoztatási rendszer­hez kapcsolódó pályázaton. Szűcs Lajos, a község polgár- mestere lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a munkaügyi központ tájékoztatása alapján a település várhatóan nyolcvan- kettő százalékkal kevesebb tá­mogatást kap idén. Ennek alapján tizenhárom főt tervezhetnek három hónapos munkaidőre, négy órás foglal­koztatásban, valamint egy főt al­kalmazhatnak napi nyolc órá­ban, tíz hónapon keresztül. A polgármester hozzátette, annak ellenére, hogy Jászboldogháza nem a leghátrányosabb helyzetű települések közé tartozik, négy­szeres, ötszörös igény lenne köz­célú munkára, tájékoztatta szer­kesztőségünket Szűcs Lajos, a te­lepülés polgármestere. ■ Illés Anita Egy joghézag, illetve a szűkös 2010-es költségve­tési keret miatt egyaránt húzódott az eljárás a tava­szi árvizek miatt elárasz­tott vésztározók földtulaj­donosainak kártalanításá­ra. Mostanra úgy tűnik rendeződik a helyzet. A kormány a héten tárgyalt a kártalanításról. Banka Csaba A törvényi szabályozásnak meg­felelően fizetik ki a tavaszi árvi­zek idején a vésztározókban el­árasztott földterületek károsult­jait - hallhattuk tavaly novem­berben az illetékesektől, miután az egyre húzódó bürokratikus folyamat miatt a károsultak fel­keresték szerkesztőségünket. Mint ismert, a jászteleki és a bor­sóhalmi Zagyva-tározók, illetve a tiszaroffi Tisza-tározó területén a gátmegnyitást követően mező- gazdasági területeket, horgász­tavat öntött el a megáradt folyó­víz. Mindezért összességében mintegy 900 millió forint kárté­rítés kifizetése vált szükséges­sé. Az összeget pedig-az ősszel elmondottak szerint - a 2010-es általános tartalék terhére akar­ták kifizetni. Csakhogy a kárta­lanítás azóta sem történt meg, továbbra is nehezen kapnak in­formációt a károsultak, amikor hivatalos helyen érdeklődtek. Annyiról értesültek, hogy janu­ár 12-én talán tárgyalta a kor­mány az ügyet. A gazdák attól tartanak, hogy továbbra is csak halogatás zajlik, de a jogosnak A három vésztározóban ösz- szességében az előzetes ada­tok szerint 216 tulajdonos érintett mezőgazdasági terüle­tek elárasztása miatt, akiknek összességében mintegy nyolc- százmillió forintos kára kelet­Bevilágították az egész sportpályát Elkészült Jászszentandráson a helyi sportpálya-világítás fej­lesztése. Az önkormányzat cél­ja ezzel a fejlesztéssel az volt, hogy a lehetőségek szerint meg­nyújtsák a helybéliek sportolás­ra fordítható idejét, kedvező fel­tételeket teremtve a létesít­ményben, tudtuk meg Banka Ferenc polgármestertől. így le­hetőség nyílik esti edzésekre, és kibővül a szabadidős focimecs- csekre szánható időkeret, amely igényként is fogalmazódott meg a településen. Összesen két és fél millió forintot költöttek el er­re a beruházásra. A fejlesztést ezen a hét végén adják át a tele­pülésen élőknek. ■ Banka Csaba elismert kárukat nem téríti meg az állam. Pócs János, az Alsó Jászság or­szággyűlési képviselője megke­resésünkre, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vízkár-elhárítási Főosztályának tájékoztatását juttatta el szerkesztőségünknek. Ebből kiderül, hogy nem csak a kárszakértői folyamat hossza­dalmassága miatt késett a kifize­tés, de még egy joghézagot is ki kellett küszöbölni. Jelesül az ár­vízi szükségtározókról szóló 1982-es rendelet általános sza­bályzását egy 2007-es módosí­tás hatályon kívül helyezte, ami­kezett az,elárasztások alkal­mával. A vadásztársaságok, il­letve horgásztársaságok is je­lentettek be kárigényt, amely összességében mintegy száz­millióforintos kártalanítási összeget tesz ki. Kijutott a csapadékos időjárás­ból az elmúlt évben Jánoshidá- nak. Jelenleg is folyamatosan védekezni kell a belvíz okozta problémákkal szemben. Az esőzések mértékét még szemléletesebbé teszik azok a mérések, amelyeket a település polgármestere egész éven át folytatott. Eszes Béla lapunk­nak elmondta, hogy az elmúlt évben nap mint nap feljegyez­te, hogy a községben volt-e csa­padék.