Új Néplap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-04 / 2. szám
12 MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2011. JANUÁR 4., KEDD Lehetett-e Attila székhelye Bánhalmán? tudomány Egy levél, ami alapjaiban befolyásolhatja a hun uralkodó életének kutatását Furcsa szakma a levéltárosé: régi iratok, dokumentumok mennek át sorra a kezén, s többnyire csak a saját éberségén múlik, hogy felismerje, ha valami különlegességet talál. Amilyen például az a régi levél, ami szerint a hun Attila király székhelye esetleg a megyében, Bánhalma környékén lett volna. L. Murányi László A különös levél 1792 januárjából való. A feladója egy bizonyos Horváth Imre, Szepes vármegye akkori alispánja volt, s egy készülő - Magyarország határairól című - geográfiai kiadványhoz kérte volna az akkori Jászkun Kerület segítségét. Az igazi különlegességet a levél melléklete jelentette: Priscos rétor, görög történetíró művének latin nyelvű fordítása. Ebben a dokumentumban olvasható Priscos 448- ban történt utazásának históriája, Attila hun király udvarában. A kísérőlevélből kiderül: annak szerzője - a görög történetíró nyomán - a mai Jász-Nagykun- Szolnok megye területére, valahol Bánhalma térségére teszi Attila udvarának helyét, vagy legalábbis egyik székhelyét.- Ennek a levélnek a létezéséről már korábban is tudott a szakma, s néhány levéltáros kollégám már foglalkozott is vele - meséli a dokumentumról Szikszai Mihály, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár forrásközlő főlevéltárosa. — Amikor a kezembe került, azért lett számomra igazán érdekes, mert Priscos az egyetlen olyan forrás Attilával kapcsolatban, aki személyesen is járt, követségben, a hun udvarban. Priscos eredeti feljegyzései ugyan nem maradtak fenn a békeköveti útról, de egy vélhetően hiteles latin fordítás igen. Abban részletes leírást kapunk arról, hogy milyen útvonalon haladtak a követek, s mit láttak, tapasztaltak Attila udvarában. A szepesi alispán levele azonban hidegen hagyta a Jászkun Kerület urait - lévén, hogy Bánhalom, a mai Bánhalma, abban az időben nem tartozott a kerülethez. Bedekovich Lőrinc, a korszak és a Jászság nagy tekintélyű mérnöke és térképésze azonban írt egy rövid ismertetőt a kérdéses területről, és egy térképen rekonstruálta a görög-római követség útját is.- A feltételezés, miszerint Attila székhelye vagy egyik udvara a több közül, ezen a vidéken volt, nem új keletű, és nem is egyedi — idéz más forrásokat is Szikszai Mihály. - Kézai Simon a Tiszántúlt említi valószínű helyszínként, Hómann Bálint és Szekfű Gyula pedig a Magyar történet című munkájukban egyenesen Törökszentmiklós térségét. Horváth Imre a levelében a tizennyolcadik században még látható fürdőmaradványokról, romokról, dombról ír. Felvetődik a kérdés: vajon honnan vette a sze- pességi alispán, hogy Bánhalma térségében ilyen romok, illetve halmok lehetnek. Nem ismerjük az ismereteinek forrását. Érdekes végiggondolni, hogy talán maga járhatott erre, s talán a saját szemével látta, de az is lehetséges, hogy utazóktól hallott csak a létezésükről. Min denesetre az első hitelesnek számító térképek kamarai átkelőhelyként jelzik a Tiszán Bánhalmát, forgalmas helyként, tehát megtörténhetett, hogy valaki autentikus személy „gyanús” romokat láthatott erre. Egy dolog biztos: az ezerhétszázas évek végén még létezhettek arra olyan tárgyi emlékek, amikből Attila király udvarára lehetett következtetni. Priscos egyébként rendkívül részletesen és szemléletesen írja le békeköveti útjukat a mai Magyarország területén, egészen Attila udvaráig. Délről közelítettek, s a mai Szerbia területén lévő Ram falu térségében érték el a Dunát Különféle lélekvesztőkkel átkeltek a folyón, s másnap már találkoztak is az arra portyázó hun királlyal. A béketárgyalásokra azonban nem itt, délen került sor. Priscus szerint csak egyetlen napot időztek, s aztán északnak indultak, mégpedig a kor szokásai szerint néhány nappal előre engedve Attilát, mert nem illett volna a vendégnek a vendéglátóval egyszerre érkeznie a tárgyalás helyszínére, a hun udvarba. S Részletek Horváth Imre Jászságba írt leveléből „tekintetes és nemes tisztelendő Uram! Honfitársaink közül valaki egy, Magyarország régi határairól szóló mű készítésére vállalkozott, amelyben többek között szerepel annak kérdése, hogy hol volt Attila királyi palotája. Feltűnik és az Attilához 449- ben küldött római követség út- jából is megállapítható, amelyről Priscos rétor írt, hogy Attila királyi palotája a mai Kunságban, Bánhalom birtok közelében volt... Mindezek kivonatainak és a térkép birtokában fordulok a tekintetes úrhoz, hogy méltóztassék megnézni.... Hátravan még az, hogy tekintetes uramat nagy fáradozással kérjem, hogy, ha Bánhalom birtokot ez ügy kapcsán Attila királyi székhelyeként kanonizálni szükséges, az erről a helyről és annak elnevezéséről szőlő régi tudósításokat, a kőből épült fürdő nyomairól, a hely el& nyeiről és szépségeiről, hasonlóképpen annak a dombnak fekvéséről és minőségéről, amelyen Attila király palotája volt, méltóztassék nekem pontosan lejegyezni. Lőcse, 1792. január 28. Horváth Imre, Szepes vármegye főispánja” hogy ez a hely, „az udvar” Bánhalma térségében volt-e, vagy valahol egészen másutt, annak bizonyítása bizony rendkívül nehéz és hosszadalmas feladat lesz.- Azzal, hogy a levéltáros megtalál, elővesz, feltár és a maga eszközeivel alaposan körüljár egy iratot, dokumentumot, véget is ér a dolga - mutat egy mindennél ékesszólóbb példát a különböző tudományágak együttélésére Szikszai Mihály. — A forrás ellenőrzése, további „próbája” már a történészek, illetve jó esetben a régészek feladata. Bánhalma térségében ez idáig csak avar kori leleteket találtak az ásatásokkor, így az egész Attila-teória bizonyítása bizony még előttünk áll. Egy könyv, ahol erről bővebben olvashatunk az ATTILA HUN Királlyal kapcsolatos forrásokat Szikszay Mihály levéltáros a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Zounuk című, tavaly év végén megjelent évkönyvében tette közzé. Itt olvasható Priscos szóban forgó leírása is, az Attila udvarában tett látogatásról. A kiadványban természetesen több más, nagyon érdekes olvasnivaló is akad. Botka János például a kunok és jászok katonásko- dási hagyományairól, Hermann Róbert Perczel Mór második honmentő hadjáratáról és az 1848^19-es szabadságharc első szolnoki ütközetéről közöl tanulmányt; Csönge Attila az 1947-es választási csalássorozat megyei vonatkozásairól, Magó Károly a Szolnok elleni második világháborús repülőtámadásokról ír, Fülöp Tamás pedig a szolnoki megyeháza építésének históriáját eleveníti fel. Szikszai Mihály szerint a magyarországi levéltárak történeti és tudományos kincsesbányáknak számítanak, nagyon sok feltárásra váró tülönlegességgel Than Mór festőművész ilyennek képzelte Attilát és udvartartását A megye francia kapcsolatairól szól a könyv Immár csaknem negyedszázada, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye és a franciaországi pikardiai tartomány között kialakult az az egyre bővülő kapcsolat, melynek keretében az évek során