- Az elmúlt év 365 napjából 110 napon esett az eső. Már ön­magában ez 1005 milliméter csapadékot jelentett, ugyanak­kor további 26 nap volt, amelyen hullott a hó. A falura így össze­nek következtében kizárólag a tiszaroffi árvízi tározó területén gazdálkodók kártalanítására volt hatályos jogi szabályozás. Ezért kormányrendelettel alkot­tak olyan ideiglenes szabályo­kat, amelyeket alkalmazva a jászteleki és a borsóhalmi táro­zók tulajdonosait is kártalaníta­ni lehet. A tájékoztató anyag megfogal­mazása szerint a több körön le­folytatott államigazgatási egyez­tetések alapján, a többszörösen átdolgozott, összegszerűen pon­tosított előterjesztés — tekintettel a 2010. költségvetési év szűkös anyagi lehetőségeire is - 2011. január tizenharmadikán kerül a Közigazgatási Államtitkári Érte­kezlet (KÁT) elé, ezt követően pe­dig tizenkilencedikén a kor­mány asztalára. Pócs János mindezzel kapcso­latban arról tájékoztatta szer­kesztőségünket, hogy ezt követő­en minden esély megvan arra, hogy a közeljövőben megkez­dődjenek a kifizetések. sen 195 centiméter hó esett ta­valy. A polgármester számításai szerint összességében mindez körülbelül 1200 milliméternyi különböző halmazállapotú csa­padékot jelentett a falu számára. Komoly mennyiségről van szó, amely semmiképp sem jellemző egy alföldi falu átlagos időjárási viszonyaira, inkább elfogad­nánk mindezt egy alpesi telepü­lés esetében.- Nem tudományos munká­ról van szó, ugyanakkor a mos­tanság igencsak sok problémát okozó csapadékmennyiség ada­tai néhány év múlva, már a helytörténet egy érdekes szín­foltjának számítanak majd. ■ Banka Cs. Megválasztották a szövetség helyi vezetőit a keresztény Értelmiségek Szövetsége jászberényi cso­portja tisztújító taggyűlést tartott a hét elején. A veze­tőség megválasztásán túl megbeszélték és elfogadták a csoport idei munkatervét. A taggyűlés ismét dr. Suba Györgyöt választotta meg a jászberényi csoport elnöké­nek, új titkárának pedig Molnár Györgynét, gazdasá­gi vezetőjének pedig ismét Vidovich Lászlónét válasz­tották meg. Felújítanák az első világháborús emlékművet jászapátin a közeljövőben felújítanák az I. világhábo­rús emlékművet. Annak ta­lapzatáról több helyen is le­koptak a betűk, a feliratok olvashatatlanná váltak. A városi könyvtárban fogad­ják azokat a régi leírásokat, fotókat és egyéb dokumen­tumokat, amelyek segítik az eredeti névsor rekonst­ruálását. Tavasszal új tűzoltóautó érkezik jászárokszálláson az el­múlt évben sikeresen pá­lyáztak egy új gépjármű­fecskendő beszerzésére. Az összességében 55 millió fo­rintba kerülő, a legmoder­nebb eszközökkel ellátott jármű érkezésére 2011. ápri­lisában lehet számítani, szolgálatba állítása pedig 2011. május közepére várha­tó a.helyi köztestületi tűzök tóságon. Jó hangulatú, zenés pótszilvesztert tartottak jászfelsőszentgyörgyön a nyugdíjas klub tagjai pót­szilveszteri mulatságot szerveztek a helyi művelő­dési házban. A klub tagjai közül alig maradtak otthon, többségük részt vett a jó hangulatú rendezvényen. A zenés összejövetelen érté­kelték az elmúlt évet és ter­vezgették az idei esztendő programjait is. SZ0U0N.hu További jászsági információk a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. A magyar kultúra napjára emlékeztek A magyar kultúra napja alkal­mából csütörtökön délután ün­nepi megemlékezést rendeztek Jászapátin a művelődési házban. A rendezvényen ünnepi beszé­det mondott Kiss János, a képvi­selő-testület Vallási, Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Bizottságának elnöke. A kultúra napi műsorban csodálatos dala­ival fellépett Géczi Erika, éne­kesnő és Szabari Katalin, vers­mondót is hallhatta a közönség. A rendezvényt tovább színesí­tette a Városi Vegyeskar fellépé­se, valamint Pintér Anikó, a Rácz Aladár Zeneiskola növen­dékének klarinét-előadása, zon­gorán kísérte Nagy Ilona zongo­ratanárnő. ■ Illés Anita Benyújtották a pályázatot. Dr. Lengyel Györgyi kormánymegbízott (balra) január 20-án átvette Jászladány nagyközség várossá nyilvánításának kez­deményezéséről szóló pályaművet, amelyet dr. Szentiványi-Csomós Szil­via jegyző és Dankó István polgármester nyújtott át Szolnokon. Több mint kettőszáz érintett gazda Annyi csapadék hullott, mint egy alpesi faluban

Next

/
Thumbnails
Contents