cserelátogatásokra, tapasztalatcserékre, kiállításokra, művészeti programokra került sor kölcsönösen. Ennek a termékeny kapcsolatnak a története elevenedik meg abban a hamarosan megjelenő, több száz oldalas kiadványban - Francia szemmel -, melyet Báli István ír és szerkeszt, s amely kétnyelvűségével eredetiben is dokumentálja az idelátogató franciák rólunk alkotott véleményét is, ahogy látnak bennünket. ■ V. M. ■7" Tv-notesz ■"sr VALKO MIHÁLY ROVATA Akik sokat vártak tőle, alighanem csalódtak. Én ugyan kevesebbet, mégis hasonlóképp jártam ezzel a mostani televíziós szilveszterrel. Pedig bíztam egy kicsit, hogy köztévénk összeszedi majd magát valamelyest az év útolsó napjára. Nem tudta, nem tette. Mostohán bánt el vele, mondhatom. Egyébként én csak vele szilvesztereztem, másutt nem keresgéltem, hisz talán nem is lett volna érdemes. Szóval, szórakoztatásunk délután már elkezdődött a hogyvoltosak- kal, akik hetek óta árulják a régit, unos-untalan, s ezúttal hajdani szilveszterek műsoraiból szemelgettek társasági emlékeMegvolt ez a szilveszter is zés közepette, így kívánván el is adni őket. Nem állítanám, hogy dögunalom lett volna viszontlátni az egykori nagy nevettetőket, Alfonzóé- kat, az egyes paródiákat, akár a Hofi-Koós páros Frédijét és Bénijét, s egy kicsit el is ringatózni az emlékeinken, de hogy felvillanyozott volna mindez, azt tagadom. Majd jöttek a sport riporterei, akik arról szerettek volna meggyőzni, hogy a sportról is lehet ám még humorosan is beszélni. Hogyne, ha van is hozza humorérzék, nekik azonban nem volt, csak erőlködtek. Mert mi a mulatságos abban is, hogy egy fiatal sportolót arra oktatnak, igya csak le magát akár a sárga földig, így lehet sztár belőle, és még a bulvárok címoldalára is rákerülhet. Értem én az olcsó népszerűségre való célzást, de ezzel így azért még viccelni sem volna szabad, veszélyesebb, mintsem humoros. Aztán következett egy megkopott, kissé avas, öreg magyar film, amilyen bármikor előhúzható a raktárak polcairól, s mostanában van is belőlük a képernyőn jócskán. Nem! Kihagytam, inkább vacsora: finom virsli csípős mustárral, jó kis borocska rá és frissen sült túrós rétes. Este nyolckor aztán megjelent főfogásként a szilveszteri kínálatban Galla Miklós az ő parádéjával, a „Könnyű műhaj”-jal a számomra egyébként is nehezen elviselhető, abszurd humorával, mely egyszeriben el is vette a szám jó ízét, savanyú lett tőle. Eltekintve egy-két sikeresebb poéntól, jelenetei igencsak egy fáradt elme rángásainak hatottak. Az például, ahogy olyan keresztneveket „ajánl” fiúknak és lányoknak, hogy nevezzék őket akár „Síkos Vakolatnak” avagy „Budai Cukrászdának”. Ez még el- képesztésnek is sületlenség! Fejvesztve menekültem hát, de még a csatornától is. És mert a vígszínháziak előadása sem csábított, így kötöttem ki a Duna Televízió határok nélküli, szolnoki gálájánál, mellyel aztán el is voltam igen jól, egészen éjfélig. Azt kaptam, amire várhattam, hisz ez immár a negyedik a sikeres gálák sorában. Csak úgy áradt a színpompás muzsika, hol ezüst patakokként csörgedezve kedvesen, hol hatalmas folyamként áramolva, még olykor ki is csapva medréből... S a dalok, áriák mögé pedig a kitűnően muzsikáló zenekar festett igazán impozáns őserdőt. Megmártózván mindebben s felemelő pülanatok- kal is gazdagodva, lélekben megfrissülve léphettünk át a régiből az újabb esztendőbe, s a Himnusz hangjainál azzal a reménnyel is, hogy talán a sors is a jobbüt arcát fordítja majd felénk. Minden jó, ha a vége jó. Igen, a mesében, de lám, nem itt.
